Gigakártérítést fizetett a magyar állam a kiebrudalt cafeteria-cégnek

Eddig tízmilliárdba került a francia multik elleni harc, a végszámla elmehet 30-40 milliárdig is.

Kifizette egykor a Ticket Express utalványokat forgalmazó francia Enderedet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – tudta meg a Zoom.hu. A étkezési csekk-forgalmazó kiebrudalása a magyar csekkpiacról eddig 10,1 milliárd forintba került az adófizetőknek, ám újabb kártérítések is jöhetnek még.

A történet gyökerei a 2010-es kormányváltás lázas NER-korszakába nyúlik vissza, amikor is a kétharmaddal hatalomra került kormány komplett piacokat forgatott fel a nyugdíjpénztárak államosításával vagy épp a különadók kivetésével. A cefateria-piac államosítása 2011 őszén az adótörvények vitájában került elő a semmiből, aminek következtében 2012 januárjától kvázi állami monopóliummá lett az étkezési csekkek piaca. Ezt megelőzően a több mint húszmilliárd forintos étkezési utalványpiacon több, jellemzően francia (multi)cég osztozott, és a tevékenység jelentős profitot hozott. Ráadásul az étkezési csekkek piacát az évtizedes gyakorlat szerint adókedvezményekkel ösztönözte az állam, a hideg- és meleg étkezési utalványokat bizonyos összeghatárig adómentesen kaphatták a munkavállalók. A kormánynak az így szerezett haszon szúrhatott szemet, ezért 2012-től rapid módon átalakították az adókedvezményeket, mégpedig úgy, hogy azt csak az akkor gründolt állami cég, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Erzsébet-utalványai kapták meg. Pontosabban 2012 januárjától az Erzsébet Utalványok és Széchenyi Pihenő kártyák „csak” 30,9 százalékkal adóztak, szemben a francia multik termékeire kivetett 51 százalékos adóval. Ez a diszkriminatív kormányzati-törvényhozási döntés azonnal átrendezte a piacot, kirántotta a francia cégek alól a talajt.

A kormány az étkezési csekkpiac államosítását azzal adta el, hogy az így keletkezett profit az országban marad, amit a szociális üdültetésre lehet fordítani. A gond ezzel az érveléssel az, hogy korábban is ez volt a helyzet, az utalványforgalmazásból részesülő szakszervezeti alapítvány a nyeresége egy részét szociális üdültetésre forgatta vissza. Ami változott 2012-után, az a szociális üdültetés marketingje: kitalálták az Erzsébet üdültetési programot, amelyek reklámját azóta is ezerrel tolják. Közben az Erzsébet-program működtetése körül több visszaélésgyanús ügy felmerült, illetve az egész program finanszírozása és működése átláthatatlan a nyilvánosság számára, miközben súlyos közpénzek fordulnak meg a rendszerben.

A kormány titokban fellebbezett
A 2012-es kvázi államosítás vesztesei, a Sodexo, a Le Cheque Déjeuner, illetve a Ticket Express szinte azonnal bíróság elé vitték az ügyet. A Ticket Express jegyeket forgalmazó francia Edenred S.A. tavaly decemberben nyerte meg a pert a Világbank mellett működő választott bíróságon, a a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID). Az akkori hírek szerint a bíróság a francia cég számára 23 millió eurós, vagyis mintegy 7,1 milliárd forintos kártérítést ítélt meg. (A ICSID döntése még visszafogottnak is mondható, ugyanis az Endenred eredetileg 95 millió eurós kártérítést kért.) A kártérítési összeg kiegészült a perköltséggel és a késedelmi kamattal, így összesen 10,1 milliárd forintot fizetett ki a magyar állam a francia Endered S.A.-nak – válaszolta Zoom.hu kérdésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A 10,1 milliárd forintos kiadás nagyságrendjét érzékelteti, hogy az NFM költségvetésében ennek a töredékét, 1,5 milliárd forintot tervezett be peres ügyekre az egész évre. Az NFM rövid válaszában azt is kifejtette, hogy „a magyar állam ugyanakkor a továbbiakban is mindent megtesz, hogy az utalványos ügyekben kifejtett álláspontjának a még rendelkezésére álló jogi eszközöket kihasználva érvényt szerezzen.” A mondat egyszerre utal a másik két cég (Sodexo, Le Cheque Dejeuner által) indított perekre, illetve arra is, hogy a Ticket Express-ügyben a bírósági döntés hatályon kívül helyezését kezdeményezeték. A ICSID honlapjáról kiderül, hogy a magyar kormány még áprilisban megindította a felülvizsgálati eljárást, a kártérítés kifizetésére sor került, ám a felülvizsgálati ügyben a tanács összeállításán túl sok minden nem történt.

A java csak ezután jön
Nem tudni, hogy mit remél a magyar kormány az újabb eljárástól a vaskos ügyvédi és peres költségek kifizetésén túl (lásd keretes írásunkat). A Ticket Express 7,1 milliárd forintos kártérítése még csak az első részlet, hisz a Ticket Express Kft.-nek és a csoporthoz tartozó Edenred Magyarország Kft.-nek a válság sújtotta 2010-es évben 6,1 milliárd forintos nettó árbevétele volt. Ennek tripláját, 19,1 milliárd forintot tett ki a Sodexo Pass Kft. és a Sodexo Magyarország Kft. együttes árbevétele, míg a Le Cheque Dejeuner Kft. 1,6 milliárd forintot hasított a piacból. A Ticket Express a 6,1 milliárdos forgalomra kapott 7,1 milliárdos kártérítést, s ha a másik két perben is hasonló döntés születik, még 20-25 milliárd forintos kártérítést is fizethet a magyar állam. Pontosabban azon adófizetők, akik amúgy semmit sem nyertek a Erzsébet Utalvány bevezetésén, némi adóemelésen és az Erzsébet-táborok körüli botrányokon túl. Erre a kártérítésre jönnek még a kamatok és a perköltségek.

Az egész piac államosításnak kára összességében elérheti a 30-40 milliárd forintot.

Nem beszélve az erkölcsi kárról.

Csak ügyvédekre 1,5 milliárd mehet el
A három ügyben a magyar államot két nemzetközi ügyvédi iroda képviseli – derül ki az NFM megbízási szerződéslistájából. Az Endered S. A.-val szemben a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker&McKenzie (leánykori nevén Martonyi Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi stb.) ügyvédi iroda próbálta védeni a magyar államot. Az ügyben a magyar iroda mellett mozgósították a Baker&McKenzie New York-i, és torontói ügyvédeit is. Mindez bruttó 446,7 millió forintjába kerülhet az adófizetőknek, legalábbis ennyire szerződtek. A Cheque Dejeuner és a Sodexo ellen a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper védi a magyar érdekeket. A keretszerződés bruttó 1,07 milliárd forintról szól.

Papp Zsolt

DMOHA20161209012_1500.jpg
 
van még kiket kiebrudálni ... ebből a cikkből is látszik, hogy csupán az étkezési csekket forgalmazó Sodexo, a Le Cheque Déjeuner, a Ticket Express mennyit harácsolt és hogy ragaszkodnak a konchoz.
Pontosan az ilyen piacokért kell az EU -nak Magyarország, pontosan ezért éri meg például Németországnak, hogy nettó befizető az EU-ban.
 
Mit kellett volna tenniük a haszonnal?
Harácsolt?
A magyar vállalkozók haszna az oké mert az vissza tud folyni a választási kampányba és egyéb civil szervezetekhez.
Most már az egész cafeteria azon van hogy a turizmust a belföldit erősítse. Hisz ha vásárolni akarsz vele akkor 51 % adó terheli míg az üdülésit sokkal kevesebb..
Irányított szabadidő.
Inkább megnyitni kellene a piacot csak akkor meg az lenne a baj hogy a tapasztalatlan tőke szegény magyar vállalatok alulmaradnának a külfölddel szemben.
Mert azért amíg volt Sodexo és társai addig mindig volt valami kedvezmény és plusz at utalvány mellé....
De, a cél hogy törekedjünk a magyar önállóság felé minden szempontból....Franciákat meg főleg ellenezzük trianon miatt...
 
Magam csak azt nemtudom megérteni ki és miért vezette be azt a cafféteriát ?? Kinek volt az akkor az érdeke ??? Igaz én ezt nemismerem mert felénk ilyen nemlétezik , hiszen ez egy az állam által megtürt , hogy helyesen fejezzük ki magunkat adócsalás ;). Miért nem az sok okos "szakember" által bevezett hatalmas adókat mely a kisembereket nyomja törölték volna el , meg a fenetudja ki által bevezett 25%-os áfa .
 
Az elkeserítő az egészben leginkább az, hogy egy előre tudhatóan negatív (gyk. kártérítéssel járó) döntés következményeit nem az azt meghozó fizeti hanem mindannyian :mad2:
Az már csak hab a tortán, hogy szinte az egész kormány jogászokból áll így - elvileg - tudniuk kellett volna, ezt a "háborút" nem nyerhetjük meg :dr_4:

Azt hiszem ez tipikus esete a"más szerszámával csalánverésnek" ...
 
0a1alattalfarkasjolalszikhaha2.jpg
 
Mit kellett volna tenniük a haszonnal?
Harácsolt?
"több mint húszmilliárd forintos étkezési utalványpiacon több, jellemzően francia (multi)cég osztozott, és a tevékenység jelentős profitot hozott" ... nem ismerem a pontos számokat a kérdés az, hogy amióta megszabadultak ezektől a cégektől mekkora haszon maradt az államnál .... azért furcsállom, olyan mintha a bérlőmtől akarnék megszabadulni de még neki áll feljebb.
 
van még kiket kiebrudálni ... ebből a cikkből is látszik, hogy csupán az étkezési csekket forgalmazó Sodexo, a Le Cheque Déjeuner, a Ticket Express mennyit harácsolt és hogy ragaszkodnak a konchoz.
Pontosan az ilyen piacokért kell az EU -nak Magyarország, pontosan ezért éri meg például Németországnak, hogy nettó befizető az EU-ban.

Nem ez volt itt a szempont, hanem az hogy az Erzsébet utalvány kinek hajt hasznot....
 
"több mint húszmilliárd forintos étkezési utalványpiacon több, jellemzően francia (multi)cég osztozott, és a tevékenység jelentős profitot hozott" ... nem ismerem a pontos számokat a kérdés az, hogy amióta megszabadultak ezektől a cégektől mekkora haszon maradt az államnál .... azért furcsállom, olyan mintha a bérlőmtől akarnék megszabadulni de még neki áll feljebb.
Neked mint munkavállalónak milyen kárt okoztak?
Neked mint munkaadónak milyen kárt okoztak?
Beruháztak és hoztak egy MÁS vállalkozói kultúrát.
De, jó az állam gazdag lett.....és mit is kaptam én??
Ja igen nagyobb adókat...sport létesítményeket és eseményeket amiből a haverok részesültek..de jóóóó
 
Magam csak azt nemtudom megérteni ki és miért vezette be azt a cafféteriát ?? Kinek volt az akkor az érdeke ??? Igaz én ezt nemismerem mert felénk ilyen nemlétezik , hiszen ez egy az állam által megtürt , hogy helyesen fejezzük ki magunkat adócsalás ;). Miért nem az sok okos "szakember" által bevezett hatalmas adókat mely a kisembereket nyomja törölték volna el , meg a fenetudja ki által bevezett 25%-os áfa .
-
Csodálom Gyulám, hogy nem hallottál még arrol, hogy a német munkaadok az alkalmazottaik részére ebédjegyet osztogatnak "kedvezö áron", ami abbol adodik, hogy nem vonják le az elöadot, amit ugyis az év végén visszakapnának.
-
Hogy a "Szent Erzsébet Utalvány" hogyan müködik és kinek a kegyeit kell magkapni ahoz, hogy részesüljön belölle valaki, azt nem ismerem. Remélem elmondja itt valaki.
-
Letöltöttem egy kérdöivet aminek az alapján eldöntik, hogy ki kaphat vagy nem a juttatásokbol.
-
Szent Erzsébet nagyon kiváncsi teremtés, ezért a kérdöiv 14 oldalnyi kérdés találhato amit egy nyugati állampolgár nem lenne hajlando egy catering-szerviznek megválaszolni.
-
Erdekes volt a 20. pont. Itt azt kérdezik: "Mely nemzetiséghez tartozónak érzi magát? Kérjük, jelöljön meg a felsoroltak közül legfeljebb kettőt!" - A lista lehetöséget ad többféle kombinationak, lehetek magyar-cigány, német-cigány, lengyel-arab, vagy kinai-vietnami... és ugye vice versa.
-
Az étkezési utalványhoz az is fontos ügye, hogy:
milyen az iskolai végzettsége a rászorulonak és hány osztályt végzett?
Milyen az egészségi állapota? Volt e orvosnál az elmult honapokban, ha nem miért nem ment orvoshoz?
Hány foga van még, illetve mikor volt fogorvosnál?
Hány centiméter tetszik lenni? Menyit nyom a néni a mérlegen?
Hetente menyit mozog és ha nem mozog miért nem mozog?
Menyi gyümölcshöz jut hetente?....

A végén az ultimativ kérdés:
"Összességében mennyire elégedett Ön az életével mostanában?"
"Mennyire érzi biztonságban magát, ha egyedül sétál lakóhelye környékén sötétedés után?"
 
Hogy a "Szent Erzsébet Utalvány" hogyan müködik és kinek a kegyeit kell magkapni ahoz, hogy részesüljön belölle valaki, azt nem ismerem. Remélem elmondja itt valaki.
Ez meg micsoda?
Szent erzsébet utalvány...??
Hogy miket olvasol...
Gyakran használt cafeteria-elemek terhei
(százalék)

Cafetria elem Közteher 2017-ben
Munkahelyi étkeztetés korlátozás nélkül 49,56
Erzsébet-utalvány korlátozás nélkül 49,56
Helyi bérlet 49,56
Iskolakezdési támogatás korlátozás nélkül 49,56
Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás korlátozás nélkül 49,56
Egészségpénztár, önsegélyező pénztár - hozzájárulás korlátozás nélkül 49,56
Készpénz kifizetés cafeteriában (**) évente 100 ezer forintig 34,22
Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (**) évente 150 ezer forintig 34,22
Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (**) évente 225 ezer forintig 34,22
Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (**) évente 75 ezer forintig 34,22
Sportrendezvényre szóló belépő korlátozás nélkül adómentes
Kulturális belépő évente 50 ezer forintig adómentes
A munkaadó adhatja a munkavállalóknak egy meghatározott anyagi összegig pl: évi 300 000ft ezekből a fenti elemekből lehet válogatni a megadott érték határig pl:300 000ft-ig.
Ha erzsébet kártyát választod akkor rosszul jársz mert annak közel 50% adó...menj üdülni mert annak csak 34%...vagy menj sporteseményre annak nincs adója vagyis megkaphatod mind a 300 000 ft-ot..
 
Magam csak azt nemtudom megérteni ki és miért vezette be azt a cafféteriát ?? Kinek volt az akkor az érdeke ???

A cafeteria egyfajta lélegeztetőgéppel egybeépített defibrillátor a magyar gazdaságnak, méghozzá irányított módon.

Ezek bevezetése előtt a magyar turizmus beállt a lejtmenetbe. Az árak elkezdtek elszállni, az európai utak elkezdtek versenyképessé válni a magyar lehetőségekkel szemben. A recept nagyon egyszerű. Kényszerítsd az embereket és a munkáltatókat egy olyan rendszerbe, ahol olyan pénzt kap a dolgozó, ami csak az országban költhető el, és máris minden fényes és rendben van.
Csak a SZÉP kártyába 80-90 milliárd olyan forint ömlik be, amit az ember nem tud elkölteni csak itthon. E nélkül az összeg nélkül a magyar turizmus már rég elhalt volna vagy legalábbis nem alkalmazhatna olyan árakat, melyek európai szinten is nehezen versenyképesek. Így lehet, hogy a görög tengerpari étteremben a grillezett bárányborda ára paritásban van egy balatoni strandbüfé műanyagtányéros rántott szeletével.

Az már csak extra, hogy a 0%-os adójú kultúra és sport utalványból focimeccsre lehet menni, de moziban nem érvényes, sőt mi több azt is eltörölték, hogy könyvet lehessen belőle vásárolni.
 
Sportrendezvényre szóló belépő korlátozás nélkül adómentes
Kulturális belépő évente 50 ezer forintig adómentes
Utóbbi kb. 1 teljes egész koncertjegyre elég. Elmegyek egyedül a koncertre, az embernek vagy a gyereknek meg otthon elmesélem, milyen volt. Ők elégedjenek meg azzal. Röhej.
De legalább a magyar UCSMCS meccseit korlátlanul látogathatom.
 
Csak a SZÉP kártyába 80-90 milliárd olyan forint ömlik be, amit az ember nem tud elkölteni csak itthon. E nélkül az összeg nélkül a magyar turizmus már rég elhalt volna vagy legalábbis nem alkalmazhatna olyan árakat, melyek európai szinten is nehezen versenyképesek. Így lehet, hogy a görög tengerpari étteremben a grillezett bárányborda ára paritásban van egy balatoni strandbüfé műanyagtányéros rántott szeletével.

mondjuk én nem elemzem, hogy valami ilyen módon van a magyar turizmusba pénz pumpálva, mondjuk az tény, hogy a kivitelezéssel , és pont emiatt fellépő piactorzító hatással már igen csak lehet vitatkozni. Sajnos egy balatoni nyaralás annyival olcsóbb egy horvát tengerpartival, amennyivel többet kell utazni a tengerpartra és azért ez ciki.
 
tudhatták előre .A büntetés közpénzből. A haszon mellényzsebe
Ez a legundorítóbb az egészben. Ezt a 40 milliárdot be kellene vasalni a mini-szterelnök személyes vagyonából, mert ez valószínűleg egyszemélyben az ő bűne, ugyanis az ő stílusa, hogy kitalál ostoba dolgokat, és senki sem mer neki ellentmondani.
A János-kórházban meg nincs fűtés, a haldokló gyermekek háza (Tábitha Gyermekhospice ház) 1000 Ft-onként, téglánként gyűjt pénzt, soha semmire nincs pénz "ebben a qrva országban" (ez egy másik miniszterelnöktől idézet), de tízmilliárdos kártérítéseknek meg nincs gazdája. Remélem rájukrohad a lakat egyszer.
 
mondjuk én nem elemzem, hogy valami ilyen módon van a magyar turizmusba pénz pumpálva, mondjuk az tény, hogy a kivitelezéssel , és pont emiatt fellépő piactorzító hatással már igen csak lehet vitatkozni. Sajnos egy balatoni nyaralás annyival olcsóbb egy horvát tengerpartival, amennyivel többet kell utazni a tengerpartra és azért ez ciki.

Ha alma-alma szinten hasonlítod össze(és ebbe bele sem számolom a táj és időjárásbeli adottságokat, pusztán a szállás és egyéb ellátás árát), akkor bizony még csak nem is olcsóbb, elég sok személyes élményen történő összehasonlítási alapom van. Vannak ugyan extra kivételek mindkét részen pro és kontra, de ha csak úgy ismeretlenül belevágsz a keresésbe akkor a különbségek statisztikai hibahatáron belül vannak.

És akkor itt jönne az, hogy adjuk oda ezt a 90 milliárdot az embereknek csak úgy, hogy költsék el ahogy akarják...
 
Minden józan gondolkodású ember tisztában volt azzal, hogy itt óriási bírságok jönnek.
Gondolkozhat józanul az ember, ha tűrnie kell, h kilopják a szemét is.
Orbán olyan hazafias mázzal öntötte nyakon az egészet, h mégtapsoltak/nak is neki. Pedig csak arra ment ki a játék, h kitömje vazallusainak a zsebét, elegánsabban szólva megteremtse a hazai felső osztályt.
Nekik húzzák a zenét, de a cehhet mi fizetjük. Most már a nótájukat is elhúzhatnák. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,675
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére