Hogyan iktassuk ki az egónkat?!

pet54232

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én nézőpontom szerint az egó a félelem, elkülönültség állapota, vagyis nem más mint a részünk hiánya.
Amiről én írok, az felöleli, szinte összes tanultakat, szinte minden földi emlékeket, a megtanult nyelveket, a szavakat, az elsajátított gondolatokat, a vélekedéseket, az érzések túl nyomó hányadát, a szokássá vált testi funkciókat és automatikussá kiképezett testi működéseket, a belső hangjaitokat. Amiről én írok, rávilágít, hogy van ezek mellett, ezekkel elvegyülnek azok az érzések, azok a megszólalt gondolatok, azok a felbukkanó képzeletek, azok az ismeretlentől kimondott szavak, azok a megtett cselekedetek, melyek nem az első mondatban felsoroltakból származnak, hanem a lényetek mélyéről, legbelülről. Mert magatokat nem kívül kellene keresnetek, mert a reakció, a tanulás, a kialakított szokás burkot épít magatok köré, egy tündérképet, melyet felhasználhatsz vagy elutasíthatsz. Mert magatok a sejtjeiteken túl a mélyben kellene keresnetek, mert magatok megtalálásával szentségben történik meg a mindenség, a ti magatok.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Amiről én írok, az felöleli, szinte összes tanultakat, szinte minden földi emlékeket, a megtanult nyelveket, a szavakat, az elsajátított gondolatokat, a vélekedéseket, az érzések túl nyomó hányadát, a szokássá vált testi funkciókat és automatikussá kiképezett testi működéseket, a belső hangjaitokat. Amiről én írok, rávilágít, hogy van ezek mellett, ezekkel elvegyülnek azok az érzések, azok a megszólalt gondolatok, azok a felbukkanó képzeletek, azok az ismeretlentől kimondott szavak, azok a megtett cselekedetek, melyek nem az első mondatban felsoroltakból származnak, hanem a lényetek mélyéről, legbelülről.

Mert magatokat nem kívül kellene keresnetek, mert a reakció, a tanulás, a kialakított szokás burkot épít magatok köré, egy tündérképet, melyet felhasználhatsz vagy elutasíthatsz. Mert magatok a sejtjeiteken túl a mélyben kellene keresnetek, mert magatok megtalálásával szentségben történik meg a mindenség, a ti magatok.
Köszönöm!!
 
T

tuncu

Vendég
b34b61mmfo.jpg

Gondolataim az egoról!

Az ego szó jelentése:Én
Tehát az ÉN központúság. Mit is takar ez? Mi rejtőzik az Én alatt?
Az ego nagyon betudja folyásolni egy ember személyiségét.Vagy felmagasztal minket,vagy lealacsonyít.Rengeteget tud ártani.Akár a felmagsztalásról van szó,akár a lealacsonyításról.

Felmagasztalás.

Mikor az ember abból indul ki,hogy Ő saját maga tökéletes.Mikor az ember azt képzeli,hogy Ő a király, a legszebb a legjobb stb.
Nah ez aztán vezethet elég sok hűhóhoz.Ilyenkor szokott előfordúlni leggyakrabban a veszekedés egymás emberek között. A másik ember lehet,hogy jogosan szól ránk valami miatt ,ami esetleg a "hiba" bennünk. De mi ezt megsértődve támadásnak vesszük..mert Én vagyok a tökéletes ugye? Pedig lehet,hogy igaza van..Közben pedig a másikat hibáztatjuk,mert az egonk nem engedi,hogy szembesüljünk a saját hibáinkal.Inkább a könnyebb utat választjuk, hogy kimagyarázzuk magunknak, megmagyarázzuk,hogy Ő a csúnya mert sérteget engem a véleményével. Annyira vigyázni kell ezzel. Mert ha valaki olyan szinten magasztalja fel magát, a kudarcokat sem képes elviselni. Azt gondolja pl magáról,hogy nagyon tuti valamiben,és amikor ott van egy bizonyítási alap, és azt kapja vissza ettől,hogy kiderül ez nem így van. ( lásd X Factor,Megasztár stb.) ...Sokan mekkora lelkitöréssel mentek el,csak azért mert azt gondoltatta velük az egójuk,hogy Ő nagyon tud. Na ez a kudarc szokott dühöt,és minden egyéb nem jót kiváltani.
És ez az ego felmagsztalás elég sok konfliktushoz vezethet,mint a sértődés, az irigység, düh stb...

Lealacsonyítás

Mikor az ember azt gondolja,hogy Ő egy senki. Ő egy nulla.Sokszor beállítja magát egy "áldozatnak".Csinálhat "ál" mártírt is az emberből. Ez is nagyon veszélyes! Ez szokott önbizalom hiányhoz,és depresszióhoz is vezetni. Ebből kifolyólag is sajnos ugyan csak több konflikus alakulhat ki köztünk és a környezetünk között.Nem is beszélve arról,hogy így állandó "rossz" érzésekkel vagyunk tele. Egy idő után ha súlyosbodik,akár totális szeretetlenséghez vezethet,az pedig megszüntetheti bennünk a ragszkodást is.Kiöli belőlünk a szeretetet,a ragaszkodást.Pedig mind a szeretet adása,kapása,és a ragaszkodás is fontos.
A ragaszkodás az gondoskodáshoz vezet.És itt a lényeg.Kell mindenkinek valami célja legyen az életben.És a gondoskodás a családunkról, vagy akár emberekről,állatokról,természetről (akár kert),és a saját magunkról.Ez adja meg az életünk fő célját.Az egonk lealacsonyítása pedig totálisan a normális életvitel ellen dolgozik.

Hogy mi a megoldása ennek,hogy az egyensúly meglegyen?

Először is... tudnunk kell ,hogy senki nem tökéletes! Mi magunk sem! Mindig ezt kell szem előtt tartani. Aki képes ezt belátni,és elfogadni.Netán még képes arra is,hogy magába nézzen,hátha az a "tükör" amit az embertársunk elénk tartott, talán igaz. Megkell ismerni önmagunk gyengeségeit.Végig kell gondolnunk azokat a hibákat "bűnöket" amiket esetleg elkövettünk.Csakis a felismert hibáinkból tudunk tanulni,és ha ez sikerül, akkor már értelemmel kitudjuk szűrni.Ez egy kissé lassú folyamat! Renegeteg csatát kell az embernek megvívnia magában ezzel. De értelemmel kell szemlélni a világot.Egy olyan ember,aki belátja tudja,és fel is fogja,hogy sem Ő sem más ember nem tökéletes, sokkal könnyebben tud reagálni mindenre ami Őt éri. Pl: Nem fog összetörni a véleménytől az Xfactor színpadán,ha tudja,hogy "mindenki jó,de mindenkinél van jobb!". Mert már eleve úgy megy oda,hogy senki nem tökéletes.Ezek az emberek már képesek arra,hogy szeretettel álljanak egymás mellé. Képesek elfogadni egymás örömét,és ők is ugyan úgy örülnek más örömének.A saját kudarcukat pedig sokkal könnyebb elviselni,hiszen már nem tragédiának fogják fel,hanem ha nem is sikerült,de egy kellemes élménnyel gazdagabbak lesznek.

Egy ami a lényeg: Értelemmel kell neki állni.Vigyázni kell, nagyon mert az érzelmek által tör be az egonkba a jó és a rossz is.Simán egy másik ember is képes felmagasztalni ,és lealacsonyítani az egonkat.Felmagsztal,mert olyan dolgokat beszél belénk,hogy már elhisszük,hogy mi vagyunk a tökéletes hercegnők,vagy hercegek...Vagy éppen lealacsonyít ,hogy mi vagyunk a a legbalkezesebb rémek.Ezeket csak értelemmel tudjuk kiküszöbölni.Nem szabad hagyni sem a dicsértetet sem a lealacsonyítást,hogy érzelmileg megérintsen minket.Ha mondják nekünk,tudjunk mögé látni az értelmünkel ,hogy mi szándéka van a másik félnek ezzel? Fogjuk meg azt a "tükrtöt", és a valóságot nézzük,ne pedig azt,amit jó hallanunk!... Ne a dícséretekből éljünk,hanem a valóságból! .... Mert senki nem tökéletes!Még én sem! ...
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Kedves tuncu!

Ezt irod: "
Az ego szó jelentése:Én
Tehát az ÉN központúság."

Az ego nem énközpontúságot (egoizmust) jelent,hanem azt a "kicsi" ént,amit fel kell ismernünk,hogy hamis (illuzórikus),miközben mégis jelen van,mert használjuk a mindennapi életünkben.Egy eszköz az ego/elme,hogy boldogulni tudjunk ebben a világban.
Amikor felismerjük,hogy mi nem az ego/elme vagyunk,akkor már nincs is szükségünk arra,hogy felmagasztalódjunk,vagy lelacsonyitsuk magunkat,vagy bárki is teszi,mert ha abban a pillanatban meg is érint,vagy ha éppen kedvünk van :) eljátszani a mártir szerepét...:) DE nem azonosulunk vele sokáig,mert tudjuk,hogy nem valós....most éppen igy van,de a következő pillanatban már teljesen más lesz a kép.Na ez a szabadság kapuja...
 
Pontosan erről írtam :)
 
tibya

Állandó Tag
Állandó Tag
Mert magatokat nem kívül kellene keresnetek, mert a reakció, a tanulás, a kialakított szokás burkot épít magatok köré, egy tündérképet, melyet felhasználhatsz vagy elutasíthatsz. Mert magatok a sejtjeiteken túl a mélyben kellene keresnetek, mert magatok megtalálásával szentségben történik meg a mindenség, a ti magatok.

Ki az aki keres?
A keresés: cselekvés. A titok a nem cselekvésben rejlik.
Állj le, figyelj, figyelj a csöndre, hallgasd, már meg is találtad.
 
pet54232

Állandó Tag
Állandó Tag
Ki az aki keres?
A keresés: cselekvés. A titok a nem cselekvésben rejlik.
Állj le, figyelj, figyelj a csöndre, hallgasd, már meg is találtad.
Nagyon jó tibiya! Jó úton haladsz, ne vesz el a kontextus és a szavak korlátaiban. A figyelés választása minden pillanatban segíthet az emberi közösség által áhítót vágyakhoz.
 
T

tuncu

Vendég
Csodálatosan megfogalmaztátok az emberek gyakori értelmezését a mindenség/a te magatok ezen részéről. Mindkettő jól szimbolizálja ezt a gondolat szerkezetet. Ezzel újra figyelembe vehető a fórum címe: Hogyan iktassuk ki az egónkat?! Mit is szeretnétek valójában kiiktatni?
Röviden: Nem szabad érzelmi hullámokra felülni.Hanem értelemmel kell a valóságot észre venni :)
 
pet54232

Állandó Tag
Állandó Tag
Röviden: Nem szabad érzelmi hullámokra felülni.Hanem értelemmel kell a valóságot észre venni :)
Ez rajtad áll, főképp, hogy mit szeretnél. NINCS olyan, hogy szabad vagy kell valamit. Az érzelem és az értelem is te magad vagy, jólehet sokszor nem vagy tudatában ennek, és úgy tűnik az egyik következik a másikból, valójában pedig a te magadra tekintések nézőpontjai. TE automatikus vagy, ahogy MINDEN, és ez sokszor elhangzott már az emberek történetében is. A következő minden személyes névmásra értendő, használd nyugodtan magadra bármikor és bárhányszor e nagy hord erejű energiát: én vagyok az út, én vagyok az élet.
 
Kedves pet54232!
Pedig létezik a "szabad"...tudod a szabad az egy döntés.Mikor az ember valamiben szabadon dönt! :) Amúgy Jézus az Út, az Igazság, és az Élet! És nem mi emberek :) És ez mennyire igaz! ... ......Jn 14,6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan iktassuk ki az egónkat?! Mit is szeretnétek valójában kiiktatni?
Azt,amit nem lehet.:) Ez ugye nagyon paradox :) Tudjuk,tudjuk,tudjuk.........és még seem :):)
Félretéve a viccet,mert minden vicc fél vicc ugye:).....Nem tehetünk egyebet,mint hogy elfogadjuk,és együtt élünk vele,mert mit is tehetnénk...

Mikor Ramana Maharsi megvilágosodott,elment,elhagyva szeretteit,mert neki ez volt az útja.Sokáig nem beszélt senkivel,csak ült a csendben,de megtalálták azok az emberek,akik kicsit is kapni akartak belőle,abból a mérhetetlen nyugalomból...
Nekem az élő Tanitóm (bár személyesen nem találkoztam vele) Eckhart Tolle volt.Mikor először láttam a videóját,csak néztem,ez az ember egy psychiátriai eset -gondoltam,de követtem végig,ha csendben maradt,én is behunytam a szemem,de valójában ittam a szavait,és csöndjeit!

Úgy gondolom,hogy a megvilágosodott Mestereknek is van ego-juk,de őket már csak pillanatra érintenek meg dolgok,és nem azonosulnak velük,mint mi,ami gyakorlatilag a szenvedést okozza.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves pet54232!
Pedig létezik a "szabad"...tudod a szabad az egy döntés.Mikor az ember valamiben szabadon dönt! :) Amúgy Jézus az Út, az Igazság, és az Élet! És nem mi emberek :) És ez mennyire igaz! ... ......Jn 14,6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
Kedves tuncu!

Te hiszel magadban? Ki vagy Te? Nem,mint névre,foglalkozásra,születési helyre gondoltam...
Kinek gondolod Istent?
 
Kedves evapatocs! :)

Én Istenben hiszek! Isten segítsége nélkül az ember elveszik. Sokan gondolnak magukról nagyot,hogy bírnak egyedül is.Pedig ez nem így van! :) Hogy ki vagyok? Csak egy ember a tömegből,akik ezt a földet népesítik! :)
Kinek gondolom Istent? Ő a szín tiszta igazság, őszinteség, és a Határtalan szeretet......
 
Te nem egy ember vagy a tömegből,hanem ahogy a Szentirás mondja:
1Korinthosz 3:16
„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?”
vagy:zsoltárok könyve 82:6: Mindannyian Istenek vagytok a fenségesnek fiai mindahányan."

"Zsolt 82.6
Bár azt mondtam: "Isteneknek mondanak titeket, és a Magasságbeli fiai vagytok mind."
Zsolt 82.7
MÉGIS MEGHALTOK, mint az emberek, és elhulltok, mint a többi nagyok."

"...Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk
" (ApCsel 17,25.28).

Amikor a festő megfesti alkotását,persze,hogy nem Ő maga az,de benne van a festményében.Ugyan igy Jézus is bennünk van,Ő benne élünk és mozgunk.
Ő adja az Élet (energiát),ezáltal ő maga az Élet,benne mi is,hisz mindannyian Isten gyermekei vagyunk,mert alkotott a saját képmására!!!
Sőt,felruházott bennünket olyan erővel,amiről igy ir a Biblia:
"Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek,
Jn 14.13
s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban,
Jn 14.14
bármit kértek a nevemben, megteszem nektek."

-Tudod tuncu mindenki másképp keresi Istent,Jézust (Ők Egyek!).
Én keresztény ember vagyok,és az szerint nevelkedtem,jártam templomba - és ma is járok,de más szemmel,és füllel hallgatom az igét,de az a régi tanitás azt sugallta,hogy Isten valahol a messueségben él,akit kötelező imádni,mert másképpen pokolra jutunk.Ez félelmet keltett,és egyáltalán nem vitt előre,hanem hátráltatott az igazság keresésben.Hogy miért? - mert amikor igazán bajban van az ember,és könyörögve megszólitja,hogy segits,és nem jön segitség....majd a mélyben mégis kapunk egy szemvillanásnyi fényt,éppen annyit amennyire szükségünk van ahhoz,hogy ébredj ember...!!
Én magam sem tudom honnan,de jön a segitség,és mindenkinek másképp.Nekem az agykontroll került először a hatókörömbe,majd a többi spirituális Tanitók,akik ugyan nem nevezik magukat vallásosnak,nem járnak Szent misére,mégis jobban érzékelik,és imádják Istent,mint azok,akik minden vasárnap térdre hullva imádkoznak,de nem tudják kihez...
 
...Azt,hogy én mit szeretnék,mit teszek,és az,hogy mit érdemlek ,két különböző fogalom! Én embernek tartom magam.És,hogy méltó vagyok-e az Isten országára,azt majd Isten dönti el!
1Móz 1,27
Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
 
Legyen a Te hited szerint!! :)
 
tibya

Állandó Tag
Állandó Tag
A figyelés választása minden pillanatban segíthet az emberi közösség által áhítót vágyakhoz.

Maga a vágy az egótól származik. A csendben nincs vágy csak éber figyelem, amint kilépünk a csend állapotából megjelenik a vágy, a jövőre irányuló figyelem.
A vágy egy alacsony szintű öröm. Amikor van egy vágyunk az azt jelenti, hogy egy külső dologtól, szituációtól várjuk el, hogy boldoggá tegyen minket. De ezek, mind csak ideiglenes, rövid távú örömöt és élvezetet nyújtanak és nem helyettesítik a lelki békét, ami a csendben, a belső nyugalomban lelhető.
 
T

tuncu

Vendég
Kedves tuncu!

Én magam sem tudom honnan,de jön a segitség,és mindenkinek másképp.
Aki hisz Istenben ,és hajlandó észre venni,és meghallani mindenkinek megy a segítség! Azoknak is ,akik nem hisznek,de sajnos ők lehet észre sem veszik,és megsem hallják!Vagy látják hallják,de eltapossák, vagy elhessegetik magukban.

mint azok,akik minden vasárnap térdre hullva imádkoznak,de nem tudják kihez...

Ők a vallásosak,akik egy "ember" által kitalált nézetet vallanak! Az a baj,hogy ők a vallásban hisznek,és nem Istenben! Pedig aki keres az talál! És aki az igazágot szeretné tudni,az keresse Istent,és megtudja azt.Az baj,hogy azt hiszik,ha meghallgatnak egy misét ,prédikációt azzal ott vége ennyi akkor ők találkoztak Istennel.Nos,lehet,hogy ez igaz,de csak részben!Lehet,hogy a szavát hallják,de elépzelhető,hogy nem találkoztak még vele. Az embernek a lelkében kell találkozni vele,és nem helyeken,interneten minden egyéb másutt.Utána kell összegyűlni megemlékezni Istenről.
Jn 4,23
De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.
 
Oldal tetejére