A nyílt társadalom védelmét kéri Soros György

Világszerte veszélyben van a demokratikus társadalmi berendezkedése, amelyet fasiszta diktatúráktól a maffiaállamig a zárt társadalmak különböző formái fenyegetnek – írta Soros György, aki saját élettörténetét példaként felhozva figyelmeztet a aggasztó folyamatokra.

„Egy 86 éves magyar zsidó vagyok, aki a második világháború után lett amerikai állampolgár. Hamar megtanultam, mennyire fontos, hogy milyen politikai rezsimek jönnek létre“ – írta Soros, aki Magyarország náci megszállására emlékezve elmondta, valószínűleg őt is megsemmisítette volna a rendszer, ha az apja nem látja át a helyzetet és nem szerez neki és még sok más zsidónak hamis személyazonosságot, amellyel túlélték a vészkorszakot. 1947-ben hagyta el a kommunista uralom alá kerülő Magyarországot, került Londonba és végezte el tanulmányait, amelyekből szintén azt szűrte le, hogy a világban nyílt – a választott politikai vezetéssel működő – és zárt – a manipulált választókat a rendszer szolgálatába állító – rendszerek működnek.

Soros az előbbiek megerősítését tartotta fontosnak, ám mostanra a nyílt társadalmak válságba kerültek. „Mi történt? Az egyetlen magyarázatom az, hogy a választott vezetők nem tudtak megfelelni a választók várakozásainak, akik emiatt csalódtak a demokráciában és a kapitalizmusban. Az emberek úgy érezték, az elit ellopta a demokráciájukat.”


Félre ment a globalizáció
Soros szerint a Szovjetunió összeomlása után a globalizáció újabb lendületnek indult, ám nem vezetett úgy az általános jólét terjedéséhez, mint kellett volna. „Figyelmen kívül maradt a tény, hogy a győztesek ritkán, ha egyáltalán, kárpótolják a veszteseket.”

Közelebb hozta ugyan a világ gazdag és szegény országait, de növelte az egyenlőtlenségeket a gazdag és a szegény országokon belül. A javak nagy része a felső egy százalék kezében összpontosult, az elosztórendszerek nem működtek – adta meg a társadalmi elégedetlenség, az elitellenesség lényegi okát a milliárdos üzletember, aki szerint az EU a nyílt társadalom képviselője, ezért is támogatta a kezdetektől.

„De valami kisiklott. A 2008-as válság nyomán az egyenlők önkéntes társulása hitelezők és adósok kapcsolatává alakult, amelyben az adósok nem tudták teljesíteni kötelezettségeiket, miközben a feltételeket a hitelezők szabták. Ez a viszony sem önkéntes nem volt, sem egyenlő.”

Németország önző
Soros Németország történelmi felelősségét is látja a kialakult helyzetben. Szerinte a II. világháború után az Egyesült Államok olyan politikát valósított meg a Marshall-tervvel, amely segített talpra állítani Európát, ezzel szemben a 2008-as válság után az EU vezető állama, Németország a szűkkörű érdekeit szolgáló megszorítási programot kényszerítette az EU-ra. Az egyesítés előtt Németország az integráció motorja volt, ám az NSZK és az NDK újraegyesítése túl költségesnek bizonyult, így 2008-ban Németország nem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy újabb kötelezettségeket vállaljon át. „Angela Merkel helyesen érzékelte választói akaratát, és állt ki amellett, hogy minden ország magáért feleljen. Ez volt a dezintegráció kezdete.”

Trump is diktátor szeretne lenni
A demokrácia mostanra krízisbe jutott, még az Egyesült Államok, a világvezető demokráciája is olyan embert választott, aki diktátor szeretne lenni. „Enyhített ugyan megnyilatkozásain megválasztása óta, de sem a viselkedésén, sem a tanácsadói összetételén nem változtatott. A kabinetje hozzá nem értő szélsőségesekből és nyugdíjas tábornokokból áll.” Soros szerint az Egyesült Államok képtelen lesz világszerte a demokrácia védelmére kelni .

Putyin vészesen erősödik
Az EU veszélyben van az orosz elnök befolyásának növekedése miatt is. Megérezte, hogy zárt társadalomként működő rendszere gyenge, földgázalapú gazdasága növekedésre képtelen, befolyását nem tudja megőrizni a volt Szovjetunió területén megjelenő színes forradalmakban. Így a médiát ellenőrzése alá vonva, hamis hírekkel operálva dezorientálta a külvilág társadalmait – így választották meg Trumpot is. Ugyanez történhet a 2017-es választási évben Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, ahol mindkét esélyes vezető Putyinhoz közelít.

Soros párhuzamot vont a gazdasági krízissel, a menekültválsággal nehézségbe került EU és az 1990-ben széteső Szovjetunió között. Ahhoz, hogy az EU ne végezze úgy, ahogyan a Szovjetunió, össze kell fogniuk mindazoknak, akik hisznek az EU-ban – vélte Soros.

NYG

Soros1.jpg
 
Szia.
Hol garázdálkodik?
Az életedet mennyire befolyásolja a működése?
Nagyon is, pl. itt Romániában, ahol legitim (választások által kinevezett) kormányt akar megdönteni, mert liberális szolgái csúfos verességet szenvedtek. Kemény pénzekkel finanszírozott alapítványai (no meg óriási profitjukat adóparadicsomba menekítő multik) közreműködésével, itteni törvényeket semmibe véve, manipulálnak egy amúgy inkább birka-szelleméről, mint magas intelligenciahányadosáról ismert fiatal népréteget. Jó ideje több-ezer efféle "tiltakozó" vonul térre egyre változó, de aznap épp trendes szlogennel, melyeknek mindenkori lényege, hogy "monnyon le"!
Sajnos mindez egy korrupt (tanári fizetésből hat ház tulajdonos!), dölyfösen képmutató országelnök, s egy velejéig politizált igazságszolgáltatás támogatásával.
 
Nagyon is, pl. itt Romániában, ahol legitim (választások által kinevezett) kormányt akar megdönteni, mert liberális szolgái csúfos verességet szenvedtek. Kemény pénzekkel finanszírozott alapítványai (no meg óriási profitjukat adóparadicsomba menekítő multik) közreműködésével, itteni törvényeket semmibe véve, manipulálnak egy amúgy inkább birka-szelleméről, mint magas intelligenciahányadosáról ismert fiatal népréteget. Jó ideje több-ezer efféle "tiltakozó" vonul térre egyre változó, de aznap épp trendes szlogennel, melyeknek mindenkori lényege, hogy "monnyon le"!
Sajnos mindez egy korrupt (tanári fizetésből hat ház tulajdonos!), dölyfösen képmutató országelnök, s egy velejéig politizált igazságszolgáltatás támogatásával.
Nagyon is hasonlit az amerikai elnök elleni felvonulásokra ! Az sem tetszik nagyon nekik .
 
Nagyon is, pl. itt Romániában, ahol legitim (választások által kinevezett) kormányt akar megdönteni, mert liberális szolgái csúfos verességet szenvedtek. Kemény pénzekkel finanszírozott alapítványai (no meg óriási profitjukat
Azt képzeled ellenzék finanszírozással máris meg lehet egy kormányt buktatni?
Az az eszköztár messze elmarad minden kormány eszköztárától.
Legfeljebb a hátrányt képes csökkenteni.
Túl sokat képzelsz a lehetőségekről.
Még otthon se tudta befolyásolni jelentősem
 
Nagyon is, pl. itt Romániában, ahol legitim (választások által kinevezett) kormányt akar megdönteni, mert liberális szolgái csúfos verességet szenvedtek. Kemény pénzekkel finanszírozott alapítványai (no meg óriási profitjukat adóparadicsomba menekítő multik) közreműködésével, itteni törvényeket semmibe véve, manipulálnak egy amúgy inkább birka-szelleméről, mint magas intelligenciahányadosáról ismert fiatal népréteget. Jó ideje több-ezer efféle "tiltakozó" vonul térre egyre változó, de aznap épp trendes szlogennel, melyeknek mindenkori lényege, hogy "monnyon le"!
Sajnos mindez egy korrupt (tanári fizetésből hat ház tulajdonos!), dölyfösen képmutató országelnök, s egy velejéig politizált igazságszolgáltatás támogatásával.
De ez mennyire folyásolja be az életedet?
Ha nem lenne ellenzék akkor nem is hallanál másról csak a kormány propagandáról.
Ja, hogy pénzt kapnak ....ingyen hogy csinálják??
 
Egy szóval sem írtam, hogy "önzetlen" tevékenysége ezt a kormányt is megbuktatná, habár nem titok e célja. Precedens van rá, hisz a tavalyelőtt sikerült neki - igaz kihasználva Colectiv-klub tragédiát (61 haláleset) - Klaus Johannis marionett-elnökkel, s kb. 30.000 fős "népakarattal" karöltve. "Emberáldozat kellett, hogy e kormány lemondjon" - mondta akkor Johannis, s kezdetbéli óhaja szerint, alkotmányt megszegve, saját, úgynevezett technokrata kormányt alakított. Ez az egy évi kormányzás sokba került nekünk: legalább 2 év lemaradást okozott, Románia pedig az EU pénzek lehívása tekintetében utolsó helyre került.
Most ismétli magát a történelem, mi több, az új kormány szociális jellegű intézkedéseit (tanügyi-, egészségügyi bérek, minimálbér, nyugdíjak, stb. emelését) elferdítve, társadalmi rétegeket, generációkat próbál egymás ellen hangolni. Ez az esténként okostelefonokkal felvonuló/világító szép/eszes nemzedék legszívesebben megsemmisítené az ingyenélő nyugdíjasokat. A lovakat is lelövik, nemde?
Hát kb. ennyire befolyásolja életemet Soros karitatív, önzetlen sz.r kavarása... kedvesem.
 
Természtesen meg lehet buktatni bármely kormányt. Tökeerö kérdése, hány bértüntetöt veszek.

Az USA vagy 5 milliárd $-t pumpáld Ukrajnában az "ellenzékbe" a "Nuland Fuck the EU" szerint, s meg is buktatták a törvényes elnököt. Lehet narancsos forradalomnak hivni, meg lehet puccsnak, a végeredmény ugyanaz.[/QUOTE]
 
Szerintük aki nem munkavállaló (nem adózik), az eltartott, azaz ingyenélő, hisz államkasszából fizetik nyugdíját, segélyét. Mit se számít, hogy - számba véve a várható élettartamot (férfiaknál 70,6) - munkaviszonya alatt jóval többet fizetett be ebbe a kasszába.
Fenét aktívak, hisz a kormány védelmében egy becsületes ellentiltakozást nem sikerült összehozniuk.
A "megsemmisítést" átvitt értelemben használtam.
Nálunk is megjárta magát Nuland, Gitenstein nagykövettel karöltve, irányította az itteni politikát. Hálából vettünk/veszünk az államoktól 21 darab kikozmetikázott F16-os repülőgépet, meg páncéltörő rakétarendszereket - egy 93 millió eurós (Eurospike német-izraeli konzorciummal kötött) szerződés keretében .
 
Akkor, hogy teljesebbé váljék a kép.

Egy idö óta hozzáférhetö, de...valahogy a fösodratú média csak nem hozza le. Hát akkor, legyen most, ha épp az került szóba, hogyan s egyáltalán lehet-e pénzzel megdönteni egy kormányzatot.

George Soros szervereit meghekkelte a DCLeaks.
A leszedett anyagok egy része publikus lett. Ebböl kitünik, mekkora hálozatról van szó, hol mimindenbe avatkozott be, kilóra megvett EU-képviselöktöl magasrangú kormányzati képviselöknek irott maileken át.
A mailek alátámásztják a beavatkozást/nyomásgyakorlást az EU-politikába, a migránskrizisbe,megmutatja az NGO-aktivisták irányitását, a "narancsos" forradalmak mikéntjét.
S az oldal:

http://soros.dcleaks.com/

A leszedett anyag régiókba szervezett a jobb áttekinthetöségért.

om.
 
Megint háborúzni megyünk.....
Orbán Viktor és a Fidesz vezérkara kedden a Bálnában tartott előrehozott évértékelőt, hogy lezárják a nemzeti konzultációs fórumsorozatot.
A miniszterelnök szerint azért van szükség erre a mostani rendezvényre, hogy seregszemlét tartsanak még a nyár előtt, mielőtt szétszaladnának a hadak.
Szerinte a humanitárius blablát is hagyni kell.
„Eddig meleg nyarunk van, és még forró ősz vár ránk" - harangozta be a választási időszakot a miniszterelnök. Szerinte Soros György már a Jobbikot is befogta a szövetségesei közé. Majd megköszönte a nemzeti konzultációt kitöltőknek, hogy válaszoltak a kérdésekre, és megígérte nekik:

„Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén."
Ez a Sorosozáshoz tartozik.CEU, migráció,plakátkampány
A Fidesz cinkelt de már kikopó lapjai.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,901
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére