Verni kell az asszonyokat, hogy tudják hol a helyük

Egyebek mellett ezt tanácsolja egy friss házasoknak szóló török házassági útmutató. Ami szerint a nőnek kötelessége szexi fehérneműbe bújva lesni férje kívánságait.

„Perverz fantáziák könyve.” Így jellemezte az ellenzéki török Köztársasági Néppárt (CKP) egyik képviselője azt a házassági útmutatót, amit a kormánypárt irányítása alatt álló Kütahya városban kapnak meg az esküvőkön az ifjú házasok – írta a Sol International. A „Családi házasélet” című oktatási anyagot a török vallásügyi hivatal (Diyanet) egyik volt munkatársa írta, és pont olyan tanácsokat is nyújt, mintha egy keményvonalas iszlamista írta volna.

Az útmutató szerint a nőnek kötelessége alávetnie magát férje akaratának, szófogadónak kell lennie, és meg lehet verni, ha nem engedelmeskedik, vagy nem figyel arra, hogy férje szépnek találja. Az asszonyverést a könyv „gyógyszerként” jellemzi, ami „emlékeztetni fogja a nőt, hogy ki az úr a házban”.

És miután verést kapott férjétől, a nőnek kötelessége szexi ruhákba öltözve kényeztetni a férfit. Amikor pedig „a férfi dühös, a feleségnek azonnal csendbe kell maradnia, bocsánatot kell kérnie és nem szabad idegesíteni a férjét” – olvasható az útmutatóban. Ami még arra is kiterjed, hogy a nőnek „nem szabad beszélnie szex közben, mert akkor a születendő gyermek dadogós lesz”.

A feleség dolga a könyv szerint természetesen az, hogy otthon legyen és házimunkát végezzen, dolgoznia nem szabad, mert akkor nem fordít elég energiát férje szexuális igényeinek kielégítésére, Sőt, még csak ki sem teheti a lábát a házból a férfi engedélye nélkül, mert „ha a nő meglát egy férfit, aki szebb, mint a férje, akkor elcsábulhat”.

A CKP vezetője kritizálta a kiadványt, közölve, hogy az „másodrangú állampolgárként tekint a nőkre, akiket szexrabszolgaként határoz meg”, míg a török oktatásügyi miniszter „primitívnek”, és „tudománytalannak”nevezte az útmutatót. Kütahya polgármestere azonban megvédte azt, közölve, hogy 2014 óta adják oda minden friss házasnak, és eddig senki sem panaszkodott miatta.

24.

verni kell.jpg
 
Iranba se jobb a helyzet.

45 dolog, amit tilos a nőknek az iszlám szerint! Ezért akarják megbüntetni az európai nőket!

Az iráni iszlám törvények szerint a nőknek tilos számos alapvető hétköznapi tevékenység végzése. Személyesen tapasztaltam sok ilyen furcsa és bizarr tilalmat, míg Iránban és más muszlim országokban éltem. Nők millióit, köztük a rokonaimat Iránban és Szíriában érik nap mint nap ezek az igazságtalanságok. Néhány alábbi szabályról – amelyek az iráni iszlám alkotmányból és erkölcsrendészeti szabályokból erednek – a közelmúltban számolt be a Deutsche Welle Farsi. Ezek a szabályok más iszlám országokban is léteznek:

  1. A nőknek tilos focistákkal szelfizni. Irán “erkölcsi bizottsága” eltiltotta a nőket a híres focistákkal történő szelfizéstől.
  2. Iráni nők számára tilos kerékpárral közlekedni. Irán legfelsőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah, a közelmúltban kiadott egy iszlám fatvát amelyben hivatalosan betiltotta a nők kerékpározását. Érvelése szerint “a kerékpározás gyakran vonzza a férfiak figyelmét, és romlásnak teszi ki a társadalmat, és így sérti a nők szűzies tisztaságát, ezért meg kell szüntetni” – az iráni állami média közlése szerint.
  3. Kávéházakban tilos nőket alkalmazni. Az iráni rendőrség eltiltja a nőket a munkavégzéstől a kávéházakban.
  4. Iráni muszlim nők nem házasodhatnak nem-muzulmán férfiakkal. De az iráni muzulmán férfiak feleségül vehetnek nem muzulmán nőket.
  5. Tilos a nőknek csizmát viselniük a nadrág felett. (Miért? Nem tudom, hogy mi az iráni iszlám logikája ezzel kapcsolatban.)
  6. A nők nem viselhetnek sapkát kendő helyett a hajuk eltakarására.
  7. A nők nem viselhetnek szűk ruhát, amely kirajzolja a test körvonalait.
  8. A nők számára tilos szűk ruhát viselni úszáshoz.
  9. A nőknek tilos megváltoztatniuk a vallásukat vagy bírálni Mohamedet, Allahot, a Legfelsőbb Vezetőt és a többi muszlim vezetőt.
  10. A nők számára tilos a belépés sport-stadionokba, és tilos férfiak sportjait nézni.
  11. Iránban a buszok és metrók két részre vannak osztva. A nagyobb, elülső rész a férfiaké, a kisebb hátsó rész a nőké. A nők számára tilos a belépés a férfi szekcióba akkor is, ha nincsenek szabad ülések a hátsó részben és rengeteg üres hely van a busz elején.
  12. A iráni erkölcsrendészet eltiltja a nőket a harisnyanadrág viselésétől.
  13. A nők számára tilos láttatni a hajukat. A 683. törvénycikk szerint: “Azokat a nőket, akik megjelennek az utcán és nyilvános helyeken az iszlám hidzsáb nélkül, tíz nap és két hónap börtönre kell ítélni, vagy 50.000-500.000 riál közötti pénzbüntetésre.”
  14. A nők el vannak tiltva a férfiakkal történő kempingezéstől.
  15. Semmilyen fogamzásgátló műtét nem engedélyezett a nők számára.
  16. A nők ki vannak tiltva a kávéházakból és nem szívhatnak vízipipát.
  17. A nőknek nem engedélyezett válást kezdeményezni. Csak férfiaknak van joga erre.
  18. Az iráni családtörvény szerint a nők nem utazhatnak külföldre, csak a gondviselőjük vagy vagy a természetes gyám (férj, apa, stb.) engedélyével. Útlevelet sem kaphatnak férjük hozzájárulása nélkül.
  19. A nők nem viselhetnek olyan ruhát, amin felirat van.
  20. A nők nem vehetik le a hidzsábot sporteseményeken, ideértve az olimpiát.
  21. Iráni nők nem folytathatnak tanulmányokat egyes szakmákban. Az Iráni rezsim olajügyi minisztere szerint “a nők képzése az olyan foglakozásokban, mint az olajfúrás és feldolgozás, amelyek fizikai tevékenységet igényelnek, haszontalan – ezek férfiaknak való munkahelyek.”
  22. A nők nem dolgozhatnak olyan szakmában, amelyet férjük nem enged meg számukra. A 1105 cikk a Polgári Törvénykönyvben kimondja: “A férj és feleség közötti kapcsolatot illetően, a családi vezető szerepet kizárólag a férj töltheti be.” Ezen túlmenően, a foglalkoztatási törvények 1117. cikke szerint “a férj eltilthatja feleségét olyan foglalkozás vagy műszaki szakma végzésétől, amely nem egyeztethető össze a család érdekeivel, vagy a férj illetve a feleség emberi méltóságával. “
  23. A nők nem örökölhetnek ugyanannyit, mint férfi rokonaik. Ha a férj meghal, a feleség csak egynyolcadát kapja a hagyatéknak, ha van gyerek.
  24. A nőknek tilos bármilyen fizikai érintkezés férfiakkal, ideértve a kézfogást.
  25. A Legfőbb Vezető nem lehet nő.
  26. A lányok – 9 éves kortól – nem szállhatnak szembe a szülők döntésével, hogy feleségül adják őket.
  27. A nők nem utasíthatják el férjük szexre történő kérését. A Tamkin törvénye a nők férj számára történő alávetettségét, engedelmességét, a teljes körű hozzáférést és az akadálytalan szexuális rendelkezésre állást jelenti. A szexuális rendelkezésre állást a nő kötelességének és a férfi jogának tartják.
  28. A nők nem indíthatnak jogi eljárást ha megerőszakolták őket, amennyiben nincs négy tanújuk.
  29. A nők nem barátkozhatnak vagy randevúzhatnak férfiakkal.
  30. A nők el vannak tiltva a figyelem felkeltésétől a nyilvánosság előtti “feltűnést keltő viselkedéssel”, mint pl. a hangos nevetés.
  31. A nők semmilyen testrészükön sem mutathatják meg a bőrüket, kivéve az arcot. Arra ösztönzik őket, hogy fedjék el az arcot is.
  32. A nők nem fogyaszthatnak semmilyen alkoholtartalmú italt.
  33. A nőknek nem szabad táncolni.
  34. A nőknek tilos leszbikusnak lenniük. Szex két nő között házasságtörésnek számít és a büntetések köre a megkövezéstől a kivégzésig terjed.
  35. A nők el vannak tiltva “tiltott” zene hallgatásától.
  36. A nőknek nem engedélyezett háziállat – például kutya – tartása.
  37. A nők el vannak tiltva gyerek örökbefogadásától – kivéve, ha van férjük és ő beleegyezik.
  38. A nők számára tilos a szerencsejáték bármilyen formája.
  39. A nőknek tilos a szex vagy az újraházasodás a válásukat követő öt vagy hat hónapig.
  40. A nőknek nem lehet tetoválásuk.
  41. A nőknek nem engedélyezett házasság előtti kapcsolatot fenntartani férfiakkal.
  42. Számos iráni tartományban a nők el vannak tiltva a színpadon történő zenéléstől.
  43. Nők nem lehetnek bírók.
  44. A nők nem üthetik meg férjüket, de a férfiak számára ez megengedett bizonyos körülmények között.
  45. A nőknek nem megengedett, hogy megmutassák ékszereiket a nyilvánosság előtt.
A nők egy része szembeszáll ezekkel a szabályokkal, de súlyos büntetésnek és diszkriminációnak teszik ki magukat ilyen hétköznapi tevékenységekkel.
 
Iranba se jobb a helyzet.

45 dolog, amit tilos a nőknek az iszlám szerint! Ezért akarják megbüntetni az európai nőket!

Az iráni iszlám törvények szerint a nőknek tilos számos alapvető hétköznapi tevékenység végzése. Személyesen tapasztaltam sok ilyen furcsa és bizarr tilalmat, míg Iránban és más muszlim országokban éltem. Nők millióit, köztük a rokonaimat Iránban és Szíriában érik nap mint nap ezek az igazságtalanságok. Néhány alábbi szabályról – amelyek az iráni iszlám alkotmányból és erkölcsrendészeti szabályokból erednek – a közelmúltban számolt be a Deutsche Welle Farsi. Ezek a szabályok más iszlám országokban is léteznek:

  1. A nőknek tilos focistákkal szelfizni. Irán “erkölcsi bizottsága” eltiltotta a nőket a híres focistákkal történő szelfizéstől.
    Iráni nők számára tilos kerékpárral közlekedni. Irán legfelsőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah, a közelmúltban kiadott egy iszlám fatvát amelyben hivatalosan betiltotta a nők kerékpározását. Érvelése szerint “a kerékpározás gyakran vonzza a férfiak figyelmét, és romlásnak teszi ki a társadalmat, és így sérti a nők szűzies tisztaságát, ezért meg kell szüntetni” – az iráni állami média közlése szerint.
    Kávéházakban tilos nőket alkalmazni. Az iráni rendőrség eltiltja a nőket a munkavégzéstől a kávéházakban.
    Iráni muszlim nők nem házasodhatnak nem-muzulmán férfiakkal. De az iráni muzulmán férfiak feleségül vehetnek nem muzulmán nőket.
    Tilos a nőknek csizmát viselniük a nadrág felett. (Miért? Nem tudom, hogy mi az iráni iszlám logikája ezzel kapcsolatban.)
    A nők nem viselhetnek sapkát kendő helyett a hajuk eltakarására.
    A nők nem viselhetnek szűk ruhát, amely kirajzolja a test körvonalait.
    A nők számára tilos szűk ruhát viselni úszáshoz.
    A nőknek tilos megváltoztatniuk a vallásukat vagy bírálni Mohamedet, Allahot, a Legfelsőbb Vezetőt és a többi muszlim vezetőt.
    A nők számára tilos a belépés sport-stadionokba, és tilos férfiak sportjait nézni.
    Iránban a buszok és metrók két részre vannak osztva. A nagyobb, elülső rész a férfiaké, a kisebb hátsó rész a nőké. A nők számára tilos a belépés a férfi szekcióba akkor is, ha nincsenek szabad ülések a hátsó részben és rengeteg üres hely van a busz elején.
    A iráni erkölcsrendészet eltiltja a nőket a harisnyanadrág viselésétől.
    A nők számára tilos láttatni a hajukat. A 683. törvénycikk szerint: “Azokat a nőket, akik megjelennek az utcán és nyilvános helyeken az iszlám hidzsáb nélkül, tíz nap és két hónap börtönre kell ítélni, vagy 50.000-500.000 riál közötti pénzbüntetésre.”
    A nők el vannak tiltva a férfiakkal történő kempingezéstől.
    Semmilyen fogamzásgátló műtét nem engedélyezett a nők számára.
    A nők ki vannak tiltva a kávéházakból és nem szívhatnak vízipipát.
    A nőknek nem engedélyezett válást kezdeményezni. Csak férfiaknak van joga erre.
    Az iráni családtörvény szerint a nők nem utazhatnak külföldre, csak a gondviselőjük vagy vagy a természetes gyám (férj, apa, stb.) engedélyével. Útlevelet sem kaphatnak férjük hozzájárulása nélkül.
    A nők nem viselhetnek olyan ruhát, amin felirat van.
    A nők nem vehetik le a hidzsábot sporteseményeken, ideértve az olimpiát.
    Iráni nők nem folytathatnak tanulmányokat egyes szakmákban. Az Iráni rezsim olajügyi minisztere szerint “a nők képzése az olyan foglakozásokban, mint az olajfúrás és feldolgozás, amelyek fizikai tevékenységet igényelnek, haszontalan – ezek férfiaknak való munkahelyek.”
    A nők nem dolgozhatnak olyan szakmában, amelyet férjük nem enged meg számukra. A 1105 cikk a Polgári Törvénykönyvben kimondja: “A férj és feleség közötti kapcsolatot illetően, a családi vezető szerepet kizárólag a férj töltheti be.” Ezen túlmenően, a foglalkoztatási törvények 1117. cikke szerint “a férj eltilthatja feleségét olyan foglalkozás vagy műszaki szakma végzésétől, amely nem egyeztethető össze a család érdekeivel, vagy a férj illetve a feleség emberi méltóságával. “
    A nők nem örökölhetnek ugyanannyit, mint férfi rokonaik. Ha a férj meghal, a feleség csak egynyolcadát kapja a hagyatéknak, ha van gyerek.
    A nőknek tilos bármilyen fizikai érintkezés férfiakkal, ideértve a kézfogást.
    A Legfőbb Vezető nem lehet nő.
    A lányok – 9 éves kortól – nem szállhatnak szembe a szülők döntésével, hogy feleségül adják őket.
    A nők nem utasíthatják el férjük szexre történő kérését. A Tamkin törvénye a nők férj számára történő alávetettségét, engedelmességét, a teljes körű hozzáférést és az akadálytalan szexuális rendelkezésre állást jelenti. A szexuális rendelkezésre állást a nő kötelességének és a férfi jogának tartják.
    A nők nem indíthatnak jogi eljárást ha megerőszakolták őket, amennyiben nincs négy tanújuk.
    A nők nem barátkozhatnak vagy randevúzhatnak férfiakkal.
    A nők el vannak tiltva a figyelem felkeltésétől a nyilvánosság előtti “feltűnést keltő viselkedéssel”, mint pl. a hangos nevetés.
    A nők semmilyen testrészükön sem mutathatják meg a bőrüket, kivéve az arcot. Arra ösztönzik őket, hogy fedjék el az arcot is.
    A nők nem fogyaszthatnak semmilyen alkoholtartalmú italt.
    A nőknek nem szabad táncolni.
    A nőknek tilos leszbikusnak lenniük. Szex két nő között házasságtörésnek számít és a büntetések köre a megkövezéstől a kivégzésig terjed.
    A nők el vannak tiltva “tiltott” zene hallgatásától.
    A nőknek nem engedélyezett háziállat – például kutya – tartása.
    A nők el vannak tiltva gyerek örökbefogadásától – kivéve, ha van férjük és ő beleegyezik.
    A nők számára tilos a szerencsejáték bármilyen formája.
    A nőknek tilos a szex vagy az újraházasodás a válásukat követő öt vagy hat hónapig.
    A nőknek nem lehet tetoválásuk.
    A nőknek nem engedélyezett házasság előtti kapcsolatot fenntartani férfiakkal.
    Számos iráni tartományban a nők el vannak tiltva a színpadon történő zenéléstől.
    Nők nem lehetnek bírók.
    A nők nem üthetik meg férjüket, de a férfiak számára ez megengedett bizonyos körülmények között.
    A nőknek nem megengedett, hogy megmutassák ékszereiket a nyilvánosság előtt.

Egy szóval: szexrabszolga.
Bővebben: nem emberi (jogokkal rendelkező) lény, hanem egy tárgy férfiak tulajdonában.
 
Oly jellemző némely előírás a pengeéles férfi logikára...nem mindegy mi van a csador alatt ?

Kiakaszt ez a mélységes sötétség... a lelki egyensúlyom helyreállítása kedvéért azt hiszem a közeljövőben újra elolvasom Merletől a Védett férfiakat...
 
Nem tetszik, nagyon nem, a like köszönet a megosztásért.
 
Az jutott eszembe, hogy ahol ezt ilyen hosszú időn át el lehet fogadtatni a nőkkel, ott a nők gondolkodásával is komoly gondok lehetnek. Hiszen a gyerekek nevelése, a felnövekvő generációk milyensége állítólag nagyban rajtuk múlik, vagyis az is, hogy a fiaik (és persze a lányaik is) milyenek lesznek, hogyan gondolkodnak. Vagy tévedek...?
"A kéz, mely a bölcsőt ringatja, a világot igazgatja." (Ha jól emlékszem.)
 
Az jutott eszembe, hogy ahol ezt ilyen hosszú idő át el lehet fogadtatni a nőkkel, ott a nők gondolkodásával is komoly gondok lehetnek. Hiszen a gyerekek nevelése, a felnövekvő generációk milyensége állítólag nagyban rajtuk múlik, vagyis az is, hogy a fiaik (és persze a lányaik is) milyenek lesznek, hogyan gondolkodnak. Vagy tévedek...?

Igen, tévedsz... gondolj csak bele mennyire kiszolgáltatottak (szellemileg is) a gyerekek... amit az imprinting időszakában kapnak egy életre szól. Próbáld elképzelni a teljes fizikai és lelki kiszolgáltatottságot, a tudás, a gondolkodási képesség szinte teljes hiányát, nem beszélve az összehasonlítási alap hiányáról (másképp is lehetne élni).

Nem kell messzire menni... híres nyugati kultúrákban mennyi, de mennyi bántalmazott, megfélemlített nő van, aki elvileg képes gondolkodni, de FÉL bármit tenni a jobb sorsáért. Vagy a megerőszakolt nők hosszú sora, akik azért nem tesznek feljelentést, mert a rendőrök úgy bánnak velük, mintha az ő hibájuk lenne és sokszor még a társadalom is.
Hosszan lehetne sorolni...
 
Iranba se jobb a helyzet.

45 dolog, amit tilos a nőknek az iszlám szerint! Ezért akarják megbüntetni az európai nőket!

Az iráni iszlám törvények szerint a nőknek tilos számos alapvető hétköznapi tevékenység végzése. Személyesen tapasztaltam sok ilyen furcsa és bizarr tilalmat, míg Iránban és más muszlim országokban éltem. Nők millióit, köztük a rokonaimat Iránban és Szíriában érik nap mint nap ezek az igazságtalanságok. Néhány alábbi szabályról – amelyek az iráni iszlám alkotmányból és erkölcsrendészeti szabályokból erednek – a közelmúltban számolt be a Deutsche Welle Farsi. Ezek a szabályok más iszlám országokban is léteznek:

  1. A nőknek tilos focistákkal szelfizni. Irán “erkölcsi bizottsága” eltiltotta a nőket a híres focistákkal történő szelfizéstől.
    Iráni nők számára tilos kerékpárral közlekedni. Irán legfelsőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah, a közelmúltban kiadott egy iszlám fatvát amelyben hivatalosan betiltotta a nők kerékpározását. Érvelése szerint “a kerékpározás gyakran vonzza a férfiak figyelmét, és romlásnak teszi ki a társadalmat, és így sérti a nők szűzies tisztaságát, ezért meg kell szüntetni” – az iráni állami média közlése szerint.
    Kávéházakban tilos nőket alkalmazni. Az iráni rendőrség eltiltja a nőket a munkavégzéstől a kávéházakban.
    Iráni muszlim nők nem házasodhatnak nem-muzulmán férfiakkal. De az iráni muzulmán férfiak feleségül vehetnek nem muzulmán nőket.
    Tilos a nőknek csizmát viselniük a nadrág felett. (Miért? Nem tudom, hogy mi az iráni iszlám logikája ezzel kapcsolatban.)
    A nők nem viselhetnek sapkát kendő helyett a hajuk eltakarására.
    A nők nem viselhetnek szűk ruhát, amely kirajzolja a test körvonalait.
    A nők számára tilos szűk ruhát viselni úszáshoz.
    A nőknek tilos megváltoztatniuk a vallásukat vagy bírálni Mohamedet, Allahot, a Legfelsőbb Vezetőt és a többi muszlim vezetőt.
    A nők számára tilos a belépés sport-stadionokba, és tilos férfiak sportjait nézni.
    Iránban a buszok és metrók két részre vannak osztva. A nagyobb, elülső rész a férfiaké, a kisebb hátsó rész a nőké. A nők számára tilos a belépés a férfi szekcióba akkor is, ha nincsenek szabad ülések a hátsó részben és rengeteg üres hely van a busz elején.
    A iráni erkölcsrendészet eltiltja a nőket a harisnyanadrág viselésétől.
    A nők számára tilos láttatni a hajukat. A 683. törvénycikk szerint: “Azokat a nőket, akik megjelennek az utcán és nyilvános helyeken az iszlám hidzsáb nélkül, tíz nap és két hónap börtönre kell ítélni, vagy 50.000-500.000 riál közötti pénzbüntetésre.”
    A nők el vannak tiltva a férfiakkal történő kempingezéstől.
    Semmilyen fogamzásgátló műtét nem engedélyezett a nők számára.
    A nők ki vannak tiltva a kávéházakból és nem szívhatnak vízipipát.
    A nőknek nem engedélyezett válást kezdeményezni. Csak férfiaknak van joga erre.
    Az iráni családtörvény szerint a nők nem utazhatnak külföldre, csak a gondviselőjük vagy vagy a természetes gyám (férj, apa, stb.) engedélyével. Útlevelet sem kaphatnak férjük hozzájárulása nélkül.
    A nők nem viselhetnek olyan ruhát, amin felirat van.
    A nők nem vehetik le a hidzsábot sporteseményeken, ideértve az olimpiát.
    Iráni nők nem folytathatnak tanulmányokat egyes szakmákban. Az Iráni rezsim olajügyi minisztere szerint “a nők képzése az olyan foglakozásokban, mint az olajfúrás és feldolgozás, amelyek fizikai tevékenységet igényelnek, haszontalan – ezek férfiaknak való munkahelyek.”
    A nők nem dolgozhatnak olyan szakmában, amelyet férjük nem enged meg számukra. A 1105 cikk a Polgári Törvénykönyvben kimondja: “A férj és feleség közötti kapcsolatot illetően, a családi vezető szerepet kizárólag a férj töltheti be.” Ezen túlmenően, a foglalkoztatási törvények 1117. cikke szerint “a férj eltilthatja feleségét olyan foglalkozás vagy műszaki szakma végzésétől, amely nem egyeztethető össze a család érdekeivel, vagy a férj illetve a feleség emberi méltóságával. “
    A nők nem örökölhetnek ugyanannyit, mint férfi rokonaik. Ha a férj meghal, a feleség csak egynyolcadát kapja a hagyatéknak, ha van gyerek.
    A nőknek tilos bármilyen fizikai érintkezés férfiakkal, ideértve a kézfogást.
    A Legfőbb Vezető nem lehet nő.
    A lányok – 9 éves kortól – nem szállhatnak szembe a szülők döntésével, hogy feleségül adják őket.
    A nők nem utasíthatják el férjük szexre történő kérését. A Tamkin törvénye a nők férj számára történő alávetettségét, engedelmességét, a teljes körű hozzáférést és az akadálytalan szexuális rendelkezésre állást jelenti. A szexuális rendelkezésre állást a nő kötelességének és a férfi jogának tartják.
    A nők nem indíthatnak jogi eljárást ha megerőszakolták őket, amennyiben nincs négy tanújuk.
    A nők nem barátkozhatnak vagy randevúzhatnak férfiakkal.
    A nők el vannak tiltva a figyelem felkeltésétől a nyilvánosság előtti “feltűnést keltő viselkedéssel”, mint pl. a hangos nevetés.
    A nők semmilyen testrészükön sem mutathatják meg a bőrüket, kivéve az arcot. Arra ösztönzik őket, hogy fedjék el az arcot is.
    A nők nem fogyaszthatnak semmilyen alkoholtartalmú italt.
    A nőknek nem szabad táncolni.
    A nőknek tilos leszbikusnak lenniük. Szex két nő között házasságtörésnek számít és a büntetések köre a megkövezéstől a kivégzésig terjed.
    A nők el vannak tiltva “tiltott” zene hallgatásától.
    A nőknek nem engedélyezett háziállat – például kutya – tartása.
    A nők el vannak tiltva gyerek örökbefogadásától – kivéve, ha van férjük és ő beleegyezik.
    A nők számára tilos a szerencsejáték bármilyen formája.
    A nőknek tilos a szex vagy az újraházasodás a válásukat követő öt vagy hat hónapig.
    A nőknek nem lehet tetoválásuk.
    A nőknek nem engedélyezett házasság előtti kapcsolatot fenntartani férfiakkal.
    Számos iráni tartományban a nők el vannak tiltva a színpadon történő zenéléstől.
    Nők nem lehetnek bírók.
    A nők nem üthetik meg férjüket, de a férfiak számára ez megengedett bizonyos körülmények között.
    A nőknek nem megengedett, hogy megmutassák ékszereiket a nyilvánosság előtt.
A nők egy része szembeszáll ezekkel a szabályokkal, de súlyos büntetésnek és diszkriminációnak teszik ki magukat ilyen hétköznapi tevékenységekkel.

Gondolom, legkésöbb innentöl kezdve te is megértetted ott, miért is vagyunk mi migránskritikusak itt.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére