Perel a 93 éves magyar bácsi, akit százezrekkel húzott le a kanadai egészségügy

A 93 éves Vágó István családlátogatáson volt a kanadai Torontóban, amikor egy üzletben kissé rosszul lett. Az idős bácsi a hasát fájlalva térdre esett, de állítja: nem volt semmi komoly baja, csak vécére kellett mennie.

A jelenetet látta egy ápolóként dolgozó vásárló, aki annak ellenére kihívta a mentőket, hogy Vágó fia és menye is mondta neki, hogy az idős férfinak csak vízre és pihenésre van szüksége. A mentősök az ellenkezés dacára hordágyra rakták, majd egy 3 kilométerre található kórházba vitték, azután is, hogy a vérnyomását rendben találták.

A kórházba az orvosok közölték, hogy szeretnének rajta elvégezni néhány vizsgálatot. Vágó ezt nem akarta, és családtagjaival el is akarta hagyni a kórházat. Ahol azonban közölték velük, hogy előbb ki kéne egyenlíteni ellátásának költségeit. A mentőutat, és az orvosi költségeket tartalmazó számla végösszege 920 kanadai dollár lett, azaz nagyjából 190 ezer forint.

A család közölte a CBC-vel, hogy nem hajlandóak kifizetni az összeget, és jogi útra terelték az ügyet. Egy orvosi jogi szakértő a televíziónak elmondta: nagyon úgy tűnik, hogy a mentősök megsértették a férfi jogát arra, hogy visszautasíthassa a kezelést. A kanadai televízió cikke szerint Vágónak volt „országon kívül kötött egészségügyi biztosítása”, de a biztosító nem hajlandó állni a számlát, mert kórházba szállítása orvosilag nem volt indokolt.

hands-981400_960_720.jpg
 
Mi van,ha a kórház nem foglalkozik a hívással, elintézi, h "csak megy a hasa az öregúrnak" , aztán a boncolásnál kiderül a halál oka, és a kórház nemtörődömsége a felelős? Akkor mennyire perelnék a kórházat? Gyanítom, nem 920 CND $-ra.
Az az ápoló, aki hívta a mentőket, ezentúl 2X meggondolja, hogy segítsen. Remélem nem rúgták ki miatta.
A mentősöknek a kocsi indítása előtt már telefonon meg kell kérdezni, h a T. beteg kifizeti-e a számlát? Mire kiérnek talán már csak az örököse lesznek.
 
$50 a mento kihivasa ha nem fizeti ki a beteg akkor aki kihivta az fizeti a szamlat.
HA valaki nem akar korhazba menni, azt tiszteletben kell tartani. Mindenki tudja mennyire beteg , es van szuksege orvosi ellatasra. Aki valoban beteg az nem tiltakozik hogy bevigyek a korhazba.
 
Kedves Melitta!
Nem akarom ismételni az előző hsz-em. Gondolom Canadában se mindenki olyan képzett, h saját maga által felállított diagnózisa tökéletes, és ezért bizton tudja betegségét, esetleg annak kezelését.
Az akarat tiszteletben tartását nem tudom, hogy értékelik az illetékesek, amit írtál, az a passzív euthanásia.
 
Nekem furcsa az eset. Nekem, aki nem vagyok orvos, honnan kell tudnom felmérni, hogy indokolt-e mentőt hívni egy földön fekvő emberhez? Ha elutasítja az orvosi segítséget, honnan kell tudnom felmérni, hogy nem pillanatnyi tudatzavarban szenved-e?
Múltkorjában fordult elő, hogy előttem az árokban feküdt egy férfi. Megnéztem, lélegzett, nem volt eszméleténél (vagy aludt?) vasalt, tiszta ruhát viselt, rendes polgár benyomásom volt róla. Mentőt hívtam. A mentők megvizsgálták, kiderült, hogy a jóember csak részeg. Elvileg indokolatlanul hívtam ki a mentőket. Hagynom kellett volna, hogy aludja ki magát az árokparton? Jó idő volt, éppenséggel meg nem fázott volna. Fel kell tudnom mérni, hogy valaki részeg, vagy éppen agyvérzés terítette le? Kanadában rámlőcsölték volna a kiszállási díjat?

A cikkben szereplő ápoló, aki mentőt hívott, rosszul járt el, amikor a saját kompetenciáját meghaladó diagnózist az orvosokra bízta? Mostantól tényleg úgy megyünk el a rosszul levők mellett, hogy széles ívben kerüljük ki őket?

Azt hiszem, a mentő szolgálat rezsijében valamennyi indokolatlan hívásnak és kiszállásnak benne kell lennie ahhoz, hogy minden indokolt esethez bátorsággal segítséget hívjanak az emberek.
 
Utoljára módosítva:
$50 a mento kihivasa ha nem fizeti ki a beteg akkor aki kihivta az fizeti a szamlat.
HA valaki nem akar korhazba menni, azt tiszteletben kell tartani. Mindenki tudja mennyire beteg , es van szuksege orvosi ellatasra. Aki valoban beteg az nem tiltakozik hogy bevigyek a korhazba.
De! Van olyan valódi beteg, aki tiltakozik. Az orvosi segítségre szoruló elmebetegekre jellemző és az orvosi kezelésekbe már belefáradt betegekre jellemző, hogy elutasítják az orvosi segítséget.
 
Mostantól tényleg úgy megyünk el a rosszul levők mellett, hogy széles ívben kerüljük ki?
Sajnos ez egyre inkább kijelentő mondat lesz. :( Ha valaki összeesik az utcán 10-ből 2 ha odamegy hozzá, megnézi, mi baja, és ha kell segít, a többiek kikerülik vagy megvetően odaszólnak: "részeg disznó".
 
el is akarta hagyni a kórházat. Ahol azonban közölték velük, hogy előbb ki kéne egyenlíteni ellátásának költségeit.
itt valik hiteltelenne az egesz story !!!
ilyet Canadaban egyetlen orvos es apoloszemelyzet NEM TESZ
az nem az o feladata
a szamlat MAJD KISZAMLAZZAK es KIKULDIK
valoszinusitem ,hogy az ugy is tortent hogy utjara bocsatottak az ellatottat es utana erkezett levelben a szamla

hozzateszem roppan olcson meguszta a vizsgalatot
a biztositasa pedig szamomra erthetetlen modon utasit el
egy biztosito nincs arra felhatalmazva hogy eltudja donteni mi volt szukseges es mi nem
(gondolom magyar biztositonal kotottek)
 
A mento nem ingyenes nalunk $50 dolcsi. A betegre aki valoban beteg es eletmento eset egy baleset akkor is ki kell fizetni, legfeljebb ha mar annyira jol van hogy ezt meg tudja csinalni.
MIndenki maskeppen csinalja, en nem szeretek korhazba menni. Minden esetben en dontottem el, valoban szuksegem van a mentore es az orvosra. Infaktus utan hazamentem mar a postaladaba volt a mento szamla. ha megegyszer szuksegem lesz ra, taxit fogok hivni ,mert nagyon jol nez ki a Merci mento de hogy fekudni benne olyan kenyelmetlen a nagy rohanasba gaz-fek, keves beteg ember gyomra birja ki hogy ne kerjen zacskot es lassa viszont a reggelijet.

A mento hivasnal mindent kikerdeznek , sot mondhatom addig kerdezokodik a diszpecser meg szinte kier a mento a beteghez. Senki nem meri azt mondani hogy nem adja az adatait mert talan arra gondol tanunak kell mennie , vagy ha hozatartozo azt kell bizonyitania hogy rokon stb. Ugy tudnak kerdezni ,hogy ha a beteget faggatjak... en a fenebe kuldtem el mar, nem tarsalogni akarok veled hanem kuldjel egy kocsit mert rosszul vagyok. Talan szoval is akarjak tartani a beteget, de pl egyik esetnel azt kerdezte tolem mennyi aspirint vettem be mondta vegyek be meg 6 szemet ragjam meg. utana mar nem tudott mit kerdezni milyen izu aspirint ettem mert o a narancsosat szereti. Na itt kuldtem el a fenebe.
 
Nevetségesnek gondolnám, ha nem lettél volna rosszul közben. De talán valóban arra ment ki a beszélgetés, hogy eszméleten van-e a beteg...
 
A mento nem ingyenes nalunk $50 dolcsi.
2x fizettem mentoszamlat : az elso 350 $ a masodik mar 450$ volt (folmentek kozben az arak )
a mento (k) egy kulon szervezet nem rohangal ingyeeeee
valami ilyen kene Mo-n is es akkor nem hasznalnak taxikent a mentot
szamomra felfoghatatlan ,hogy minden szarra mentot hivnak
ritka gazdag egy orszag szo mi szo
 
milyen izu aspirint ettem mert o a narancsosat szereti.
gondolom a szinere volt inkabb kivancsi
MERT a KEK az a coscos aspirin kevesebb hatoanyaggal
a narancssarga hatekonyabb DE valami zoldfulu lehetett hogy megragatta
koztudomasu hogy igy elveszti a gyomorvedo reteg a funkciojat es jon belole ez +az
 
Szörnyű!
Nem vették figyelembe a beteg ellenkezését és a szabad akaratát? Remélem ki tud ebből a számlából kecmeregni, mert valóban ez érthetetlen
(a szamla bagatel ) (a per es ugyvedi dij NAGYON sok - sokszorosa lesz )
kezdo ugyved oradija 250$/ora

csak hogy TUDD !!!!!
mikor Canadaban mentot hivnak azzal egyidoben erkezik a rendor es a tuzolto IS

Tehat : az hogy a bacsit elvitte a mento annak indokoltsagat igazolja a rendor es a tuzolto parancsnok
kinek a megiteleset is kerdojelezed meg ??
HA ugyiteltek az oregur nem kepes realisan ertekelni a helyzetet
szabad akarat CSAK addig mig arra kepes IS vagy
 
Utoljára módosítva:
Elvileg már ott el lett cseszve, hogy a bácsinak nem volt biztosítása. Mert, ha lett volna, akkor most nem kellenne azon pattogni, hogy ki fizeti a révészt...
Másrészt, a tünetei alapján jogos volt a mentőhívás. Azt azért jó lenne tudni, hogy pontosan mit számláztak ki neki, mert a fenti képen nem látszik és lusta vagyok most ezért guglizni...
Egyébként eszembe jut a Turné című film, amikor Tibor, a Húzónév azt mondja: "Valami baj van a szívemmel", mire Imre, a Bonviván azt mondja: "Csak egy fing. Fölszorult."
 
Elvileg már ott el lett cseszve, hogy a bácsinak nem volt biztosítása.
Mert, ha lett volna, akkor most nem kellenne azon pattogni, hogy ki fizeti a révészt...
Másrészt, a tünetei alapján jogos volt a mentőhívás. Azt azért jó lenne tudni, hogy pontosan mit számláztak ki neki, mert a fenti képen nem látszik és lusta vagyok most ezért guglizni...
Egyébként eszembe jut a Turné című film, amikor Tibor, a Húzónév azt mondja: "Valami baj van a szívemmel", mire Imre, a Bonviván azt mondja: "Csak egy fing. Fölszorult."
a cikkszerint volt nekije
 
Köszi! A teljes számláról nincs kép? Ebből kiderül pl. H103 helyett H153-at kódoltak, ami ünnepi (munkaszüneti nap) ráta. És az is, hogy a 45 dollár helyett (ami az indokolt mentőhívás) a 240 dolláros indokolatlan mentőkiszállást számlázták. Akkor gondolom ezen akadt ki a biztosító.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,102
Tagok
615,631
Legújabb tagunk
kendrek999
Oldal tetejére