Kanadába költöznék

Szeretnék még kérdezni, csak nem akartam egy levélben egy regényt elküldeni. A fentiek alapján szerintetek nekünk milyen formában lenne egyszerűbb kimennünk?
kb 2 évet szánnék arra, hogy nyelvnek neki álljunk, itthoni dolgainkat is rendezzük és fix munka esetén is kell félre tett pénz!
A másik, hogy édesanyám is jönne velünk aki nyugdíjas. A magyar állam az a nyugdíját kiutalná, de nem találtam eddig még infót arra, hogy neki milyen fajta és milyen összeggű betegbiztosítást kellene kötnie. Ő mozgássérült, de eddig együtt összefogva oldottunk meg itthon a dolgainka, kinnt sem lenne máshogyan. Csak magunkra számíthattunk! Ez lehet akadály a hatóság szemében? Vagy ha több pénzt viszünk magunkkal miatta az javíthat a helyzeten? Nagyon köszönöm előre is ha elolvassátok és foglalkoztok a dologgal! Megjegyezném, hosszú éveket hagytunk magunknak, hogy eldöntsük szeretnénk-e kimenni. Igen, maradt a vágy csak ésszel akarunk kimenni nem pedig bele ugrani felelőtlenül!
 
Amúgy annyi mindent olvastam már, hogy kezd kicsit összekuszálódni bennem a sok info. Kell még, hogy ülepedjenek a dolgok! Na meg még szakmai angolra is el kell mennem itthon. Lesz tennivaló bőven, de úgy érzem ki kell várni mindennek az idejét. Nem kerget a tatár és oda-vissza logikusan végig gondoltunk már mindent. Kell "menekülési" lehetőség is, ha esetleg nem tudnánk megszokni a külföldi életet. Nem szabad magunk mögött mindent felégetni. Bár egyre inkább azt érzem legbelül, hogy ott fogom megtalálni azt a helyet ahol szeretek élni. Nem érzem otthon magamat itthon. Ez gyerekkorom óta bennem van és igazából szerintem csak rajtunk múlik, hogy megteremtjük-e magunknak azt a környezetet amit szeretenénk. Nem szomorkodni kell, hanem tenni azért hogy jól érezzük magunkat. Szóval nem csak az anyagiak és a jövőkép ami motiváló tényező nálunk.
 
Nagyon szeretem az angol nyelvet és már többször belegondoltam, hogy EU-n belül menni valahová. Igazából egyikünket sem vonz. Toronto amit elsőnek kinéztem, de próbálom még felderíteni milyen városok vannak ahol szívesen dolgozna a családom. Persze minden akkor derül ki amikor már ott lakik az ember, csak jó lenne ha az elős egy-két évben nem azzal kellene foglalkozni, hogy hova költözzünk át!
 
Értem! Azt megkérdezhetem, hogy mi alapján gondolod? Ahogy számoltam, szerintem meg lenne. Nem most akarom benyújtani, hanem 2 év múlva. A páromnak most van egy ajánlata kinntre, de nem akarjuk észnélkül csinálni! A nyelvvel szerintem nem lesz gond, hiányszakmám is van. Nyílván prezentálni kell a pénzt is. Nem kötözködök, tényleg nem tudom mit látok rosszul. Nem egy gyorstalpaló vackot végeztem, van munkatapasztalatom hidd el! Az angolt sem kezdő szintről kezdem.
 
a leirtak alapjan, (csak ugy rapillantva) a minimum kozeleben SEM vagy !!

Elviekben nem csak főiskolai végzettséggel lehet menni. Szakmunkásokat is várnak. A férjem is több nyelven beszél. Mondjuk pont nem a francia hanem mondjuk az olasz, román és ért oroszul bár a beszéd az nem megy neki igazán jól..
 
kizarolag elviekben ...

Ettől, most nem lettem okosabb! Mi azzal foglalkozunk amit szeretünk amit nem munkának hanem hivatásnak, hobbinak is tartunk. Nem azért mert az agyi képességeimmel van probléma. Nekem az, hogy azt csinálhatom amit szeretek és emberekkel foglalkozhatok rengeteget jelent! Nem azért akarunk kimenni, mert itthon a kutyának sem kellünk. Teljesen más motivációink vannak. Ha ahhoz több kell, hogy kijussunk hát Istenem ez van..Tenni kell érte! Akkor több idő. Az idő az egyetlen tényező ami itt számít!
 
pitti

Állandó Tag

Figyejj Katalin, mindig vannak olyanok mint a Xinof akik a sarga irigysegtol megorulve hulyesegeket irnak.
A legrovidebb es legegyszerubb ut az ha felveszed a kapcsolatot a canadai kovetseggel. Itt nincsenek titkok es felrevezetesek, ez nem kommunista porhintes, itt meg vannak a szabalyok amit ok meg fogjak mondani hogy mi a hivatalos ut.
 
Köszönöm, jól esnek a bíztató szavaid!:) Elsőkörben Bécsnek írta, a választ várom tőlük. Amúgy nálunk Magyarországon elég nagy hiányosságok vannak az oktatás területén. Én például elakartam végezni főiskolán az oktatói képzést a szakmámra vonatkozóan. Konkrétan megszüntették a képzést és maga az iparkamara nem tudott segíteni ebben. Nincsen ma hazánkban helyette más alternatíva! Ki lehet menni Ausztriába, de nekem a hátam borsódzik a német nyelvtől sajnos! Viszont örömmel vettem, hogy nálatok ebben van főiskolai képzés. Ez azért nagyon nem mindegy!:) Illetve annyi, hogy a férjemnek van egy állásajánlata kinntre de olyan munka kör amitől én nagyon félek. Veszélyes az egészségre kicsit!:DDDD Na meg egyenlőre és igazából ez az igazi indok, hogy vannak még dolgaink itthon amiket el kell rendezni és ide kötnek.
 
pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Figyejj Katalin. Canadaba baromi nehez a bejutas. Ne aggodj azon, hogy mit, mikor es hogyan fogtok dolgozni. Abban a pillanatban ahogy hivatalosan be tudtok jonni ennek semmi jelentosege nem lesz, oda koltoztok ahova akartok es azt a munkat fogjatok csinalni amit meg tudtok szerezeni ahol meg tudjatok szerezni. A tobbi megfontolas csak extra suly a labatokon ami visszatart a dontestol...
 
Értem! Tehát ha elvállalja a felajánlott munkát a párom akkor ó utána én is megkaphatom a munkavállalásit. Illetve ő dönthet úgy, hogy ha talál megfelelőbbet akkor vált, hiába ahhoz a céghez kapta az engedélyt? Hmmm, így akkor már megfontolandóbb inkább ez a verzió!:) Köszi!!
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Melyik programot nezitek? Federal Skilled Worker? Biztosan szamit, hogy abban van-e a ferjed munkatapasztalata, amiben a vegzettsege? Persze logikus lenne, hogy szamitson, de a burokracia itt sem eppen a kovetkezetesseg fellegvara :)

Ha ezek tenyleg hianyszakmak, akkor gyorsabb es olcsobb lenne olyan ceget talalni, aki felvenne Temporary Worker-kent.

Ugy tunik allamfuggo, kell-e helyi vizsgat tenni ahhoz, hogy masszorkent dolgozhass, bar ez csak egy ujsagcikk:
http://www.theglobeandmail.com/repo...apist-what-will-my-salary-be/article19701634/
 
pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Értem! Tehát ha elvállalja a felajánlott munkát a párom akkor ó utána én is megkaphatom a munkavállalásit. Illetve ő dönthet úgy, hogy ha talál megfelelőbbet akkor vált, hiába ahhoz a céghez kapta az engedélyt? Hmmm, így akkor már megfontolandóbb inkább ez a verzió!:) Köszi!!
Igen. Lehet, hogy megszabnak egy minimalis idot amit annal a cegnel kell eltolteni, de ha meg van a "landed emmigrant status" akkor oda megy ahova akar. Te mint csalad tag (spouse) megkapod a bevandorlasi engedelyt.
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Értem! Tehát ha elvállalja a felajánlott munkát a párom akkor ó utána én is megkaphatom a munkavállalásit.

Mintha ez attol fuggene, hogy o Skilled Temporary Worker vagy nem.
De ha nem kapsz open work permitet, attol meg kaphatsz sajat jogon, ha talalsz ceget, aki elintezze. Es ha mar itt lesztek, konnyebben interview-zgatsz szemelyesen, mint otthonrol telefonon.

Illetve ő dönthet úgy, hogy ha talál megfelelőbbet akkor vált, hiába ahhoz a céghez kapta az engedélyt? Hmmm, így akkor már megfontolandóbb inkább ez a verzió!:) Köszi!!

Valthat, de a masik cegnek is ugyanugy vegig kell csinalnia az LMIA procedurat, mintha kulfoldrol venne fel. Nem lehetetlen, egy ismerosom elintezte maganak. De idovel ugyis Permanent Resident-ek lesztek, es akkor mar szabadon valthattok.

Edit: Elnezest, a fentiek csak akkor ervenyesek, ha a ferjed (potencialis) munkaltatoja Temporary Worker-kent hozna ki.
 
Oldal tetejére