Rák Alternativ gyógymódok

Napsugar11

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, most találtam rá erre a csoportra a fórumon belül.

Egy előadásra szeretném felhívni a figyelmeteket, ami Debrecenben lesz ezzel kapcsolatban:

Új kiegészítő kezelések a daganatterápiában

Előadó: Dr Bertha András rákkutató professzor

A testi-lelki megközelítés olyan korszakalkotó megoldásait tárja elénk, amiért érdemes eljönni.

Szeretettel várunk a legújabb klinikai eredmények ismeretével

2011. december 9:
17.00: Megnyitó – Hodosi György
17.10: A daganatos betegségek adjuváns kezelése - Dr. Bertha András professzor előadása
18.30 -19.00: Kérdések-válaszok

2011.12.10-én reggel 8 órától személyes konzultációra nyílik lehetőség.
Bejelentkezés: Berkes Judit 70/318-7130

Az előadásban részletesen bemutatja az általa kidolgozott, két saját szabadalma alapján összeállított komplex terápiát, ami mögött több, mint 1 évtizedes tapasztalat, klinikai vizsgálatok és esettanulmányok állnak.

Az előadás nyílt, szeretettel várjuk az orvosokat, egészségügyi dolgozókat, valamint az érdeklődőket és érintetteket.

Orvosi felügyelet nélkül ezek a készítmények daganatos és egyéb súlyos betegségek esetén nem hozzáférhetőek - bár 100%-ig természetes anyagokat tartalmaznak - , az adagolás beállításához orvosi szakértelem szükséges.

Kérem résztvételi szándékodat előre jelezd a terem befogadóképessége miatt. Az előadás és az azt követő konzultáció ingyenes. Ha tudsz olyanokról, akik vagy érdeklődnek, és bővítenék az ismereteiket, vagy érintettek a daganatos és egyéb betegségekben, kérlek küldd át nekik is a meghívómat.
 

Napsugar11

Állandó Tag
Állandó Tag
Bárkinek, aki bajban van, vagy tanácstalan, vagy csak egy kis megerősítésre vágyik, hogy képes arra, hogy kimásszon a bajból, szívesen segítek akár telefonon, vagy emailben. Van egy csoportom, az Alternatív gyógyítók adatbázisa, ahol országosan gyűjtöm a természetgyógyászokat és gyógyítókat, mert úgy érzem, csak az összefogással, és az önzetlen segíteni akarással vagyunk képesek a hozzánk forduló pácienseknek a legtöbbet megadni.

A másik csoportom a Rákosok és Leukémiások csoportja, ahol gyűjtöm a cikkeket, és igyekszem minden szempontból körbejárni a problémát és eligazodást nyújtani, akár személyesen is. ...link moderálva

3 orvossal dolgozom együtt: Dr. Bertha András rákkutató professzor, Dr. Márkus István onkológus, szülész-nőgyógyász és Dr. Mandlin Viktória. A betegeink eredményessége ennek is köszönhető, és nem utolsó sorban magyarok, ami nekem sokat számít. Úgy érzem, hogy ahol élünk, genetikailag azon a helyen élő élőlények képesek ránk hatni.

Mindenkinek kívánom, hogy találja meg a neki leginkább megfelelő terápiát. Viszont egy dolgot ne feledjetek, minden gyógyító erő bennünk van, és kívülről SENKI nem képes meggyógyítani, legyen az akár hagyományos orvos, akár alternatív terapeuta. Aki azt állítja, hogy a megoldás, amit képvisel, képes gyógyítani a rákot, az hazudik. Csak hozzásegíthetünk, de a többi a betegen múlik.

Soha ne a másoknak tutira bevált módszert keressétek, hanem érezzetek rá, hogy nektek az jó vagy rossz. Sok beteggel találkozom, és sajnos a betegség fajtája miatt a betegek hajlamosak a kapkodásra, és arra, hogy mindenféle koncepció nélkül válogassák össze a jobbnál-jobb készítményeket. Ráadásul könnyen megtéveszthetőek, amire szintén vigyázzatok.

Szeretettel, Judit(Napsugár)
 

ildiko.sule

Állandó Tag
Állandó Tag
Rak a lelek szempontjabol - a kulonbozo rakbetegsegek hattere

Szia Melitta,

Az utobbi egy honapban engem zsinorban harom rakos holgy beteg is megkeresett. Egyikuk mehnyakrak, masik ketto tudorakkal.

En holisztikus terapeuta vagyok, azaz nem csak test szempontjabol de a lelek es a szellem szempontjabol kozelitem meg az egyen problemajat legyen az mentalis vagy testi betegseg, problema.
Az interneten, online , Skypon keresztul dolgozom (mivel jomagam is kulfodon lakom).


Az esetek kapcsan es a terapia alatt amit alkalmazom (Belso Vilag Terapia) mindegyik betegnel megtalalhato ugyanaz a negy riziko faktor.


A hatter kulonbozo, de az eredmeny ugyanaz: RAK.

Nem szabad elfelejtenunk, hogy a betegsegeink utjelzo tablak!
Arra hivjak fel a figyelmet, amivel nem akarunk, vagy egyszeruen nem foglalkozunk/tunk es mint utolso segelykialtas, a test megbetegiti magat.
A feldolgozatlan serelmek es fajdalmak igy tornek fel es mutatjak meg magukat, ezert igenis foglalkozni kell veluk.

Nem veletlen a husmentes etrend rakbetegseg alatt, hiszen a hus bevitele is negativ energiat hordoz onmagaban (a halal elott allo allat remulete es tehetetlensege, ezek energiajanak rezgese megmarad a halott allat husaban is!

A modszerrel, amivel dolgozom, megtalalhato a segitseg is, a forras, ami bennunk van.
A beteg aktiv reszvetelere feltetlenul szukseg van a gyogyulashoz termeszetesen, mert a forras bennunk van!

Amennyiben erdekel, kerlek nezd meg a honlapomat, megtalalod, ha rakeresel a Belso Vilag Terapia - ra (ekezetekkel) az interneten.

A lelek egeszsege a test egeszsege.

Minden jot!
Ildiko
 

Silver10

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Kapható a patikákban,és a sok gyógyszerhez képest bizony megéri. Kis üvegcse kb. 1400-1500 ft. Máshol már dicsekedtem vele,hogy pl. a kutyám visszatérő reumás fájdalmaira remek,és csak az első üvegcsénél tart.
Mivel több alkalommal próbáltam nem csak magamon,de állatokon is (daganatos kutyuson is),üzenem sokadik alkalommal a szkeptikusok társaságának,örülök ,hogy nem tud olvasni a kutyám,mert JÓL VAN !;) Nem mondom, gyógyteákat is fogyaszt...de hát mégiscsak természetes szerekkel gyógyító vagyok!:)
Nincsen sajnos olyan szer,ami 100 %-ban mindenkinek tökéletes,de mielőtt gyógyszerekkel kísérletezgetnétek,vagy már sok minden volt hatástalan,egy próbát megér!
Az ezoterikus letöltéseknél nagyon jó könyvet is találtok!! Jobbulást,egészséget!!!!:)

Szia!

A Schüssler sókból van azért pár fajta...rákra melyiket ajánlanád? Ugyanis van rákos ismerősöm.:(

Köszi

S.
 

Örökmozgó

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia! Azért ez picit komplexebb probléma,mint a reuma. Kicsit többet kéne tudni a betegség típusáról,milyen gyógymódot illetve terápiát választott? Jelenleg hol tart (testi-lelki értelemben) ? A Schüssler sók ,mint kiegészítő gyógymód jöhet szóba ebben az esetben.
Egy nagy előnye van ...ártalmas mellékhatásai nincsenek. Tapasztalataim ,kutya vendégeim "véleménye" alapján ,nagyon remek fájdalom és hányás csillapító (vagyis a kemoterápia mellékhatásait is jól enyhítheti). Érdemes rá keresned a neten . Külön -külön mind a 12 alapsóról részletes leírást találhatsz. Pl.légzéstől emésztésig megtalálhatod a hozzád illő szert.
A daganatos betegség (és sok egyéb) mindig komplex test-lélek-szellem hármasegységét célzó terápiát igényel. Magam a legjobban az egyéb természetes gyógymódokat nem kizáró, egyénre szabott orvos és természetgyógyász illetve más lelki terapeuta és a BETEG aktív közreműködő terápiájában hiszek.

Ismerni kell a beteg hitrendszerét (gyógyulásról,életről,betegségéről),testi -lelki állapotát..így juthatunk közelebb a kiváltó okokhoz. Szóval ezzel kéne kezdeni.
Remélem gondolatébresztőnek jó volt! Kívánom találjátok meg (főleg az érintett) a neki legmegfelelőbb gyógymódot!;)



Szia!

A Schüssler sókból van azért pár fajta...rákra melyiket ajánlanád? Ugyanis van rákos ismerősöm.:(

Köszi

S.
 

Silver10

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Ismerem a Schüssler sókat, mivel én is szedem őket, csak pontosan a rák gyógyítására használtakra lettem volna kíváncsi, mivel erről nem írnak a Schüssler könyvek. Az illető hitrendszeréről nem sokat tudok. Annyit, hogy van, amit elfogad az alternatív gyógyításokból, de van, amit nem. Olyan középút kb. az illető. Tüdőrákról van szó nála. Egyik nap padlón van, másik nap meg eszik.
Szép estét!

S.

Szia! Azért ez picit komplexebb probléma,mint a reuma. Kicsit többet kéne tudni a betegség típusáról,milyen gyógymódot illetve terápiát választott? Jelenleg hol tart (testi-lelki értelemben) ? A Schüssler sók ,mint kiegészítő gyógymód jöhet szóba ebben az esetben.
Egy nagy előnye van ...ártalmas mellékhatásai nincsenek. Tapasztalataim ,kutya vendégeim "véleménye" alapján ,nagyon remek fájdalom és hányás csillapító (vagyis a kemoterápia mellékhatásait is jól enyhítheti). Érdemes rá keresned a neten . Külön -külön mind a 12 alapsóról részletes leírást találhatsz. Pl.légzéstől emésztésig megtalálhatod a hozzád illő szert.
A daganatos betegség (és sok egyéb) mindig komplex test-lélek-szellem hármasegységét célzó terápiát igényel. Magam a legjobban az egyéb természetes gyógymódokat nem kizáró, egyénre szabott orvos és természetgyógyász illetve más lelki terapeuta és a BETEG aktív közreműködő terápiájában hiszek.

Ismerni kell a beteg hitrendszerét (gyógyulásról,életről,betegségéről),testi -lelki állapotát..így juthatunk közelebb a kiváltó okokhoz. Szóval ezzel kéne kezdeni.
Remélem gondolatébresztőnek jó volt! Kívánom találjátok meg (főleg az érintett) a neki legmegfelelőbb gyógymódot!;)
 

evimami

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=2]A VÍZ GYÓGYÍTÓ EREJE[/h]


[h=3]Dr. Batmanghelidj üzenete a világnak:[/h][h=2]Nem beteg vagy, hanem szomjas![/h]Az orvosok alig támogatják a H2O megelőző és gyógyító szerepét, de Dr. Batmanghelidj tanulmányozta a víz emberi szervezetre gyakorolt hatását és úgy találta, hogy ez a létező legjobb fájdalomcsillapító és megelőző terápia.
Dr. Fereydoon Batmanghelidj, egy nemzetközileg elismert, híres kutató, szerző és a víz természetes gyógyító erejének szószólója. 1931.-ben született Iránban. A skóciai Fettes Egyetemen végzett és a London Egyetem St. Mary Kórházában szerzett gyakorlatot, ahol Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója kezei alatt dolgozott.
Dr. Batmanghelidj Iránba való visszatérése előtt Angliában praktizált, ahol kulcsfontosságú szerepet töltött be a kórházak és orvosi központok fejlesztésében.
Mikor 1979-ben az iráni felkelés kitört Dr.

Batmanghelidj-et egy kevésbé ismert helyre szállították, és mint politikai foglyot az Evin Börtönben tartották fogva 2 évig és 7 hónapig. Ott fedezte fel a víz gyógyító erejét. Egy éjjel egy fiatal rabot kellett gyógyítania, gyomorfekélyes fájdalmai voltak. Mivel semmilyen gyógyszer nem állt rendelkezésére, ezért Dr. Batmanghelidj adott neki 2 pohár vizet. 8 percen belül a rab fájdalmai megszűntek. Ezt követően a rabnak minden harmadik órában újabb 2 pohár vizet kellett innia és teljesen fájdalommentessé vált az ott töltött további 4 hónap alatt. Dr. Batmanghelidj sikeresen kezelte 3000 fiatal rab stressz okozta gyomorfekélyeit pusztán csak sima vízzel. A börtön hónapjai alatt intenzív kutatásba fogott, hogy megismerje a víz megelőző és gyógyító hatását különböző fájdalmas degeneratív betegségekben. Evin kitűnő „stresszlabornak” bizonyult és hiába ajánlották fel neki, hogy korábban kiengedik, Dr. Batmanghelidj további 4 hónapot töltött benn, hogy befejezze tanulmányát a kiszáradás folyamata és a különböző vérző fekélyes betegségek közötti kapcsolatról. Munkája megjelent 1983-ban a Journal of Clinical Gastroenterology folyóiratban, valamint 1983. június 21-én a The New York Times Science Watch-ban.
1982-ben, szabadulása után Dr. Batmanghelidj megszökött Iránból és Amerikába költözött. Ott kezdte el kutatni az emberi test krónikus véletlenszerű kiszáradását. Tanulmányait 1991. és 1992-ben közzé tette a “Journal of Science in Medicine Simplified” újságban.

Dr. F. Batmaghelidj 1992-ben megírta első önálló könyvét “Your Body’s Many Cries for Water” címen, ahol azt állítja, hogy a száraz száj a kiszáradás nem megbízható indikátora. A test fájdalommal jelzi a vízhiányt. A kiszáradás fájdalmat és sok degeneratív betegséget idéz elő, mint az asztma, köszvény, ízületi gyulladás, magas vérnyomás, időskori cukorbetegség és sclerosis multiplex. Dr. B. üzenete a világnak:
[h=3]„Nem beteg vagy, hanem szomjas! Ne gyógyszerrel kezeld a szomjúságod!”[/h]A további oldalakon Dr. F. Batmaghelidj gondolatait osztom meg veled, használd egészséggel!
[h=3]Jó, ha tudod...[/h]
[h=4]Hogyan száradunk ki?[/h]A mindennapos tevékenységei során egy átlagember kb. 3-4 liter (10-15 pohár) vizet veszít vizelettel, széklettel, izzadással, lélegzéssel. Az elvesztett mennyiséget vízzel, illetve folyadékkal és étellel kell pótolni. 1-2 liter vizet csak a lélegzés során veszítünk. A bőrlégzés a hőszabályozó képességünk fenntartásáért 90%- ban felelős.
Mozgás, izzadás, láz, hasmenés, betegség jelentősen meg tudja növelni az elvesztett víz mennyiségét. A megnövekedett vízveszteség két legáltalánosabb oka az intenzív testmozgás és az izzadás. Habár mindannyian ki vagyunk téve a kiszáradás veszélyének, mégis a legsérülékenyebbek a csecsemők, a fiatal felnőttek és a sportolók. Ők vagy nem képesek megfelelően kifejezni a szomjúság érzetüket vagy képesek észlelni és nem tudnak időben tenni valamit.
[h=4]Honnan tudom, hogy kiszáradtam?[/h]Ha szomjas vagy, akkor az azt jelenti, hogy a sejtjeid más kiszáradtak. A száraz száj a

kiszáradás legutolsó jele kellene, hogy legyen. Azért történik, mert a szomjúságérzet addig nem fejlődik ki, míg a testnedvek károsodása jóval a normális működéshez szükséges szint alá nem esik.
Vizsgáld a vizeleted, hogy lásd kiszáradtál-e vagy sem:
 A megfelelően hidratált test tiszta, színtelen vizelet bocsát ki magából.
 Az enyhén kiszáradt testnek sárga színű vizelete van.
 A súlyosan kiszáradt test narancssárga vagy sötét színű vizeletet produkál.
Az enyhe kiszáradás jelei: fáradtság, csökkent koordinációs képesség, száraz bőr, kevés vizelet, száraz nyálkahártya a szájban és orrban, ingadozó vérnyomás és gyenge ítélő képesség. A stressz, asztma, fejfájás, allergia, magas vérnyomás és még sok más súlyos betegség a krónikus kiszáradás eredménye.
[h=4]Mennyi vizet kellene innunk?[/h]Hogy jobban meghatározzuk mennyi a napi vízszükségletünk, osszuk el a testsúlyunkat kettővel. A kapott eredményt kell unciá-ban meginnunk. Vagyis ahány font a testsúlyunk, feleannyi uncia vizet kell innunk. (Magyarul: 1 font=0,45kg; 1 uncia=0,03liter. Ha elvégzed a szükséges átváltásokat, akkor azt kapod, hogy 10kg testsúlyonként 3,33 deciliter víz szükséges. Ha 100kg-ot mutat a mérleg, akkor 3,33 liter vizet igyál naponta, ha 70kg vagy, akkor 2,3 liter kell.- a szerk.)

Azok, akik fizikailag aktív életmódot élnek vagy melegebb éghajlat alatt vannak, valószínűleg több vizet kell inniuk.
[h=4]Mit kellene innunk? Mit nem szabad inni?[/h]Tiszta, természetes vizet ajánljuk.
 Kerüld a szénsavas vagy cukros italokat. A magas cukortartalma és mesterséges alkotórészei veszélyesek az egészségedre. A szóda kiszárít.
 Tea, kávé, üdítő vizet tartalmaz ugyan, de vízhajtó tartalma kiöblíti a testedből a vizet. Ne számítsd rájuk, ha a folyadékpótlást számolod!
 Teljesen rendben van, ha alkalmanként iszol, de ha rendszeressé teszed és nem iszol hozzá elég tiszta vizet, akkor hosszú távon komolyan kockáztatod egészséged.
 A tiszta víz a legjobb választás. Ha az egészséges életmód mellett kötelezed el magad, tedd szokássá és elsődleges fontosságúvá a rendszeres vízivást.

[h=4]Tudunk-e túl sok vizet inni?[/h]Intenzív testmozgás közben a vese nem tudja kiválasztani a felesleges vizet. A többlet víz a sejtekbe vándorol, többek között az agy sejtjeibe is. A végeredmény végzetes lehet. Ezért a sportolóknak úgy kellene meghatározniuk, hogy mennyi vizet igyanak, hogy egy hosszú edzés előtt és után mázsára állnak; így tudni fogják, hogy mennyit vesztettek, vagyis tudják azt is, hogy mennyi vizet illetve sót kellene pótolniuk.
Egy tanulmányban futókat teszteltek, és kiderült, hogy 13%-uk túl sok vizet iszik, ami túl alacsony nátrium szinthez vezetett. A túl alacsony nátrium szint nagyon beteggé tette ezeket az embereket, és nagyon közel vitte őket a halál állapotához. Fontos ebből megtanulni, hogy a vízbevitel legyen egyensúlyban a sóbevitellel.
[h=4]Honnan tudom, hogy a csapvíz biztonságos?[/h]Majdnem a legtöbb városi víz iható minőségű. Ha pontosan akarod tudni legjobb, ha elmész a helyi vízműbe. A vízmű mindig ad ki éves jelentést is. Ha nincs kedved vagy időd személyesen bemenni, akkor kísérd figyelemmel online a weboldalaikon.
Itt a link: http://www.vizmuvek.hu/
[h=4]Mi a helyzet a palackozott vízzel?[/h]A palackozott víz legnagyobb előnye a kényelem.

Hatalmas ipar épült ki körülötte.
A legtöbb palackozott víz egyszerű csapvíz átszűrve, a jobb íz érdekében. Ettől ez nem rossz, csak érdemes fontolóra venni a hozzáadott árat és értéket.
A palackozott víz biztonságos, és megfelel a szabványoknak. Egyelőre még nincs szigorúan szabályozva a palackozott víz iparága, ezért lehet, hogy a palackozott víz sem mindig tiszta, hacsak nem valamilyen jogvédett termékről van szó. Sok jogvédett, magas minőségű palackozott víz van természeti erőforrásokból, mint valamilyen forrás, gleccser, vagy ásványvíz. A magas minőségű ásványvíz kívánatos lehet a speciális igényű emberek számára, vagy azoknak, akik megengedhetik magunknak.
Győződj meg róla, hogy a víz nem válik az ivás korlátozó tényezőjévé. Ha a palackozott víz ára miatt iszol kevesebb vizet, akkor egyszerűen csak töltsd meg a palackot sima csapvízzel.
[h=4]Mi a helyzet a szűrőkkel és a szűrt vízzel?[/h]Mindig bölcs dolog vízszűrőt beszerezni, ha nem vagy biztos a csapvized minőségében.

Rengeteg vízszűrő berendezés van a piacon nagyon különböző árakon. Hogy jó szűrőt vegyél érdemes tudnod, hogy valójában mit csökkent, mit távolít el, és mennyibe kerül. Ideálisan olyan vizet akarsz, eltávolítja a kémiai anyagokat, növényvédő szereket, nehéz fémeket, klórt, flórt, baktériumokat és vírusokat.
Hogyan válassz jó szűrőt? Fontos, hogy jól utána járj. Kérdezgesd a helyieket, kutass online, ellenőrizd a hatóságoknál. Légy körültekintő.

[h=4]Tippek[/h]
  • Kezdd jól a reggeled: Reggel, mikor a legjobban tele vagy méreganyaggal és legjobban ki vagy száradva legyen az első dolgod, hogy egy nagy pohár vízért nyúlsz – még a kávé előtt. Ez a reggeli víz fogja igazán beindítani véráramot.
  • Igyál egy pohár vizet miután felkeltél és mielőtt lefekszel.
  • Iktass be rendszeres vízivási szüneteket
  • Ne számolj arra, hogy szódával pótolod a vízveszteséget.
  • Igyál egy pohár vizet étkezés előtt és után.
  • Ideálisan fél órával az étkezés előtt és fél órával az étkezés után. Ihatsz vizet étkezés közben is, és bármikor, mikor úgy érzed.
Nagyon fontos, hogy legyen egyensúly a nátrium szint és a vízfogyasztás között. Tégy ¼ teáskanál sót minden 4.-5. pohár vízbe. Használj tengeri sót.
Minden étkezés előtt és után innod kellene vizet, így segíted az emésztési folyamatot. A gyomornak vízre van szüksége, hogy szétválassza az ételt és a vízhiány nagyban nehezíti a tápanyagok lebontását és energiává alakítását. A májnak szintén vízre van szüksége, hogy az elraktározott zsírt felhasználható energiává alakítsa. A máj határozza meg, hogy merre menjenek a tápanyagok. Ha ki vagy száradva, akkor a veséid háttérbe szorítják a májat, és lecsökkentik a máj működését, vagyis az elraktározott zsírt nem tudja elhasználni. Csökken a vérmennyiség és a lecsökkent vérmennyiség nem képes a méreganyagokat eltávolítani és sejteket megfelelő tápanyagokkal ellátni.

Mindig legyen kézközelben vized. Igyál palackozott vizet, vagy csapvizet, vidd mindenhova magaddal, a kondiba, a kocsidba, a munkahelyedre. Az első héten tedd szokássá vízivást, majd fokozatosan növeld a mennyiségét a szükséges mértékig. Lényeg az, hogy ne várj addig, amíg szomjas leszel.
Folyamatosan igyál mozgás közben. Ne felejtkezz meg a sóbevitel egyensúlyáról sem. Edzés alatt óránként igyál legalább 1 litert. Igyál többet, ha meleg van. Labdajátékoknál forróságban több, mint 2 litert is veszíthetsz óránként. A víz és sóegyensúly a legbiztosabb módja annak, hogy egészséges maradj. Edzés alatt minden 20 percben pótold a folyadékot.

[h=4]Érdekességek[/h]Az orvostudomány ma azzal foglalkozik, hogy eltakarja az emberi test kiszáradásának tüneteit, jeleit és következményeit. Az emberi test tünetekkel és jelekkel világosan jelzi, ha ki van száradva – más szavakkal: az agy jelzi a kiszáradást, amikor fáradtnak érzed magad és nem végzel kielégítő munkát, vagy az első dolog, amit reggel teszel, hogy ki akarsz kelni az ágyból, de fáradt vagy és nem bírsz – ez a kiszáradás jele. És ott van még a düh, a hirtelen reakciók, a depresszió – ezek mind a kiszáradást jelzik, vagyis az agy kevés energiát kap, hogy megbirkózzon az információval és cselekvéssé alakítsa.
Azután a testnek van „aszály programja” is, melyeket úgy hívunk, hogy allergia, magas vérnyomás, cukorbetegség, immunbetegségek. Az
„aszály program” annyit jelent, hogy be kell tömnöd a lyukat ott, ahol a test a vizet elveszíti. A víz a test legprecízebb alapanyaga, és amikor több megy ki, mint jön be, akkor a test ezt észreveszi. Mivel a test egy intelligens alkotás bekapcsolja az „aszály-program”-ot, és allergia formájában jelzi a kiszáradást, ugyanis az a rendszer, amelyik a vízháztartás egyensúlyáért felel elnyomja az immunrendszert, ami a védekezésért felel. Ez egy szimpla energia- hasznosítási helyzet. Utána kap az ember asztmát.

Minden nap körülbelül egy liter vizet veszítünk lélegzés útján. A légzés tulajdonképp nem más, mint a tüdőhólyagocskák mozgása, melyek összehúzódásakor a levegő kilökődik. Ebben a folyamatban víz is távozik a szervezetből, melyet pótolni szükséges. Ha nem pótoljuk, a test megfeszíti a hörgőket és betömi a lyukakat és mi ezt a csökkentett levegőáramlást, mely a tüdő kiszáradása révén jön létre hívjuk asztmának.
Ezek a szakzsargonok a kereskedelmi célú orvoslás legjobb eszközei. A betegközpontú rendszer kihasználja és beépíti az emberi elmébe ezeket a szavakat, mert az emberek nem értik, hallják ugyan, de nem tudják semmihez se csatolni a szervezetükben. Illetve egy dologhoz mégis csatolják – a félelemhez.
Ma több millió gyerek szenved asztmában és a számuk egyre növekszik. Az ok mindenhol ugyanaz: egyre több szódát isznak. A három-öt éves gyerekek az utóbbi 10 évben háromszor annyi szódát isznak, mint tíz évvel ezelőtt összesen. Ezek az emberek szép lassan kiszáradnak, mert szódát isznak, ami nem úgy működik, mint a sima víz. Adj ezeknek a gyerekeknek sima vizet és az asztma nagyon gyorsan eltűnik, lehet néhány órán belül, és a légzésük normalizálódik. Az inhalátorra nem lesz többé szükségük.

Az „aszály-program” másik nagy tünete a magas vérnyomás. Ha a testben nincs elég víz vagy ha a test kezd kiszáradni, akkor a vízveszteség 66%- a a sejtek belsejéből jön ki, 26% a sejtek környezetéből és csak 8% az érrendszerből. De az érrendszer egy rugalmas rendszer – összeszűkül, lanyha lesz. A baj az, hogy mindez belül van és nem látod mi történik a testedben, hiába teszteled különféle vérvizsgálati módszerekkel, nem mutatja ki. Ha az emberek rendszeresen innának vizet, és pótolnák a szükséges ásványi sókat a kapillárisokba, a magas vérnyomás teljesen megszűnne.
Több millió ember él a földön, aki nem tudja, hogy a magas vérnyomás nem más, mint a test „aszály-program”-ja, mikor is a test visszaáramoltatja a hiányzó 66%-ot a sejtekbe. Az orvosok arrogánsan vagy nem-törődve kezelik a magas vérnyomást és különféle gyógyszereket, vízhajtókat írnak fel.
Amikor a szövetek kiszáradnak, szerkezetük megváltozik. A szilva formából aszalt szilva lesz és az aszalt szilva nem úgy működik, mint a szilva. Így keletkeznek a tünetek. A tünetek jelzik, hogy rendben van, adjuk meg a testnek azt, ami neki kell. Most, mikor kiszáradásról beszélünk, a víz rengeteg egyéb anyagokat is szállít a sejtekbe. Ha kiszáradtunk, ezek az anyagok sem továbbítódnak. Vagyis nem lenne másra szükségünk, mint a megfelelő víz-, tápanyag-utánpótlásra, és a testünk helyre tudná állítani önmagát.

Végeztek egy kísérletet. A tudósok megkértek idősebb és fiatalabb embereket, hogy ne igyanak 24 órán keresztül. 24 óra elteltével, mikor a víz újra elérhetővé vált számukra az idősebb generáció nem vette észre, hogy szomjas.
Figyelted mit írtam le? 24 óra elteltével az idősebb generáció nem vette észre, hogy szomjas. Néhányuk még akkor sem nyúlt a vízhez, mikor mellettük volt egy karnyújtásnyira. A fiatalabbak azonnal pótolták a hiányzó mennyiséget. Ez az igazi probléma. Ezért van annyi beteg az idősebbek között, mert teljesen kiszáradnak és nem veszik észre.
A kiszáradásnak vannak egyéb feltűnő jelei is a bőr. Ha a bőr szép, laza és sima, akkor elegendő vízmennyiség van a testben. Ha ráncos és gyűrt, akkor az a kiszáradás jele. A szarkalábak a kiszáradás tünetei és sima vízzel, megfelelő tápanyag-utánpótlással megszüntethető.
Beszéljünk a koleszterinről is. A koleszterin az emberi test túlélésének egyik legfontosabb eleme. Amikor a test elkezd több koleszterint termelni, megvan rá az oka. És természetes nem az az oka, hogy gátolja a szív artériáit, mert amikor a test vérkoleszterinszintjét mérjük, akkor a vénákból vesszük a vért. Sehol az orvosi történelemben egy árva eset sincs feljegyezve, hogy a koleszterin valaha is blokkolta volna a vénákat.

Nem a koleszterin veszélyes, hanem a gyógyszeripar, aki az emberek fejébe tömi a problémát – a koleszterin veszélyes és csökkentsd, mert különben az artériákban blokkok képződnek, ami teljességgel képtelenség. A koleszterin valójában védi az emberi életet, mert a koleszterin egy kötszerféle, egy vízálló pólya, amit a test alkotott meg. Amikor a vér sűrűbbé és savasabbá válik, és az összehúzódott artériákon és kapillárisokon keresztül átfolyik, kiszáradáskor sérülések és könnyek képződnek az érrendszerben, természetesen először a szív kapillárisaiban.
Na most, ha a koleszterin nem lenne ott és nem szárítaná fel a könnyeket és nem tapasztaná be a sérüléseket, a vér átfolyna az érfalon és az ember ott azonnal halottan esne össze. A koleszterin valójában egy átmeneti életmentő, és időt ad a testnek, hogy felépüljön a problémából. Soha nem értettük meg ezt. Az orvosok úgy gondolják, ha valami felmegy, akkor csökkenteni kell, ha lemegy, akkor meg emelni. Miért nem kérdezzük, hogy miért megy le vagy fel?

Hatalmas iparág épült a koleszterin csökkentésére. A test hirtelen elsősegélyként gyárt több koleszterint. Soha nem szabadna beleavatkozni úgy a test működésébe, hogy ne tudjuk miért változott meg.
Érdemes megtanulnunk és megfelelően kezelnünk a jeleket és tüneteket. Kár olyan betegségre gyógyszereket szednünk és végül belehalnunk, amelyek könnyűszerrel megelőzhetőek és visszafordíthatóak lennének.



 

ferkopater

Állandó Tag
Állandó Tag
üdv mindenkinek, szeretnék segítséget kérni a hepatitisz c vírus elleni kezelésben

akinek van ismerőse és meggyógyult ,megkérem írja le ,hogy milyen kezelést alkalmazott a vírus ellen

minden tanácsot,ötletet...,előre is köszönök
 

Progressor

Állandó Tag
Állandó Tag
Pár évvel ezelőtt, elgondolkodtam a rákbetegségről, aztán hirtelen mintha valamilyen transz állapotba kerültem volna és egy hang szólalt meg az agyamban hogy: GYÉKÉNY és KAKUKKFŰ. Akkor éreztem magamban hogy biztos ez lehet a gyógymód a rákra.
Szóval ha van itt valaki aki foglalkozik vegyészettel, nem lenne botorság próbálkozni a dologgal. :34:
 

Ariel54

Kitiltott (BANned)
Pár évvel ezelőtt, elgondolkodtam a rákbetegségről, aztán hirtelen mintha valamilyen transz állapotba kerültem volna és egy hang szólalt meg az agyamban hogy: GYÉKÉNY és KAKUKKFŰ. Akkor éreztem magamban hogy biztos ez lehet a gyógymód a rákra.
Szóval ha van itt valaki aki foglalkozik vegyészettel, nem lenne botorság próbálkozni a dologgal. :34:

A gyákényröl nem tudok mit mondani, de érdekes kérdésfeltevés.

A kakukkfü (kerti) az immunháztartást erösiti,szabályszerüen felturbózza (más,egyéb immunerösitökhöz hasonlóan). Ugyanakkor beinditja az össejteket is, amelyeknél az a vicc,hogy kivánt sejtekké (pl. faló!) tudnak alakulni, s képesek kilépni a vérpályába is.

A kakukkfüvel a SOTE gyóynövénytanszéke foglalkozott behatóan, s Kéri Professzor asszony igen erös fiziologiai hatásokat mért ki.
Mindemellett Szabó Gyuri bá is intenziven ajánlja,mind therapiasan, mind pedig profilaktikusan.
 

Örökmozgó

Állandó Tag
Állandó Tag
Végre elismerték,amit a nagy természetgyógyász elődök és elhivatott lelkiismeretes orvosok eddig csendben terjesztettek!!! :D[h=2]"A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését. Az erről szóló kutatási eredmények a legrangosabb onkológiai szakfolyóiratban, az International Journal of Oncologyban jelentek meg.

[/h]
A C-vitamin-pótlás 98 százalékkal csökkentette a daganatok növekedéséért felelős érképző faktor, az úgynevezett VEGF szintjét – derült ki a kutatásból. Amennyiben a jelenleg folyó humán vizsgálatok is jó eredményt hoznak, akkor a C-vitamin az egyik alappillére lehet a kemoterápiát egyre inkább felváltó célzott daganatellenes terápiának. Az amerikai kutatóintézetben végzett állatkísérletben sikerült az áttétképződést is hatékonyan gátolni.
A C-vitamin nem csodaszer, ezért a szakemberek rendre felhívják a figyelmet a többi létfontosságú vitamin és mikrotápanyag komplex biztosításának fontosságára.
Mándi László belgyógyász szakorvos, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora a felfedezésről az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évek klinikai eredményeinek köszönhetően az Országos Gyógyszerészeti Intézet már engedélyezte a nagydózisú C-vitamin kezelést a rákgyógyításban. A magyar orvos évek óta foglalkozik a magas dózisú C-vitamin alkalmazásával előrehaladott daganatos betegségek kezelésében. Elsősorban olyan embereknél alkalmazták a módszert, akiknél már a szokványos kemoterápiás és sugárkezelés hatástalan volt. A betegeknek szájon át, illetve intravénásan adták a C-vitamint. Volt olyan betege, akinél másfél éven át alkalmazták az eljárást, drámai javulást elérve: a páciens tele volt áttéttel, már az onkológia sem rendelte vissza, ám a C-vitaminos kezeléssel másfél, jól elfogadható évet tudtak hosszabbítani az életén. A beteg végül anyagi okok miatt hagyta abba a kezelést, ám mint azt a szakember elmondta, ma már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is támogatja a módszert.
Mándi László azt nem tudta megmondani, hogy Magyarországon hány helyen alkalmazzák a módszert. Személyre szabott kezelésről van szó, amely minden leletet és daganattípust figyelembe véve emelkedő, óvatos dózisokkal zajlik. Teljesen tisztában kell lenni hozzá a nagy dózisú C-vitamin adagolásának fokozatossági feltételeivel és mellékhatásaival – emelte ki a szakember.


 

vorsoly

Állandó Tag
Állandó Tag
C-vitaminnal a rák ellen

A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését egy amerikai kutatócsoport szerint, amelynek tagjai a legrangosabb onkológiai szakfolyóirat, az International Journal of Oncology idei első számában közölték megállapításaikat.

A nyilvánosságra hozott kutatási eredmény alapján a C-vitamin-pótlás 98 százalékkal csökkentette a daganatok növekedéséért felelős érképző faktor, az úgynevezett VEGF szintjét. Amennyiben a jelenleg folyó humán vizsgálatok is jó eredményt hoznak, akkor a C-vitamin az egyik alappillére lehet a kemoterápiát egyre inkább felváltó célzott daganatellenes terápiának. Az amerikai kutatóintézetben végzett állatkísérletben sikerült az áttétképződést is hatékonyan gátolni.
A C-vitamin nem csodaszer, de létfontosságú

A C-vitamin nem csodaszer, ezért a klinikusok rendre felhívják a figyelmet a többi létfontosságú vitamin és mikrotápanyag komplex biztosításának fontosságára. Mándi László belgyógyász szakorvos, családorvos, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora a felfedezés jelentőségéről szólva az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évek klinikai eredményeinek köszönhetően az Országos Gyógyszerészeti Intézet már engedélyezte a nagy dózisú C-vitamin kezelést a rákgyógyításban.

„Mint belgyógyász és családorvos évek óta foglalkozom a magas dózisú C-vitamin alkalmazásával előrehaladott daganatos betegségek kezelésében. Elsősorban olyan embereknél alkalmaztuk a módszert, akiknél már a szokványos kemoterápiás és sugárkezelés hatástalan volt, vagyis úgynevezett hospice állapotban lévő betegeknek kezdtük el fokozatosan szájon át, illetve intravénásan – infúzióban – adni a C-vitamint” – magyarázta.
C-vitaminnal a rák ellen

„Ennek van egy megfelelő algoritmusa, amellyel a külföldi szakirodalom kiterjedten foglalkozik. Rendelői körülmények között, nagyon szigorú sterilitás és laboratóriumi kontroll mellett alkalmaztuk az eljárást” – tette hozzá. A szakember, aki több munkatársával együttműködve alkalmazza sikeresen a módszert, elmondta: volt olyan betege, akinél másfél éven át alkalmazták az eljárást drámai javulást elérve: a páciens tele volt áttéttel, már az onkológia sem rendelte vissza, ám a C-vitaminos kezeléssel „másfél, jól elfogadható évet” tudtak neki adni a szakemberek. A beteg végül anyagi okok miatt hagyta abba a kezelést, ám mint azt a szakember elmondta, ma már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is támogatja a módszert.

Mándi Lászlónak jelenleg három páciense van, és most kezdte el alkalmazni a módszert egy heretumoros betegnél is. A kezelés minden egyes fázisban részletes adatrögzítéssel és az úgynevezett tumormarkerek, tehát a ráksejtek szintjének mérésével, komoly kontroll mellett folyik.

Mándi László azt nem tudta megmondani, hogy Magyarországon hány helyen alkalmazzák a módszert. Individuális kezelésről van szó, amely minden leletet és daganattípust figyelembe véve emelkedő, óvatos dózisokkal zajlik. Hangsúlyozta, teljesen tisztában kell lenni a nagy dózisú C-vitamin adagolásának fokozatossági feltételeivel és mellékhatásaival. Eddig két esetben alkalmazta az eljárást vastagbél-daganatos páciensnél, ahol már máj- és tüdőáttét is volt, egy esetben pedig tüdődaganatos betegnél. A módszer kifejezetten redukálja az áttétképződést – emelte ki a szakember.
 

vorsoly

Állandó Tag
Állandó Tag
Napfényes vitamin

Sziasztok!

Ajánlom Szendi Gábor: Napfény vitamin című könyvét, melyben részletesen tárgyalja a D-vitamin rákmegelőző hatását.

Részlet:
"Először Frederick Ludwig Hoffman írta le 1915-ben híressé vált könyvében, hogy az egyes országokban, de az USA nagyvárosaiban is, északról délre haladva egyre csökken a rákos halálozás3. Pl. Dánia és Portugália között a különbség azidőtájt hatszoros volt Portugália javára. Később, 1941-ben Frank Longstaff Apperly angol patológus erősítette meg ezt, kimutatva, hogy az USA-ban Északról Dél felé haladva harmadára csökken a belső szervi rákos halálozás4. A halálozás csökkenését egyértelmű összefüggésbe hozta az adott területre eső évi UV sugárzás energiájával. Miközben a növekvő rákhalálozás már akkor évtizedek óta lázban tartotta az orvostársadalmat, a nyilvánvaló összefüggésre senki nem figyelt fel. Negyven évnek kellett eltelnie, mire megjelent a modern D-vitaminkutatást elindító tanulmány, amely ismét kimutatta, hogy az USA-ban északon -azonos táplálkozás mellett- kétszer gyakoribb a vastagbélrák-halálozás, mint délen5. Az elmúlt harminc év alatt kb. 16-féle rákról bizonyosodott be ugyanez. Vizsgálatok százai mutattak ki egyértelmű kapcsolatot a D-vitamin vérszintje és a rákos megbetegedés kockázata között. Az is világossá vált, hogy a hivatalos ajánlásban megfogalmazott D-vitaminszükséglet őskori kövület csupán, köszönő viszonyban sincs a valódi szükséglettel. Mára cáfolhatatlan tény - legalábbis kutatók szűk köre számára - hogy a D-vitaminhiány megannyi más betegség kockázati tényezője is."
 
Oldal tetejére