Horror Miskolcon: kulcsra zárt ajtó mögött erőszakolták meg a kislányt

A kegyetlen férfi megfenyegette áldozatát, hogy elvágja a torkát, ha beszélni mer a történtekről.

Első nyilvános ülését tartja a Debreceni Ítélőtábla egy férfi ügyében, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolt és többször megvert egy kislányt. Első fokon a Miskolci Törvényszék tárgyalta az ügyet, ahol tíz év fegyházbüntetéssel sújtották.

A vádlott 2009-ben ismerkedett meg Miskolcon az akkor 9 éves gyerekkel, aki a családjával a telke melletti ingatlanra költözött, ahol egy sátorban éltek. A férfi felajánlotta, hogy költözzenek albérletbe a telkén lévő, de különálló, lakatlan és téliesített faházba. Ez így is történt.

A kislány gyakran átment a férfihoz és élettársához, sok időt töltött náluk. 2009 nyarán, egyik nap szintén ott volt, az ágyon ülve nézte a tévét, amikor a férfi – kihasználva, hogy párja elment otthonról – közeledni kezdett hozzá, és szexuálisan zaklatta - írja a 24.hu. A gyerek ellenkezett, ezért a férfi megütötte. Ezután kulccsal bezárta az ajtót, és megerőszakolta. A történtek után azzal fenyegette a kislányt, hogy elvágja a torkát, ha bárkinek elmondja, mi történt.

EZT IS AJÁNLJUK:
A gyerek nem is mert beszélni. 2011 májusától az otthoni rossz körülmények miatt ráadásul egyre több időt töltött a párnál, 2013 novemberében pedig véglegesen hozzájuk költözött.

2015 januárjában a vádlott élettársa elutazott több hónapra gyógykezelésre, a vád szerint ekkor a férfi ismét közeledni próbált hozzá. A lány elutasította, a férfi pedig emiatt többször megverte. Végül a gyerek átmeneti otthonba költözött.

Faktor

web650.jpg
 
Csatolás megtekintése 1564712
Az nagyon politikailag incorrect lenne, ha azt mondanam, hogy az ilyennek centimeterenkent nyuznam le a boret es soval kezelnem a sebeit?
 
Inkorrekt is, meg egy csöppet strapás is lenne, ha mindegyiket személyesen szeretnéd megnyúzni.
Itt mindjárt négyet kellene, persze ha elfogják a tetteseket. Egy fiatal nőt erőszakoltak meg. Az is a szerencsétlen jobban tette volna, ha nem munkába megy, hanem tüntetni. Azokat mindig tudják felügyelni, akárhányan is vannak.
 
-
Hogy történhet ilyen Mo.-on, nincsenek is menekültek.
Gondolom az IS magáraválalta a felelöséget. :(
Ennyi? Túlzásba viszed nem gondolod? Semmi keresnivalója a terrornak ennél a hírnél.
Németországban is történnek bűncselekmények, gyermekmolesztálások, nemi erőszakok amiket németek követnek el!
 
Hát, Beka, lehet hogy jobb lenne a nemi erőszakot is terrorcselekménynek nyilvánítani. Akkor talán nagyobb elánnal keresnék, és meg is találnák az elkövetőket, és nem úsznák meg büntetlenül. Arról nem is beszélve, hogy a büntetési tétele sem ugyanaz a kettőnek.
 
De még menyire de erröl nem akar a világ tudomástvenn csak ha "Allah akbar" hagyja el a tettes száját.
Igazad van semmi, keresnivaloja nincs a gunyos megjegyzésemnek a témához.
-
der-mutmassliche-moerder-mohamed-elias-getoetet_856326875_672x395_d356c23c1408b9715433cffe55fc2f4f.jpg

-
Mégis megemlitem, a két menekültgyerek Mohamed (4) és Elias (6) esetét akik azért jöttek ide, hogy az életüket mentsék, elértek Brandenburgban es egy helybeli gyerekgyilkos mind a kettöt szexualisan megeröszakolta és meggyilkolta.
-
Nem szabad felejteni akár kik is voltak a tettesek. Az ember szive összeszorul a gyerekken elkövetett eröszak, láttán. Borzaszto.
 
Van a Talmudban egy mondat - „Aki egy életet is megment, az egész világot menti meg.”
Talán fordítva is igaz lehetne - Aki egy életet elpusztít, az egész világot pusztítja el.
Borzalmas bűncselekménynek tartok minden erőszakot amit gyermek ellen követnek el! Akár belehal akár túléli! Ők még bíznak mindenkiben és ezzel a bizalommal ilyen ocsmány módon visszaélni?! Nem vagyok híve a halálbüntetésnek, de ezeket az elkövetőket minden szívfájdalom nélkül halálra ítélném!
 
Én megelégednék egy tényleges életfogytiglanival is. Éljen csak minél tovább annak tudatában, hogy a cellájából csak lábbal előre távozhat. És nem valami luxuscellában, wifivel, könyvtárral tv-vel meg, pókerpartnerekkel, hanem egyedül, teljesen elzárva mindentől, mindenkitől.
 
Kiskorút megerőszakolni....
De, az ítélet után sorba venném a többieket is....mert az hogy nem tudtak semmit az blabla.
 
Én megelégednék egy tényleges életfogytiglanival is. Éljen csak minél tovább annak tudatában, hogy a cellájából csak lábbal előre távozhat. És nem valami luxuscellában, wifivel, könyvtárral tv-vel meg, pókerpartnerekkel, hanem egyedül, teljesen elzárva mindentől, mindenkitől.
Nem szabad elzárni a többi rabtól! A gyerek bántalmazás kiemelt helyen szerepel a börtönlakók értékrendjében.
Mostanában volt egy hír, hogy sok év után lebukott egy pedofil gyerekbántalmazó. Nem tudott a bírósági tárgyaláson megjelenni, mert valahogy forrásban levő vízzel öntődött le az ágyéka és a kórházi ágyról nem képes leszállni.
Had legyen a közösségben!
 
Sajnos, csak öregen kapta ezt a "mellékbüntetést" a rabtársaktól. Az ilyen megérdemelte volna, hogy az egész életét használhatatlan szerszámmal élje le, és könnyíteni is csak katéteren keresztül tudjon magán.
 
Nem szabad elzárni a többi rabtól! A gyerek bántalmazás kiemelt helyen szerepel a börtönlakók értékrendjében.
Mostanában volt egy hír, hogy sok év után lebukott egy pedofil gyerekbántalmazó. Nem tudott a bírósági tárgyaláson megjelenni, mert valahogy forrásban levő vízzel öntődött le az ágyéka és a kórházi ágyról nem képes leszállni.
Had legyen a közösségben!

MElysegesen elitelem az ilyen buncselekmenyeket es a maximumi buntetes tetelt tartok helyesnek.

A bortonben egy rab se onhatalmaskodhat onbiraskodhat es fejelheti meg a masik rab bunteteset.
A borton szemelyzet erre nem figyel , konyen talalhatja a masik oldalon magat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére