A kocsikban is tilos a dohányzás

December elseje óta Skóciában is tilos telefüstölni az autók utasterét, ha ott 18 évnél fiatalabb ember is utazik. A szabályt megszegők akár félhavi bérüknek is búcsút mondhatnak. A cél mégsem a büntetés, sokkal inkább az egészséges életre nevelés – nyilatkozták a politikusok.

Nem csak a kedves idegeneket, hanem a család legkiszolgáltatottabb tagjait is védik a dohányfüsttől december eleje óta a skót törvények. Egy 2015-ben elfogadott, de csak most életbe lépett jogszabály szerint megtiltották a dohányzást az autók utasterében, ha ott 18 évnél fiatalabb ember is utazik. A döntést a BBC-nek nyilatkozva Aileen Campbell skót népegészségügyi miniszter a veszélyekkel indokolta.

A kutatások szerint a passzív dohányzás komoly egészségügyi kockázatokkal jár, hatására kialakulhat például bronchitis, tüdőgyulladás vagy asztma is. A tárcavezető asszony azt mondta, akár egy rövid utazás alatt is jelentősen megnőhet az autó utasterében a nagy mennyiségben egészségtelen kémiai anyagok szintje. Az esetek jelentős részében szabad szemmel nem látható, hogy felgyülemlett a levegőben a mérgező füst koncentrációja, így anélkül légezzük be, hogy észrevennénk – érvelt Campbell asszony, hozzátéve, hogy a gyerekek sokkal gyorsabban lélegeznek, mint a felnőttek, a tüdejükbe ezáltal sokkal több toxikus gáz jut be, rombolva az egészségüket.

A törvényt beterjesztő liberális demokrata képviselő, Jim Hume a brit közszolgálati médiának nyilatkozva büszkeségnek nevezte, hogy a párok közti konszenzussal sikerült tető alá hozni a törvényt, és ezzel nagyjából 60 ezer gyerek életminőségét, egészségét tették jobbá, illetve óvták meg. Hozzátette azt is, hogy a cél eléréséhez nem csak a politikusok akarata, hanem számtalan civil- és segélyszervezet, akadémikus, tudós közreműködésére is szükség volt. A közegészségügyi tárcavezető a maximálisan kiszabható 1000 fontos, vagyis átszámítva mintegy 380 ezer forintos bírságól azt mondta, a cél nem a pénzbeszedés, hanem a szemléletformálás. Azt szeretnék elérni, hogy Skóciában felnőhessen egy dohányfüstmentes nemzedék, akinek ezáltal sokkal jobbak az életkilátásai, mint szüleiké voltak.

Miközben a szigorú szabályozás bevezetői szinte folyamatosan ünneplik a lépést, a dohányosok érdekeit képviselő csoport, a Forest vezetője, Simon Clark szerint teljesen értelmetlen volt bevezetni ezt az új szabályt Skóciában is. “A törvény túlságosan atyáskodó és felesleges. Jelenleg is nagyon kevés szülő dohányzik az autójában. Tisztában vannak a veszélyekkel, éppen ezért nem gyújtanak rá, különösen akkor, amikor gyerekkel utaznak” – magyarázta az érdekvédő, hozzátéve, hogy arra vállalkoztak a hatóságok, hogy megkeresik a tűt a szénakazalban, mivel meglátása szerint ennyire ritkán fordul elő olyan helyzet, amit törvényben próbálnak meg most tiltani.

Clark példaként Angliát említi. Ott is érvényben van ugyanis a szabály, nem gyújthat rá senki sem a kocsiban, ha 18 évnél fiatalabb gyerekkel utazik, a korlátozás múlt évi bevezetése óta azonban mindössze egyetlen alkalommal szabtak ki bírságot a hatóságok ilyen esetben. “Ez egy teljesen értelmetlen szabályozás, az idő és az erőforrások pocsékolása, miközben ezeket máshol is fel lehetne hasznosabb dolgokra is használni” – tette hozzá a Forest vezetője.

Az Egyesült Királyság területén egyébként Walesben is tilos a kocsiban gyermek társaságában cigizni.

tilos a dohanyzas kocsiba.jpeg
 
Stephen Kingnek van egy novellája a Leszoktató Rt. Na, valahogy úgy lehet csak eredményt elérni...

Hát nem tudom...
8 évvel ezelőtt egy emberfeletti energia bevetéssel, ami esetleg az életemet megrövidítette:D, leszoktam a cigiröl.
Utólag olvastam, hogy kb. három évvel hosszabbítottam meg így az életem. Namost, az életem hosszabbítottam meg vagy a vég szenvedéseit?;)

Ilyen hosszú idő után is sokszor, lelkiismeret furdalástol gyötörve, dohányzom álmomba. Hideg verejtékben fürödve ébredek.
Hát jó ez? :D
 
Hát nem tudom...
8 évvel ezelőtt egy emberfeletti energia bevetéssel, ami esetleg az életemet megrövidítette:D, leszoktam a cigiröl.
Utólag olvastam, hogy kb. három évvel hosszabbítottam meg így az életem. Namost, az életem hosszabbítottam meg vagy a vég szenvedéseit?;)

Ilyen hosszú idő után is sokszor, lelkiismeret furdalástol gyötörve, dohányzom álmomba. Hideg verejtékben fürödve ébredek.
Hát jó ez? :D
Akkor miért nem dohányzol???
Hisz ez most neked szenvedés.
 
Nem ismerem a novellát de az írót igen..eltudom képzelni hogy milyen kelleme s módszert talált ki....:dr_64:
A Macska szeme című filmben is benne van, ha vizuális típus vagy. Minden, ami történik a filmben és a novellában önkéntes alapon megy, a dohányos faszi vállalja, hogy leszokik. Csak hát gyenge, akarat nélküli...
 
Az hogy éttermekben egyéb nyilvános helyeken tiltják rendben van, én a lakásokban is megtiltanám ha van olyan családtag aki nem cigarettázik, mondom ezt annak ellenére, hogy dohányos vagyok.
Eddig amin legjobban megdöbbentem az volt amikor veszélyeztetett terhes kismama a kórházban is rágyújtott! Tudok én is hárpia lenni ha nincs cigim, de állapotosan eszembe nem jutott volna hogy rágyújtsak, azt sem tűrtem ha valaki ott cigizett ahol voltam!
 
A kocsiban való dohányzásról. Volt egy főnököm, aki ha beült egy autóba, első dolga volt rágyújtani. Dohányos létemre a kocsiban talán a mozgás miatt, talán a zárt tér miatt rosszul vagyok, ha valaki dohányzik. Nem képletesen, valóságosan. Finoman próbáltam szólni, de a jóember picit sem vette magára. A közös útjaink után én mindig zölden és remegő térdekkel szálltam ki, és akkor kellett elkezdeni dolgozni...
Sokat adtam volna egy tiltó rendelkezésért.

Egyébként lakásban sem dohányzom, és a dohányos ismerőseim sem. Annyi levegő kell az embernek, míg elszív egy cigarettát! :D
 
Utoljára módosítva:
Az hogy éttermekben egyéb nyilvános helyeken tiltják rendben van, én a lakásokban is megtiltanám ha van olyan családtag aki nem cigarettázik, mondom ezt annak ellenére, hogy dohányos vagyok.
A kismama rész úgy igaz.
Hogy az éttermekben tiltják az rendben.Bár sok vita volt el lehet szeparálni a dohányzó részt vagy nem.
Ez eldőlt, de van rettenetesen ostoba rendelet is.Ha él még.
A busz és villamos-váró 5 méteres körzetében való tiltás.
Életszérűtlen.Sétál a gyalogos elhalad a megálló előtt.
Nem dobja el, mert 10 métert halad és túl van rajta.
Említed a lakást.
Erősen "túl lősz a célon".
Persze egyetértek, ha van nem dohányos bent ne dohányozzanak.
Különben se dohányozzon senki bent.
Ám ezt nem törvényi úton kell szabályozni.
 
Utoljára módosítva:
Pár évvel ezelött történt, az István Köruton, a feleségemmel igénybe akartunk venni egy taxit éjjnek idelyén. A lámpa szabadot mutatott a taxi-parkoloban várakozo kocsi tetején. Lehajoltam az utasüllés melletti ablaknál, hogy jelezzem a sofförnek, beszeretnénk szállni.
-
Hát nem az utcai világitáson mulott, hogy nem láttam senkit a volánnál, a kocsiban olyan erös füst volt mind egy gözuszodában, csak fehér ködöt láttam.
Itt éghet valami gondoltam és felrántottam az ajtot, hogy mentsem ami menthetö. Egy olyan erös füst ömlött ki a kocsibol amit csak indulo gözmozdonynál vagy régi dunai hajoknál él meg az ember. Az illatrol nem is akarok beszélni.
-
Abba a pillanatban kiugrott a vezetö a másik oldalon és udvariassan biztatott bennünket, hogy csak szálljunk be.
-
A feleségem rögtön megfordult és egy másik taxilehetöség után kutatott a szemével az üres utcákon. Engem meghatott a rozoga Polski-Fiat látványa, a foghiányos bácsi sorsa leolvashato volt a ruháján, arcán, az olcso ciagrettáján és gyerkkori emlékeimböl...
-
En elszántam magam, hogy igénybe vesszük a szolgáltatását, csakhát "Bitteschön... elöször szellöztessük ki a kocsit" kérte a feleségem.
Kinyitottuk a négy ajtot, a taxis a csomagtartot is és egy üllöpárnával legyezve megprobálta gyorsitani a szellöztetés folyamatát.
-
Az ut nem tartott sokáig, az illatot azonban még másnap is éreztük a ruhánkon.
 
Nem dohányzom, de úgy igazából nem is zavar a füst sem, autóban sem, utcán ha valaki mellettem gyújt rá akkor sem, nálunk a lakásban nem cigizik senki (ki kell mennie a teraszra, télen a hidegben is :) ). Az hogy mindenhol megtiltják, néhány ilyen tiltással egyet is értek rendben van, de szerintem olyan nagy elrettentő ereje nincsen. Láttam már buszmegállóban cigizőt, kismamát aki úgy pöfékelt mint a gyárkémény stb. A leszokásra ajánlanám hogy mutogassanak szép cigifüstős tüdőket, akkor hátha.
 
Nem dohányzom, de úgy igazából nem is zavar a füst sem, autóban sem, utcán ha valaki mellettem gyújt rá akkor sem, nálunk a lakásban nem cigizik senki (ki kell mennie a teraszra, télen a hidegben is :) ). Az hogy mindenhol megtiltják, néhány ilyen tiltással egyet is értek rendben van, de szerintem olyan nagy elrettentő ereje nincsen. Láttam már buszmegállóban cigizőt, kismamát aki úgy pöfékelt mint a gyárkémény stb. A leszokásra ajánlanám hogy mutogassanak szép cigifüstős tüdőket, akkor hátha.
Mutogatnak a cigis dobozokon. Nem hiszem, hogy valakit is leszoktat. Talán rászokás ellen jó.

A buszmegállóban a cigarettatilalom enyhén szólva is ostobaság. Az ember előtt füstölög az országút forgalma, dízeles autók okádják a füstöt, de a cigaretta füst az be van tiltva. Nyilvánvalóan az egészségmegóvás helyett a dohányosok látványos megrendszabályozása a cél.
 
Mutogatnak a cigis dobozokon. Nem hiszem, hogy valakit is leszoktat. Talán rászokás ellen jó.

A buszmegállóban a cigarettatilalom enyhén szólva is ostobaság. Az ember előtt füstölög az országút forgalma, dízeles autók okádják a füstöt, de a cigaretta füst az be van tiltva. Nyilvánvalóan az egészségmegóvás helyett a dohányosok látványos megrendszabályozása a cél.
Vannak durvább képek is mint a cigis dobozokon, de valóban annak nem olyan nagy az ereje a leszokásban. Igazából egyénileg kell eldönteni, hogy most akkor lerakom.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,666
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére