Nők Trump ellen, tiltakozó menetek Washingtontól Tokióig

Több autóbusznak foglaltak helyet a Trump ellenes tüntetők, mint ahány a beiktatási szertartásra érkezett január 20-án.

Olyan nagy nevek is jelezték részvételi szándékukat, mint Scarlett Johansson és Julianne Moore, Cher és Katy Perry. Nemcsak a nők tiltakoznak, hanem máskisebbségi szervezetek is, hiszen Donald Trump az ő képviselőiket, tagjaikat is többször megsértette a választási kampány során.

Így kezdődött

Egy nyugdíjas ügyvédnő lelkesen kampányolt Hillary Clinton mellett abban reménykedve, hogy az USA 45-ik elnöke nő lesz. Mint tudjuk, nem így történt. Teresa Shook ügyvédnő, aki Hawai szigetén tölti nyugdíjas napjait, tüntetést szervezett a győztes Trump ellen. A Facebookos kezdeményezéshez rögtön több mint 10 ezren csatlakoztak. Profi szervezők is felajánlották a segítségüket.

Washington 10 óra Independence Avenue

Egy nappal Donald Trump beiktatása után a tüntetők ezrei akarnak nemet mondani a nők, a nemzeti-vallási-faji kisebbségek megkülönböztetésére. Emlékeztetni arra, hogy Barack Obama, egy kenyai muzulmán fekete fia nyolc évig az USA elnöke lehetett. Hasonló értékek mentén tiltakoznak több mint 380 városban szombaton- derül ki a konzervatív párizsi Le Figaro összeállításából.

Szinte minden európai fővárosban tüntetnek Trump ellen. A londonit szánják a legnagyobbnak. Trump maga büszke skót származására és lelkesen támogatja a Brexitet. A brit kilépés ellenfeleinek ezért ez jó alkalom arra, hogy nemet mondjanak az elzárkózásra. Franciaországban a tiltakozó menetek állásfoglalást jelentenek a Nemzeti Fronttal szemben. Idén elnökválasztást rendeznek francia földön: az egyik esélyes Marine Le Pen, a Nemzeti Front vezére és Donald Trump egyik legfőbb rajongója. Trump állítólag tőle vette jelszavát: America First! A Nemzeti Front régi jelszava ugyanis ez: La France d'abord! Franciaország mindenek előtt! Marine Le Pen asszony kiléptetné Franciaországot az eurozónából és visszaállítaná a határok ellenőrzését. Megválasztása súlyos csapás lenne az EU-ra és személyesen Angela Merkel kancellárra nézve, aki ősszel szintén a választók elé áll.

HVG

nok tuntetese.jpg
 
Nem tudom az ott élők miért hiszik a polgártatásaikról, hogy hülyék?

Billionaire George Soros has ties to more than 50 ‘partners’ of the Women’s March on Washington
What is the link between one of Hillary Clinton’s largest donors and the Women’s March? Turns out, it’s quite significant

http://nytlive.nytimes.com/womenint...0-partners-of-the-womens-march-on-washington/

Minő meglepő még ott is feltűnik, ha egy "spontán" szerveződött tüntetésen megjelent női szervezetekbe ugyanazon politikai vonal önti a pénzt, konkrétan a mi Gyuri bácsink.
 
Az nem tudni, milyen elnök lesz, de így ránézésre elég groteszk (mint valami politikai szatírában), hogy egy reality hős és a 30 évvel fiatalabb egykori meztelen modell költözik a Fehér Házba (komolyan vehetetlen). Agyrém. Ezzen nem azt mondom, hogy szerintem Clinton jobb lett volna...
 
ja...
ha csupán ezt veszem, nem is olyan rossz a helyzet Mo-on (....de.....) - itt az alig 10 m-ból "sikerült" kiválasztani azt ami van, Amerikában a majd' 320 m-ból is sikerült ezt a remekművet kihozni :D

na jó, csak ironizáltam ;)
 
Nem tudom az ott élők miért hiszik a polgártatásaikról, hogy hülyék?

Billionaire George Soros has ties to more than 50 ‘partners’ of the Women’s March on Washington
What is the link between one of Hillary Clinton’s largest donors and the Women’s March? Turns out, it’s quite significant

http://nytlive.nytimes.com/womenint...0-partners-of-the-womens-march-on-washington/

Minő meglepő még ott is feltűnik, ha egy "spontán" szerveződött tüntetésen megjelent női szervezetekbe ugyanazon politikai vonal önti a pénzt, konkrétan a mi Gyuri bácsink.
Elképesztő összeesküvés elmélet :D
 
A Fehér Házban talán tényleg ő az első, de a first ladyk között volt már rá példa. Korábban Mrs. Sarkozy bájait is megcsodálhattuk, és ő sem sokat bízott a képzeletre. :)
Jó, de most a világ legnagyobb hatalmú vezetőjéről beszélünk, másrészt a franciáknál legalább a pasi nem egy bohózatba illő tapló volt. De ez a páros nagyon erős így Amerikában. Eszembe jut az Idiocracy című film...
 
Én végig Hillarynak drukkoltam, még ha egyre keserűbb szájízzel is. Nem ő nyert. Ez nekem se tetszik, és rém bizalmatlan vagyok Trumppal szemben, de most már úgy látom, abba kéne hagyni a vegzálását. Akárhogyis nézzük, az amerikai szabályok/törvények szerint ő nyert, szabályosan meg lett választva. A demokráciának alapelve hogy a vesztes el kell fogadja a vereségét. Amúgy Obamának is ez a véleménye, és én ebben maximálisan egyetértek vele.

Egyáltalán, nem is értem ezeket az embereket. Olvastam cikket hogy egyes (meg nem erősített) infók szerint léteznek Trumpról holmi szexvideók, amiken még valami „perverz” szexben is részt vett volna, s már nem tudom melyik újság (vagy csatorna? hírügynökség?) egymillió dollárt is felajánlott annak aki ezt eljuttatja hozzá. Nos, nem értem. Ha ez a választási küzdelem alatt derül ki, s akkor kerül ki efféle videó, azt megértem, s még örültem is volna neki. MOST NEM. Ő most már elnök, s ha valami efféle tényleg kiderül, az már ezek után nem csupán őt alázza meg, de AZ EGÉSZ USA-t!

Én remélem hogy NINCS efféle videó, mert most már nem örülnék neki. Ilyen áron nem akarom a lemondását. (amúgy nem is hiszem hogy ez alap lenne a lemondására vagy lemondatására).

A tüntetők menjenek szépen haza és fejezzék be, nekem ez a véleményem.

Ha nekik nem tetszik a választási eredmény, van egy jobb ötletem miért tüntessenek. Tüntessenek azért, hogy a jövőben az USA elnökét ne holmi elektori rendszerben válasszák meg, hanem egyszerűen az USA teljes lakosságából beérkező szavazatok alapján, egyszerű többséggel! Ha úgy lett volna, most Hillary ülne a Fehér Házban!

Ezellen lehetne tüntetni (akarommondani EZÉRT), ez így oké is volna, egyet is értenék vele. De ez akkor se lehetne érvényes visszamenőleges hatállyal!

Tüntessenek azért, hogy 4 év múlva eszerint menjen a választás. De ne Trump ellen. Előbb kellett volna ébredni. Akárcsak úgy is, hogy nem Hillaryra szavaznak korábban hanem Bernie-re. Ő röhögve legyőzhette volna Trumpot szerintem. (ezt annak ellenére mondom, hogy kezdettől fogva Hillary volt nekem is a favoritom.)

Előbb kellett volna ébredniük, na, most már késő, és fejezzék be ha tisztelik a demokráciát! Gondolhatják nyugodtan hogy aki Trumpra szavazott az idióta, de a demokráciának az is a része hogy szabad idiótának lenni is.
 
bocsi, hogy belebeszélek, de szerintem meg épp ideje volt, hogy a konzervatív amerikai is kövesse a haladó európai példát elvégre már Merkel "bájait" is megcsodáltuk, úgyhogy épp ideje lenne az USA elnökéről is pár pucér fotó (csak ne nekem keljen néznem) :rohog: Különbem se tudnak már az Orális irodának ujjat mutatni.

Gyenge teljesítményért Mr. Bushnak sem kell a szomszédba menni ... (lást legújabb Bush és az esőkabát megoldhatatlan esete ....)
 
Szerintem te nagyon jól tudod, hogy USA-ügyileg nem értünk egyet. Ezek után feltételezem, e postod se nekem szólt, nem én vagyok a célközönsége.
 
Hogy is van ez? A Mo-i Usa ellenzok akik ki nem allhattak a demokratakat az elo faba is belekotottek akarmit tettek. Gyoztek a republikanusok a jobb oldal es most se jo nekik semmi? Most aztan nem kene semmifele Usa ellenes retorikaval elniuk.
Alig hanem a nyuszika efektusuk van, ha van sapkaja az a baj, ha nincs rajta az a baj.
Hogy alca es duma a nep gyermeke es csak a demagogia magas iskolaja , mikor a republikanusok a gazdag jobboldali ertekmercet valljak magukenek amikor tobb Wall Streeti nagy capaval veszi korbe magat "a nep erdeket kepviselo" Trump.
Az Obama care milliok biztositasat oldotta meg akik egyszeru emberek most a nep fia tollvonassal megszuntetni akarja.
A demokratak kozott vannak a zoldek a liberalisok az osszes olyan akik nem csak dollar milliok lebegnek a szemuk elott.

Szerintem Mr Trumpnak nem lesz hosszu az elnoksege. Nem hiszem hogy sex videok miatt fog belebukni, hanem az adozas elkerulesebe, a bank csodjeibe, amit meg a parttasai se tudnak elfogadni. A media haburajaba, se fog gyoztesen kikerulni. Es a nok lesz a veszte. Tobben tuntettek ellene a beiktatasi ceraonian mint ahanyan resztvettek tamogatva ot.
 
Utoljára módosítva:

Hát ha valami olyasmi derülne ki róla mint Nixonról, aki különben nagy barátja is volt... De ha lehetek őszinte, én nagyobb eséllyel fogadnék arra, hogy izé... szóval, szerintem az USA-ban nagyobb "hagyománya" van annak, hogy egy elnök úgy végzi mint JFK.

Megjegyzem azonban, én alapvetően ennek se örülnék. Ismétlem nem amiatt mintha annyira kedvelném Trumpot, az is nagy túlzás lenne hogy ekkor sírva fakadnék csak amiatt mert hát jaj, ő is egy emberi lény... De ez egyszerűen nem oldaná meg a problémát. A probléma itt ugyanis nem Trump személye, hanem az, hogy lassan 50 év óta az USA-ban nem nőtt a középosztály életszínvonala. Sőt, sokaké egyenesen lecsökkent. Na ezek elégedetlenek, és teljesen mindegy, Trumppal mi lesz, ha akár holnap lemondana vagy az Örök Vadászmezőkre költözne, most már úgyis biztos hogy e hangulatot meglovagolná valaki más megint a következő választásokon.

Itt tehát erre ki kéne találni valamit, de olyat, amihez nem csak a népesség nagyjából fele csatlakozik örömmel, hanem minimum 80%. Ezesetben mondható lenne hogy nem megosztott többé az amerikai társadalom. Akkor visszatérne a békesség. Egyelőre azonban még csak ötlet sincs arra mi legyen ez a politikai irányvonal, addig pedig teljesen mindegy hogy épp Trump-e az elnök. Előbb ugyanis a megoldást kéne kitalálni, azután érdemes csak vitatkozni róla, ki legyen a vezérürü aki e megoldásnak arcot adva beül az elnöki székbe.
 
Hogy is van ez? A Mo-i Usa ellenzok akik ki nem allhattak a demokratakat az elo faba is belekotottek akarmit tettek. Gyoztek a republikanusok a jobb oldal es most se jo nekik semmi? Most aztan nem kene semmifele Usa ellenes retorikaval elniuk.
Alig hanem a nyuszika efektusuk van, ha van sapkaja az a baj, ha nincs rajta az a baj.
Hogy alca es duma a nep gyermeke es csak a demagogia magas iskolaja , mikor a republikanusok a gazdag jobboldali ertekmercet valljak magukenek amikor tobb Wall Streeti nagy capaval veszi korbe magat "a nep erdeket kepviselo" Trump.
Az Obama care milliok biztositasat oldotta meg akik egyszeru emberek most a nep fia tollvonassal megszuntetni akarja.
A demokratak kozott vannak a zoldek a liberalisok az osszes olyan akik nem csak dollar milliok lebegnek a szemuk elott.

Szerintem Mr Trumpnak nem lesz hosszu az elnoksege. Nem hiszem hogy sex videok miatt fog belebukni, hanem az adozas elkerulesebe, a bank csodjeibe, amit meg a parttasai se tudnak elfogadni. A media haburajaba, se fog gyoztesen kikerulni. Es a nok lesz a veszte. Tobben tuntettek ellene a beiktatasi ceraonian mint ahanyan resztvettek tamogatva ot.

Nekem nem úgy tűnik, hogy a magyarok hisztiznének az USA törvényesen megválasztott elnöke ellen...
 
Szerintem az az elnok aki nyer, Mind egy Demokrata vagy Konzervativ, Kozepen a Prezidente a ket szelen a Mulik,
Akik azt mondjak " Mr. Presidente ez az ut amin amin mi megyunk, es ha leter konnyen ugy jar mint a Kennedy.
 
Nem tudom az ott élők miért hiszik a polgártatásaikról, hogy hülyék?

Billionaire George Soros has ties to more than 50 ‘partners’ of the Women’s March on Washington
What is the link between one of Hillary Clinton’s largest donors and the Women’s March? Turns out, it’s quite significant

http://nytlive.nytimes.com/womenint...0-partners-of-the-womens-march-on-washington/

Minő meglepő még ott is feltűnik, ha egy "spontán" szerveződött tüntetésen megjelent női szervezetekbe ugyanazon politikai vonal önti a pénzt, konkrétan a mi Gyuri bácsink.

Köztük ez a szervezet... :dr_64:

Hát ha valami olyasmi derülne ki róla mint Nixonról, aki különben nagy barátja is volt... De ha lehetek őszinte, én nagyobb eséllyel fogadnék arra, hogy izé... szóval, szerintem az USA-ban nagyobb "hagyománya" van annak, hogy egy elnök úgy végzi mint JFK.

Én ebben szinte biztos vagyok, hogy így lesz. Kennedy 1961-ben ezt mondta:

"Maga a szó: „titkolózás” – össze nem egyeztethető1 egy szabad és nyílt társadalommal; és mégis, emberekként elválaszthatatlanul és történetileg állunk szemben titkos társaságokkal, titkos összeesküvésekkel és titkos tervekkel."

"Az egész világon kell szembenéznünk egy fegyelmezetten egységes és könyörtelen összeesküvéssel, mely elsősorban rejtett módszerekkel növeli a befolyásának területét – a beszivárgással a megszállás helyett, a felforgatással a választások helyett, a megfélemlítéssel a szabad döntés lehetősége helyett, gerillákkal éjszaka mintsem katonákkal nappal."

Mondani lehet, mert a buta nép elhiszi, hogy csak összeesküvés elmélet, de amikor már tett is valami; a FED-től elvette a pénzgyárát 3 hónap múlva simán lelőtték.

Trump meg ezt mondta:

"...Ma nem csak hatalmat adunk át egyik kormányzattól a másik kormányzatnak, vagy egyik párttól a másiknak, hanem hatalmat adunk át a Washington DC-től és ezt a hatalmat visszaadjuk önöknek, az embereknek, a népnek. Túl sokáig volt az, hogy a nemzetünk kapitóliumában, fővárosában egy kis csoport tartotta kezében a hatalmat, míg az emberek viselték ennek a költségét. Washington virágzott, de a nép nem osztozott ebben a gazdagságban. A politikusoknak jól ment, de a munkahelyek megszűntek, bezártak a gyárak. Az esztablisment védte magát, de nem védte a népünk polgárait. Az ő győzelmük nem volt az önök győzelme, az ő sikereik nem voltak az önök sikerei és amíg ők ünnepeltek, nagyon kevés ünnepelni való volt az önök szenvedő családjai számára."

Most vele is türelmesek lesznek pár hónapig, aztán ha tesz is valamit, akkor majd jön a Kennedy-módszer. És nem Kennedy volt az első és Reagannak is ezt a sorsot szánták.

Éljen a liberális demokrácia! Én azt ajánlanám Trumpnak, hogy maradjon a gender WC-k üzembeállításának hatalmas feladatánál, ha még élni akar pár évig.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére