Börtönbe kerül a hamburgi G20-on rendőrökre támadó magyar

A Bors német lapinformációkra hivatkozva azt írja, hogy 1 év 4 hónapra ítélte a bíróság a 31 éves, magyar K. Tamást, aki rendőrökre támadt a júliusi G20-as csúcson Hamburgban.

A feltűnő kinézetű, zöld hajú magyar férfi részegen egy üveget dobott a rendőrök felé, de nem talált el senkit. Ennek ellenére hivatalos személy ellen megkísérelt súlyos testi sértés vádja miatt állítottak bíróság elé.

A Hamburgban hajléktalanként élő magyar férfi a tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik semmire, a G20 pedig abszolút nem érdekli. A bíróságot azonban sem ez, sem pedig a bocsánat kérése nem hatotta meg.


A Bors szerint a férfi már Magyarországon is ült börtönben, mert úgy megütött valakit, hogy az belehalt, hat évet kapott.
Th.B.
borton.jpg


Mint megírtuk, a hamburgi összecsapások 12 milló eurós kárt okoztak, 500 rendőr sebesült meg, 186 embert tartóztattak le.
 
Ezek a magyarok csak a pálinka...
Kést rántott egy osztrák rendőrre egy 42 éves magyar férfi a bécsi Westbahnhofnál, mire a rendőr elővette szolgálati fegyverét, de senki sem sérült meg – közölte az APA osztrák hírügynökség.

A rendőr azért ment a helyszínre, mert arról kapott riasztást, hogy több ittas személy összeszólalkozott az egyik közeli villamosmegállóban. Éppen szét akarta választani a vitatkozó 3 fős csoportot, amikor a magyar férfi egy konyhakést szegezett a rendőrnek.

„Mielőtt a rendőr kérdőre vonhatta volna őket, egy 42 éves férfi kést vett elő, és a rendőr felé indult. A férfi a szolgálati fegyver elővétele és többszöri felszólítás után sem dobta el fegyverét”

– közölte Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő, aki szerint végül a csoport egy másik tagja, egy nő ütötte ki a férfi kezéből a kést, majd a magyar férfit őrizetbe vették
 
Mikor a rendor felszolitasara nem dobja el a kest, vagy a fegyvert vagy annak latszo dolgot, hamar eloveszi a fegyveret es hasznalja.
Minap itt is volt hasonlo eset, ket ferfi osszeverekedett egyik megszurkalta a masikat a rendor hiaba szolt ra tobbszor dobja el a kest, az nem tette a rendor hasznalt a fegyveret es megsebesitette. MIndkettot a korhazba vittek a megkeseltnek kritikus az allapota a meglottnek is sulyos de nem eletveszelyes.
 
Nem ö volt az egyetlen keleti-block-bol jött randalirozo. Nem örülök neki de megkell emliteni az állampolgárságát mert különben még egy szemünkre vakok lennénk.
-
urn-newsml-dpa-com-20090101-170918-99-102373-large-4-3.jpg
 
Ernő ezt Neked!
21617864_2035807886432944_1421509270863075854_n.jpg

Még ezt is írta:Asimov ezt írta: „Ha nem lennék ateista, olyan Istenben hinnék, aki nem a szavaik, hanem a teljes életük alapján menti meg az embereket. Azt hiszem, inkább választana egy őszinte és becsületes ateistát, mint egy tv-szónokot, akinek minden szava Isten, Isten és Isten, de minden tette aljas, alávaló és tisztességtelen.”

Asimov 1992-ben meghalt azt előtte írta és ez nem vonatkozik a rendszerváltás utáni időkre onnan nincs tapasztalata.
Nekünk van.
 
Mátol másképp fogok nézni a tükörbe. :rolleyes:
Asimov ezt írta: „Ha nem lennék ateista, olyan Istenben hinnék, aki nem a szavaik, hanem a teljes életük alapján menti meg az embereket. Azt hiszem, inkább választana egy őszinte és becsületes ateistát, mint egy tv-szónokot, akinek minden szava Isten, Isten és Isten, de minden tette aljas, alávaló és tisztességtelen.”
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,458
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére