A Brexittel megszűnik az EU-állampolgárok szabad mozgása az Egyesült Királyság határain

A brit kormány megerősítette, hogy hőek maradnak a kemény Brexit elvéhez az EU-ból való kilépéssel kapcsolatos tárgyalások során, és ennek keretében megszüntetik az EU-s állampolgárok szabad mozgását is az Egyesült Királyság határain. A jog 2019 márciusában a britek kilépésekor szűnik majd meg.

Ezzel kapcsolatban a brit kormány eddig egymással ellentmondó nyilatkozatokat adott ki. A témát pedig nemcsak a turizmus miatt kísérik fokozott figyelemmel az EU-ban, hanem azért is mert a keleti tagállamokból rengeteg munkavállaló dolgozik az Egyesült Királyságban.

Azonban az, hogy pontosan milyen bevándorlási rendszert alkalmaz majd az ország a kilépés után, az egyelőre nem derült ki. Konzervatív politikusok eddig annyit mondtak erről, hogy elképzelhető, hogy a rendszer viszonylag liberális lesz majd, az EU-s állampolgárok szabad mozgását azonban mindenképp el kell venni, hiszen csak így maradhatnak hűek a kilépésről hozott választói döntésnek.

(Financial Times)

brexit.jpg
 
Akkor mifog az Angol gazadsággal történni ? Hiszen csak Lengyelországból ca. 1 millióan dolgoznak ott , a Magyarokról , Litvánokról ne is beszéljünk ?! De most nem a Bankszektorra gondoltam ám , hanem az ápolónövérkére , a kömüvesre , vagy esetleg a vendéglátóipar területén dolgozokra .
 
Biztos nem fog beleroppanni a gazdaságuk. Tudja máshonnan pótolni a kieső munkaerőt, nem kell annak pont EU-s polgárnak lenni.
"megszüntetik az EU-s állampolgárok szabad mozgását is az Egyesült Királyság határain" Ez csak annyit jelent, hogy amikor az EU-s polgár be akar lépni az Egyesült királyság területére, akkor nem úgy rongyol be mint ahogy mi most átmegyünk Ausztriába, hanem át kell esniük a beléptetés procedúráján. Ettől még, ha éppen szükségük lesz olyan munkaerőre, aki csak az EU-ból elérhető, nyilván meg lesz a megoldásuk rá, hogy alkalmazhassák. Ráadásul azt már korábban jelezték, hogy aki 5 éve már ott dolgozik, annak lehetősége lesz kérvényezni a letelepedést.
 
Akkor mifog az Angol gazadsággal történni ? Hiszen csak Lengyelországból ca. 1 millióan dolgoznak ott , a Magyarokról , Litvánokról ne is beszéljünk ?! De most nem a Bankszektorra gondoltam ám , hanem az ápolónövérkére , a kömüvesre , vagy esetleg a vendéglátóipar területén dolgozokra .
Az osszes volt angol gyarmatokrol hamar potoljak pl Indiabol. Beszelik a nyelvet angol iskolai oktatas van.
Az Eus polgarokat is ha szukseg van munkaerore , behoznak.
 
Most miért lett ennyire szükség a gyarmataik lakosságára? Miért nem jó az európai?
Ezt én sem tudom, talán mert - elnézést a hirtelen jött iróniáért - minden ember egyenlő és egyenlő jogokkal rendelkezik, egyenlő esélyekkel indul el az életben, és mert nem vonunk meghatározó különbségeket ember és ember között. Az efféle papíralapú kinyilatkoztatások annyit érnek, amennyit a különböző társadalmi rendszerek és intézmények ténylegesen megvalósítanak azokból. Arról nem is beszélve, hogy olyan különbségek is vannak, amelyeken nem lehet vagy épp nem szabad változtatni. Szerintem - ezt most értsétek jól! - nem igazán azon van a hangsúly, hogy tisztelem-e az emberi jogokat, hanem hogy tisztelem-e annak az embernek a méltóságát, akivel találkozom, és hogy ez mit is jelent, vagy kell, hogy jelentsen. A válaszon még gondolkodom. De feltehetően nincsenek univerzális válaszok! Azt hiszem, elkalandoztam. Elnézést!
 
Akkor mifog az Angol gazadsággal történni ? Hiszen csak Lengyelországból ca. 1 millióan dolgoznak ott , a Magyarokról , Litvánokról ne is beszéljünk ?! De most nem a Bankszektorra gondoltam ám , hanem az ápolónövérkére , a kömüvesre , vagy esetleg a vendéglátóipar területén dolgozokra .
India népessége jelenleg kb. 1,1 milliárd, 30-40 éven belül a 2 milliárdot is elérheti. Ennyi talán ha szűkösen is, de elég lesz.
 
post: 5168895 írta:
EU-s állampolgárok szabad mozgását azonban mindenképp el kell venni, hiszen csak így maradhatnak hűek a kilépésről hozott választói döntésnek.
Ez kevés a boldogsághoz. A munkaerőpiac kérdése lesz kemény dió, hisz' a Brexit egyik fő indoka a "külföldiek elveszik a brit polgárok munkáját" volt. Most próbálják felmérni,hányan dolgoznak náluk az EU-ból. A távozó cégek miatt főhet a fejük gondok. Munkaügyben mindkettő hatalmas probléma.
Az is megér egy misét, h a jelenlegi helyzetben hogyan fogadják a bevándorlókat ( ha úgy adódik), bármennyire egykori gyarmatról származik.
 
A tavozo cegek, nem hiszem,hogy a munkaero miatt mennek hanem a vam es az egyeb ado amitol elesnek a kilepes utan.
Sok ceg ezer szallal kotodik mar Eu hoz. Van aki ugy lathatja, ha marad tobb ado fog jonni hogy behozzak a kilepes hatranyait
 
Szerintem Magyaroszágnak is ki kéne lépni az Eubol nem jó nekünk ez a tagság. Független ország lehetnénk hiszen mindenünk megvan ahhoz hogy ne legyünk más országokra szorúlva. teli vagyunk kincsekkel amik meg kellenek. idegen országoknak. és szép lassan ki is zsákmányolják ezt az országot sajnos.
 
Nincs kizarva hogy teljesul kivansagod, mert nagyon erre jatszik a politikai kurzus.
Hogy meg tudtok elni kotve hiszem, mert mit is adtok el?
Az jelenlegi export 80-90% euba megy az Eu beruhazasokbol pl autogyar, ha nemet gazdasag kicsit gyengul a magyar mar kohog.
A termeszet kincs sem szamot tevo mert kis orszag, az oroszok meg tudnak elni mert mindenuk van, csak fejlodni nem tudnak gazdasagilag . Nincs az a kincs ami egyszer ne fogyna el.
Milliardos Eu tamogatas jon be az orszagba enelkul ,hogy is elnetek meg?
Jo lenne ha elarulnad mire is gondolsz mikor van mindenunk? Azert gondolom nem a brit gazdasaghoz hasonlitod az orszagot, ami szamokban teljesitmenyben osszehasonlithatatlan ,letszamban ,teruletileg gazdasagilag stb.
A britek 10% netto befizetok az Euba. Mi meg meg tamogatasra szorulunk. Van azert kulonbseg a ketto kozott.
Az okok is sok felek, pl alig 30 eve tertunk at a szoc gazdasagrol ez tortenelmi leptekben nagyon kicsi ido, toke szegenyek voltunk mindig a termelekenysegbe se ertuk utol meg oket.
A kizsakmanyolasrol , az oroszok vittek mindent, nem sokat kerdeztek legfeljebb azt mondtak kell a komcsi blokot ezzel azzal segiteni vietnamot cubat stb.
Se az angolok se az Eu nem vissz semmit el, legfeljebb megveszi amit eladnak neki, de te magad irod az orszag meg tud elni mert van mindene, de hat akkor penzze kell tenni nem de? ez nem kizsakmanyolas.
 
Magyarország most is független ország!
Magyarország Alaptörvénye 2011. április 25.
B) cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
E) cikk
(2) Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.
(3) Az Európai Unió joga a (2) bekezdés keretei között megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt.

Egyébként nagyon érdekes olvasmány, érdemes tanulmányozni!
 
Most miért lett ennyire szükség a gyarmataik lakosságára? Miért nem jó az európai?
Egyelőre nem lett szükség, csak arról volt szó, hogy ha az EU-s polgárok nem dolgozhatnak ott, akkor kivel pótolják. De most még dolgoznak, és szerintem fognak is még sokan. Azt még nem tudjuk, hogy a brexit után hogy alakul, de jelenleg ez EU-s munkavállalónak sokkal több dolog jár, mint egy nem EU-snak. Sokminden más közt ennek a kiadásnak a lefaragása volt, az egyik oka, hogy igy döntöttek.
 
Szerintem Magyaroszágnak is ki kéne lépni az Eubol nem jó nekünk ez a tagság. Független ország lehetnénk hiszen mindenünk megvan ahhoz hogy ne legyünk más országokra szorúlva. teli vagyunk kincsekkel amik meg kellenek. idegen országoknak. és szép lassan ki is zsákmányolják ezt az országot sajnos.
Legalábbis a királyi médiában ezt mondják. Tényleg milyen rossz az a sok lóvé, amit idetolnak nekünk. Még kisvasútra meg stadionra is tellik belőle, , sőt még a Mészáros Lőrincek is gazdagodhatnak :) Mondjuk azt se nagyon tudom, milyen kincsek azok, amikkel annyira tele vagyunk. ??
 
Szerintem Magyaroszágnak is ki kéne lépni az Eubol nem jó nekünk ez a tagság. Független ország lehetnénk hiszen mindenünk megvan ahhoz hogy ne legyünk más országokra szorúlva. teli vagyunk kincsekkel amik meg kellenek. idegen országoknak. és szép lassan ki is zsákmányolják ezt az országot sajnos
Bácsi kérem, kifejtené ezt bővebben? Milyen kincsekkel vagyunk tele? ( speciel nekem a hócipőm van tele, de arra nem hiszem, h találna vevőt :D) Mik kellenének tőlünk az idegen országoknak? Csikós, gulyásra vevők, de itthon és nem nagy tételben.
Felhomályosítás céljából néhány félretájékoztatót információt ha kérhetek.
Amúgy ha elképzelése megvalósulna tényleg függetlenek lennénk. Kivétel a kötél, amire felakaszthatnánk magukat. Zu sammen. :laz:
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére