Egy kanadai és egy orosz nő is az iIsztambuli halálos áldozatok között

Egy kanadai és egy orosz nő is meghalt a szilveszter éjszaka végrehajtott, összesen 39 halálos áldozatot követelő isztambuli terrortámadásban - derült ki kanadai és orosz hivatalos közlésekből.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök helyi idő szerint vasárnap este osztotta meg azt az értesülését, hogy az isztambuli Reina Klubban elkövetett vérengzés halálos áldozatai között egy kanadai állampolgárságú nőt is azonosítottak. A kormányfő együttérzését fejezte ki, egyúttal leszögezte, hogy Ottawa továbbra is együttműködik minden szövetségesével a terrorizmus elleni küzdelemben, és annak érdekében, hogy a terrorcselekmény elkövetőit bíróság elé állíthassák.

Ugyancsak hétfőre virradó éjszaka közölte Oroszország isztambuli főkonzulátusa, hogy egy orosz állampolgárságú nő is meghalt a terrorcselekményben. A korábban azeri állampolgárságúnak gondolt nő azonosítása befejeződött, személyazonosságát egyértelműen tisztázták - tette hozzá a főkonzulátus egyik munkatársa a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

E két bejelentéssel 26-ra emelkedett a külföldi halálos áldozatok száma. Az Anadolu török hírügynökség vasárnap késő este még 24 külföldi halálos áldozatról tudott.

Az érintett országok hivatalos közlései alapján a már azonosított külföldi halottak között van öt szaúdi, három-három jordániai, libanoni, illetve iraki állampolgár, egy tunéziai és egy francia-tunéziai, két marokkói, két indiai, egy líbiai, egy belga-török, valamint egy izraeli, egy kuvaiti, egy kanadai és egy orosz állampolgár.

A 39 halálos áldozat mellett összesen 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos.

A magyar külügyi tárca vasárnap déltájban azt közölte, hogy információi szerint nincs magyar érintettje az isztambuli terrorcselekménynek.

Több mint 24 órával a gyilkos támadás után a török rendőrség még mindig keresi a merénylőt, aki hajnali negyed kettőkor behatolt a Boszporusz szoros európai partján található felkapott táncos szórakozóhelyre, és tüzet nyitott az ott mulató 7-800 vendégre.

Egy szemtanú korábbi közlése szerint a lövöldözés 10-15 percig tartott, és az elkövető ezalatt körülbelül 50-60 lövést adott le sorozatlövő fegyveréből. Az NTV török hírtelevízió legfrissebb értesülése szerint azonban a merénylő hét perc alatt 120-180 lövést adott le, mielőtt megváltoztatta öltözetét, és fegyverét hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A támadás akkor ért véget, amikor a török különleges erők megrohanták az épületet.

A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó arabul kiabált. Eddig azonban egyetlen szervezet sem jelentkezett a terrorcselekmény kitervelőjeként.

Bár két előző decemberi merénylet elkövetését is a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) kurd szélsőséges szervezet vállalta magára, Murat Karayilan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetője vasárnap kizártnak nevezte, hogy bármilyen kurd erőnek köze lenne a Reina Klub elleni támadáshoz.

20151010torokorszag-ankara-merenylet1.jpg
 
Majd jóval a média után tisztul a kép.
Még a beolvasott hírek is egymásnak ellentmondtak.
pl az elkövetők számában, használták a többes számot.
Hogy ki és milyen nyelven beszélt a szemtanúk is beszélhetnek össze vissza.
10-15 perc elmondanám néha 2 perc is egy örökkévalóságnak tűnik.
Aludni kell ezekre jó néhány napot.
 
Egyre embertelenebbül viselkedünk, hisz CSAK nekünk lehet igazunk aki mást mond az pusztuljon.
De azt veszem észre hogy mindnél brutálisabbak annál érzéketlenebbekké válunk. Ami még először felháborít az már csak dühít. A sajnálat, együttérzés már csak az áldozatoké. Mert volt amikor a lázadónak szurkoltam de ez már a multé...ha robin hood most élne nem sokáig élne az erdőben...
(eléggé cinikusra sikeredett)
 
Nem érzéketlenek, inkább fásultak...mert azért felháborít minden ilyen dolog, de az ember tehetetlen, nincs befolyása ezekre a történésekre.
 
Egy kanadai és egy orosz nő is meghalt a szilveszter éjszaka végrehajtott, összesen 39 halálos áldozatot követelő isztambuli terrortámadásban - derült ki kanadai és orosz hivatalos közlésekből.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök helyi idő szerint vasárnap este osztotta meg azt az értesülését, hogy az isztambuli Reina Klubban elkövetett vérengzés halálos áldozatai között egy kanadai állampolgárságú nőt is azonosítottak. A kormányfő együttérzését fejezte ki, egyúttal leszögezte, hogy Ottawa továbbra is együttműködik minden szövetségesével a terrorizmus elleni küzdelemben, és annak érdekében, hogy a terrorcselekmény elkövetőit bíróság elé állíthassák.

Ugyancsak hétfőre virradó éjszaka közölte Oroszország isztambuli főkonzulátusa, hogy egy orosz állampolgárságú nő is meghalt a terrorcselekményben. A korábban azeri állampolgárságúnak gondolt nő azonosítása befejeződött, személyazonosságát egyértelműen tisztázták - tette hozzá a főkonzulátus egyik munkatársa a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

E két bejelentéssel 26-ra emelkedett a külföldi halálos áldozatok száma. Az Anadolu török hírügynökség vasárnap késő este még 24 külföldi halálos áldozatról tudott.

Az érintett országok hivatalos közlései alapján a már azonosított külföldi halottak között van öt szaúdi, három-három jordániai, libanoni, illetve iraki állampolgár, egy tunéziai és egy francia-tunéziai, két marokkói, két indiai, egy líbiai, egy belga-török, valamint egy izraeli, egy kuvaiti, egy kanadai és egy orosz állampolgár.

A 39 halálos áldozat mellett összesen 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos.

A magyar külügyi tárca vasárnap déltájban azt közölte, hogy információi szerint nincs magyar érintettje az isztambuli terrorcselekménynek.

Több mint 24 órával a gyilkos támadás után a török rendőrség még mindig keresi a merénylőt, aki hajnali negyed kettőkor behatolt a Boszporusz szoros európai partján található felkapott táncos szórakozóhelyre, és tüzet nyitott az ott mulató 7-800 vendégre.

Egy szemtanú korábbi közlése szerint a lövöldözés 10-15 percig tartott, és az elkövető ezalatt körülbelül 50-60 lövést adott le sorozatlövő fegyveréből. Az NTV török hírtelevízió legfrissebb értesülése szerint azonban a merénylő hét perc alatt 120-180 lövést adott le, mielőtt megváltoztatta öltözetét, és fegyverét hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A támadás akkor ért véget, amikor a török különleges erők megrohanták az épületet.

A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó arabul kiabált. Eddig azonban egyetlen szervezet sem jelentkezett a terrorcselekmény kitervelőjeként.

Bár két előző decemberi merénylet elkövetését is a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) kurd szélsőséges szervezet vállalta magára, Murat Karayilan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik vezetője vasárnap kizártnak nevezte, hogy bármilyen kurd erőnek köze lenne a Reina Klub elleni támadáshoz.

Csatolás megtekintése 1516603
Mély, őszinte részvétem minden hozzátartozónak, barátnak, akiket veszteség ért.
 
Egyre embertelenebbül viselkedünk, hisz CSAK nekünk lehet igazunk aki mást mond az pusztuljon.
De azt veszem észre hogy mindnél brutálisabbak annál érzéketlenebbekké válunk. Ami még először felháborít az már csak dühít. A sajnálat, együttérzés már csak az áldozatoké. Mert volt amikor a lázadónak szurkoltam de ez már a multé...ha robin hood most élne nem sokáig élne az erdőben...
(eléggé cinikusra sikeredett)

Ha nállunk valaki megprobál az IS-töl 180.000 eurot kicsikarni egy beigért merényletér, akkor az a magyar sajtoban rögtön ugy jelenik meg mindha Orbánnak igaza lenne, minden menekült terrorista.
-
Tegnap egy magyar ismerösömmel telefonáltam, szerinte a menekültek 97%-a vérengzö. Nehéz volt vele diskurálni.
-
Akárhogy számolom, ha igaza lenne akkor naponta 25.000 merényletnek kéne történnie ahoz, hogy az elmult évben jöttek legalább évente egyszer bünözzenek.
-
Az igazság, hogy nyugateuropában az eröszakos cselekedetek száma az elmult 20 évben 50%-kal csökkent. A külföldiek által elkövetett büncselekmények pedig az elmult fél évben a negyedére esett vissza.
-
Ma a rendörség azt sem tudja mit csináljon, minden lokális büncselekményt "urbi et orbi" világgá kürtöl mert fél, hogy elhallgatás lesz a szemükre vetve. Jo lene ha a magyar hatoságok is igy cselekednének, hogy a polgárai a saját embereik erkölcséröl is tiszta képet kapjanak.
-
De nem, Mo.-on a dohányzással kapcsolatos bünügyek egy külön kategoriát alkotnak. Olvasom, hogy két évvel ezelött egy egyetemista fiu beleszaladt az autojával egy tömegbe és meghalt 6 járokerö, nem ez volt az egyetlen gázolásos baleset.
-
Ha egy váltoör, a handyjével játszik munka közben és emiatt két vonat egymásnak rohan, tucatnyi halott, több tucat sebesült, millios károk akkor az egy "emberileg megérthetö" büncselekmény, ha valaki ámokfutová válik mert kudarcbafulladt az élete, az egy ok arra, hogy millionyi ártatlan embert megbélyegezzünk!?
-
A félreértések elkerülése véget, én helyeslem, hogy figyelmesebbek vagyunk, hogy többet teszünk a biztonságért de vegyük észre, hogy ennek meg is van az eredménye, az eröszakos büncselekmények száma csökken és nem növekszik.
 
Ha nállunk valaki megprobál az IS-töl 180.000 eurot kicsikarni egy beigért merényletér, akkor az a magyar sajtoban rögtön ugy jelenik meg mindha Orbánnak igaza lenne, minden menekült terrorista.
Statisztikailag igazad van, ugyanakkor tagadhatatlan, ha nem lenne egyetlen muszlim sem európában, akkor az elmúlt pár év merényletei nem történtek volna meg. Konklúzió: mindenkinek igaza van, és mégis téved mindenki. Lehetetlen helyzet. Mivel vallási háború van, a muszlim társadalomnak kellene elsöpörnie a radikális kisebbséget.
 
Ennek az egésznek semmi köze egy vallási háborúhoz...
 
Tegnap egy magyar ismerösömmel telefonáltam, szerinte a menekültek 97%-a vérengzö. Nehéz volt vele diskurálni.
Ne is próbálj mert nem fog menni.!!
Ha többször járnál erre akkor látnád a kipirult arcokat akik büszkék hogy összeforrott a magyar nemzet egy közös cél érdekében...
Mert most ott vagyunk hogy csak a migráns a lényeg semmi más.
Ha a kormány most úgy döntene hogy az összes polgár megtakarítását befagyasztaná szerinted mi lenne???
Úgy ahogy gondolod ..semmi.
Egyik rész örülne hogy majd most megtudják milyen rossz pénz nélkül élni...
A másik meg gúnyolódna hogy minek raktál félre élni kell...
A maradék meg örülne hogy most lesz pénz a határ védelmére és a kapitalita idegenszívű befektetők kiszorítására...
Egyszerűen téboly hogy mi van itt.
 
Valoban. Ki gondolta volna, hogy Mo.-on a "határ-vadász" lesz egyszer az állom-foglalkozás. :)
-
A nagyszüleinknek még azt tanácsolták menjél a vasuthoz vagy a postához az egy biztos foglalkozás, most legyél "határvadász"! :(
-
Nézem az öszi menekültkvota eredményeit, a lovagkereszttel kitüntetett idegengyülölö ujságiro müködési területén, Esztergom-megyében. Szentgyörgymezön és Pilisszentléleken érezték magukat az emberek a legjobban veszélyeztetve a menekültek által mig Esztergom kertvárosa ahol több világotlátott ember él, több mind a lakoság fele nem vett részt a választáson, söt 164 IGEN-t mondott a migránskvotára, a Városháza nyelvére lefordítva: „nem álltak ki Esztergomért”. :)
-
Attol félek, hogy csak idö kérdése, hogy a "határvadászok" egy 19. századbeli angol generális és gentlemanhoz hasonloan fogják magukat lefényképeztetni a családi album számára.
-
zivilisation.jpg
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,566
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére