Mindenhonnan kiradírozta a genderelméletet a kormány

Száműzték a genderelméletet a kerettantervekből, az erről szóló jogszabály a friss Magyar Közlönyben jelent meg.

Magyar Közlöny legfrissebb számában több, a közoktatást érintő jogszabály-módosítás jelent meg.

Ahogy arról az eduline a jogszabálytervezet alapján elsőként beszámolt: minden, a genderelemélethez kapcsolódó tartalmat száműztek a kerettantervekből. Nem lehet például a Társadalomismeret érettségin tétel ezentúl „A gender-elmélet és annak kritikája” .

De nem is tanulhatnak ilyesmit a mai magyar iskolákban. Eddig a 7–8. évfolyamos biológia tantervben (illetve az e korosztálynak megfelelő középiskolai tantervekben) volt egy olyan fejezet, hogy „Biológiai nem és nemi identitás megkülönböztetése”. Ez lenne pont a helye a genderelmélet értelmes tálalásának, de ezt törölték, és „Az öröklött és tanult tényezők megkülönböztetése a nemi működés során” fejezettel váltották fel.

A hvg.hu azt írja, ugyanennek a korosztálynak volt egy Családi életre nevelés című tananyaga is, amiben szintén megbújt némi genderelméleti anyag azzal a címmel, hogy „A szexuális viselkedés biológiai aspektusai (nemi szerep vs. gender stb.)”, illetve azzal, hogy „A nem kialakulása: kromoszomális, ún. genetikai nem, ivarmirigy nem, nemiszervi nem, külső nem, társadalmi nem (gender), az ún. nemi identitás. Az identitás összetevői, fejlődése.” Na, ez mindkettő kukába kerül, az előbbi helyébe „A szexuális viselkedés biológiai aspektusai”, az utóbbi helyére „A nem kialakulása, a nemi szerepek összetevői, fejlődése” című anyag lép.

HVG
gender.png
 
"A fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk" és kész :D
És tudod, miért van nagyon igazad? Mert sem a konyhába nem kell (mellesleg nem is akarnak) nőket visszatuszkolni, sem traktorra nem kell nőket ráültetni, sem harmadiknemű konyhaszekrény-identitásokat nem kell kinevelni, sem bepisilő kisfiúk nem fognak nemi frusztrációk miatt ötven évesen infarktust kapni. Ezek mind egy szálig hajuknál előrángatott mesterséges marhaságok. A lány lány, a fiú fiú - emellett úgy éli le az életét, ahogy neki tetsző és ahogy képes lesz rá. Sem ide, sem oda nem kell népboldogítva rángatni - egyszerűen BÉKÉN KELL HAGYNI. Papoknak is, szivárványló transzcunciknak is. Gyerek és serdülőkorban pedig már végképp nem kell tökéletesen összezavarni, elbizonytalanítani és megbolondítani a szerencsétleneket semmiféle vallási izékkel, de cunciflott-elméletekkel sem. Miféle roncsokat csinálnak már a kölkökből - és az így felnövő szerencsétlenek miféle még roncsabbakat nevelnek majd fel? Egyetlen szerencse a természetes és egészséges életösztön, ami minden ilyen zűrzavaros marhaság ellen dolgozik.
 
Utoljára módosítva:
A hír magva, hogy mindkét biológiai nemet vissza kell tuszkolni a sokévszázados sztereotíp szerepkörbe.... asszony kezébe fakanál, helye a konyhában, szüljön-neveljen gyerekeket, apa csinál, amit akar, néha kicserélvén egy villanykörtét, de pelust soha !

Intelligens embereket ilyenekkel nem csapsz be, mert már rég nem ilyen gondolkodással élnek. A többieket meg nem a genderelmélet fogja kilendíteni a kátyúból.
 
Ugy tudom, ugyanakkor bevezetik az iskolai judo-oktatást. Csak tudnám, hogy ha ilyen téren visszatérünk a "nemes katolikus hagyományokhoz" hogy fog judozni egy lány, akibe immáron belepüff, hogy a konyhában a helye. Gondolom közeledik az idő, amikor egy rendes nő csecsén öltözve tüsarkuban várja otthon a zurát, vacsika kirakva, és... Upsz! A nő lehet, hogy még késöbb ér haza, mint a pasi a munkája miatt. Uristen, mi az, hogy egy nő dolgozhat? Látom a távoli multat... izé.... jövőt... nemtommit magam előtt.
 
A nemek létrejötte egy nagyon érdekes történet, aki sakkfiguraként földrehelyezett lényekröl beszél az félrevezeti a gyerekeket és akadályozza öket a kognitiv képességeik fejlödésébe. Diktatorikus kormányok szeretik ha a nép istenfélö.
-
 
És tudod, miért van nagyon igazad? Mert sem a konyhába nem kell (mellesleg nem is akarnak) nőket visszatuszkolni, sem traktorra nem kell nőket ráültetni, sem harmadiknemű konyhaszekrény-identitásokat nem kell kinevelni, sem bepisilő kisfiúk nem fognak nemi frusztrációk miatt ötven évesen infarktust kapni. Ezek mind egy szálig hajuknál előrángatott mesterséges marhaságok. A lány lány, a fiú fiú - emellett úgy éli le az életét, ahogy neki tetsző és ahogy képes lesz rá. Sem ide, sem oda nem kell népboldogítva rángatni - egyszerűen BÉKÉN KELL HAGYNI. Papoknak is, szivárványló transzcunciknak is. Gyerek és serdülőkorban pedig már végképp nem kell tökéletesen összezavarni, elbizonytalanítani és megbolondítani a szerencsétleneket semmiféle vallási izékkel, de cunciflott-elméletekkel sem. Miféle roncsokat csinálnak már a kölkökből - és az így felnövő szerencsétlenek miféle még roncsabbakat nevelnek majd fel? Egyetlen szerencse a természetes és egészséges életösztön, ami minden ilyen zűrzavaros marhaság ellen dolgozik.
Ott a problema, hogy ha békén hagyják őket, ahogy mondtad, általában a lány lány, fiu az fiu nem állja meg a helyét. Különben nem vágtam volna az összes babám a szekrény mélyére, nem hajtottam volna csapágyasra a matchboxokat, nem lett volna annyi legóm, indiánfelszerelésem, stb, valamint nem szerettem volna célbadobni bicskával. Jah! Mindezt ugy, hogy ha létezik 1000% hetro, akkor az vagyok. Ahogy ismerek fiut, aki a huga játékbabáit kérte el folyton. Ő is hetero lett, csak velem ellentétben szereti a házimunkát. Most gondold el, mennyire nem stimmel ez az elgondolásod a melegek, leszbikusok, biszexek, stb esetében.

Ezek mind teljesen maguktól, ösztönből érkező dolgok. Az említett tananyagok csak arra jók, hogy megmutassák azoknak, akiket születésüktől kékbe és rózsaszinbe öltöztettek, és ha sírt érte, akkor se kaphatott a lány tüzoltóautót és a fiu barbi babát, hogy igen, ilyen is van, és normális. Ahogy minden dolog normális, ami kapcsolatos azzal, ahogy férfiak és nők közös megállapodás szerint elrendezik az életüket ágyban és azon kívül. Aki azt mondja, nem normális, pont azt teszi, amit te írtál: "Miféle roncsokat csinálnak már a kölkökből - és az így felnövő szerencsétlenek miféle még roncsabbakat nevelnek majd fel? Egyetlen szerencse a természetes és egészséges életösztön, ami minden ilyen zűrzavaros marhaság ellen dolgozik." Igen. Ebbe beleszólni egy zürzavaros marhaság. És meg kell tanítani mindenkinek, hogy igen, ennek kapcsán BÁRMI normális.

A legviccesebb, mikor ilyenkor jönnek a természettel. Ahol szintén minden normális, az állatok közt is van bébiszitterként viselkedő hím, és mindenféle szexus és viselkedés normális. Ők mondjuk sehol se olvassák az ellenkezőjét :)
 
Eltudom képzelni, hogy a gyerekek ujra azt hiszik, hogy Jézus édesanyjának a Szüz Máriának a családneve Szüz volt.
-
Csodálom, hogy ha Mariát Szüznek nevezzük mért nem hivjuk Jozsefet, Szüz Jozsefnek? :(
 
Ott a problema, hogy ha békén hagyják őket, ahogy mondtad, általában a lány lány, fiu az fiu nem állja meg a helyét. ............
Érdekes. Évezredekig megállta a helyét mindenki. A férfi, ha kellett, nevelt, főzött és ápolt, a nő, ha kellett politizlt, épített és keményen harcolt. Extremitások mindenütt vannak - ám bármikor van ellenpélda az ellenpéldára is. Hogy most miért nem állja meg a helyét? Pont ezért, mert hajnaltól éccakáig szisztematikusan fogalma nincs róla, mi is lenne a helye, annyira ellentmondásos a rázúduló népboldogítás.
..............Ezek mind teljesen maguktól, ösztönből érkező dolgok. Az említett tananyagok csak arra jók, hogy megmutassák azoknak, akiket születésüktől kékbe és rózsaszinbe öltöztettek, és ha sírt érte, akkor se kaphatott a lány tüzoltóautót és a fiu barbi babát, hogy igen, ilyen is van, és normális. ............
Nem, nem az a hatása. A hatása az, hogy totális káoszt és bizonytalanságot okozzon. Pont azt, amit írtál - "nem állja meg a helyét". A megmutassa, hogy olyan is van ugyanis egész nap ömlik még a vízcsapból is. Ez már legfeljebb arra lenne jó, hogy ebben az agymosócunamiban rendet vágjon valahogy. De miért kell az üvegestót és fiát játszani, elöbb kilövöm az ablakot, hogy utána újraüvegezzem?
A legviccesebb, mikor ilyenkor jönnek a természettel. Ahol szintén minden normális, az állatok közt is van bébiszitterként viselkedő hím, és mindenféle szexus és viselkedés normális. Ők mondjuk sehol se olvassák az ellenkezőjét :)
Ők mondjuk seholse... Bizonyám, és itt a lényeg. Mert nem olvassák, hogy fiúk kékek - de azt se, hogy milyen szép dolog tüllszoknyában fiúknak utcán vonulni. Teszik, ami a természetük - és nem kapnak állandó agymosást.
Manapság ez a "tananyag" dolog már a legkevesebb. Egyszerűen figyelj egy órán keresztül magad köré - ezerszer több befolyásolást kapsz, mint egy 45 perces órán. A majmok nem kapnak - mégis jól elvannak.
 
-
Csodálom, hogy ha Mariát Szüznek nevezzük mért nem hivjuk Jozsefet, Szüz Jozsefnek? :(
Az is volt olyan valaha... :D
Mellesleg jól tudod, hogy egyszerűen megszavazták, hogy szűz legyen a Mária és kész. Másutt HolyMary - itt ezt sikerült belekalapálni a fejekbe, önmagában olyan aranyos is, meg minden, hát akkor Szűz :)
 
Hurrá! Nem kell többé mosogatnom.
Ja nem, mostmár minden nap nekem kell.
Most megzavarodtam mint az a bizonyos vasorrú bába erőteljes napkitörés idején.
Kis családom eddig stabilan nyugodt ezen elméleten, de most mi lesz helyette? Mi lesz a gyerekeim családjával?.
Komolyra fordítva, ennek egyetlen előnyét látom, kevesebbet kell tanulni az amúgy is hülyeségekkel túlterhelt iskolásoknak. Persze ettől még nem biztos, hogy a szorzótábla jobban fog menni...
 
akiket születésüktől kékbe és rózsaszinbe öltöztettek,
A kisgyerekes családok évszázadokig nem törődtek azzal, hogy milyen színű ruhát adjanak a gyerekre, akik leginkább fehér ruhákat viseltek, főként azért, mert azt lehetett probléma nélkül forró vízben rendszeresen mosni. Ez a 19. század közepén kezdett megváltozni, és valószínűleg Angliából kiindulva az terjedt el, hogy a rózsaszín a fiúk színe, a kék pedig a lányoké. Az indoklás emögött már a homályba vész, de a rózsaszín-fiú párosításnak valószínűleg az volt az eredete, hogy a fiúkat kicsi férfiaknak szerették volna öltöztetni, és a férfiak a hadseregben vörös egyenruhát viseltek.

A 20. század elejére a rózsaszín-fiú, kék-lány párosítások általánossá váltak, és a ruhagyártók ideológiát is gyártottak mögé, mondván, a rózsaszín erőteljes, maszkulin szín, míg a (világos)kék, finomabb, femininebb, ezért jobban illik az egyik a fiúkhoz, a másik a lányokhoz. A Time magazin még 1927-ben is ezekről az irányvonalakról írt a vezető amerikai gyerekruha-bolthálózatokat végigkérdezve a divatról. Aztán, valamikor a 20-as és 40-es évek között a dolog, máig ismeretlen okok folytán megfordult, és így maradt egészen máig (leszámítva a hatvanas években, a feminista mozgalmak megerősödése miatt kitört, rövid életű trendet a teljesen semleges színű gyerekruhákkal).
(ma is tanultam valamit)
 
Érdekes. Évezredekig megállta a helyét mindenki. A férfi, ha kellett, nevelt, főzött és ápolt, a nő, ha kellett politizlt, épített és keményen harcolt. Extremitások mindenütt vannak - ám bármikor van ellenpélda az ellenpéldára is. Hogy most miért nem állja meg a helyét? Pont ezért, mert hajnaltól éccakáig szisztematikusan fogalma nincs róla, mi is lenne a helye, annyira ellentmondásos a rázúduló népboldogítás.

Nem, nem az a hatása. A hatása az, hogy totális káoszt és bizonytalanságot okozzon. Pont azt, amit írtál - "nem állja meg a helyét". A megmutassa, hogy olyan is van ugyanis egész nap ömlik még a vízcsapból is. Ez már legfeljebb arra lenne jó, hogy ebben az agymosócunamiban rendet vágjon valahogy. De miért kell az üvegestót és fiát játszani, elöbb kilövöm az ablakot, hogy utána újraüvegezzem?

Ők mondjuk seholse... Bizonyám, és itt a lényeg. Mert nem olvassák, hogy fiúk kékek - de azt se, hogy milyen szép dolog tüllszoknyában fiúknak utcán vonulni. Teszik, ami a természetük - és nem kapnak állandó agymosást.
Manapság ez a "tananyag" dolog már a legkevesebb. Egyszerűen figyelj egy órán keresztül magad köré - ezerszer több befolyásolást kapsz, mint egy 45 perces órán. A majmok nem kapnak - mégis jól elvannak.


De hiszen pont ezt irom! Igenis, látni kell, hogy normális! Minden normális, ami magadtól jön!
Csak mondom, hogy egyetlen homoszexuális ismerősöm se vonul fel tüllruhában. Mondjuk öltönyben se. Viszont hetero ismerős szivárványszinbe öltözve szoktak felvonulni gyerekestül, hogy támogassák azokat, akik - bármit is mondasz - többnyire bujdokolnak mai napig.
És szégyellik, ha lány létükre rühellenek takaritani és tüsarkut viselni, vagy férfiak, és és imádnának bölcsödében dolgozni, mert odavannak a pici gyerekekért, de saját még nincs, viszont nem is mernek odamenni, mert tutira pedofilnak hiszik őket. Egy gyerekmániás férfi? fúj vagy pedofil. Én meg nézek, hogy höhhh? Miért is tuti?
És akkor még nem is beszéltünk a szintén totál saját séróból nem kifejezetten heteró emberektől.

Aki attól pisil be, hogy Juliska tüzoltó autóval szeret játszani, Pistike meg játékkonyhával, abban valószinüleg elnyomják a vágyat, hogy mittomén balerinát akarjon fiu létére játszani. Mert miért ne, elvégre gyerek, akkor se kell leüvölteni a fejét rémülten, ha felveszi anyu tüsarkuját. Ilyen korban nem sokat jelent. Késöbb pedig akit az zavar, hogy a szomszédban él mondjuk Julcsi és Magdi, és nevelik Julcsi fiát, vagy ott lakik Pisti és Ödön, akik tök boldogak együtt, ott szintén van valami elfojtott szexuális flusztráció. Én heteroként ugy gondolkodom, hogy a leszbi csajok nem viszik el előlem a pasikat, a homoszexuális pasik némelyike meg pech, mert milyen jó fej egyébként az ipse. És ennyi az egész. Nem fogok tőle gyomorgörcsöt kapni.
Igen, tudom, igy az állatvilágban gondolkodnak, ahol halál higgadtan fekszik a nőstényoroszlán, miközben az egyik hím ott, mellette meghágja a másikat. Még csak be se pisil...
De nem ez lenne a természetes? Ami a természetben van? És hogy mi beszélünk róla? Persze, hiszen rendelkezünk a beszéd képességével.
 
A kisgyerekes családok évszázadokig nem törődtek azzal, hogy milyen színű ruhát adjanak a gyerekre, akik leginkább fehér ruhákat viseltek, főként azért, mert azt lehetett probléma nélkül forró vízben rendszeresen mosni. Ez a 19. század közepén kezdett megváltozni, és valószínűleg Angliából kiindulva az terjedt el, hogy a rózsaszín a fiúk színe, a kék pedig a lányoké. Az indoklás emögött már a homályba vész, de a rózsaszín-fiú párosításnak valószínűleg az volt az eredete, hogy a fiúkat kicsi férfiaknak szerették volna öltöztetni, és a férfiak a hadseregben vörös egyenruhát viseltek.

A 20. század elejére a rózsaszín-fiú, kék-lány párosítások általánossá váltak, és a ruhagyártók ideológiát is gyártottak mögé, mondván, a rózsaszín erőteljes, maszkulin szín, míg a (világos)kék, finomabb, femininebb, ezért jobban illik az egyik a fiúkhoz, a másik a lányokhoz. A Time magazin még 1927-ben is ezekről az irányvonalakról írt a vezető amerikai gyerekruha-bolthálózatokat végigkérdezve a divatról. Aztán, valamikor a 20-as és 40-es évek között a dolog, máig ismeretlen okok folytán megfordult, és így maradt egészen máig (leszámítva a hatvanas években, a feminista mozgalmak megerősödése miatt kitört, rövid életű trendet a teljesen semleges színű gyerekruhákkal).
(ma is tanultam valamit)
Tudok róla. Vicces. Ha megnézed a mai királyi családokat, a kisfiukon még mindig ruha van, mint anno - ami logikusan a gyors vetkőztetés miatt alakult ki, egy picinek még nincs szexusa, vagy nézd meg a kis hercegeket a fehér-piros összeállitásban. És hány ember ismerek, aki rémülten huzza le a fiuról a piros felsőt, hogy az már jujj, mert fiu ne viseljen csak feketét, fehéret, barnát, esetleg zöldet...
És senki se lett ettől akkoriban szellemileg difis :D
Jut még eszembe, anno mind fürdőbugyit vettünk, senki se gondolta, hogy ha egy 2-4 éves kislányon nincs bikinifelső háromszöggel a strandon, az jujj. Az úszódressz más.
 
És hány ember ismerek, aki rémülten huzza le a fiuról a piros felsőt
Ismerek olyan esetet is hogy megvette a feleség a fiának a kerékpárt és mikor az elvitte a nagyszüleinek megmutani azok felháborodottan hívták telefonon hogy milyen biciklit vettél az unokámnak??
A probléma az volt hogy nem volt rajta vizszintes váz akkor az NÖI bicikli!!!!
Jut még eszembe, anno mind fürdőbugyit vettünk, senki se gondolta, hogy ha egy 2-4 éves kislányon nincs bikinifelső háromszöggel a strandon, az jujj.
Lassan már az óvoda , bölcsöde előtt sem ehet sétálni mert rá kérdeznek hogy ki vagy és mit csinálsz erre...(nem vicc)
 
Ismerek olyan esetet is hogy megvette a feleség a fiának a kerékpárt és mikor az elvitte a nagyszüleinek megmutani azok felháborodottan hívták telefonon hogy milyen biciklit vettél az unokámnak??
A probléma az volt hogy nem volt rajta vizszintes váz akkor az NÖI bicikli!!!!

Lassan már az óvoda , bölcsöde előtt sem ehet sétálni mert rá kérdeznek hogy ki vagy és mit csinálsz erre...(nem vicc)

LOL! Azért megnézném mondjuk a kerékpárosokat, ahogy vízszintes vázzal ugratnak, és jól odavágják a... A funkciótól függ az alak, nem a nemtől! Bár ha valaki szoknyában használ klasszik bicajt, tényleg nem kell a vízszintes rész. Mondjuk skótszoknyában is furi lenne :dr_9:

Ez most komoly? :rohog: már a sétával is bajuk van?
 
LOL! Azért megnézném mondjuk a kerékpárosokat, ahogy vízszintes vázzal ugratnak, és jól odavágják a... A funkciótól függ az alak, nem a nemtől! Bár ha valaki szoknyában használ klasszik bicajt, tényleg nem kell a vízszintes rész. Mondjuk skótszoknyában is furi lenne :dr_9:
OFF
Megoldható a vízszintes vázzal szoknyában. Az ember bedönti a kerékpárt a kerekeivel kifelé olyan szögig, hogy szoknyában át lehessen emelni rajta a lábat, majd megemeli, amíg a lába eléri a pedált. A földön levő lábon elrugaszkodik és kész. Leszállás fordítva. Akinek a lába a váz felett állva nem éri el a pedált, az srégen a váz alatt nyújtotta át a lábát és állva bicajozott. Hajdan örültünk, hogy volt valamilyen bicikli, nem hakliztunk a váz formáján.
ON
 
Intelligens embereket ilyenekkel nem csapsz be, mert már rég nem ilyen gondolkodással élnek. A többieket meg nem a genderelmélet fogja kilendíteni a kátyúból.

Nem én akarok bárkit is becsapni. Itt arról van szó, hogy lassan ott tartunk az oktatással, mint a bárgyú Bush Amerikájában, ahol betiltották a Darwinizmus oktatását.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,730
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére