A turista az új közellenség: a pesti bulinegyedtől Barcelonáig forrnak az indulatok

Valenciában utcai vizeléssel, a budapesti bulinegyedben a nyilvánosság segítségével tiltakoznak a helyiek a ,,turistainvázió" ellen. Pedig a más kultúrák megismerése nemcsak az együttélést, az együttműködést is segítené.

– Az egyik lakó ablakát lekakálták. Egyfolytában dübörög a zene – mesélt a budapesti bulinegyed egyik lakója a Szeretlek, Magyarország! nevű portál videójában. – Amikor bezárnak a környékbeli vendéglátóegységek is, onnan a csoportok elindulnak haza. Legalább éjfélkor felébredünk. Van egy kiskutyám, akit nem tudok itt sétáltatni. Megfogom, berakom a kocsiba, és úgy viszem el egy másik kerületbe – folytatta a középkorú nő, és egy Dob utcai lakó is csatlakozott hozzá. Ildikó szakaszosan alszik, egyben csak egy-két órát.

A nyilvánosságot hívták segítségül a fővárosi érintettek, míg Valenciában ennél vadabb módját választották a figyelemfelhívásnak. A spanyol városban utcán vizeléssel tiltakoztak nemrég a helyiek amiatt, hogy szerintük a várost elözönlő turisták tönkreteszik az életüket és a lakóhelyüket. Mintegy százan turistának öltözve vonultak fel az óvárosban a viselkedésüket parodizálva, hangoskodva, alkoholt fogyasztva és az ódon épületek falait levizelve. Örök a konfliktus a turizmusban érdekelt és a kevésbé érdekelt helyiek, a helyiek és a turisták, sőt még a turisták és az utazók között is.
Fenntartható turizmus. Számos tudatos turizmust hirdető mozgalom alakult, amely a helyi közösség érdekeit és értékeit is szem előtt tartva működik.

Kagyló a bőröndben

A 19. század vége felé vált tömegessé a modern turizmus mint jelenség, és azóta is mindig akad, akinek baja van a turistákkal. Aki utazóként jegyzi magát, életformaként tekintve arra, az lenézi a turistát, aki élményeket hajhászva fogyaszt dr. Pusztai Bertalan PhD szerint. A kulturális antropológustól, a Szegedi Tudományegyetem BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék tanszékvezető-helyettesétől megtudtuk: míg korábban úri muri volt a kedvtelésből utazás, pár száz vagy ezer ember, azaz az arisztokrácia engedhette meg csak magának, a 19. század végén tízezrek, a második világháború után milliók kikapcsolódásává vált.
2.jpg

Csődület a La Ramblán. A nagy forgalmú területen augusztus közepén követtek el terrortámadást, egy furgon hajtott a tömegbe, 13 ember halálát okozva.
– Felületes, ráadásul elviszi a kulturális örökséget a zsebében – utalt a kulturális antropológus a gyűjtögető vagy „emlékbe eltevő" turistáról kialakult képzetre. Mindannyiunk fiókjában pihen egy-egy kavics, de Szardínia szigetén elfajult a helyzet. Nemrég közel 300 ezer forintos bírságot kapott néhány turista, akik vizespalackokban homokot, illetve kagylókat próbáltak magukkal vinni bőröndjükben.

Mások, így a Skye nevű skóciai sziget, a Belső-Hebridák egyikének lakói kéretlenül kaptak a népszerűségből, miután A barátságos óriás, Prometheus, vagy a Michael Fassbender főszereplésével készült Macbeth is náluk forgott. A főszezonra így a tízezres lakosságra 70 ezer turista jutott. Adót vetnének ki ezért a turizmusra, amelyből a helyi infrastruktúrát fejlesztenék, hogy egysávos útjaik elbírják mondjuk a turistabuszokat.

A helyieket sem kell félteni, sokan az üzletnél is „nagyobb" lehetőséget látnak a hozzájuk érkezőkben. Nemrég közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy egy Váci utcai pubban egy bűnszövetségben működő csoportot fülelt le, amely az elmúlt másfél évben legalább 19 külföldi sértettet károsított meg összesen hárommillió forinttal.
Egy lakosra három turista
Akik legálisan húznak hasznot a vendégekből, természetesen azok is pártolják a turizmust. – Olyan hagyományokat tarthat életben, amelyek egyébként már kihaltak volna, mint a pamplonai bikafuttatás vagy akár a mohácsi busójárás – sorolta Pusztai Bertalan, és arra is felhívta a figyelmet: ez más szemszögből ugyanakkor a kultúra kiárusításának is tekinthető. Hiába él egy-egy szokás, ha eredeti funkcióját már nem tölti be, azaz ma már elsősorban turisztikai attrakció a mohácsi sokácok téltemető, rossz szellemeket elűző programja a – szellemi örökséggé is nyilvánított – busójárás.

De nem csak a hagyományok tisztelete hat pozitívan a társadalmakra. Idén például a 11 millió lakosú Görögországba látogatók száma valószínűleg eléri a 30 millió főt, így a tavalyi 13 milliárd eurós bevételük könnyen 19-20 milliárdra emelkedhet. Ez jó hír abban az európai országban, ahol a legmagasabb, 23,5 százalékos a munkanélküliség.
A mostanában tapasztalható terrorizmus ugyanis épp azt akarja, hogy féljünk, és ne lépjünk ki a saját ajtónkon.
Dr. Pusztai Bertalan PhD kulturális antropológus

A kulturális antropológus veszélynek látja, hogy a helyiek próbálnak megfelelni a turisták fejében élő képeknek. Hiába hívta életre egy másik kultúra megismerése a turizmust, ha az ellene fordulhat, felzabálhatja azt. Ettől tartanak a firenzeiek is. A templomok és más műemlékek körüli gyakori locsolással akarják elvenni a turisták kedvét attól, hogy a város legszebb pontjain piknikezzenek és szemeteljenek.
3.jpg

Romkocsmák Budapest bulinegyedként ismert részén. A környéken lakók a vendéglátóhelyeken hangoskodók miatt panaszkodnak és várnak megoldást az önkormányzattól. A vendéglátósok a megélhetésüket féltik, ha esténként hamarabb kellene bezárniuk.
Ha ez az ár, akkor nem mindegy, hogy a turizmusból származó haszon a helyieké lehet-e. Tavaly Budapesten a VII. kerületi székhelyű adózók, amelyek fő tevékenysége a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás, a legfontosabb adónemekben és idegenforgalmi adó formájában közel 6,6 milliárd forinttal járultak hozzá az államháztartás bevételeihez.

– Akkor van baj, ha a helyiek nem érzik, hogy ez a haszon pozitívan befolyásolja az életüket, és csak azt látják, hogy üvegdarabokon és szeméten kell átverekedniük magukat, ha ki akarnak lépni az otthonaikból – folytatta az antropológus.
A terrorizmus célpontjai
Más egyenesen azt állítja, a turizmus maga egyfajta terrorizmus, de legalábbis gyarmatosítás. Barcelonában a nyáron megtámadtak egy turistabuszt a Camp Nou stadionnál, és festékszóróval „A turizmus megöli a környékünket!" feliratot írták rá. Amikor a buszon ülők észrevették a maszkos, fekete ruhás alakokat, halálfélelmük volt, mert azt hitték, terrortámadás áldozataivá váltak. A katalán városban a nyáron már több városnéző busz jutott erre a sorsra. De a hagyományos terrorizmus áldozatai is gyakran turisták, mert a turista a nyugati világ szimbóluma.

– Sérülékeny, kívül van a komfortzónáján, könnyen sért tudatlanságból tabukat, nehezen tájékozódik – „jó" célpont. Ezzel szemben „otthon" az első gyanús jelre mozdulunk – beszélt sebezhetőségünkről Pusztai Bertalan, de azt is leszögezte: mindezek ellenére a turizmus nem csak egy felszínes élmény. Még ha „megcsinált" módon is, de hozzásegít ahhoz, hogy egy másik kultúrát megismerjünk, ami pedig önmagunk megismeréséhez járul hozzá. – A mostanában tapasztalható terrorizmus ugyanis épp azt akarja, hogy féljünk, és ne lépjünk ki a saját ajtónkon – mondta. – Amit vagy akit nem ismerünk, azt könnyebb gyűlölnünk, és abból majd konfliktust szítani. Tapasztaljuk meg a hasonlóságokat, és szokjuk meg a különbségeket – ez a nyitott, egymást kereső, európai identitás lényege.
Az első turisták

Az igazi újdonságot Thomas Cook vezette be 1841-ben a turizmus történetében. A szervezett csoportos utaztatást hozta létre, amellyel megvetette a későbbi tömegturizmus alapját. Az első londoni világkiállításon már 6 millió látogatót számoltak.
4.jpg

A látogatók több mint fele vonattal utazott, és utazásukat a Cook utazási iroda szervezte. Miután a hatalmas látogatóforgalom elszállásolása állandó gondot jelentett, nagy szállodaépítési korszak vette kezdetét. Az első vállalkozók maguk a vasúttársaságok voltak a pályaudvarok közelében. A magas tőkeigények miatt a szállodák hamarosan láncokba szerveződtek. A Cook Travel Agency máig létező márka.

Delmagyar

turista.jpg
 
Akkor van baj, ha a helyiek nem érzik, hogy ez a haszon pozitívan befolyásolja az életüket, és csak azt látják, hogy üvegdarabokon és szeméten kell átverekedniük magukat, ha ki akarnak lépni az otthonaikból – folytatta az antropológus.

Magyarázd annak, aki nem tud pihenni, aludni, nyugalma nincs. Emiatt folyamatos stresszben van, az agyvérzés, szívinfarktus kerülgeti, stb.. Biztos rohadtul érdekli az ilyen állapotban lévő embereket, hogy ezek a putrik mennyit hoznak a konyhára.

Az első a nyugalom, utána jöhet az összes többi. (ezt a sok kutyatartó hülye is jó lenne, ha tudomásul venné végre, és rászólna a kis kedvencére, ha egész nap ordít. Ha meg szólok neki, akkor fel van háborodva: "Há', a kutya dóga, hogy ugasson." "El köll költözni tanyára." "Én nem hallom, hogy ugat." stb.

"Van ember, van probléma! Nincs ember, nincs probléma." Mennyire igaz.
 
A varos rendezes es tervezes engedelyek kiadasa valamilyen logika alapjan kell hogy menjen.
Egy egy etterem meg elmegy egy utcaba de resident teruleten szorakozo negyedet nyitni nem szokas.
Ahol sok uzlet van ott setalo utcat alakitanak ki es uzleteket kiveve a vendeglatot.
A nyilvanos wc hianya az egesz varosra jellemzo. regen voltak de ma mar mind eltunt. A szukseg nagyur, es a ferfiak foleg ha kicsit ittak mar nem szegyeloskodnek hol alljanak meg ilyen ugyben.

Nalunk nagy placok vannak mint otthon pl a Tesco legalabb akkora helyen ill mellette alakitottak ki a szorakozo negyedeket, tobbszaz fos discokat, ettermeket cukrazdat. Alltalaban ilyen placon van mozi is amibe egyszere sok film megy es a legtobbszor a kozelbe levo etterembe szorakozohelyeket meg is toltik a kijovo mozi latogatok. Sok szorakozo helynek van kerthelysege is. Nem zavarnak senkit mert ott senki nem lakik csak uzletek vannak , este meg a szorakozok, bent meg duborog a zene olyan erovel hogy beszelgetni nem igen lehet.
Parkolo ingyenes este. Kivul belul hangulatosan van megcsinalva egyedileg, semmi nem latszik abbol hogy egy tesco fele epuletek sokasaga kulonalloan.
 
A nyugati kultúra letéteményesei, ugymint és főleg angolok, németek, hollandok, belgák képesek olyan ordenáré módon viselkedni külföldön, ami ellen a helyiek panaszkodnak. (Bár az nem szép tőlük, mint látjuk, inkább örülnének, milyen jó a sokféle kultúra és a bevétel.)

Csakhogy ezek a nagyon kulturált lények (ld. mint fent) csak itt, más országokban játszanak ereszdelahajamat, szemetelnek, ordibálnak, úgy gondolják, hogy nekik pénzük van, bármit megtehetnek, ők angolok-németek-hollandok-stb, tehát eleve bármit megtehetnek, nekik az kijár, úgyse vonják őket felelősségre és egyébként is mindenki becsókolhat, mert ők az ők.

És igen elcsodálkoznak, ha netán valaki emlékezteti őket, hogy otthon, a saját hazájukban ők olyan kis herczigek, kis tüchtig rendesek, akik egy csikk miatt is cirkuszt csinálnak, haptákban állnak egy közlekedési rendőr elött és ők a nagy kultúra letéteményesei.

Ha valaki képest ezt megtenni, mármint otthon kis mintademokrata mintatüctig - másutt meg se ember, se törvény, se isten, semmi nem érdekli - ez mi, ha nem a legnagyobb fokú lenézése másoknak? Most mondjam azt, hogy a legpofátlanabb etikai rasszizmus? Mindezt a nagy mindenkit szeressünk és legyünk egyenrangúak és egyformákok vagyunk és társai tükrében. A szokásos mindenki kék, de ők meg a cuki világoskékek, ugye?
 
A varos rendezes es tervezes engedelyek kiadasa valamilyen logika alapjan kell hogy menjen.
Egy egy etterem meg elmegy egy utcaba de resident teruleten szorakozo negyedet nyitni nem szokas.
Ha a polgármester nem engedélyezi, nincs minden második házban kocsma. Minek van az a sok naplopó a pmh-ban, ha ez nem tudják kiszámolni? Ennyire kell az adóbevétel, a lakosok meg le vannak carva?
 
-
Ugy kell csinálni mind a müncheniek az Oktoberfest idelyén,
minden évben felépitik és három hét után lebontják a sátrakat az összes épülettel.
-
A toilettel sincs probléma, 1.400 üllöhely, 1 km hosszu csempézett pissoir és 41 speciális WC mozgássérülteknek áll az anyagcserét végrehajtok részére. Az összes WC használata ingyenes.
-
A népi ünnepség anyira közkedvelt, hogy a három hét alatt 6-7 millio látogato fordul meg a Wisen-en.
-

A gigantikus méretü sátrakban 119.000 vendégnek van üllöhely, a legkisebbe 60, a legnagyobba Hofbräu 10.000 vendég számára van üllöhely (tehát majd 100-szor anyi mind a menekültquota Mo. számár)
-
Az állando alkalmazottak száma 8.000, ehez jön még 5.000 idöszakos kisegitö.
-
Itt találkoztam egyszer egy magyar migránssal Erdélyböl aki átmenetileg pincérkedett. Nagyon jopofa humoros teremtés volt. Az Oktoberfestre nagyon nehéz asztalt kapni, egy évvel elöbb szoktak helyet foglalni a cégek. Sok cég jutalomként viszi az alkalmazottait Münchenbe és ügye nekik kell a számla.
-
A mi tréfáskedvü pincérünk azzal mulattatta a vendégeket, hogy a számlákat a teljes nevével, doktori cimmel irta alá. Az egyik asztalnál fizetett a "fönök" és az aláirás láttán felhorkant, hogy a Kellner ne játszon vele mert az "überkorrekt" könyvelö nem fogja neki visszafizetni a pénzt, mire az erdélyi pincér elövette az igazolványát.
-
Mindenki nevetett, és megakarta nézni, nagy volt a tumultus. Jött a flüchtling fönöke, a föpincér mert azt hitte vita van a számlával, erre az "átmenetileg sörkihordoként" dolgozo, a tömeg közepén állva, belenyult a zakoja belsö zsebébe és kivett egy félbehajtott A4-es oklevelet egy átlátszo müanyagzacskobol, a kezével elsimitotta a gyürödéseket és igazolta a doktori cim jogos használatát.
-
Egy év mulva kerestem a pincért, vagy egy másik sátorba dolgozott vagy kapott más munkát. :)
 
Utoljára módosítva:
Medvegy , a spanyolországi Mallorka szigetére évekóta nemérdemes a szezonba elmenni ! Mint Te is emlited pont a "fájintos" népek turistái azzok akik viselkedni nemtudnak , ugy érzik , hogy az a sziget Németországhoz tartozik . Amugy hasonló élménye van az ember gyerekének a Törököknél , de ott az Oroszok viszik el a pálmát !
 
Kétszer vettem részt szervezett turista-utazáson az életemben. Egyszer Hollandiába egyszer pedig Eszakafrikába, hát elég volt.
-
Van a honvágynak egy ellentéte a "mehetnék". Hogy összekössem a multat a jelennel, egy menekült sokáig nem hagyhatja el a várost amiben lakik, hát velem is igy volt, a vasfüggönyt elhagyva kitört rajtam a fernweh - ahogy németül ezt mondják - és az elsö utazási lehetöséget kihasználta.
-
Találtam a postaládában egy utazási reklámot, néhány DM ellenében busszal Hollandiába és vissza, kávé, sütemény inklusive, egyéb ajándékok amiböl csak a tábla vajra emlékszem. (igen egy tábla vaj mind ajándék)
-
Felhivtam az utazási irodát és megkérdeztem hova kell tartsam a fenekemet, mert nem akartam elhinni, hogy mindez ilyen olcso és a tetejében még ajándékot is kapunk (hogy minek a vaj azt nem kérdeztem)
-
Hogy ne késsem le a buszt, felugrottam az épp arra jövö villamosra jegy nélkül, egy megállo csak nem fog jönni az ellenör. Az ellenör nem jött már a villamoson volt, pont a kezei közé szaladtam. Ez az egy megállo többe került mind a Holland utazás, inklusive tábla vaj.
-
Ah ja, az ut szép volt, sok idös embert ismertem meg az öregek otthonábol, segitettem nekik fel és leszállni, a zabátol megtörölni az ajkukat zsebkendövel. Öszintén én nem erre számitottam. A kávét valoszinü azért adták a süteményhez, hogy ne aludjuk el amig az ügynökök bemutatják nekünk az "elektromos ágymelegitöt" és más reumás fájdalmakat enyhitö eszközt. Sokan vásároltak, bejött nekik a vaj ára.
-
Az Eszak-Afrikai utazást nem lehet ilyen gyorsan elmesélni. A londinernek tévedésböl anyi borravalot adtam, hogy egy hétig nem tudtam lerázni a nyakamrol.
-
Organizált azt jelentette, hogy a szállodában csuppa fantázia nélüli turista volt akik Animatorok segitsége nélkül nem tudtak mit csinálni a szabadidelyükkel, ezek vezényeltek bennünket az egyik aktion-tol a másikig, az aerobiktöl a kezzel kötött szönyegek kiárusitásához, a kiviteli engedélyek már készen álltak, csak alá kelett volna irni.... De nem ez volt az egyedüli élmény....
-
Azért turistának lenni sem könyü. :)
 
:dr_175:
 
Az amszterdamiak inkább átokként, mint áldásként élik meg azt az évi ~tizenötmillió turistát, aki felkeresi a városukat, emiatt tiltakozást is tartottak szeptember elején. Most a városi hatóságokban szövetségest találtak, a tanács bejelentette, hogy egy százalékponttal, 5-ről 6 százalékra növeli a városközpontban bérelt szobák után fizetendő turista adót Udo Kock, a javaslat előterjesztője szerint "több olyan emberre van szükség, aki ténylegesen is pénzt költ a városban. Azokat részesítenénk előnyben, akik maradnak pár éjszakát, felkeresik a múzeumokat, elköltenek pár pazarló vacsorát az éttermekben. Nem pedig azokra, akik vikendezni ugranak át, falafelt esznek és a vöröslámpás negyedben őgyelegnek" - mondta.
 
Kétszer vettem részt szervezett turista-utazáson az életemben. Egyszer Hollandiába egyszer pedig Eszakafrikába, hát elég volt.
-
Van a honvágynak egy ellentéte a "mehetnék". Hogy összekössem a multat a jelennel, egy menekült sokáig nem hagyhatja el a várost amiben lakik, hát velem is igy volt, a vasfüggönyt elhagyva kitört rajtam a fernweh - ahogy németül ezt mondják - és az elsö utazási lehetöséget kihasználta.
-
Találtam a postaládában egy utazási reklámot, néhány DM ellenében busszal Hollandiába és vissza, kávé, sütemény inklusive, egyéb ajándékok amiböl csak a tábla vajra emlékszem. (igen egy tábla vaj mind ajándék)
-
Felhivtam az utazási irodát és megkérdeztem hova kell tartsam a fenekemet, mert nem akartam elhinni, hogy mindez ilyen olcso és a tetejében még ajándékot is kapunk (hogy minek a vaj azt nem kérdeztem)
-
Hogy ne késsem le a buszt, felugrottam az épp arra jövö villamosra jegy nélkül, egy megállo csak nem fog jönni az ellenör. Az ellenör nem jött már a villamoson volt, pont a kezei közé szaladtam. Ez az egy megállo többe került mind a Holland utazás, inklusive tábla vaj.
-
Ah ja, az ut szép volt, sok idös embert ismertem meg az öregek otthonábol, segitettem nekik fel és leszállni, a zabátol megtörölni az ajkukat zsebkendövel. Öszintén én nem erre számitottam. A kávét valoszinü azért adták a süteményhez, hogy ne aludjuk el amig az ügynökök bemutatják nekünk az "elektromos ágymelegitöt" és más reumás fájdalmakat enyhitö eszközt. Sokan vásároltak, bejött nekik a vaj ára.
-
Az Eszak-Afrikai utazást nem lehet ilyen gyorsan elmesélni. A londinernek tévedésböl anyi borravalot adtam, hogy egy hétig nem tudtam lerázni a nyakamrol.
-
Organizált azt jelentette, hogy a szállodában csuppa fantázia nélüli turista volt akik Animatorok segitsége nélkül nem tudtak mit csinálni a szabadidelyükkel, ezek vezényeltek bennünket az egyik aktion-tol a másikig, az aerobiktöl a kezzel kötött szönyegek kiárusitásához, a kiviteli engedélyek már készen álltak, csak alá kelett volna irni.... De nem ez volt az egyedüli élmény....
-
Azért turistának lenni sem könyü. :)

Egyetlen szervezett társasutazáson vettem részt, első és egyben utolsó ilyen utazásom volt. Prágába mentünk 3 napra busszal. Indulás után kb. 20 perccel elkezdődött a nyavalygás. Volt akinek az árnyékos oldal volt a nyűgje, volt akit a napsütés zavart. Aztán elkezdődött az össznépi evés, ivás, majd jött a mikor állunk már meg pisilni vernyogás. A buszon volt wc, de a sofőr bezárta, mert nem fogja még azt is percenként ellenőrizni, ki mit hagyott maga után! Salgótarján - Budapest - Pozsony - Brno - Prága, alig 6 órás út, mire Pozsonyba értünk 4 órája voltunk úton! Pozsonyban az útitársak fele már seggrészeg volt, mindenki veszekedett mindenkivel, otthagytam őket és hazajöttem. Ott éreztem azt, hogy még egy méter és valakinek elharapom a torkát! Megfogadtam, soha többet nem kérek társasutazásból!
 
Csak félig-meddig szervezett utazáson voltunk kétszer. Repülő, hotel, reggeli, ebéd.
Egyszer Görögországban, Kos szigeten voltunk tíz napot.
A hotelben belehetett jelenkezni különböző szervezett kirándulásokra. Mi Patmosra jelentkeztünk, a kolostort és János apostol barlangját akartuk látni.
A kolostorbol elég kevesett lehettet látni, mert a szerzetesek naponta csak egyszer
egy órára engedtek be látogatókat.
A barlangban az idegenvezető hölgy lelkesen magyarázott és mutatta a bearanyozott helyeket, ahová a fejét lehajtotta aludni és ahol kapaszkodott imádkozás közben.
Elmondta, hogy sok barlang van a környéken. A leírások szerint ez a barlang lehetett az ővé. Pont ezt nem lett volna szabad mondania.
Az egyik túrista azonnal belekötött. Most ez volt vagy nem ez volt? Garantálják neki, mert ő egy csomó pénzt kifizetett és nem akar itt linkre csodálkozni.:D Nagyon belelovagolta magát. Visszafelé a hajón sem tudta abbahagyni.:)

Ami a pesti bulinegyedet illeti, rettenetes. Éjjel fél háromkor a Király utcán nem tudtam a járdán menni, annyian voltak. A Gozsdu udvar maga a horor.
 
Utoljára módosítva:
Ha akkor utazol egy nagy városba amikor pangás van, akkor olcsok a hotelszobák, az utcák üressek, a boltok zárva vannak, az étteremben kisegitö szakács dolgozik, és amikor hazafelé ballagsz a sötétben, nem szolitanak meg utszéli-fecskék: "Hej, szép fiu..!"
-
Ha egy event van a városban akkor csak a reptéren kapsz szobát, elmegy a pénzed és az idöd a taxizásra. Az étteremben várnod kell a bárpultnál, hogy legyen üres asztal, és ha peched van továbbra is hát az elöttedjövöt nasolja el a szöke bárdáma akit titokba kilestél magadnak.
-
De vannak spontán utazások amikor az állmok valora válnak. Hogy mikor? Azt én is szeretném tudni. :)
-
 
Medvegy , a spanyolországi Mallorka szigetére évekóta nemérdemes a szezonba elmenni ! Mint Te is emlited pont a "fájintos" népek turistái azzok akik viselkedni nemtudnak , ugy érzik , hogy az a sziget Németországhoz tartozik . Amugy hasonló élménye van az ember gyerekének a Törököknél , de ott az Oroszok viszik el a pálmát !
Ha találkoztál volna már egy magyar túrista csoportal, őket is megemlítenéd.;)
 
Pozsonyban az útitársak fele már seggrészeg volt,
Én Törökországba mentem busszal, azon az úton sokkal rutinosabb ivók voltak. Míg Pécstől Bajáig elértünk, már lerészegedtek, és 1 hétig kínosan vigyáztak hogy ki ne józanodjanak.
Utána még egyszer vettem a bátorságot, hogy Párizsba menjek társasutazással, de a busz olyan kritikán aluli műszaki állapotban volt, hogy már a magyar határ előtt bemondta az unalmast.
Ez a két alkalom bőven elég volt, levontam a következtetést, annyira nagyon mégsem vagyok társas lény, jobb nekem egyedül vagy max. a családdal menni. :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére