Tönkrement egy férfi élete, mert a rendőrök droggal keverték össze a púderét

A 61 éves kanadai férfit kilakoltatták és mindenét elvesztette, miután halálos kábítószert áruló dílerként lett ismert a neve a rendőrség miatt.

Az ottawai rendőrség még április végén kürtölte szét a sajtóban, hogy letartóztattak egy drogdílert, akinek lakásán 15 gramm fentanil foglaltak le. A 61 éves Royston Christie egy hetet töltött börtönben, mire óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett az ellen felhozott vádak ellen. Pár nappal később pedig kilakoltatták önkormányzati lakásából, az ott talált drog, és a rendőrségi vádemelés miatt.

Egy gond volt csak. A nemrég elkészült laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy a rendőrök nem fentanilt találták nála – írta kedden az Ottawa Citizen. Sőt, még csak nem is kábítószert. A 15 grammnyi por Christie elmondása szerint egyszerű arcpúder volt, amit egyik barátnője hagyott nála.

Az ügyészség ezután visszavonta a férfi ellen emelt vádakat: fentanil birtoklása terjesztési szándékkal, valamint kábítószer birtoklása. A rendőrség közlése szerint megszokott eljárás, hogy úgy emelnek vádat, hogy még nem lehet biztosan tudni, hogy valakinél tényleg kábítószert találtak-e.

Christie-t pont egy olyan időszakban tartóztatták le, amikor több, fentanilhoz köthető túladagolásos haláleset történt a városban. A rendőrség sajtóirodája pedig gyorsan közzé is tette az erről szóló közleményt, amiben a férfit név szerint említve megvádolt drogdílerként jellemezték, akinek lakásán 15 gramm fentanilt foglaltak le. Még a drog utcai értékét is közölték: hétezer kanadai dollár.

A rendőrök egy bejelentés után tartottak házkutatást a férfi lakásában, ahol pár nappal korábban egy nő túladagolta magát fentanillal, és csak a mentősöknek köszönheti, hogy életben maradt. A púdert ekkor foglalták le.

Christie a vádemelés miatt elvesztette lakását. Az önkormányzati lakásból ugyanis kilakoltatták arra hivatkozva, hogy abban drogot árul. Azután, hogy egy rendőr a kilakoltatásról szóló meghallgatáson kijelentette: 15 gramm fentanilt találtak ott. 72 órát kapott a lakás kiürítésére, de nem tudta hova elhelyezni a dolgait, így szinte mindenét elvesztette.

A férfi azóta egy barátjánál húzza meg magát, és most ügyvédje segítségével azért küzd, hogy visszakaphassa lakását.

24.

puder-e1501681856773-1024x576.jpg
 
Arra kíváncsi volnék, ha ez a férfi fehér bőrű lenne, akkor is ennyire elhúzódott volna a szakértői vizsgálat?
Régen az egyik alapiskolában (tengeren túli... :) ) a Piszkos Harry című filmből adtak egy részletet, aki előbb ütött, vagy lőtt mielőtt kérdezett és az volt a kérdés, hogy mi a véleményünk róla mint a törvény egyik alkalmazójáról? Sokan azt válaszolták, hogy "helyesen cselekszik, mert a bűnözőkkel másként nem lehet...".
És mi van ha a kuncsaftról (mint ebben az esetben is) jó későn derül ki, hogy mégsem?!
Éljen a kanadai jogállamiság... éljen a törvényesség... ????????
 
Van még mit tanulni a zsaruknak. Alapismeretekhez tartozik az ártatlanság vélelme. Bűnösséget a bíró dönti el.
5169784 írta:
A rendőrség sajtóirodája pedig gyorsan közzé is tette az erről szóló közleményt, amiben a férfit név szerint említve megvádolt drogdílerként jellemezték, akinek lakásán 15 gramm fentanilt foglaltak le. Még a drog utcai értékét is közölték: hétezer kanadai dollár.
5169784 írta:
Azután, hogy egy rendőr a kilakoltatásról szóló meghallgatáson kijelentette: 15 gramm fentanilt találtak ott.
Két akkora szarvashiba, amiért a kapitány is elküldhetik talpasrendőrnek.
 
Várj már egy kicsikét, mielőtt talpas rendőrnek küldöd a kapitányt!
Úgy kezdődik, hogy a cikk címe:
Tönkrement egy férfi élete, mert a rendőrök droggal keverték össze a púderét
Nekem ebből az jön le, hogy a rendőrök vittek magukkal drogot és azt belekeverték a szerencsétlen ember púderébe, majd rátaláltak a drogos púderre és ennek megfelelően besegítettek abba, hogy tönkremenjen az élete.
Ezzel szemben a cikk szövegéből az derül ki, hogy nem aljas bizonyíték hamisítók voltak a rendőrök, csak hebehurgyák. Meglátták a púdert és úgy gondolták, íme a drog. Vagyis nem összekeverték droggal a púdert, hanem drognak nézték. Tudom, hogy magyar nyelv nem könnyű. De Isten áldja meg, aki nyilvános sajtóban publikál, a mestersége eszközeit tudhatná kezelni!

Azért mondom, hogy várjál az ítélet előtt, mert ha a cikk többi része is hasonlóan van megfogalmazva, kiderülhet, hogy valójában a kapitány kitüntetést érdemel, mert egy veszélyes drogmaffiát tettek ártalmatlanná.
 
Vagyis nem összekeverték droggal a púdert, hanem drognak nézték. Tudom, hogy magyar nyelv nem könnyű. De Isten áldja meg, aki nyilvános sajtóban publikál, a mestersége eszközeit tudhatná kezelni!
Valamit össze KEVERNI, és össze TÉVESZTENI, az két teljesen különböző dolog. Akinek ezt nehéz megérteni, az ne publikáljon. Se magyarul, se más nyelven.
 
vannak gyorstesztek , gondolom Kanadában is , beledobod a gyanús anyagot , összerázod, elszíneződik , egy skálán olvasod, hogy mi. (megjegyzem rendkívül pontosak, használják reptereken, határátkelőknél, stb) A rendőr ez alapján mondja, hogy mit találtak az illetőnél, gondolom a "púder" pozitív lett fentanilra. Ami annyira azért nem lehetetlen, főleg mivel a írás is megemlíti, hogy előtte pár nappal volt egy túladagolásos eset a lakásban, gondolom az is a "púdertől". A rendőrök tehát találtak drogot, csak gondolom most azon megy a jogászkodás, hogy így a "púderbe" keverve eléri -e a büntethetőségi keretet. A főszer a tűzzel játszott megégette magát így járt .
 
Várj már egy kicsikét, mielőtt talpas rendőrnek küldöd a kapitányt!
1, Gyanúsított nevét nem illik (szabad?) nyilvánosságra hozni, pláne vádlottként .
2,Feltételezést bizonyságkén közölni szintén tilos, minősített eset, h hatóság előtt vallott így a rendőr.
Cikk szerint a nyomozati szakban a rendőrök nem követtek el több hibát, de ez a kettő is nagyon sokba kerül nekik, főleg ha fineszes ügyvéd képviseli a "dílert".
 
A 61 éves kanadai férfit kilakoltatták és mindenét elvesztette, miután halálos kábítószert áruló dílerként lett ismert a neve a rendőrség miatt.

Az ottawai rendőrség még április végén kürtölte szét a sajtóban, hogy letartóztattak egy drogdílert, akinek lakásán 15 gramm fentanil foglaltak le. A 61 éves Royston Christie egy hetet töltött börtönben, mire óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett az ellen felhozott vádak ellen. Pár nappal később pedig kilakoltatták önkormányzati lakásából, az ott talált drog, és a rendőrségi vádemelés miatt.

Egy gond volt csak. A nemrég elkészült laboratóriumi vizsgálatok bebizonyították, hogy a rendőrök nem fentanilt találták nála – írta kedden az Ottawa Citizen. Sőt, még csak nem is kábítószert. A 15 grammnyi por Christie elmondása szerint egyszerű arcpúder volt, amit egyik barátnője hagyott nála.

Az ügyészség ezután visszavonta a férfi ellen emelt vádakat: fentanil birtoklása terjesztési szándékkal, valamint kábítószer birtoklása. A rendőrség közlése szerint megszokott eljárás, hogy úgy emelnek vádat, hogy még nem lehet biztosan tudni, hogy valakinél tényleg kábítószert találtak-e.

Christie-t pont egy olyan időszakban tartóztatták le, amikor több, fentanilhoz köthető túladagolásos haláleset történt a városban. A rendőrség sajtóirodája pedig gyorsan közzé is tette az erről szóló közleményt, amiben a férfit név szerint említve megvádolt drogdílerként jellemezték, akinek lakásán 15 gramm fentanilt foglaltak le. Még a drog utcai értékét is közölték: hétezer kanadai dollár.

A rendőrök egy bejelentés után tartottak házkutatást a férfi lakásában, ahol pár nappal korábban egy nő túladagolta magát fentanillal, és csak a mentősöknek köszönheti, hogy életben maradt. A púdert ekkor foglalták le.

Christie a vádemelés miatt elvesztette lakását. Az önkormányzati lakásból ugyanis kilakoltatták arra hivatkozva, hogy abban drogot árul. Azután, hogy egy rendőr a kilakoltatásról szóló meghallgatáson kijelentette: 15 gramm fentanilt találtak ott. 72 órát kapott a lakás kiürítésére, de nem tudta hova elhelyezni a dolgait, így szinte mindenét elvesztette.

A férfi azóta egy barátjánál húzza meg magát, és most ügyvédje segítségével azért küzd, hogy visszakaphassa lakását.

24.

Csatolás megtekintése 1557496
*
Canadában nem működik az, hogy jóvátételt fizessenek a rendőrök? A vádemelők? Meg kellene keményen büntetni azt, aki ilyen retorziónak teszi ki egy ember életét. A lakás elvesztéséről nem is szólva. Ezek szerint ott is vannak túlkapások?! Vannak mint mindenütt e világban. S, ez nagyon szomorú.
 
Polgári peres eljárást kell indítani, tetemes vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése érdekében, egy sikerdíjas ügyvéddel. Ennyi. Az ügyvéd majd olyan károkat is ki fog találni, ami 10 év alatt sem jutott volna eszébe, de a papír elbírja.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére