Kiderült, ki követte el a hackertámadást az amerikai választások előtt

Sikerült azonosítani azokat az orosz ügynököket, akik az amerikai elnökválasztást megelőzően meghekkelhették a demokraták e-mailjeit – adta hírül az Independent.

A vád szerint az ügynökök az ellopott e-maileket a WikiLeaks-nek továbbították, így próbálva Donald Trumpnak kedvező irányba befolyásolni a szavazás végkimenetelét.

Oroszország tagad bárminemű érintettséget, a WikiLeaks megalapítója, Julian Assange szerint pedig nem Moszkvától érkeztek az információk.

Trump, aki szintén cáfolja a híreket, pénteken találkozik ezügyben a titkosszolgálatok képviselőivel.

A gyanúsított ügynökök neve eddig nem került napvilágra.

computer-1591018_960_720.jpg
 
Egy szó erejéig visszatérve "a helyi nacionalizmus felerősítésére".
Az amerikaiak által támogatott ukrán ellenzéknek a hatalomra kerülése után az egyik első intézkedése az volt, hogy "határozatot hozott az ukrajnai nemzeti kisebbségek – köztük a magyar – nyelvhasználati jogait biztosító törvény eltörléséről."

Most akkor ha ezen felháborodtak az ukrajnai oroszok, magyarok, németek moldávok meg még ki tudja milyen nemzetiségek (és egyébként más országok is), akkor ez a nacionalizmus felerősödése? Hát ehhez nem kellett az orosz befolyás.
Az amerikai demokrácia-exportba úgy látszik, simán belefért a kisebbségi nyelvhasználati jog eltörlése. Vagy direkt polgárháborút akartak.
Turcsinov végül nem írta alá szerencsére.

http://24.hu/kulfold/2014/04/11/nemzetkozi-kontrollra-kuldik-az-ukran-nyelvtorvenyt/

Ukraina egy multikulturális társadalom, a magyarok ennek 0,3%-át teszik ki és ebböl sokan az O.V. jovoltábol kettös állampolgársággal rendelkezö személyek.
-
Nem igaz, hogy meglenne tiltva a magyar, román, orosz... nyelvek használata (még akkor sem ha tudsz mutatni hülyét aki ilyet szeretne), a rendszerváltozás csak a hivatalos nyelvet fixálta és ez jogosan a 77,8 % Ukrán lakoság miatt lett ukrajnai. Ez nem jelenti azt, hogy a 17,3 % orosz származásu nem értené a másikat.
-
Magyarul, Románul... azért nem tanitanak minden ilyen lakta faluban mert a diákok és tanárok száma alacsony, semmi problema különorákon ezt elsajátitani. Továbbá a gyerekeknek árt ha magyarul tanulnak az elemiben és a felsöiskolába nem értenek semmit.
-
Egyébként a hivatalos nyelv nem 2014-ben hanem már 1991-ben lett ukrainai, amit a keleti vidékeken a mai napig bolykotálnak. Nállunk 16 tartomány van, sokban olyan sajátos dialektust beszélnek, hogy nem is értenéd öket ha az iskolában nem egységes "hochdeutsch-ot" tanitanának. Továbbá nállunk több mind tizszer anyi törökszármazásu él mind magyar ukrajnába, mégsem változik miatta a hivatalos nyelv.
-
Magyarországon a lakoság 2,0%-a Roma (vezsd össze 0,3 % magyar ukrajnában) mégsincs a tudtom szerint Romanyelvü oktatás, a hivatalokat is magyarul végzik...
-
Hogy mondhatsz olyan marhaságot, hogy Amerika szándéka a nyelvi identitás elnyomása. Nem hiszem, hogy tudatlanságbol teszed ezt. Nyugaton sok ország van ahol több hivatalos nyelv létezik.
-
Mit terjesztetek a magyar kisebbségek körében? A "régi dicsöséget", Koronát és nyilaskeresztet... ez nationalizmus. ;)
 
az orosz kisebbség ilyen jogfosztása minden bizonnyal kiváltja Putyin nemtetszését? Én ha félek valakitől, nem provokálom direkte ilyen dolgokkal
Látod rátapintottál a lényegre..ez az oroszoknak kedvez vagyis az orosz titkosszolgálat van e mögött.
Mondjuk, ha viszont polgárháborút akarok kirobbantani, amiben aztán az orosz majd várhatóan beavatkozik az orosz kisebbség védelmében, akkor bizonyára ezt csinálnám.
Lám meg is tették.
 
Az ukránok nem tudom hová akarnak csatlakozni, de a kérdés nem ilyen egyszerű. Ukrajna egy többnemzetiségű állam, jelentős orosz kisebbséggel, akik biztos, hogy nem akarnak Oroszországtól elszakadni. Ráadásul Ukrajna gazdaságilag erősen függ Oroszországtól, már csak ha az energiahordozókat tekintem is, de emellett kétmillió ukrán dolgozik Oroszországban.
Ezért igenis kell nekik a nyugati biztatás, hisz ha elszakadnának az orosztól, és az EU-hoz csatlakoznának, ugyan honnan finanszírozná magát ez az amúgy is szegény ország? Mi lenne a kétmillió oroszországi munkavállalóval? Honnan és mennyiért kapnák a gázt, amit sokáig kedvezményesen kaptak az orosztól?

Már belengették nekik az IMF kölcsönt, adtak is nekik, de nem vagyok benne biztos, hogy nagyon kapkodnának utána, látván a görögök helyzetét. És talán már azt is tudják, hogy a nyugat csak fel akarja őket használni az oroszellenes politikájához. Ami azt illeti, Ukrajnát most eléggé magára is hagyták, mióta a Krím sorsa eldőlt. A nyugat által támogatott puccsal csak annyit értek el, hogy anarchia lett, még szegényebbek lettek, elvesztették a Krímet, és az ország a szétesés küszöbén áll. Hát nem csoda, ha ezek után nem bíznak a nyugatban. Talán még erről a tervről is tudnak:
http://www.origo.hu/gazdasag/20161230-nagy-arat-fizet-ukrajna-az-allamcsod-elkeruleseert.html

Ukrajna kábé annyira tud elszakadni gazdaságilag az orosztól, mint mi az EU-tól. Vagy még annyira sem. De el tudom képzelni, hogy ehhez a mostani EU-hoz már nem is akarnak annyira csatlakozni. Nem biztos, hogy a szakadár oroszok mellé még szeretnének begyűjteni néhány iszlamistát is. Bár az igaz, hogy felajánlották a menekülteknek a csernobili térséget (nem teszek ide vigyorgó szmájlit, mert ők nem vicceltek).

Kedves Jászladány, néhány szot a gonosz nyugatrol.
_
Eltudom képzelni, hogy nem vagy tisztába vele, hogy Tschernobyl Ukrajnában van. Vegyük csak ezt az egy projektet.
-
Tavaj lett a helyére helyezve a felrobbant atomerömüt leárnyékolo szarkofág 40 ország technikai és anyagi segitsége által.
-
Tudod mekkora összegröl van szo?
Csupán a konstruktio került 1,5 milliard euroba, az üzemeltetés költségek további 700 milliot fog felemészteni.
-
Ha a pénzösszegek mögötti nullák számával sem lennél tisztába akkor nézd meg a technikai adatokat: egy mozgathato védöburkolat, 36.000 tonna, háromszor nehezebb mind az Eiffel torony, 257 m széles, 162 m hosszu és 108 m magas.
-
der-havarierte-meiler-von-tschernobyl-bekommt-eine-neue-huelle-.jpg

-
Eltudod képzelni, hogy a nyugati világ, amelyik szerinted egy atomháborura készül,
ekkora álldozatot hoz, hogy az álldozatát megvédje a lelövöldözés orájáig?
:(
-
Benned anyi gyülölet van, amenyivel még nem találkoztam.
Sajnos nem tudom elfelejteni, hogy az erkölcsödet egy képzeletbeli lényböl vezeted le. Grauenhaft. :(
 
Igen ez így van hogy így lesz-e?
Az oroszok egy új tipusú háborút indítottak beszivárgás és a helyi nacionalizmus felerősítése.
Ők elméletileg NEM vesznek részt a csatákban.
Más egyenruha, de azonos fegyverek.
Közben ezerrel nyomatják az információkat melyeket nem lehet teljesen dezinformációnak nevezni mert elég erős a valóság alapja.
A cél az emberek összezavarása.
Szerinted Ukrajnában azért van háború mert az ameriakiak megszállták?

Emlékszel Victoria Nulandra? ;)

 
Azért van ott háború, mert a CIA puccsot robbantott ki, miután Janukovics nem írta alá az EU társulási szerződést (Putyintól jobb ajánlatot kapott).
Irak óta az amerikaiak nem szállnak meg senkit, hanem az adott ország ellenzékét és az ottani szélsőségeseket támogatják és fegyverzik fel a legitim rezsim ellen, (lásd arab tavasz, Iszlám Állam, Szíria, stb).
Az amcsik se vesznek részt elméletileg a csatákban.
És persze ők nem avatkoznak bele más országok belügyeibe, azt csak az orosz hekkerek csinálják.

Biztos? :D

Berat Albayrak török energiaügyi miniszter szerint Törökország elektromos hálózatát az utóbbi napokban komoly kibertámadások érték, melyek valószínűleg az Egyesült Államokból érkeztek.

Persze a Törökökért én sem merném tűzbe tenni a kezemet...
 
Az EU szanktiok ez év január 31.-ével lejárnak mig Putin ellenaktioja fut tovább az év végéig (2017 dec. 31-ig) ;)

2017. december 31. Istenem, de messze van! A kelet európai emberek nem tudom megérik-e. Lehet, hogy azok közül, akik megérik, a legtöbbnek az lesz a legkisebb baja, hogy érvényesek-e még a szankciók. Hála az amerikai héjáknak.
 
-
Magyarországon a lakoság 2,0%-a Roma (vezsd össze 0,3 % magyar ukrajnában) mégsincs a tudtom szerint Romanyelvü oktatás, a hivatalokat is magyarul végzik...

Van roma nyelvoktatás és nem 2 % a roma. Nem tudjuk mennyi, mert nem szabad tudnunk. Csak USÁ-ban és Izraelben lehet olyan felmérést készíteni, amiben ilyen kérdés feltehető. Nagyon helyesen! Magyarországnak hivatásból, szövetségi hűségből kötelező hülyének tettetni magát.

Nem tudom mennyi roma van, de a szülészeteken minden második csecsemő roma és szinte minden évben az első újszülött kisgyerek roma.
 
Az volt a jó ahogy írtad is , hogy be tudtak avatkozni ukrajna belügyeibe hisz úgy értelmezték a nyelvtörvényt hogy ez az oroszok ellen van.
Megvolt a Tonkini incidens.

Csakhogy az oroszok nem avatkoztak volna be, ha előtte az amerikaiak nem avatkoztak volna be, hogy olyan kormány kerüljön hatalomra Ukrajnában, amelyik meghozza ezt a nyelvtörvényt orosz beavatkozásra, ha a Te logikai gondolatmenetedet követjük. :D
 
S éles szemednek bizton feltünék, hogy Szerbia kivételével mindegyik régióban olaj van.
Aha tudtam, van itthon is olaj nem véletlen volt 56......
Sajnos az hogy módosítod a hozzászólásodat az zavaró mert nem fogok mindent újra olvasni hátha átírja valaki a mondanivalóját...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,847
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére