Élet és tudomány

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Tévedett-e Galilei?


Galilei legendás kísérletének vázlata
Négyszáz évvel ezelőtt - legalábbis így őrzi a tudományos folklór - Galileo Galilei különféle tárgyakat kezdett ejtegetni a pisai Ferde toronyból: ágyúgolyókat és különböző méretű arany-, ezüst- és fagolyóbisokat. Valamennyi egyszerre érkezett a talajra: tömegüktől és anyaguktól függetlenül a gravitációs erő ugyanolyan mértékben gyorsította fel őket. Ezt a tapasztalatot fejezi ki az ekvivalenciaelv, amelyre Einstein általános relativitáselmélete épült.

De mi van akkor, ha Galilei tévedett?

"Néhány újabb elmélet szerint a gravitációs gyorsulás, bár elenyészően kis mértékben, de mégis függ a testek anyagi minőségétől" - mondta Jim Williams, a NASA Jet Propulsion Laboratóriumának (JPL) fizikusa. Márpedig ha ez valóban így van, akkor a relativitáselméletet újra kell gondolni, s ez a fizika újabb forradalmát indíthatja el.

A NASA egy kutatócsoportja most arra készül, hogy a Holdon elhelyezett tükrökről visszaverődő lézersugarak segítségével minden eddiginél pontosabban tesztelje az ekvivalenciaelv érvényességét. "Ma ez a rendelkezésünkre álló legpontosabb mérési eljárás az általános relativitáselmélet alapfeltevésének ellenőrzésére" - magyarázta Slava Turyshev, a JPL kutatócsoportjának tagja.

Ez valójában Galilei kísérletének modern változata: a kutatók nem egy toronyból ejtegetnek különböző labdákat, hanem azt mérik meg nagyon pontosan, milyen gyorsulással "esik" a Föld és a Hold a Nap felé. Ha ebben kimutatható valamekkora különbség, akkor az ekvivalenciaelv sérül: ez konkrétan abban nyilvánulna meg, hogy a Hold pályája némileg elferdülne (aszimmetrikus lenne) vagy a Nap felé, vagy azzal ellentétes irányban. "Ez mindenképpen csak egy nagyon pici hatás lehet: ezért is van szükségünk csillagászati méretű objektumokra a parányi eltérés kimutatásához" - magyarázta Williams.

A kísérlet annyiban nem új, hogy a lézeres távolságmérést a Hold pályájának pontos meghatározására már az Apollo-missziók óta alkalmazzák a kutatók. Több mint 30 évvel ezelőtt az űrhajósok lézertükröket helyeztek el a Hold felszínén: a róluk visszaverődő lézersugarakkal pontosan kimérhető a Hold Föld körüli mozgása. E mérések eddig százezred milliárdod résznyi pontossággal (10-13) igazolták az ekvivalenciaelvet. De ez még mindig nem elegendő ahhoz, hogy kizárjon újabb, az einsteini relativitáselméletet meghaladó elképzeléseket.

Ami a távolságmérés pontosságát illeti, ez azt jelenti, hogy a lézeres mérésekkel a Holdnak a Földtől mért távolságát - amely nagyjából 385 000 kilométer - mintegy 1,7 centiméteres pontossággal tudják megmérni. Most a NASA és a Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF) támogatásával ezt a pontosságot egy nagyságrenddel tudják növelni, vagyis a távolságmérés pontossága mindössze 1-2 milliméter lesz.


A kísérletben a Texasi Egyetem McDonald Obszervatóriumának távcsöve fogja fel a Holdra küldött és a tükrökről visszavert lézersugarakat
E pontosság eléréséhez több feltételnek kell teljesülnie: a berendezésnek (Apache Point Observatory Lunar Laser-ranging Operation: APOLLO) a lézersugarak oda-vissza "repülési" idejét néhány pikoszekundumos (10-12 másodperces) pontossággal kell meghatároznia. Ebből, valamint a fény nagyjából másodpercenként 300 ezer kilométeres - szintén rendkívül pontosan ismert - sebességéből határozható meg az APOLLO távcsöve és a Holdon elhelyezett tükrök közötti távolság.

A pontosság növeléséhez több tényező is hozzájárul. Először is, a korábbi mérésekben alkalmazott 0,72 méteres átmérőjű tükrös távcső helyébe most egy 3,5 méteres lép: míg eddig lézerimpulzusonként a Holdra "kilőtt" minden száz fotonból egy visszatérőt sikerült "elkapni", ez a szám most az ötszörösére nő (az egyes lézerimpulzusokban több mint 1017 foton van!). Ez számottevően csökkenti az eredmények statisztikai hibáját.

De vannak egyéb zavaró hatások is, amelyeket ki kell küszöbölni. Így például a légköri turbulenciát, amely nemcsak a csillagok "pislogását" okozza, hanem a lézerfény pályáját hasonlóképpen eltorzítja. Ezenkívül a kívánt mérési pontosság mellett a kisebb (éves szinten néhány centiméteres amplitúdójú) földmozgásokat is számításba kell venni. A kutatók ezért választották az új távcső elhelyezésére az új-mexikói White Sands melleti hegycsúcsot, ahol a légköri viszonyok kivételesen nyugodtak, és a földmozgások is szinte elhanyagolhatók. Természetesen mind a légköri viszonyokban, mind a földrajzi pozícióban bekövetkező változásokat folyamatosan monitorozzák, s az eredményeket annak megfelelően korrigálják majd.

Mai fizikai világképünk két nagy pillére: az einsteini relativitáselmélet és a kvantumfizika (részecskefizika) standard modellje külön-külön rendkívül sikeres és kísérletileg sokszorosan nagy pontossággal igazolt. Ugyanakkor évtizedek óta ismert a két elmélet összeegyeztethetetlensége is, amelynek kiküszöbölésére számos, úgynevezett egyesített térelméleti modell létezik, ám a versengő elképzelések közül csak kísérleti bizonyítékok alapján lehetne választani.

Ezért is várják különös izgalommal e kísérletsorozat és más, hasonló célú kísérletek eredményeit elsősorban e teóriák kidolgozói.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem bírom ki, hogy hozzá ne szóljak.
Galilei a szabadeséssel kapcsolatos kísérleteit az elfogadott mese szerint valóban a pisai Ferde Toronyból ihajigált tárgyakkal kezdte, de hamar rájött, hogy értékelhető eredményt nem kap. Ezért "lelassította" a szabadesést oly módon, hogy 15 és 20 fokos lejtőkön gurított le klf. anyagú golyókat és a kapott értékeket általánosította a 90 fokos lejtő esetére. (Trigonometria)
Ezt a tapasztalatot fejezi ki az ekvivalenciaelv, amelyre Einstein általános relativitáselmélete épült.
Eddig két olyan elmélet született a gravitációról, melyet a tudomány – ha ideig-óráig is, de – elfogadottként tartott számon. Az elsőt Newton alkotta meg, mely szerint a gravitáció tömegvonzás, a másikat pedig Einstein, aki szerint az nem más, mint a tér görbülete. A Newtoni elmélet már a mi naprendszerünkben sem igazán adott helyes értékeket, mert a legbelső bolygó pályájánál, a Merkúr bolygónál már évi 0.43 ívmásodperc eltérés adódott.

Az Einsteini szemlélet már egészen másként tekint a dolgokra. Ennek a lényegét úgy fogalmazhatnám meg, hogy eszerint a gravitáció nem vonzás, tehát nem erő, hanem a tér torzulása, azaz, geometria. Az így számolt bolygópályák már sokkal pontosabbak, mint a Newtoni számítással. Igaz, ameddig Newton csak a tömegeket vette számításba a számításnál, addig Einstein a jelenlévő energiát is, annak az úgynevezett „tömegegyenértékének” megfelelően. (Ez a híres tömeg-energia ekvivalencia tétele, képletben kifejezve: e=m×c2.)

Newton állította fel a jól ismert F=f*(m1*m2)/r2 formulát , ahol F= a tömegvonzás Newtonban, m1 és m2 az egymásra ható tömegek (kg) r2 a két tömeg tömegközéppontjának távolsának négyzete (m) és f=6,67*10-11. Vagyis két 1 kg os tömeg 1 m távolságból 0,0000000000667 N erővel vonzza egymást. A gravitációs kölcsönhatás a leggyengébb kölcsönhatás ami a természetben található. Nyilvánvalóan, hogy olyan tömegek esetében mint a Föld és Hold ez óriási erőket képvisel.
A törvényt figyelembe véve a Holdak rá kellene zuhannia a Földre és a Földnek a Napba kellene esnie. De nincs így. Miért nincs így ? Azért, mert a holdak a bolygójuk, a bolygók a központi égitestük körül elliptikus pályán keringenek, a frgásból eredő centrifugális erő a gravitációs erő ellen hat. A központi tömeg (a Föld esetében a Nap, a Hold esetében a Föld ) mindig az elliptikus pálya egyik fókuszpontjában van. Ezt egyébként még Galilei és Newton előtt Kepler állapította meg, és Galilei is tudott róla, mert eredmélyeit Kepler megküldte e-mailban.
Nomármost. Ha csak a Nap, a Föld és a Hold mozogna a nagy fekete semmiben akkor a helyzet igen egyszerű lenne. De azért a mi Naprendeszerünkben még van néhány masszivabb bolygó ami szintén gravitációs hatást fejt ki a történetünk szereplőire. És van valahol egy központi gravitációs tömeg is ami körül a Nap is forog. Ráadásul a Föld is forog a saját tengelye körül és a Hold is no meg persze a Nap is, következésképpen a gravitációs tömegpontjuk is állandóan változik. Valahogy úgy kell ezt elképzelni, hogy a Hold is és a Föld is egy elliptikus pályasíkon kering egyfajta hullámmozgással, billeg mint a részeg ember. Ezek a kilengések sokkal nagyobbak és a rengeteg külső tényező miatt sokkal bonyolultabbak annál, mintsem preciziós mérésekkel valamiféle értékelhető eredményt lehessen kapni.
Na most térjünk a jó öreg Einsteinre. A newtoni törvények inerciarendszerben érvényesek, ha az inerciarendszer áll vagy egyenesvonalú egyenletes mozgással gyorsul, de semmiképpen nem végez forgómozgást. A newtoni klasszikus fizika szerint egy tömeg bármekkora sebességre felgyorsítható, akár a fénysebesség többszörösére is. Einsteint pontosan azt mutatta meg, hogy ez nincs így. Nem akarok belemászni itt a matematikába, módom sincs rá hogy ezeket a gyönyörű levezetéseket itt ismertesssem de nincs is értelme. Csak azért írtam amit írtam, mert a gravitációs tömegvonzásnak és Einsteinnek semmi köze nincs egymáshoz. Einstein a relativisztikus fizikában a gravitáviós hullámok létét vázolta föl, ezt azonban még senkinek sem sikerült bizonyítani. Igaz, az ellenkezőjét sem
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
A nekropolisz a rejtélyes fáraóhoz vezet?



A most megtalált dél-sakkarai temetőben, Tabbet al-Gueshben, Dzsószer fáraó lépcsős piramisához közelében az egyiptomi Óbirodalom (Kr. e. 2400-Kr. e. 2100) főpapjai és családtagjaik nyugszanak. A francia kutatók eddig öt sírépítményt azonosítottak, amelyek közül kettőt tártak fel.
Az első sírt az a Haunefer főpap építtette magának és családjának, aki a 6. dinasztiabeli (Kr. e. 2323-Kr. e. 2150) fáraó, I. Pepi halotti templomának főtisztviselője volt, vagyis feltehetően a fáraó közeli bizalmasa. Feladata az volt, hogy gondoskodjon a királyt megjelenítő, vagyis a személyes jelenlétét helyettesítő fáraószobrokról: tisztogatta őket, a rajtuk lévő ékszereket fényesítette és füstölőket gyújtott, hogy az ártó szellemeket távol tartsa tőlük.

Zahi Hawass, az Egyiptomi Régészeti Főfelügyelőség vezetője elmondta, a főpap, valamint felesége, Koti és tizenhárom gyermekük portréját a sírépítmény falán örökítették meg. A falképek a mai napig megőrizték gyönyörű színeiket.

A sírépítmény bejáratát élénk színű falkép díszíti, amelyen Haunefer és legidősebb fia látható, amint ajándékot vesznek át Kotitól. A kép közelében felirat van, amely alatt három -- további ajándékokat cipelő -- szolgálót ábrázoltak. Bent az egyik sírkamra keleti falán szintén Haunefer látható, ám egy másik hölggyel, Hatekkel, valamint egy kislánnyal. A képen úgy ábrázolták őket, mint házaspárt, noha a nő valószínűleg Haunefer lánya volt egyben. Ám Egyiptomban nem volt szokatlan az apa-leány házasság.



A bejárat közelében négy terem nyílik, ezek közül a legnagyobban megfestették Haunefer, Koti, négy lányuk és kilenc fiúk alakját. Az itt lévő feliraton Haunefer címeit is felsorolták: ebből kiderül, hogy többek között I. Pepi piramisának papja és énekese volt. Felesége pedig Hathor, a szerelem és a szépség istennőjének papnője volt. Valószínűleg Haunefer szétszóródott csontmaradványait találták meg a sír egyik nyugati kamrájában.

Vaszil Dobrev vezető régész elmondta: minthogy Haunefer – rangjánál fogva -- I. Pepi „jobb kezének” számított, az egyiptomi szokások szerint a fáraó sírépítményének közelében kellett volna megépíttetnie saját sírját. Ám a sír nem ott volt, hanem jóval távolabb. Vajon miért? Dobrev úgy véli, tudja a választ: a sírépítmény feltárása során kiderült, hogy Haunefer két fáraó főhivatalnoka volt. I. Pepi trónra kerülése előtt, elődjét, a dinasztia rejtélyes és máig ismeretlen második királyát, az Userkaré néven számon tartott fáraót is szolgálta. Ám Userkaré sírépítménye még nem került elő, noha a 6. dinasztia első öt fáraója közül négynek megvan a sírja Szakkarában.



Ha azonban a bizalmi emberek fáraóik közelében temetkeztek, lehetséges, hogy Haunefer nem I. Pepi, hanem Userkaré közelében akart halálában nyugodni. Ez esetben valahol egészen közel van a rejtélyes fáraó sírja. De, ha így lenne, miért nem jól látható piramisba temetkezett Userkaré? Miért a megtalálhatatlan, az isteni nagyság kifejezésére alkalmatlan homok alá? Dobrev szerint Userkaré valószínűleg nagyon rövid ideig (Kr. e. 2291-Kr. e. 2289?) uralkodott. Ezért elképzelhetőnek tartja, hogy uralma elején a szokások szerint kijelölte piramisa helyét, majd megkezdték az alapok lerakását, vagyis ástak a homokba egy hatalmas gödröt, lerakták az első köveket, majd, miután a fáraó meghalt, beletemették, s lassanként elfelejtették. A piramist senki sem építette meg. A választ további ásatások adhatják meg.

A Vaszil Dobrev vezette kutatócsoport rálelt Knumhotep (Haunefer apósa) sírépítményére is. A sírban felirat őrzi Knumhotep, felesége Etki és lányuk Koti (Haunefer felesége) nevét. Sírépítményükben találtak tizenkét szobrocskát, melyek többsége különböző pózokban a főpapot ábrázolja bemutatva életét és hivatali teendőit.

A francia kutatók néhány síraknát is kiástak, amelyek kis termekbe vezettek, amelyekben csontmaradványok feküdtek. Ezeket azonban még nem azonosították.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
No még kicsit a gravitációról

EKVIVALENCIA-ELV ÉS KVANTUMELMÉLET

Hraskó Péter
Janus Pannonius
Tudományegyetem, Pécs


Eötvös Loránd nevét a gravitációval kapcsolatos kísérletei tették halhatatlanná. A felületek fizikájában és a geofizikában elért eredményei is elegendők ahhoz, hogy megérdemelt melyet biztosítsanak számára a fizika történetében, a gravitáció területén kifejtett munkássága azonban fizikai világképünk alapjait érinti.

Mindannyian jól tudjuk, miről van szó: a gravitációs erőnek arról a különös tulajdonságáról, hogy minden testet - összetételétől függetlenül - azonos mértékben gyorsít. Erre a jelenségre - a súlyos és a tehetetlen tömeg egyenlőségére

- Newton már a "Principia" legelső meghatározásában felhívja a figyelmet. Ő maga a kétfajta tömeg egyenlőségét körülbelül három jegy pontossággal igazolta. A 19. század végére ezt a pontosságot öt jegyre javították.

Ezeket a méréseket fonálinga segítségével végezték. Olyan ingák lengési periódusát hasonlították össze egymással, amelyekben azonos hosszúságú fonálra különböző anyagi minőségű tömegeket függesztettek. Eötvösnek gyökeresen új módszerrel, az utóbb róla elnevezett torziós inga segítségével sikerült további három jeggyel összesen körülbelül nyolc-kilenc jegyre növelni a pontosságot. századunk második felében további két jegy pontosságnövelést ért el egymástól függetlenül Dicke és Braginszkij, akik azonban - Eötvöstől és munkatársaitól eltérően - csupán egy-egy anyagpárt hasonlítottak össze. Ők is Eötvös-ingával dolgoztak, de nem a Föld, hanem a Nap gravitációs tere által okozott gyorsulásokat mérték. A Földön a Nap gravitációs gyorsulása a 9,81 m/s2-nek csak körülbelül 1/20-a. Mégis megéri bevezetni ezt az újítást, mert ha van különbség az ingára erősített két próbatest gravitációs gyorsulása között, akkor ez a különbség a Föld forgásával azonos periódussal változó forgatónyomatékot hoz létre és ezt rezonancia segítségével hatékonyan fel lehet erősíteni.

A súlyos és a tehetetlen tömeg egyenlőségét ma gyakran gyenge ekvivalencia-elvnek nevezik. Az új elnevezés magyarázata az, hogy Einstein a kétfajta tömeg egyenlőségéből kiindulva az inerciarendszerek egészen új felfogását dolgozta ki, amely az ekvivalencia-elv nevet kapta. Ma ezt - pontosabban - Einstein-féle ekvivalencia-elvnek nevezzük.

1907-ben Einstein azt vette észre, hogy amennyiben a súlyos és a tehetetlen tömeg egyenlősége pontosan teljesül, akkor a gravitációt nem muszáj valódi erőnek tekinteni, hanem lehetőség nyílik arra, hogy a tehetetlenségi erő megnyilvánulásaként értelmezzük. Tekintsünk ugyanis egy inerciarendszert, amelyhez képest - az inerciarendszer fogalmából következően - az izolált testek nyugalomban maradnak (vagy megtartják a sebességüket). Ha ez a rendszer - mondjuk - fölfelé g-vel gyorsul, akkor a benne lévő tárgyak anyagi minőségüktől függetlenül g gyorsulással zuhannak lefelé, pontosan úgy, ahogy ez homogén gravitációs térben történik.

Ennek az egyszerű gondolatmenetnek rendkívül fontos szerepe volt az ekvivalencia-elv létrejöttében, de az elv mai, végleges formáját tekintve tökéletesen félrevezető. A homogén gravitációs mező ugyanis csak olyan "gyorsuló inerciarendszerrel" lehetne ekvivalens, amely végtelen kiterjedésű, márpedig az ekvivalencia-elv végleges formája abból a hipotézisből indul ki, hogy csak lokális inerciarendszerek léteznek.

Amikor inerciarendszerről beszélünk, mindig valamilyen konkrét objektumra gondolunk, amelyhez a testek mozgását viszonyítjuk. Galileinél a "Dialogo" egy híres passzusában ez az objektum hajó, Einstein 1905-ös nevezetes cikkében az egyidejűség relativitásának a magyarázatánál pedig vonat. A newtoni felfogás szerint azok az inerciarendszerek, amelyeket ezek az objektumok jelölnek ki, korlátlan térbeli kiterjedésűek, vagyis elvben egyértelműen kiterjeszthetők az egész geometriai térre. Ezt röviden úgy fejezzük ki, hogy a newtoni fizikában az inerciarendszerek globálisak, és csak praktikus oka vall annak, hogy véges kiterjedésű objektumok definiálják őket. Ezek nem üres szavak, hanem nagyon is meghatározott jelentésük van: azt fejezik ki, hogy ha a végtelen térben akárhol lehelyezünk egy izolált próbatestet úgy, hogy nyugodjon Galilei hajójához vagy Einstein vonatjához képest, akkor ez a test az idők végtelenségéig nyugalomban is marad.

Einstein ekvivalencia-elve azonban végleges formájában abból indul ki, hogy a globális inerciarendszer fogalma puszta fikció, az inerciarendszerek a térben nem terjeszthetők ki korlátlanul. A természetben létező gravitáció ugyanis csak ezen az áron vezethető vissza tehetetlenségi erőre. Ebből egyáltalán nem következik, hogy inerciarendszerek nem is léteznek. Léteznek és pontosan ugyanazokkal a megkülönböztető sajátosságokkal rendelkeznek, amelyekkel mindig is jellemeztük őket, de lokálisak. Legjobb, ha úgy képzeljük el, hogy nem is terjednek túl az őket meghatározó konkrét objektum, a hajó vagy a vonat határain.

De ha ez így van, akkor valójában nem a hajó, de nem is a vonat az inerciarendszer prototípusa, hanem a szabadon eső lift, vagy - ami még szemléletesebb - a Föld körül kikapcsolt hajtóművel keringő űrhajó (ha nem forog). Ezekre az objektumokra ugyanis pontosan igaz, hogy a hozzájuk képest nyugvó testek örökre nyugalomban maradnak, hiszen "súlytalanság" van bennük, amiről a televíziós közvetítésekből a saját szemünkkel is meggyőződhettünk.

Ugyanakkor az is világos, hogy ha az űrhajó túl nagy méretű, akkor már nem inerciarendszer. Jó példa erre a földgolyó, amely - még ha lassú tengely körüli forgásától el is tekintünk - nem inerciarendszer. A napdagály léte bizonyítja, hogy a Földön nyugvó tárgyakra hat erő - az árapályerő -, amely annál nagyobb, minél távolabb vagyunk a Föld középpontjától.

A földi laboratóriumok sem inerciarendszerek. Ugyan lokálisak, de nem végeznek szabad mozgást a bolygóközi térben: a talaj reakciója rakétaként g = 9,81 m/s2 gyorsulással hajtja őket felfelé a lokális inerciarendszerekhez képest. A laboratóriumban fellépő lefelé mutató mg nagyságú tehetetlenségi erő az, amit a testek súlyaként érzékelünk.

Mint mondottuk a lokális inerciarendszerek az inerciarendszerek összes ismert tulajdonságával rendelkeznek - a globalitáson kívül. Valójában ilyenek azok az inerciarendszerek, amelyeket Einstein az egyidejűség analízisénél a mozgó vonat és a nyugvó állomás példáján illusztrált. Nemcsak az igaz rájuk, hogy a nyugvó testek nyugalomban maradnak hozzájuk képest, hanem bennük és csakis bennük igaz a fénysebesség állandósága és csak itt érvényesek eredeti formájukban a Maxwell-egyenletek.

Ennél a pontnál azonban felmerül egy súlyos probléma: a kvantumelmélet szerkezete - úgy látszik - nem illeszkedik harmonikusan Einstein ekvivalencia-elvéhez. A probléma lényege nem az, hogy az egyenletek maguk felírhatók-e általánosan kovariáns formában, vagyis úgy, hogy minden lokális inerciarendszerben a speciális relativitáselmélet által megkövetelt alakot vegyék fel. A nehézségek magvát azok a teljes ortonormált függvényrendszerek képezik, amelyek a fizikai mennyiségek operátorainak sajátállapotait reprezentálják és nélkülözhetetlenek az egyenletek fizikai interpretációjához. Mint jól tudjuk, ezek a függvények általában kiterjednek az egész geometriai térre, és ez az a pont, amelyik összeegyeztethetetlen az inerciarendszerek lokalitásával.

A félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy sem most, sem a továbbiakban nem magának a gravitációnak a kvantumelméletéről beszélek. A téridő geometriáját éppúgy adottnak tételezem föl, mint például a newtoni mechanikában, de megengedem, hogy az általános relativitáselméletnek megfelelően lehessen görbült. Az intuíció a leghatározottabban azt sugallja, hogy ez megengedhető föltételezés, és még az sincs kizárva, hogy nem is csupán közelítés (vagyis, hogy magát a téridő-geometriát esetleg nem is kell kvantálni.

A kvantumelmélet és az ekvivalencia-elv összeegyeztethetetlensége természetesen csak akkor válik észrevehetővé, amikor a gravitáció hatása - a téridő görbülete jelentős. Amikor ez a görbület a lehető legáltalánosabb, amit az általános relativitáselmélet még megenged, semmilyen mód sem kínálkozik 1a kvantumelmélet értelmes adaptálására. Speciálisabb esetekben, mint amilyen például a Nap vagy egy másik csillag statikus térideje, több különböző lehetőség is nyílik a kvantálás elvégzésére.

Az így megfogalmazható kvantumelméletek azonban többnyire olyan (egyébként egymásnak is ellentmondó eredményre vezetnek, amelyek összeegyeztethetetlenek az ekvivalencia-elvve1. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az ilyen elméletek matematikai megfogalmazása az egész téridőre kiterjedő hullámfüggvények segítségével történik.

Vegyünk például egy alapállapotú atomot, amely egy szabadon keringő űrhajóban nyugszik. Az ekvivalencia-elv szerint ez az űrhajó lokális inerciarendszer, amelyben precízen érvényesek a speciális relativitáselmélettel összhangban lévő elméletek, így elsősorban a relativisztikus antumelektrodinamika, amely - mint ismeretes - rendkívül sikeres az atomi jelenségek értelmezésében. Eszerint az elmélet szerint egy izolált atom alapállapota stabil, az atom örökké alapállapotban marad.

Amikor azonban a kvantumelektrodinamikát valamilyen többé-kevésbé hihető módon "ráerőszakoljuk"

mondjuk a Nap körüli téridőre, a számítások szerint a nyugvó atom folyamatosan gerjedni és sugározni fog, és ennek az aktivitásnak a mértéke függeni fog attól, milyen pályán kering az űrhajó. Az elméletnek ez a következménye nyilvánvalóan súlyosan sérti az ekvivalencia-elvet.

Hogyan reagálhatunk erre a helyzetre?

A legkézenfekvőbb az lenne, ha mindenekelőtt kísérletileg meg tudnánk vizsgálni a különböző pályákon keringő űrhajókon az atomok aktivitását. Ez azonban sajnos lehetetlen, mert az ekvivalellda-e1v és a kvantumelmélet konfliktusát mutató jelenségek numerikusan mind olyan kicsik, hogy a mérésük szóba se jöhet.

Helyezkedhetünk arra az álláspontra, hogy korlátozni kell az ekvivalencia-elv érvényességét. Ez nem lenne precedens nélküli eljárás, mert egy korlátozást már korábban bevezettek: általánosan elfogadott vélemény, hogy elektromosan töltött próbatestekre az ekvivalencia-elv nem érvényes. A Coulomb-potenciál lassú, 1/r-es csökkenése miatt ugyanis a ponttöltések "kilógnak" a lokális inerciarendszerekből. Lehet, hogy be kell vezetni még további korlátozásokat is, olyanokat, amelyeket a kvantumelmélet nemlokalitása kényszerít ki.

Ennek azonban súlyos akadálya van. A testek tömegéhez az atomi és a molekuláris kötési energiák járulékot adnak, amelyek nyílván kvantummechanikai eredetűek. Ha a kvantumelmélet nem lenne egyformán érvényes minden lokális inerciarendszerben, nehéz lenne megmagyarázni, hogyan állhat fenn a súlyos és a tehetetlen tömeg egyenlősége olyan pontossággal, ahogyan azt Eötvösnek és követőinek a mérései igazolták. Nyilvánvalóan sokkal kielégítőbb lenne, ha korlátozás helyett inkább még jobban kiterjeszthetnénk az ekvivalencia-e1v érvényességét, annyira, hogy a kvantumelmélet - és esetleg még a ponttöltés is - beleférjen.

A koordináták szerepének analízise talán nyújthat bizonyos támpontot. Nem zárható ki eleve, hogy a kvantumelméletben használt koordináták fogalmilag nem teljesen azonosak az általános relativitáselméletben használatos koordinátákkal. Képzeljük el, hogy egy adott lokális inercirendszerben - űrhajóban - végezhető kvantummechanikai kísérleteket analizáljuk, amilyen például az atomok sugárzása. A kvantummechanika matematikai apparátusa szempontjából talán feltételezhetjük, hogy a számításokban fellépő koordináták mindenütt euklidésziek. Az általános relativitáselmélet koordinátáira ez a feltevés csak az űrhajó lokális környezetében lehet érvényes és egyre rosszabbá válik, ahogy távolodunk az űrhajótól. De hát végül is a kvantumelmélet legfontosabb objektumai, az atomok nagyonis lokális objektumok, és csak a matematikai leírás az, amelyben a végtelenig kiterjedő függvények megjelennek. Ha ezt a felfogást logikusan keresztül lehetne vinni, arra az eredményre juthatnánk, hogy a lokális inerciarendszerekben lefolyó mikrofizikai jelenségek matematikai tárgyalására érvényes maradhatna a relativisztikus kvantumelmélet ma ismert formája annak ellenére, hogy ebben az elméletben explicite felteszik, hogy a metrika a koordináták egész változási tartományában (pszeudo)euklidészi. Ebben az esetben természetesen az űrhajóban nyugvó alapállapotú atom alapállapotban is maradna.

Egy ilyen megoldás azonban valószínűleg sokkal radikálisabb változtatást követelne a jelenlegi fizikai világképünkön, mint első hallásra gondolhatnánk. Hogy csak egy példát mondjak: a globális inerciarendszerekkel együtt valószínűleg fel kellene adni a globális kvantummechanikai állapot fogalmát is, ahogy azt ma a kvantumelméletben használjuk, és meg kellene engedni, hogy a mikroobjektumoknak csak ahhoz a lokális inerciarendszerhez viszonyítva legyen érvényes, a valóságot pontosan tükröző kvantumállapota, amelyhez tartoznak. Némi biztatást jelenthet, hogy néhány nagy fizikusnál találunk olyan sorokat, amelyekből - kellő fantáziával - bátorítást olvashatunk ki. Először Diracot idézem, aki egy 1974-ből származó cikkében [1] így fejez be egy magyarázatot:

"Ezt úgy érhetjük el, hogy feltesszük, az Einstein-féle téregyenletekben fellépő dsE metrika nem azonos azzal a ds metrikával, amelyet atomi berendezésekkel mérünk. A fénysebesség mindkét metrikában ugyanaz a c, amelyet választhatunk 1-nek. Az összes olyan távolság, amelyet atomokkal határozunk meg, például a spektrumvonalak hullámhossza vagy a kristályok rácsállandója a ds-ra vonatkozik, ezért az összes laboratóriumi távolság- és időmérés ds-t adja eredményül. A dsE nem mérhető közvetlenül. Csak a mozgásegyenletekben lép fel. A bolygómozgás számításánál például dsE-t kell használni... "

De az a rejtélyes mondat, ami igazán megrázza az embert, Feynman egyik levelében olvasható, amelyet 1961-ben írt Victor Weisskopfnak: [2]

"Nem kizárt, hogy a gravitáció nem más, mint az a mód, ahogy a kvantummechanika nagy távolságokon fokozatosan megszűnik érvényes lenni."
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Azert buszkeve tesz az a teny, hogy sok hires tudos kerult ki a magyarok sorabol - lasd Eotvos Lorand, Szent-Györgyi Albert (Nobel dijas), Lénárd Fülöp (Nobel dijas), Bárány Róbert (Nobel dijas), Zsigmondy Richárd (Nobel dijas), Hevesy György (Nobel dijas), Teller Ede ... es meg sorolhatnam mert hosszu a sor. ;-)
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Együttműködő baktériumok


Hogyan alakultak ki az evolúció során az együttműködés formái a társadalmakban élő állatok között: mai napig a biológia egyik legizgatóbb rejtélye. Holott az evolúció során ennek bizonyára volt jelentősége, hiszen az együttműködés révén a közösség olyan eredményeket tud elérni, amelyek az elszigetelt egyedek számára elérhetetlenek. A Myxococcus xanthus talajbaktérium közösségi viselkedést nem mutató egyedeiből kiindulva Gregory J. Velicer és Yuen-tsu N. Yu, a tübingeni Max Planck Fejlődésbiológiai Intézet Kutatóintézet munkatársai, mint arról a Nature-ben megjelent cikkükben beszámolnak, laboratóriumban megfigyelték, hogyan alakulnak ki a faj tagjai között bizonyos együttműködési módozatok.
Ma már számos baktériumfaj ismeretes, amelyek képes bizonyos együttműködésre, amelynek eredményeként például különféle vegyületeket termelnek vagy biofilmet hoznak létre. A myxobaktériumok csoportja (amelyekhez az M. xanthus is tartozik) szintén mutatnak ilyen viselkedést: például szilárd felületeken nagy rajokba összeállva keresik meg és ejtik el zsákmányukat, mint egy farkasfalka. Vagy amikor például élelemszűke alakul ki, akár 100 ezer egyedből álló fürtökbe tömörülnek, amelyek a stresszhatásnak ellenálló spórákat termelnek.

Az M. xanthus vadon élő típusa természetes körülmények között az S-motilitás néven ismert kollektív mechanizmussal mozog, amelyben a sejtek közti kapcsolatot a sejtfalról kinyúló nyúlványok, a pilik biztosítják. Jóllehet a sejtek egyedi, önálló mozgásra is képesek (A-motilitás), lágy agar felületen tenyésztve őket rákényszerülnek a számukra ott sokkal hatékonyabb kollektív mozgásformára.

Velicer és Yu arra voltak kíváncsiak, vajon az M. xanthus ha megfosztják a baktériumok közti tényleges fizikai kapcsolatot létesítő piliktől képes-e valami módon visszaállítani a kapcsolatteremtés lehetőségét. Ezért első lépésként biotechnológiai beavatkozással kitörölték az M. xanthus genomjából a pilit kódoló gént. Így egy olyan mutánst kaptak, amely a lágy agarban képtelen volt a társadalmi együttműködésre. Ezt oltották be Petri-csészében lágy agar-agar táptalajba, amelyben a mutáns törzs szaporodni kezdett. Két hetente amikor a kifejlődő baktériumkolónia már elérte a csésze szélét a szélnél lévő baktériumokat új csészébe, friss táptalajra helyezték ahol tovább szaporodhattak. Sok hétnyi tenyésztés után a fejlődő új populációk közül kettőnél arra lettek figyelmesek, hogy majdnem olyan gyors kollektív mozgásba kezdtek, mint az eredeti módosítatlan faj.

Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy a két új populáció mozgásformája jelentős mértékben eltért a szokásos S-motilitástól, s valami új mechanizmus alapján működött. Ezt nyilvánvalóvá tette már az is, hogy a baktériumok nem nyerték vissza a pilik növesztésének eredeti képességét. Kiderült, hogy a baktériumok egyedenként és az egyedi mozgásformával (az A-motilitással mozognak, ám emellett kifejlesztettek egy olyan ragadós, szénhidrátokból és fehérjékből felépített rostokból álló polimer mátrixot, amely szó szerint össztapasztja őket.

Ezt követően ismét biotechnológiai eljárással olyan mutánsokat állítottak elő, amelyek immár a mátrixot alkotó rostok képzésére voltak képtelenek, ezek tehát ismét nem voltak képesek kollektív mozgásra. Megfigyelték azonban, hogy ez csak akkor van így, ha önmagukban tenyésztik őket: ha viszont kisebbségként keverik őket a mátrixot előállító baktériumokkal, akkor be tudnak kapcsolódni a kollektív mozgásformába.

Kétségtelen, hogy az így kifejlődött új közösségi mozgásforma az egyedek együttműködésén alapul, hiszen a mátrixot az egyes sejtek által a közösbe beadott rostok alkotják. És miként az emberi emberi összefogás is csak akkor lehet sikeres, ha a szerveződésbne megfelelő számban vesznek részt, a baktériumoknál is van egy minimális létszám, amely mellett a kollektív mozgásforma kialakul.

Velicer és Yu eredményei azt példázzák, hogy amennyiben az együttműködés előnnyel kecsegtet, akkor annak valamilyen formája a fejlődés során viszonylag gyorsan, már a baktériumoknál is kialakul. Ez sok baktériumfajnál köztük számos kórokozónál - a sikeres túlélés és szaporodás szempontjából is igen fontos. S ha sikerül federíteni e képesség kialakulásának folyamtát és mozgatórugóit az talán bizonyos kórokozók támadásának leküzdéséhez is kulcsot adhat.



Kep: A Myxococcus xanthus vadon élő fajtája lágy agar-agyar táptalajon rajként együtt mozognak, míg az e képességtől megfosztott mutánsok nem. Ám az utóbbiak két leszármazott törzse újra kifejlesztette az együtt mozgás képességét.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
A térképészet nagykönyve


Ptolemaiosz örökségül hagyta követőinek a csillagászati helymeghatározást, a fokhálózatot, a geometriai alapozást és - nem utolsósorban - a térképek északi tájolását.

A híres könyv: a Geográfia, szerzőjéről, Klaudiosz Ptolemaioszról, a II. század elején született hellén tudósról jóformán csak annyit tudunk, amennyit műveiben elárult magáról. Bizonyos, hogy a hellén tudományosság egyiptomi központjában, Alexandriában vagy legalábbis a város közelében működött. Fennmaradt munkái arról tanúskodnak, hogy elsősorban a csillagászat érdekelte, abban látta a kozmosz leírásának és megértésének eszközét.

Ptolemaiosz nevét a mai olvasó leginkább a geocentrikus világképpel kapcsolatosan ismerheti, mivel ő a szerzője a Földet a világ középpontjába helyező legfontosabb csillagászati munkának. Az Almagest néven ismert mű hosszú időre az európai asztronómia alapmunkájának számított. Kopernikusz volt az, aki a Föld helyébe a Napot helyezte, heliocentrikus világképe ellentétbe került a geocentrikus világképpel. Kopernikusz, persze, nem vitatkozhatott másfél évezreddel korábban működő kollégájával. Ám Ptolemaiosz tekintélye olyan nagy volt, hogy az ellenzők elsősorban rá hivatkoztak, pedig nem ő volt az első, aki Földünket helyezte a kozmosz közepébe.

A Földről csakugyan úgy látszik, mintha ez a kis bolygó volna a mindenség közepén. Az ókorban ez a szemlélet a csillagok és égitestek mozgását figyelők számára éppen megfelelő volt ahhoz, hogy az égi mozgásokat "földi használatra" leírják. A hellén tudós Almagestje is egy ilyen leírást ad az éggömbről a középpontjában elhelyezkedő, gömb alakú Föld felszínén élőknek. Ebben a modellben az éggömb forog a világtengely körül, amely a Föld pólusain is átmegy. Ha képesek volnánk kívülről szemlélni ezt a kozmoszt, akkor a pontszerű Földet mozdulatlannak, az éggömbön elhelyezkedő csillagokat pedig a tengely körül naponta körpályát leíró testeknek látnánk. Ptolemaiosz azonban nem kívülről, hanem a Földről, Alexandriából akarta leírni az égi mozgásokat. Ehhez azt is figyelembe kell vennünk, hogy a szemlélő számára az éggömb mozgását a földrajzi helyhez tartozó horizont síkja határozza meg. Ennek a síknak a világtengelytől való eltérése, elhajlása a szóban forgó hely földrajzi szélessége.

A megfigyelő földrajzi helyzete a csillagász Ptolemaiosz szempontjából azért volt fontos, mert az égi mozgásokra vonatkozó korábbi megfigyeléseket és méréseket különböző városokban működő elődeitől kellett átvennie. Az éggömb forgása miatt ugyanaz az égi jelenség általában más-más helyi időben figyelhető meg. Ahhoz, hogy felhasználhassa ezeket az adatokat, Ptolemaiosznak előbb át kellet őket számítania Alexandria helyzetére. A számításokhoz azonban ismernie kellett mind Alexandria, mind a megfigyelő földrajzi helyzetét és a mérés időpontját. Ha valaki Ptolemaiosz munkáját Alexandrián kívül kívánta használni, akkor fordított irányú átszámítást kellett elvégeznie.

A tudós világosan látta a kérdés fontosságát, és Almagestjében kifejti, hogy a számításokhoz szükség van a fontosabb városok földrajzi szélességére és hosszúságára. Azt is megjegyzi, hogy a földrajzzal egy külön munkában kíván foglalkozni, miután áttekintette a legjobb összefoglalásokat.

A kutatók szerint ezek az utalások arra a könyvre vonatkoznak, amelyet az ókori földrajz legnagyobb teljesítményének tartunk. Ptolemaiosz hatalmas vállalkozása, a Geógraphiké Hüphégészisz (magyarra körülbelül így fordíthatnánk: Földrajzi Tanítás) minden bizonnyal a csillagászati munkában vázolt összefoglalásból ered. Joggal gondoljuk, hogy a Geográfia (miként legtöbbször említik) végül többszörösen is túlnőtt a tervezett összefoglaláson, s az ókor földrajzi ismereteit összefoglaló térképészeti kézikönyvvé vált.

Ptolemaiosznál a földrajz szó szerint "a Föld lerajzolását", vagyis a világtérkép megszerkesztését jelentette. A görög nyelven írt mű három lényeges problémával foglakozik, összesen nyolc kötetben. A mű legnagyobb terjedelmű része a koordinátákat sorolja fel. A hosszú lista a második kötetben kezdődik, és a hetedik kötet végéig mintegy 8000 földrajzi helyet sorol fel.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Utazás a Föld középpontjába


A Naprendszer más égitestjei felé indított missziók nagyban hozzájárultak a Napra, az üstökösökre vagy a többi bolygóra vonatkozó ismereteink gyarapodásához, ezzel szemben semmi ehhez fogható kezdeményezés nem irányult a Föld belsejének megismerésére, jóllehet ott hasonlóan izgalmas feltárandó titkok rejtőznek. Pedig nem fantasztikus regénybe illő, hanem technikailag kivitelezhető lenne egy olyan misszió, amelyben egy kis, grépfrút méretű szondát juttatnának le a Föld középpontjába, amely a mintegy 1 hétig tartó útjáról nagy frekvenciájú szeizmikus hullámokkal folyamatosan jelentéseket sugározhatna.

Földünk felszíne, amelyen élünk, a világot Föld fölötti világűrre és a Föld belsejére bontja. A Földön kívüli Világegyetem túnyomó részben üres, ismeretlen és a Földnél mintegy 1057 -szer nagyobb térfogatú. A lábunk alatti világ, bár sokkal közelebb esik hozzánk, szintén nagyrészt feltáratlan. Űrszondák eddig 6 milliárd kilométer mélyen hatoltak be a világűrbe, de a fúrólyukak mindössze néhányszor 10 kilométer mélységig jutottak. A lehatolást sűrű közbeeső anyag akadályozza: egységnyi útra 109 -szer annyi energia kell, mint az űrutazáshoz ez a tény részben magyarázza az elért távolságok közti nagy különbséget.

A Föld központjában a feltételezések szerint egy szilárd belső, és egy megolvadt külső mag van. Mindkettőt túlnyomó részben vas alkotja. A Föld belsejére vonatkozó ismereteink indirekt mérésekből földrengéshullámok és meteoritok vizsgálatából, továbbá nagy nyomáson végzett laboratóriumi kísérletekből származnak.

David Stevenson, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech) geofizikusa a Nature-ben nemrég megjelent cikkében azt javasolja, hogy egy a kéregben létrehozott repedést töltsenek fel vasötvözet olvadékkal, amely aztán az olvadt magma terjedéséhez hasonlóan, ám a gravitáció hatására süllyedne a Föld középpontja felé. Az olvadékba egy kicsiny, magas olvadáspontú ötvözetből készült, grépfrút méretű szondát helyeznének el. Az olvadék tömege (a repedés méretétől függően) 108-1010 kg lenne, ami durván a Föld teljes vasiparának egy órányi, illetve egy heti termelése. A Stevenson számításai szerint másodpercenként 5 méteres sebességgel süllyedő olvadéktömb (és benne a szonda) mintegy 1 hét alatt érne el a Föld középpontjáig.

A repedés létrehozásához a számítások szerint mintegy 1015 joule energia (néhány megatonna TNT robbanóereje) szükséges, vagy egy jól megválasztott repedés közelében akár ennél kevesebb.

A mintegy grépfrút méretű szonda burkolatát magas olvadáspontú ötvözetből kellene elkészíteni, a benne lévő miniatürizált mérőműszerek hőszigeteléséről szintén gondoskodni kell. A műszerek a hőmérsékletet, a nyomást, az elektromos vezetőképességet és a különféle elemek gyakoriságát mérnék és jeleznék a felszíni mérőállomásnak. Mivela Föld belseje az elektromágneses hullámok számára átlátszatlan, ezért a jelek továbbítására a természetes eredetű szeizmikus hullámoktól jól megkülönböztethető frekvenciájú akusztikus hullámok látszanak a legalkalmasabbnak.

A szonda által küldött jeleket elvileg foghatná a gravitációs hullámok kimutatásra épített Lézer Interferométeres Gravitációs Hullám Obszervatórium (LIGO). Igaz, ez a berendezés jelenleg szinte tökéletesen el van szigetelve a talaj irányából érkező rezgésektől, amelyek megzavarhatnák a világűrből érkező gravitációs hullámok észlelését. Ám ez műszakilag kiküszöbölhető.

Stevenson úgy véli, javaslata a nagy űrmissziók költségvetéséhez képest viszonylag szerény, s csupán azért tűnhet fantasztikusnak, mert ilyen jellegű közvetlen mérésekre a Föld mélyében eddig nemigen történt kísérlet.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Bojtika,
örömmel olvastam a cikkedet, mert a geofizika mindig is érdekelt. Álláspontom szerint azonban David Stevenson, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech) geofizikusa egy szarmatán bölény, annyi esze van, mint egy frissen vágott porcelánkacsának. A vas előállítása igazán nem lenne gond, akár a helyszínen is megoldható vasoxid és magnézium keverék begyujtásával ( lásd termithegsztés, amit a vasúti sínek hegesztéséhez használnak ) de egy ilyen mérvű robbanással előidézet repedés a Föld kérgében, nem azt idézné elő, hogy az olvadt vas lesüllyedjen, hanem éppen azt, hogy a magma olvadéka a felszínre törjön. Magyarán egy mesterséges vulkánt hozna létre. Beláthatatlan következményekkel járna egy ilyen óriási robbantás, a tektonikus rétegek stabilitásában, lehetségesnek látom, hogy a környezetben egy földrengéshullámot indítana el. Szerencsére egy ilyen katasztrofális kísérlethez nem elegendő David Stevenson, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (CalTech) geofizikusa ezt a projectet más is véleményezné és időben leállítaná ezt a marhaságot.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
23 ezer éves ágy


Egy felső-paleolitikumbeli település, amelyet egy hatalmas áradás után elöntött a Galileai-tenger vize, nemrégiben - egy száraz időszak után - újra napvilágra került. A szárazra jutott ősi kunyhók egyikében izraeli régészek egy egykori ágy nyomaira bukkantak.

Az Ohalo II. elnevezésű lelőhelyet halászok és vadászok lakták, ám mintegy 23 ezer évvel ezelőtt a település elnéptelenedett, majd hosszú időre víz alá került. "A viszonylag mély és nyugodt vízben nagyon gyorsan rakódott a maradványokra egy finom agyagréteg. A víz és az üledék évezredeken át megóvta a település nyomait" - mondta Dani Nadel régész, a Haifai Egyetem munkatársa.

Az Ohalo II. java része még mindig mintegy 2-3 méter mélyen a víz alatt van, hanem a településnek csak az egynegyedét tárták fel. Ám így is sikerült hat ovális alakú kunyhót és egy szabadban kialakított tűzhelyet rekonstruálniuk, találtak egy sírt, amelybe egy felnőtt férfit temettek, valamint állatcsontokra, gyümölcs- és növénymaradványokra leltek.

Az egyik kunyhómaradványban a kutatók egy fűágy nyomait fedezték fel, amelyet egykor vékony és tömör agyagréteggel fedtek be. Az itt élők így egy kétrétegű, egyszerű módon elkészíthető ágyat eszkábáltak maguknak. Az eddig ismert első ágyak csak évezredekkel később jelentek meg a Föld más tájain.

A fűféléről az elemzések során kiderült, hogy a Pulcinellia convoluta fajhoz tartozik, s erre a fajra az jellemző, hogy sűrűn nővő, lágy szára van. A maradványok között egyáltalán nem találtak gyökeret, ami arra utal, hogy az Ohalo II. népe éles kőpengével vágta le a füvet a gyökér fölött. A kutatók úgy vélik, hogy a fűréteget túl szabályosan rendezték el a padlón ahhoz, hogy arra lehetne gondolni: esetleg a beszakadt tetőt fedték be vele. "Erre utal az is, hogy a központi tűzhely felett nincs fűrétegnyom" - mondta Nadel.

Szakértők egy része - nem vitatva a lelet fontosságát - arra hívja fel a figyelmet, hogy 1969-ben Henry de Lumley régész 130 ezer éves ágyfélét talált a franciaországi Lazaret-barlangban, amelyet hínárféléből készítettek, s állatbőrrel fedtek be.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
145 édesvízi tó az Antarktisz jege alatt


Az Antarktisz jégtakarója alatt tavak sokasága lapul. A legelsőt 1970-ben fedezték fel, ma már 145-öt ismerünk. Valószínűleg azonban még ennél is több folyékony édesvíz lapul a néhol négy kilométer vastagságú jégsapka alatt. A kontinens nyugati részén az sem kizárt, hogy a jég alatti tavakat vízmosásokból, folyókból álló komplex rendszer köti össze.

A tavak felfedezése a radartechnikához hasonló, a hullámok visszaverődését mérő eljárással történik: a kutatók a magas frekvenciájú rádióhullámokkal könnyedén áthatolnak a jégrétegeken. Az eltérő elektromos jellemzőkkel rendelkező anyagok, mint például egy hajótest és a levegő, vagy a jég illetve kőzetek, más jelet adnak a radarképernyőn. Az Antarktisz felett elrepülő gép a kutatások során lépésről-lépésre végigradarozta a kontinenst. Az eljárással jól elkülöníthető vált a jégalap szerkezete: láthatóvá, hogy a jégtakaró alatt hol rejtőzik szikla, és hol víz.

1996-ban orosz és brit kutatók szeizmikus hullámok vizsgálata során fedezték fel a Vosztok-tavat. A földmozgás hullámai, hasonlóan a radarhullámokhoz, megtörnek és visszaverődnek a fázishatárokon. Az orosz Vosztok kutatóállomás alatt elterülő legnagyobb antarktiszi édesvíz tó 48 kilométer hosszú, mélysége pedig eléri a 914 métert.

Miért nem fagynak be a jégalatti tavak?

Vajon miért nem fagynak be a jégalatti édesvízi tavak, miközben a jégfelszíni hőmérséklet gyakran mínusz 50 Celsius fok alá is süllyed?

Egyes elméletek szerint a geotermikus hővel magyarázható a jelenség. Más számítások viszont arra utalnak, hogy jelentős fűtőhatás nélkül is fennmaradhat a folyékony halmazállapot, ha egy eredetileg folyékony vízű tavon kezdett el halmozódni a jég. A Vosztok-tavon a jég 5–20 ezer éve gyűlik, a jégsapka hőstabilizáló szigetelésként működik. Ehhez adódik még az is hozzá, hogy a vastag jég nyomása miatt a tó vizének fagyáspont 0 helyett mínusz 1 Celsius fok, illetve kissé még ennél is alacsonyabb.

A kutatások eddigi eredményei szerint sok szubglaciális, jégalatti tó kialakulása az Antarktisz keletkezésére vezethető vissza. Amikor a földrész levált az őskontinensről, Gondwanaról, megkezdődött a pólus felé vándorlása. A tektonikus lemezek mozgása során bolygónk déli pontjára sodródó kontinensen körülbelül 30 millió évvel ezelőtt vette kezdetét az örök jégkorszak, először a hegyvidékeken, majd mintegy 15 millió éve a síkságokon is.

Az évmilliók során halmozódó jégréteg alatti tavakban a teljes izolációban sajátos, a bolygónk más részein végbemenő evolúciótól jelentősen különböző fejlődés mehetett végbe. Olyan mikróbák élnek itt, amelyek a fény nélküli környezetben, kémiai anyagokkal táplálkozva képesek fennmaradni.

Az első fúrások az évtized végén?

Az élővilág megismeréséhez közelebb vivő fúrásokat azonban egyenlőre nem engedélyezik. Hiszen amíg nem áll rendelkezésre olyan steril fúrótechnika, amivel elkerülhető az izolált mikrokörnyezet szennyezése, addig egy esetleges mélybehatolás az elzárt környezet végzetes, felszíni mikrobákkal történő szennyezését, végső esetben pusztulását is jelentené. Így a kutatók figyelme egyelőre a tavakat közvetlenül befedő, a tó felszínére fagyott jégrétegre irányul. A jégréteg vizsgálata felfedheti az alatta elterülő tó élővilágának összetételét, hiszen az mikrobák egy része nagy valószínűséggel a tó vizéből megfagyott jégben is megtalálható.

A tervek szerint az Ellsworth-tóból, majd később a Vosztok-tóból az évtized végén fogják az első mintákat venni. A tét nem kicsi, egyrészt megismerhetjük, hogy miként van jelen az élet egy ilyen zárt rendszerben, másrészt az eredmények alapul szolgálhatnak a Jupiter Európa holdjának jégtakarója alatt fekvő folyékony óceánok lehetséges élővilágának modellezéshez is.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Sikeresen klónozott majomembriókat ültettek be



Sikeresen klónozott majomembriókat ültettek be

Az amerikai Pittsburgh Egyetem kutatói egy "finomabb", a dél-koreaiak által emberi embrión sikerrel kipróbált módszerrel készítették elő a petesejtet: annak sejtmagját nem egyszerűen kiszívták, hanem finoman "kipöckölték" belőle. Helyére bőrsejtekből és a petefészkekben található kumuluszsejtekből nyerték ki a sejtmagot, vagyis az örökítőanyagot. A biológusok szerint ezzel a módszerrel a sejtmaggal együtt kevesebb citoplazma távozik a petesejtekből, így több olyan molekula marad meg, amely a normális egyedfejlődéshez szükséges. Ám egyszerűen az is lehetséges, hogy a finomabb beavatkozás miatt kevesebb sérülés éri a petesejteket. A beültetett 135 embrió egyike sem született meg, a vemhességek körülbelül egy hónapig tartottak.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
A szem a cukorbetegek "tükre".

A cukorbetegeknek mindössze 50-60 százaléka jár rendszeresen szemészeti vizsgálatra, holott ily módon elkerülhető lenne a gyakran bekövetkező retinakárosodás, a diabetikus retinopátia elhatalmasodása. A fokozatos látásvesztés végül teljes vaksághoz vezet, például az Egyesült Államokban évente átlagosan 12-14 ezer ember esik áldozatául. Mivel szerte a világon a 2-es típusú cukorbetegek harmada nincs tisztában betegségével, minden 45. életévét betöltött embernek legalább háromévente célszerű ellenőriztetnie a vércukorszintjét. A már diagnosztizált cukorbeteg esetében pedig a vércukorszint folyamatos kontrolljával, szükség esetén megfelelő gyógyszeres kezeléssel megelőzhető a látásvesztéshez vezető retinopátia, a már elindult folyamat lassítható, sőt, megállítható.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban csodaszer a ginszenggyökér?

Az életgyökérnek is nevezett ginszeng egyike a "legendás" csodaszereknek, amelyet már nálunk is számos bajra, problémára alkalmaznak, de vajon valóban rászolgált-e csodatévő legendájára
___________________________________________________________________________________


A ginszenget Kínában nevezték el életgyökérnek, mert azon kívül, hogy fokozza a szexuális vágyat és teljesítményt, általános fiatalító hatása is van. A növény az első kínai füveskönyvben a hosszú élet zálogaként és az elme megvilágításának eszközeként szerepel.

Az ókori kínaiak a ginszeng szerteágazó gyökereiben emberi alakot véltek felfedezni, ezért is gondolták, hogy az egész testet gyógyítja. Ha szexuális vágyfokozó hatására gondolunk, nem meglepő, hogy férfigyökérnek, sőt az erkölcstelenség gyökerének is nevezték.

A ginszengnek kínai, koreai, szibériai és amerikai változata is létezik. A koreai fajta élénkít leginkább, a szibériai viszont az immunrendszerre hat. Az emberi táplálkozásban és gyógyításban már több, mint ötezer éve használják ezt a csodatévő növényt.

Általában időskori problémákra adják: impotenciára, izületi gyulladásra, szenilitásra, változó kori panaszokra, de javasolják még lázas, gyulladásos betegségek, megfázás, köhögés kezelésére és menstruáció idejére is.

Segít leküzdeni a kimerültséget, a stresszt, a depressziót. étvágygerjesztő hatású, serkenti az emésztést. Gyógyítja a hipoglikémiát, vagyis megállítja a vér cukortartalmának a csökkenését. A belső elválasztású endokrin mirigyek stimulálásával segíti a szervezetet a vitaminok és az ásványi anyagok hasznosításában.

Csökkenti a sugárkezelés okozta sejtkárosodást, véd az alkohol roncsoló hatása ellen. Kisérletekkel bizonyították, hogy fokozza az agytevékenységet és az adrenalin kibocsátást. Az agyat tartósan éber állapotban tartja, így késlelteti a fáradtságérzet kialakulását.

A rendszeres ginszengfogyasztás lassítja az öregedési folyamatot, segít megőrizni az életerőt, életkedvet. Minél öregebb a növény, annál jobb minőségű, ugyanis annál több benne a hatóanyag. A legjobb minőségű ginszenggyökér-kivonat 5-7 éves növényből készül.

Ahhoz, hogy a szer kellően ki tudja fejteni a hatását, megfelelelően nagy adagot kell bevenni. A növényben ugyanis 12-13- féle hatóanyag van, amelyek még a legjobb minőségű ginszenggyökér kivonatnak is mindössze egy-két százalékát teszik ki.

A ginszeng tehát csodálatos növény, de természetesen vannak mellékhatásai is. Néhány esetben allergiás tüneteket, asztmát, magas vérnyomást és szívritmuszavarokat is okozhat. Állapotos és szoptatós nőknek ajánlatos megkérdezni az orvosukat, mielőtt elkezdenék szedni.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Rövidesen forgalomba kerülhet a méhnyakrák elleni vakcina

Brit kutatók tesztelik a méhnyakrák kialakulásában szerepet játszó humán papillomavírus (HPV) elleni oltóanyagokat. A várhatóan évente sok ezer nő életét megmentő vakcinák forgalmazása akár három év múlva kezdetét veheti.

Méhnyakrákszűrés: elegendő-e a háromévenkénti vizsgálat?

A GlaxoSmithKline (GSK) és a Merck Sharp & Dohme cégek által kifejlesztett oltóanyagok működésének lényege, hogy az ún. humán papillomavírussal szemben védelmet biztosítanak. A HPV-vel való fertőzöttség ugyanis a méhnyakrák kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezők közül messze a legjelentősebb. A szexuális úton terjedő HPV mintegy 75-féle vírust magába foglaló víruscsalád, s közülük többről (pl. 16, 18, 31, 33-as típus) tudható, hogy a méhnyakrákos esetek több mint 90 százalékában jelen vannak a kóros sejtekben.

Jóllehet a vírus a szexuálisan aktív magyar fiatal nőlakosság mintegy 25-30 százalékában kimutatható, a - gyakran tünetmentes - esetek többségében nem alakul ki méhnyakrák. A kialakulás kockázatát növelheti a szexuális higiéné hiánya, a felelőtlen partnerkapcsolat-váltogatás, a dohányzás, a magasabb életkor, a tartósan legyengült immunrendszer, valamint a méhszáj gyulladása, sérülése.

A méhnyakrák sokáig nem okoz panaszt. A leggyakoribb tünet abnormális vérzés a menstruációs időszakok között vagy közösülés után, továbbá a szokatlan hüvelyfolyás. Kismedencei idegek nyomása, végtagfájdalom, nyirokpangás okozta vizenyő, mélyvénás trombózis, vizelési, székelési panaszok is felléphetnek. Az általános tünetek, a fogyás, az izomtónus hirtelen, rövid ideig tartó elvesztése, a gyengeség, vérszegénység, hőemelkedés láz, derékfájdalmak később jelentkeznek.

A két cég termékeit jelenleg nők ezrein tesztelik világszerte. A vizsgálatsorozatoktól az oltóanyag hatékonyságának és biztonságosságának megerősítését várják. Amint arról az [origo] korábban már beszámolt, a lezárult kezdeti tesztekben már bizonyítottak a vakcinák: a méhnyakrákos esetek 70 százalékában megtalálható HPV-törzsek ellen 100 százalékos védettséget nyújtanak.

A GSK termékét jelenleg a londoni Margaret Pyke Központban vizsgáló Anne Szarewski (Brit Rákkutató Központ) bízik abban, hogy egy három vakcinából álló, hat hónapos oltási sorozat egész életen át tartó immunitást biztosít majd. A szakember a jelenlegi munkát a méhnyakrák-kutatás egyik legizgalmasabb és legígéretesebb szakaszának tartja - írja a BBC. A hatékony védőoltással ugyanis megelőzhetővé válnának a HPV-fertőzés okozta méhnyakrákos esetek. A kutatás jelenlegi szakaszában azonban ő is a nőgyógyászati szűréseken való rendszeres részvételre szólítja fel a nőket, a korai felismerés fontosságát hangsúlyozva.

Magyarországon 2003 szeptemberében, a Népegészségügyi Program részeként megkezdődött az országosan szervezett méhnyakrák-szűrés. A 25-65 éves korosztály háromévente meghívólevelet kap. A fájdalommentes és mindössze 5-10 perces vizsgálat térítésmentes, és lehetővé teszi a betegség, illetve a rákmegelőző állapotok korai felismerését. A legkorábbi állapotban (0. stádiumban) felfedezett méhnyakrák túlélési aránya a kezelés után 100%. Minden nőnek ajánlott, hogy beszélje meg nőgyógyászával a rendszeres ellenőrző vizsgálatok ütemezését! A nőgyógyászati vizsgálatok, illetve a citológiai vizsgálatok kezdetének ajánlott időpontja: a 18. életév, vagy a nemi élet megkezdésének időpontja, amennyiben az a 18. életév előtt kezdődött.

Itt említést érdemel egy magyar fejlesztés. Az Országos Egészségpénztárral szerződött biotechnológiai társaság, a GenoID Kft. egy olyan diagnosztikai eljárást dolgozott ki, amely a HPV-vírus eddigieknél jóval több, 51 típusát tudja megkülönböztetni. A hagyományos úton nehezen vizsgálható baktériumok és vírusok molekuláris biológiai kimutatását végző cég az eljárás szabadalmaztatását most kezdeményezte a világ számos országában. A fejlesztést az indokolja, hogy a nők 25-30 százaléka vírushordozó, és a nőgyógyászati szűrés során elvégzett citológiai vizsgálatok bizonyos hányadban téves eredményt mutatnak.

Nőknél a méhnyakrák a rosszindulatú daganatos megbetegedések sorában világszerte a második helyet foglalja el, közvetlenül az emlőrák után. Magyarországon évente több mint 1000 új beteget fedeznek fel és kezelnek. A GlaxoSmithKline szóvivője szerint cége 2006-ra tervezi, hogy a gyógyszerek, valamint a gyógyászatban használt készítmények szabályozásával foglalkozó hivatalhoz (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency) kérelmet nyújt be, abban a reményben, hogy a nemi élet kezdete előtt álló lányoknak szánt, Cervarix nevű vakcina 2007-ben forgalomba kerülhet.

Cseh Júlia
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag

Teljesen soha nem allt le a tudomanyos fejlodes. A kulturális élet fõ színterei a középkorban a kolostorok; a templomok és püspökségek; a fejedelemségek és fõúri várak, kastélyok vagy paloták; legvégül a városok és az egyetemek. A magas szintû latin nyelvû és írásbeli mûveltséggel egyidejûleg azonban folyamatosan élt a széles tömegek (a paraszti közösségek, majd a városi lakosság) anyanyelvi és szóbeli kultúrája. E két alapszint között a kölcsönhatás is folyamatos. A mûvelõdés és tudomány teljesen egyházi monopólium, az irodalmi nyelv kizárólag a tudós latin nyelv volt.

Csak a késõ középkorban történt lényeges fordulat. A világiak fölszabadultak az egyházi gyámkodás alól, sorrendben elsõnek a lovagi nemesség. Ez sajátos arisztokratikus életstílust alakított ki magának, s megteremtette az udvari költészetet és az elõkelõ szórakoztató irodalmat. Majd a városi polgárság felemelkedése kõvetkezett. Mivel virágzott a kereskedelem és az ipar, mivel az írás-olvasás mind szélesebben elterjedt, a polgári köröknél is jelentkezett az igény mûvelõdésre és tanulásra.

A városokban új szerzetesrendek, a ferencesek és a dominikánusok telepedtek le: Ezek nem szemlélõdõ életmódot folytattak a világtól távolesõ helyeken, hanem kiléptek az életbe, igehirdetéssel és tanítással hatottak s a tudománynak új irányt mutattak. Ekkor keletkeztek a középkor végén a nagy egyetemek, Bolognával az élen, mely a jogi tudomány hazája, majd Páris, a skolasztikus teológia és filozófia fellegvára, utánuk, az õ példájuk nyomán Itáliában és Franciaországban. Angliában és Németországban a többi "studia generalia".
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Errol jut eszembe:

Valami nagyon erdekes dologrol vitaznak a mai kozepkorkutatok, ugyanis Heribert Illig a kovetkezoket allitja:

"KITALÁLT KÖZÉPKOR"

a történelem legnagyobb időhamisítása

„Az 1991-re kidolgozott tézisem, amelyet azóta minden tudományos fórumon képviselek, röviden a következő. Az európai történelem VII., VIII. és IX. százada művileg beiktatott, minden valóságot és reális történést nélkülöző időszak. Ennek megfelelően maradék nélkül törlendő, majd az előtte és utána lévő történések közvetlenül, vagy kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt már ekkor pontosan behatároltam: a betoldott, vagy kitalált időszak 614. augusztus végétől 911. szeptember elejéig tart."

Megdöbbentő? Az. A szerző Németországban hatalmas vihart kavart könyvének tézisét azóta sem tudták megcáfolni a középkorkutatók. Merthogy Illig úr rendkívül alapos munkával bizonyítja be: kik, hogyan, hol és mikor követték el minden idők legnagyobb történelemhamisítását. Naptárunk szerint elmúlt 2000. Valójában alig jutottunk túl 1700-on. Habár ez a lebilincselő történelmi krimi arra is rávilágít, csínján kell bánnunk az olyan szavakkal, mint például a „valójában". Hiszen az is kiderül: nem csupán Nagy Károly és kora kitalált, de időszámításunkhoz kapcsolódik jó néhány meglepő rejtély.

Erdekes hogy valoszinuleg epp az 1700-as eveket hagytuk magunk mogott....hmmm??? ;-)
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Páratlan értékű kincsek kerültek elő Afganisztánban


A világ szinte összes régésze és műkedvelője meg volt győződve róla, hogy a mintegy 25 évnyi háborúskodás elpusztította azokat a felbecsühetetlen értékű kincseket, melyek Afganisztán gazdag kultúrájáról tanúskodtak. A kincsek azonban a fegyveres konfliktusok végével hirtelen előbukkantak.

„Fantasztikus élmény volt látni a múzeum kurátorát, amint 25 éve nem látott kincsekre lel, amelyekről szinte mindenki úgy gondolta, hogy elvesztek. Kulturális örökségük felbecsülhetetlen értékű részét kapták vissza a sorsnak és talán kicsit a szerencsének is köszönhetően” – nyilatkozta Fredrik Hiebert, a katalogizálás egyik vezetője a National Geographic angol nyelvű internetes honlapjának.

Az első kincsesládák már 2003 nyarán előkerültek, ezeket egy nemzetközi kutatócsoport segítségével azóta már katalogizálták is. Idén nyáron aztán még fantasztikusabb tárgyakra leltek. Kabul egyik külvárosában található az az elnöki palota, melynek rejtett szekrényeiben 25 éven át érintetlenül pihentek az elefántcsontból készült szobrok, az arany és ezüst pénzérmék és egyéb kincsek.

Baktria aranya

A nyáron megtalált kincsesládákból a mostani katalogizáláskor előkerültek azok a híres aranytárgyak is, melyeket még 1978-ban szovjet régészek fedeztek fel, és melyek az egykoron Afganisztán területén elterülő Baktria birodalom korából származnak. A több mint 20 ezer darabból álló kollekció a Selyemút mentén elhelyezkedő egykori birodalom mesés gazdagságáról tett tanúbizonyságot.

A legújabb katalogizálás, melyet a Natinonal Geographic Society támogatott, és amelyet a kabuli Nemzeti Múzeum jelenlegi igazgatója irányított, több mint 2000 éves tárgyakat vett számba. Az angolul és dari nyelven írott katalógus elkészítése mellett fotók is készültek a leletekről, ezt követően azonban visszakerültek a dobozokba.


Fosztogatóktól félnek

Sokan ugyanis attól tartanak, hogy a kincsek felfedezésének bejelentése arra sarkallja majd az amúgy sem túl gazdag ország lakosságát, hogy az újból kiállításra kerülő tárgyak segítségével küzdjék le szociális problémáikat. A műtárgykereskedelem az afganisztáni fekete piacokon már így is hihetetlen mérteket ölt, az újabb kincsek közszemlére bocsátása csak fokozná a szegény sorsú afgánok kincsvadászati vágyait.

Az UNESCO ázsiai kulturális örökségvédelemmel foglalkozó részlegének vezetője, Christian Manhart úgy nyilatkozott a National Geographic News-nak, hogy ők kifejezetten ellenezték a kincsek megtalálásának nyilvánosságra hozatalát: „Igen komoly vitáink voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon mi a jobb megoldás: feltárni avagy titokban tartani? A kincsvadászok ugyanis igen komoly fenyegetést jelentenek a kulturális örökség minden egyes darabjára.”

A kutatók és az örökségvédelem emberei végül megegyeztek abban, hogy a kincseket feltárják, katalogizálják, ám nem teszik közszemlére mindaddig, amíg a helyzet Kabulban nem normalizálódik. Felmerült a lehetősége annak is, hogy addig egy nemzetközi vándorkiállítás keretében mutatnák meg a sokak által elveszettnek hitt értékeket.

A pusztítás

A szovjetek afganisztáni bevonulása előtt, 1980-ban a kabuli Nemzeti Múzeum a világ egyik műkincsekben leggazdagabb múzeumai közé tartozott. Szerencsére ennek az akkori igazgatóság is tudatában volt, így nem sokkal a fegyveres konfliktus kirobbanása után igen sok műtárgyat rejtettek el biztonságos helyre.

Amelyeket már nem tudtak elrejteni, azoknak sajnos valóban nyoma veszett. Előbb az afganisztáni háború, majd a tálib rezsim végzett komoly pusztítást a kollekcióban. Ismert, hogy a tálibok intoleránsak voltak saját országuk kulturális örökségével szemben, csak azért, mert az nem az iszlám világ nagyságát tükrözte. A tálibok vallási rendőrsége szisztematikusan semmisítette meg azokat az értékesebbnél értékesebb leleteket, melyek nem feleltek meg tanításaik szellemiségének.


Ezzel magyarázható az is, hogy még a 2001-es amerikai beavatkozás előtt Omar mollah elrendelte a Bamiyan-völgyben található, kőbe vésett, fantasztikus Buddha-szobrok elpusztítását.
 

bojtorjan

Állandó Tag
Állandó Tag
Éleselméjű Kleopátra és az ókori „csillagháborús program”

A University College London egyiptológusa szerint Kleopátra éleselméjűsége még szépségén is túltehetett. Erre engednek következtetni azok a 9-10. századi, eddig kiadatlan arab források, melyek Caesar és Marcus Antonius szeretőjéről, mint a tudományokban jártas uralkodónőről tesznek említést. Ugyanezekben a forrásokban arról is olvashatunk, hogy a fároszi világítótorony hatalmas lencséjével miként robbantották fel az egyiptomiak a közeledő ellenséges hajókat.

Ha az eddig ismert Kleopátra-képünk rövid időn belül megváltozik, az furcsa mód nem az ókori auktorok eddig fel nem fedezett műveiben rejlő leírásoknak lesz köszönhető, hanem azoknak az arab forrásoknak, melyek az iszlám kultúra aranykorában, a 9-10. században keletkeztek.

Középkori arab írástudók – lebecsülték őket?

Okasha El Daly, az angliai University College London professzora, – mint arról a National Geographic Online is beszámolt –, a közelmúltban már meglepte a széles nyilvánosságot egy bejelentésével, mely szerint a világ könyvtáraiban fekvő, eddig kiadatlan arab források vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy az ókori egyiptomiak által használt hieroglifikus írásmódot a 9-10. századi arab tudósok értették. A 19. században a francia Jean-Francois Champollion-nak aztán az európaiak számára is megfejtette az egyiptomi képírás titkát. El Daly azonban hangsúlyozza, a középkori arab tudósok érdeme elévülhetetlen.

A professzor azért is tartja fontosnak, hogy az arab tudományról kialakított képet átértékeljük, mert az eddigi szemlélet azt sugallta, hogy a középkori arabok nemcsak az egyiptomi kultúrát ignorálták, hanem általában véve a tudományokat. El Daly szerint azonban az arab írástudóknak európai mércével mérve is nagyon komoly tudományos érdeklődésük volt.

Kleopátra: nemcsak szép, okos is volt

El Daly professzor szerint az arab forrásoknak köszönhetően többek között a Kleopátráról kialakult képet is kissé módosítani kell majd. Az egyiptomi származású kutató szerint ugyanis nemcsak az a meglepő, hogy az arab nyelvű források egyáltalán említést tesznek Kleopátráról, hanem leginkább az, hogy milyen kontextusban teszik mindezt: leggyakrabban ugyanis Kleopátráról mint a tudós királynőről, az orvosról, a matematikusról és a közismert filozófusról beszélnek.

Szépségéről és vonzerejéről nem értekeznek, annál többet az udvarában tartott szemináriumokról, melyeken a filozófia és a matematika legérdekesebb kérdéseit tárgyalták meg. Egyes források még arra is utalnak, hogy a macedón Ptolemaiosz-dinasztia utolsó tagjaként, görög származása ellenére a Ptolemaiszok 300 éves uralkodása alatt egyedüliként tanulta meg az egyiptomiak nyelvét.

Fárosz: a világ első elhárító rendszere?

El Daly olyan forrásokra is rátalált, melyekben a tudományokban eddig közömbösnek hitt arabok az ókori egyiptomiak fantasztikus találámányait taglalják. Az arab források az ókori egyiptomiak elképesztő teleszkópjairól és utcai világításairól beszélnek, melyek a napenergia segítségével egész városokat borítottak fénybe éjszaka. A tudományok persze az arabok szemében nem korlátozódtak a műszaki vívmányokrara: igen sokat írnak a középkori arab alkímiáról, matematikáról, orvostudományról és asztrológiáról is, sőt, foglalkoztak a emberi párkapcsolatokkal és a szexológiával is – állítja El Daly.

Az egyik legérdekesebb dokumentumnak azonban kétségkívül az bizonyult a londoni professzor szerint, melyben elragadtatással írnak az egyiptomiak védelmi rendszeréről. Ennek alapja a világ hét csodájának egyikeként számon tartott világítótorony volt. Csakhogy a források szerint a torony nem csupán a kikötőbe érkező hajók tájékozódását szolgálta, hanem igen komoly hadászati eszköz is volt. El Daly professzor elragadtatásában a leírások alapján egyenesen az Egyesült Államok csillagháborús programjának űrbéli elhárítórendszeréhez hasonlítja a szerkezetet, melynek segítségével állítólag bármely ellenséges hajó kilőhető volt megfelelő távolságból.

A szerkezet lényege a forrás szerint az, hogy a világítótoronyba beépítettek egy hatalmas teleszkópot, mely az ellenséges hajók követését szolgálta, illetve egy hatalmas lencsét, mely a napsugarakat összegyűjtve és az érkező flotta ellen irányítva nagy távolságból semmisítette meg az ellenséget. Felégetett hajók nyomára eddig ugyan nem bukkantak Alexandria partjaianál, ám az is igaz, hogy nem is kerestek eleddig ilyeneket.

Átértékelt arab tudomány

Ez utóbbi forrás El Daly professzorban is kétségeket ébresztett, igazságtartalmát minden bizonnyal még vizsgálni kell, a hangsúlyt azonban El Daly szerint talán nem is ezen leírások valódiságára kell helyezni. A most előkerült források szemléletmódja sokkal fontosabbnak tűnik manapság, a kultúrák ilyen vagy olyan konfliktusának korában. Ezek a források ugyanis a barbár iszlám civilizáció képét úgy árnyalják, hogy azt közelítik az európaiak szemléletéhez. Az iszlám világ El Daly szerint mindig is nyitott volt más kultúrák, jelen esetben az egyiptomiak kultúrájának eredményei iránt.

Másrészt El Daly arra hívja fel a figyelmet, hogy a régészeti ásatások és a történeti kutatások nem feltétlenül állnak élesen szemben az iszlám kultúrával, ahogy sajnos igen sok iszlám szélsőséges vallja. Az iszlám világ szerinte igenis büszke lehet arra az örökségére is, mely az európai kultúra eredményeit elismerve, azt továbbfejlesztve és megőrizve próbálta meg az arabok világát még gazdagabbá tenni.
 
Oldal tetejére