kérdésed nem nekem szólt,de a magam módján én is értelmezném...
így, kiragadva a kérdést az eredeti szövegkörnyezetből a válasz csakis egyértelmű lehet: - na, nehogy már!
de írt mást is Sztike...: " Megtanulunk általa dolgokat átértékelni, elcsendesít, bölcsebbé tesz, tapasztalatot ad..."
és így már sokkal árnyaltabb, mi több elgondolkodtatóbb a dolog.
Mindazonáltal furán hangzik isteni "ajándéknak" minősíteni a szenvedést! és mégis...
ezek nélkül a fájdalmas tapasztalatok nélkül nem lehetnénk azok akikké válunk..., ki-ki a maga módján...
legokosabb, ha megpróbáljuk a szenvedéseinket a legnagyobb átéléssel átengedni magunkon, (ne érts félre: nem magunkat átengedni a szenvedésnek!)
nem hadakozni ellene, hanem hagyni hogy formáljon, alakítson, nemesítsen minket.
ez "halálos" topik
és ha nem tudunk jó barátságba lenni a halállal, vagy a halál tényével, mint szükségszerűséggel
akkor a szenvedéseink szükségszerűségét sem ismerhetjük el...
robitsas, ismersz olyan világvallást (mint emberi bölcsességet, szellemi tanítást értem),
ahol a szenvedés, mint olyan nem tartozik a központi kérdések közé? milyen válaszokat is adnak rendre, ezek a tanítások?
ha ezek emberi tapasztalatok gyűjteményei, akkor egymástól függetlenül vajon hogyan jutottak
ugyanarra a végkövetkeztetésekre, évezredek során az eleink?
ha isteni kinyilatkoztatások, akkor meg miről beszélünk? Milyen alapon vonja kétségbe a tejesbögre az őt formázó fazekast?
üdv, ab ovo
kiss