Ünnepeink: MÁRCIUS 15.

Thaly

Állandó Tag
Állandó Tag

"Mama!"

"Mama!-milliók mondják ma suttogva vagy kiáltva, örömmel vagy keserűen, s milliók állnak meghatódottan a kimondott szóra.

"Mama!"-eléd állok, hogy dadogó emberi szavakkal köszöntselek. Köszönet, hála Neked a pillanatokért, percekért, órákért, napokért, évekért. Köszönet az életért.

"Mama!"-emlékszel? Együtt indultunk az iskolába. Védőangyalként szorítottad a kezemet. Féltettél, őriztél a külvilág tüskéitől. Akkor még nem értettem, miért vagy oly zavart és szomorú. Ma már tudom, hogy értem szorongtál.

"Mama!"-emlékszel? Egyszer sétálni mentünk, és hideg őszi szél fújt. Te rám adtad a pulóvered, és úgy indultunk hazafelé. Utána sokáig betegen feküdtél. Akkor még nem értettem, miért mosolyog láztól piros arcod. Ma már tudom, hogy értem fáztál.

"Mama!"-emlékszel? Csokoládét kaptunk, és Te nekem adtad a részed. Azt mondtad, hogy nem szereted. Akkor még nem értettem, hogy miért. Ma már tudom, hogy értem vontad meg magadtól.

"Mama!"-emlékszel? Játékmackót vettél nekem, kezében hatalmas mézesköcsöggel. Kiskanállal adtad számba a mézet. Azóta is érzem a méz ízét, s egész gyermekkorom ízét.

"Mama!"-látod, ma már együtt emlékezünk, de ne hidd, hogy felnőttem!

"Mama!"-fogd a kezemet, mert félek!

"Mama!"-takarj be, mert fázom!

"Mama!"-etess, mert éhezem!

"Mama!"-csokoládét adok, a részemet. Fogadd el, ne mondd, hogy nem szereted!

"Mama!"-milliók harsogják ma a világban e drága szót, s milliók állnak ölelésre kinyújtott karokkal a kimondott szóra.

"Mama!"-hozzád érkezem. Fáradtan, szomorúan, üresen. Porszemnyi gyerek vagyok, s csak néhány szál virágot hozok neked.

"Mama!"-adnám a virágot..., de tudom, a mai napon is én vagyok az, aki kapok.
 

Csilla75

Állandó Tag
Állandó Tag
Fecske Csaba: Hol voltam?

Hol voltam, mikor még
nem voltam?
Előletek jól
elbújtam.
Pici búzamag,
az voltam,
ezüstcsillag egy
álomban.
Mi minden voltam
helyettem,
mielőtt meg nem
születtem!
 

Csilla75

Állandó Tag
Állandó Tag
Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan, oly édesen
De őt nem érti senki sem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.
 

Csilla75

Állandó Tag
Állandó Tag
Móra Ferenc: Este

Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.

Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajas babának:

"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya"
 

Csilla75

Állandó Tag
Állandó Tag
Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik,
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba kerül,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van,
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
anyu fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.
 

boerika

Állandó Tag
Állandó Tag
Várnai Zseni: Petőfi márciusa
A március Petőfi-hónap,
ha süt a nap, ha fú a szél,
õ ragyog itt a napsütésben,
s a szél szavában õ beszél,
s ha égzengéssel, villámfénnyel
ránk tör a tavaszi vihar,
mintha a szélvész kürtszavában
harsogna a Nemzeti dal.
Nincs március Petõfi nélkül,
e kettõ egy száz éve már.
Az õ szemével látjuk, hogyha
madárka a bokorra száll,
fülével halljuk rebbenését,
s azt is mikor egy bősz folyam
vagy egy rabnép láncát letépve
a szabadság felé rohan!
Nincs március Petőfi nélkül,
Õ költötte el e hónapot,
s olyanná lett, mint amilyennek
az ő lantján fogantatott:
eszmékkel terhes, forradalmi
tettekre érett, lángoló
dala úgy szállt a nép szívébe
s úgy gyújtott, mint egy lángfolyó.
Nincs március Petőfi nélkül,
idõ és költő egybeforrt,
benne sűrűsödött, benne robbant
mind, ami forralta a bort,
az ő szavára várt a nép és
élesítette a kaszát,
abban a dicsõ márciusban
õ jelentette a Hazát!
Nincs szabadság Petőfi nélkül,
ő égette szívünkbe, hogy
több a szabadság, mint az élet,
ez a legszebb népi jog!
Ő írta, vívta, tollal, karddal,
s rátette ifjú életét,
szabadságunk örök okmányán
Petőfi szíve a pecsét!
 

boerika

Állandó Tag
Állandó Tag
Paul Eluard: Emlékbeszéd Petõfi Sándor halálának századik évfordulójára
(Ford.: Illyés Gyula)
Köszöntöm õt, a férfit, ki most száz éve halt meg.
Õt, ki huszonhat évet élt meg
De Magyarország az évszázadairól
Fiai sorsával beszél
Költõi sorsával beszél
Költõt köszöntök itt ki íme ma is él
Petõfit nem az ég szülte és nem a nap
Mészáros volt az apja és cselédlány az anyja
Hadd énekeljem itt ínségét s diadalmát
A századokra szólót az ínség ellenében
S az emberek szívében kit társnak befogadták
Fegyverrel a kezében szólt a viharra fennen
A villámot szerelmes szavakkal ösztökélet
Az egyszerû rózsa s kenyér ellenségei ellen
Hadd énekeljem õt akit ma népe áld
Õt, aki végül is levert minden királyt
Õt, aki gyermekfõvel bátran színésznek állt
Hogy felmutassa és szóra bírja az embert
A fiút ki az éh-halállal szembeszállt
Ki egymaga emelt a Semmire kezet
Õt az örök férfit aki ma is gyerek
Petõfi tudja mily erõ a hajnalé
Sugarai dolgos kezekben gyökereznek
Élet s öröklét közt hidat õ emeltet
Szívébresztõ csókok õtõle fényesednek
Forrásvíz õt viszi új s új mezõk felé
Petõfi már örül vértelen küzdelemnek
Gyõzelmes büntetlen nyarakat énekelhet
Csatáz bár egyre még s ontja õ egyre vérét
Hogy haljunk szabadon legyen mindig reménység
A szegények reménye a mézed Magyarország
Arany verseiért fizessetek elvtársak
Hitetek vidám aranyával
Magyarország a tíz ujján
Számlálja híveit és a csillagokon
Petõfi álmain
A magyar föld költeményén.

 

Tücsy

Őstag
Kormorán : Kelj fel Petőfi cd

1. Áldassék a neved forradalom
2. Zúg március
3. Európa közepén
4. Két ifjú szív
5. A XIX. század költői
6. Pozsony, Bécs, 1848 március 15.
7. Pest, 1848 március 15.
8. Párizs, 1848 március 15.
9. Katonai eskütétel, 1848 június 24.
10. A nemzetgyűlésben - Pest 1848 július 5.
11. Egy gondolat bánt engemet
12. Esküvő
13. Az első vér a köveken
14. A harangok dala
15. Az erdélyi hadsereg
16. Európa csendes
17. Kik érted haltak szent világszabadság
18. Himnusztöredék
19. A költő visszatér

Kolompos : Jönnek a huszárok
Palinta Társulat : Pereg a dob
 

Csatolások

  • 1077wv7.jpg
    1077wv7.jpg
    61 KB · Olvasás: 360
  • márc.15..doc
    24.5 KB · Olvasás: 561
  • Jönnek a huszárok.doc
    24.5 KB · Olvasás: 479
  • Pereg a dob - szám 18.mp3
    1.3 MB · Olvasás: 453

Tücsy

Őstag
Huszár

Nyomtasd ki!
Ragaszd rajzlapra a lapot, és nyírd ki a formákat.
A lovat hajtsd meg a zöld fű mentén.
A fejét és a hátát belülről ragaszd össze.
A huszár két felét derékig ragaszd egymásra.
Most ültesd a lóra.
A kardot a csillaggal jelölt helyre ragaszd fel.
 

Csatolások

  • hajtogato1.jpg
    hajtogato1.jpg
    696.8 KB · Olvasás: 501
  • Kossuth.jpg
    Kossuth.jpg
    82.1 KB · Olvasás: 389
  • Petőfi.jpg
    Petőfi.jpg
    20.9 KB · Olvasás: 421

Tücsy

Őstag
Krúdy Gyula : A Krimóczy-huszárok

A két Krimóczy Árva vármegyében lakott egy nagyon régi kastélyban. Olyan régi volt a kastély, hogy gerendái, falai ropogtak, recsegtek, ha szél fújt. Az pedig egész csoda volt, hogy a kastély fedele még le nem zuhant. Ott lakott a két Krimóczy. Szálas, megtermett, szürkeszakállú emberek. S olyan erősek voltak, hogy puszta kézzel sem ijedtek meg a farkastól, medvétől. Krimóczy Gáspár, az idősebbik, jó kedvében kardot szokott eltörni - Illés, az öccse, félkézzel fölemelte a terhes szekeret.
Egyszer híre futamodott, hogy a haza hívja a fiait. Kiütött a szabadság és a falvakban verbunkos huszárok jártak, táncolva, dalolva biztatták a legényeket:
- Csapj föl, öcsém, katonának!
Krimóczy Illés így szólt Gáspárhoz: - Bátyó, én elmegyek honvédnek!
Gáspár vállat vont. Dörmögött valamit szürke szakállába:
- Menj, ha kedved van. Én bizony itthon maradok.
Illés nem sokáig gondolkozott. Kiválasztott az istállóból egy szürke lovat, aztán derekára kötötte kardját és elbúcsúzott a bátyjától. Gáspár, ekkor így szólt hozzá:
- Ha valami baj érne, ott leszek melletted.
Elment Illés és sokáig nem érkezett semmiféle hír felőle. Krimóczy Gáspár, vadászott tovább medvére, farkasra és ha a távoli hegyek körül néha, ágyúdörgés hallatszott, Gáspár megsímogatta szürke szakállát:
- Vajjon ott van-e Illés is? - gondolta magában.
Illés bizony ott volt, ahol az ágyú dörgött. Vitézségével, bátorságával csakhamar kitűnt bajtársai közül és hamarosan kapitánya lett egy huszárcsapatnak.
A Krimóczy huszárjainak nagy híre támadt. Elszánt, vakmerő legények voltak valamennyien. Nem volt olyan ellenség, amely a huszárok rohamának ellent tudott volna állni. Mint a sistergős mennykő, csapott le a huszárcsapat az ellenségre.
- Kard ki kard! - hangzott a Krimóczy kapitány hangja s az ellenség már akkorára csak a hátát mutatta a robogva közeledő huszároknak.
Nőtt, nőtt a híre a Krimóczy huszároknak. Még Gáspárhoz is eljutott a huszárok híre. Átutazó vándorok, portyázó honvédek mesélték a faluban, hogy a magyar hadseregben a Krimóczy-huszárok érdemelték ki a legvitézebb nevet. Az öreg Gáspár csak a szakállát csóválta:
- Ejnye, ejnye, már megnézem magam is azokat a legényeket. Talán befogad az öcsém közlegénynek a csapatába.
Amint nőtt a magyarok között a Krimóczy vitézsége, úgy növekedett iránta a gyűlölet az ellenségnél. Hej, vásott az ellenség foga Krimóczyra! Pedig hát Illés nem igen vigyázott magára. Mindíg ott volt az ellenség előtt. Csakhogy kard volt ám a kezében!
Egy Gobacska nevű rác kapitány volt a legnagyobb ellensége Krimóczy Illésnek. Sokszor megkergették már Illés huszárjai a rácokat. Rendesen éppen akkor csaptak le a huszárok, mikor a Gobacska emberei javában fosztogatták a magyar falvakat. Gobacska addig mesterkedett, fondorkodott, amíg kieszelte azt a tervet, amellyel Illést tőrbe csalja.
Az volt a kelepce, hogy Illést huszárjaival becsalja egy mély hegyszakadékon, ott aztán, jobbról-balról megrohanják a huszárokat. A hegyekről, a sziklák mögé rejtőzve pedig lepuskázzák a legvitézebb huszárokat, anélkül, hogy azok védekezhetnének a láthatatlan ellenség ellen.
A rác kapitány terve majdnem sikerült. Egy cigány kém jelentette Illés kapitánynak, hogy a Gobacska emberei fosztogatják a hegyi falvakat. Illés kapitánynak se kellett több, lóra parancsolta az embereit:
- Menjünk, fiúk! - kiáltotta és a huszárcsapat elnyargalt, hogy csak úgy porzott utánuk az országút.
Hanem ellenségnek híre-hamva sem volt. Már estére hajolt az idő, mikor a sötét, mély hegyszakadékhoz értek. A hegyszakadékban sűrű bükkfaerdő takarta el a hegyek oldalát. A huszárok lépésben mentek a kanyargó ösvényen.
Egyszerre csak erős puskatűz érte őket oldalba. Egy-két huszár nyomban lefordult a lováról.
- Kelepcébe csaltak! - kiáltott fel Illés kapitány. Kereste a kémet, de az eltűnt akkorára.
A puskagolyók pedig úgy döngtek, mint a darazsak.
A lovak megvadulva nyerítettek, a huszárok dühösen nyargaltak be az erdőbe.
Ellenségnek sehol semmi nyoma. Csak a golyók röpködtek a fák közül.
Egyszerre észrevette Illés kapitány az ellenséget a hegyoldalban.
- Kard ki kard! - kiáltott huszárjaira. A huszárok megsarkantyúzták paripáikat, aztán neki a hegyoldalnak!...
Az ellenség elképedve nézte a fölfelé törő csapatot. Valóságos istenkísértés volt ott a meredeken fölfelé törni, lóháton.
Dehát a magyar huszárnak semmi se lehetetlen.
Az ellenség, szokás szerint gyáván meg akart futamodni, de Gobacska emberei élére állott.
- Hát nem látjátok, hogy mi háromszor annyian vagyunk! - kiáltotta. - Hisz megesszük őket, ha akarjuk.
A huszárok csak akkor vették észre, hogy milyen nagy bajban vannak! De meghátrálni nem szokott a magyar huszár! Illés kapitány rohant legelől:
- Ne féljetek, fiúk, aki a hazáért hal meg, az egyenesen a mennyországba jut.
Abban a pillanatban összerogyott alatta a paripa és ő maga is megsebesülve terült el a földön.
Egyszerre csak az erdőből egy magányos, óriási lovas nyargalt elő, kezében akkora karddal, amely bátran beillett volna vasrúdnak is.
- Rajta, huszárok! - kiáltotta az óriási lovas és repült szürke szakálla, amikor az ellenségre vetette magát. Úgy járt a kezében a kard, hogy hullott az ellenség előtte. Egy-kettőre megtisztult a tér.
- Én is Krimóczy vagyok ám! - kiáltotta a hatalmas lovas és vágta az ellenséget, mint a répát.
Krimóczy Illés, mikor fölszedték a csatatérről, már haldoklott. Rámosolygott a bátyjára, Gáspárra - mert hisz ő volt az idegen lovas, - s így szólt hozzá:
- Éppen jókor érkeztél, kedves bátyám, hogy reád bízhassam a huszárjaimat. Szeresd őket, mint ahogy én szerettem őket.
Gáspár megszorította az öccse kezét:
- Gondját viselem, hogy midőn az egyik Krimóczy elesik a csatatéren, nyomban másik álljon a helyébe.
A Krimóczy-huszárok híre, vitézsége továbbra is a régi maradt.
 

Csatolások

  • mese1.jpg
    mese1.jpg
    664.9 KB · Olvasás: 407

betti81

Állandó Tag
Állandó Tag
Én az Anyák-napjával kapcsolatban most nem verset szeretnék megosztani veletek, hanem csak egy érzést:
amikor a gyermekem először oda ült az ölembe az óvodás Anyák-napi műsor alkalmával (még alig tudott beszélni), de önállóan elmondta a versét és megpuszilt... hát az felért a világ minden kincsével! Életem legszebb pillanata volt.
 

mkatus

Állandó Tag
Állandó Tag
Márkus Katalin: Március 15-re

Március 15-re

Lobogva lengeti zászlóinkat,
a friss márciusi szél.
Hőseinkre emlékezünk,
kik meghaltak a Hazánkért.

Sok-sok évvel ezelőtt,
Petőfi Sándor szavalt,
s buzdította harcra,
az ébredő magyart.

Verse az ifjak szívében,
meghallgatásra talált.
Kossuth Lajos seregében,
sok fiatal harcba szállt.

Dobpergős csatákban,
ontották drága vérüket.
Szabad hazáért harcoltak,
de végül, - minden elveszett.

Emléküket megőrizzük,
hőstettükek nem feledjük,
alázattal fejet hajtunk,
minden évben, márciusnak idusán.
 

marchello

Állandó Tag
Állandó Tag
Március 15-i ünnepélyhez

Gyorsan elkészíthető remek ötlet a Praktikából
 

Csatolások

  • img718.jpg
    img718.jpg
    98.2 KB · Olvasás: 461
  • img717.jpg
    img717.jpg
    87.7 KB · Olvasás: 444
  • img716.jpg
    img716.jpg
    115.3 KB · Olvasás: 422
  • img715.jpg
    img715.jpg
    97.6 KB · Olvasás: 427
  • img714.jpg
    img714.jpg
    122.3 KB · Olvasás: 448
  • img747.jpg
    img747.jpg
    122.5 KB · Olvasás: 439
  • img748.jpg
    img748.jpg
    114.7 KB · Olvasás: 448
  • img749.jpg
    img749.jpg
    104.8 KB · Olvasás: 423
  • img761.jpg
    img761.jpg
    80 KB · Olvasás: 417
  • img763.jpg
    img763.jpg
    94.5 KB · Olvasás: 417
  • img765.jpg
    img765.jpg
    83.3 KB · Olvasás: 423
  • img764.jpg
    img764.jpg
    111.5 KB · Olvasás: 417
  • img769.jpg
    img769.jpg
    88.5 KB · Olvasás: 414
  • img770.jpg
    img770.jpg
    82.4 KB · Olvasás: 425
  • img771.jpg
    img771.jpg
    75.5 KB · Olvasás: 414
  • img772.jpg
    img772.jpg
    75.1 KB · Olvasás: 411

EEDDOO

Állandó Tag
Állandó Tag
Mondták már rég nekem,
Hogy Tiéd ez a föld.
Hazámnak gyermeke
Egy völgyet örökölt.

Régen nem értettem,
Hogy mit szeressek én.
Mi lenne én velem,
Ha nem szeretném.

Jártomban keltemben
Megismertelek.
Így aztán megtudtam
Hogy szeresselek.

Mint, aki megtudta
Minden az övé.
Mint, aki megtudta
Nem árva többé.


Ref.:2X

Hazára találtam
Tudom milyen e föld.
Tudom hova visz útja
Két folyó között.

Érzem már, hogy dobban
Benne élő szív.
És tudom, hogy mire kér
Engem, hogyha hív.

Csak engem szólíthat,
Ha nehéz a sora.
És velem koccinthat,
Ha jól terem bora.


Látom már arcodat
Hogyan nézel rám.
És, hogyha kérdezel
Magyar szót szól szád.

Bölcsőd és szemfedőd
Mondja neked a vers.
Itt élned s halnod kell
Engem úgy szeress.

Ref.:3X


Nincs meg véletlenül valakinek ez a dal mp3-ban?
 

Szuperkutyi

Állandó Tag
Állandó Tag
A törpe trombitás (Krúdy Gyula meséje)

A Krimóczy huszárszázadnak elesett a trombitása a szabadságharcban. Ilyesmi bizony előfordult máshol is, nemcsak a Krimóczy-huszároknál.
Az öreg Pap János, a marcona őrmester ilyenkor keservesen kiáltott fel:
- Fiúk, huszárok, jobban vigyázzatok magatokra! Még megérem, hogy egymagam maradok az egész dicsőséges századból!
Egyszer éppen a trombitás hiányzott. Hiába szólongatta csata után a nevénél Pap őrmester, a trombitás nem jelentkezett.
- Elment trombitálni, őrmester uram, a túlvilági hadseregbe - jegyezte meg egy vén huszár.
De hát most már azon kellett lenni, hogy hamarosan másik trombitást szerezzenek a huszároknak. A huszár trombitás nélkül félember. A trombitaszó tanítja meg arra, hogy mit kell tennie. Ha rohamra indul, mint a fergeteg, a trombitás fújja hozzá az indulót. Ha meg pihenőre tér este, a trombita mellett hunyja le fáradt szemét. Még a paripák is értik már a trombitajeleket. Hát mármost hol vegyenek alkalmatos trombitást a Krimóczy-huszárok?
Éppen egy rengeteg tölgyfaerdőn haladtak keresztül, amikor a fák közül tülökhangot vitt feléjük a szél. Pap őrmester hallgatta egy darabig a tülökhangot.
- Jól fújja - mondta. Hatalmas tüdejű gyerek lehet. Hozzátok csak ide azt a kondást!
Egy huszár kiugrott a sorból, aztán vitte nagy nevetve az erdőből a disznópásztort. Biz' az furcsa figura volt. Fiatal volt-e, vagy öreg? Ki tudná megmondani? Az arcát benőtte a szőr. Kék inge, gatyája egy gyermeknek is kicsiny lett volna, mert a kondás egy cseppel sem volt nagyobb, mint egy kisebbfajta törpe.
A vén őrmester is mosolygott a bajusza alatt.
- Te fújtad a tülköt? - kérdezte.
- Én hát - felelte hetykén a törpe kondás.
- Hát a huszártrombitát tudnád-e fújni?
- Tudnám hát! Már hogyne tudnám, mikor tudom!
Pap őrmester megcsóválta a fejét. A kis kondás csak körülnézett.
- Hol az a trombita?
Adtak neki egy trombitát. A szájába vette és belefújt. Hej, hogy zendült föl egyszerre az erdő! A huszárparipák kényesen emelgették a lábukat, még a huszárok is vígan mosolyogtak a bajuszuk alatt.
- Így még nem is hallottam fújni - dörmögte az őrmester. - Hogy hívnak, öcsém?
- Vad Marci a nevem.
- No hát, Vad Marci! Akarsz-e huszár lenni?
- Már hogyne akarnék - felelte boldogan a kondás -, mikor akarok! Csak úgy ragyogott az arca a nagy gyönyörűségtől. - Mentem volna már magamtól is, de mindenütt kinevettek. Sehol se kellettem.
- No hát, velünk meglehetsz.
Lenyírták bozontos haját, szakállát. Huszárgúnyát húztak rá. Így lett huszár a törpe disznópásztorból. Hanem hát hiába fújta olyan gyönyörűen Vad Marci a trombitát, azért a huszárok mégis évődtek vele folyton-folyvást. A délceg, szálas legények nagyon lenézték a törpe huszárt. Ahány tréfát elkövettek a világ kezdete óta, azt mind elkövették Vad Marcival. A trombitás pedig búsult, búsult.
- Megálljatok, majd megmutatom én egyszer, hogy ki vagyok!
Egyszer a Felvidéken járt a Krimóczy-huszárok százada. Az előőrsök alkonyatkor azzal tértek vissza, hogy nem lehet továbbmenni, mert az útba eső várost megszállva tartja az ellenség.
- Mennyi az ellenség? - kérdezte Pap János.
- Legalább tízszer annyian vannak, mint mi.
- No, akkor vissza kell fordulnunk.
Éjszakára lepihentek az erdőben. Vad Marci még elfújta nekik trombitáján az esti takarodót, aztán titkon elhagyta az erdőt. Szakadt az eső, zúgott a szél, lován csendesen baktatott a sáros országúton a város felé, ahol az ellenség tanyázott. Mikor pedig a város első házához ért, sarkantyúba kapta lovát, és belefújt a huszártrombitájába. Fújta, teli tüdőből fújta azt az indulót, amellyel a huszárok rohamra szoktak indulni. Végignyargalt a városon, és egy percig sem hagyta abba a zengő trombitálást.
A vaksötét éjszakában riadtan ébredt föl az ellenség.
- Itt vannak a huszárok! - kiabálták mindenfelé.
A trombita pedig recsegett, mintha egy hadseregre való huszár jött volna valahonnan. Az ellenség fejveszetten szaladgált jobbra-balra. Futott mindenki arra, amerre tudott, kifelé a városból.
A törpe trombitás hajnalban azzal költötte fel Pap Jánost:
- Őrmester uram, kitakarodott az ellenség a városból. Menjünk be addig, amíg észre nem veszik a cselfogást.
Így szólt Vad Marci, és elmondta az éjszakai huszárrohamot, amit egymaga rendezett a trombitájával.
A vén őrmester csak megölelte a törpe trombitást.
- Fiúk!- kiáltotta dörgő hangon. - Ne bántsátok többé ezt a gyereket! Aki bántja, vasra veretem! Igazi Krimóczy-huszár ez!
 

Tardinéjudit

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm az ötletet!
A kolléganőm tavaly a csoportjában pókszövést készitett piros, fehér és zöld fonalból, szép lett. Aki nem ismeri a pókszövést:2 v. 3 hurkapálcika középen összekötve és fonalat tekerünk rá. Jó munkát!
 

szanyieri

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt a sok jót...
Azt a sok jót, amit kaptunk
megháláni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.

Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.
 
Oldal tetejére