Magyar szépségkirálynő hódított Schönbrunnban

Bécs mindig gyönyörű, de talán kora ősszel a legszebb. Ezért is esett a választás erre az időpontra, amikor azt kellett eldönteni, hogy mikor váltsa be az Ezüstpart Szépe verseny egyik díjazottja a nyereményét.

Pásztor Orsi (19) a Friss Média különdíjasaként, a szerkesztőség jóvoltából ellátogatott a schönbrunni kastélyba, hogy ebben a fantasztikus környezetben készítse el legújabb anyagát.

A Friss Média különdíja egy fotózás volt, amihez remek környezetet nyújtott Bécs és Ausztria leglátogatottabb nevezetessége, a schönbrunni kastély. A magyar turista számára mindig különleges érzés ebbe a gyönyörű városba látogatni, hiszen itt egyszerre érezheti azt, hogy elkényeztetett vendég, és azt, hogy egy kicsit otthon van.

A nap főszereplője mégis Pásztor Orsi, a Diamond Models Rivercast modellje, a Friss Média különdíjasa volt, aki Felvidékről, a szlovákiai Kéméndről származik. Viszont ma már nem ott él, hanem Bécshez egészen közel, Pozsonyban, ahol a Közgazdaságtudományi Egyetemen idegenforgalmat hallgat. Modellkarrierjének első fontos állomása a tavalyi Felvidék Szépe verseny volt, amelyen olyan remek eredményt ért el, hogy megnyíltak előtte e különleges világ kapui.

20170923_schonb_1506442515.jpg

szepseg.jpg
 
Csatolás megtekintése 1568535
*
Nézem, nézem a fotókat, tény, hogy szépek ezek a lányok. De itt Magyarországon bárhol látni hozzájuk hasonlókat. S, ha kisminkelik őket, akkor mindegyik bombázó, akinek ilyen vékony alakja van. Tutti, hogy én nem tudnék különbséget tenni közöttük, igaz, hogy nem is kértek fel, de nem is vállalnám az "itész" szerepet, fenti okok miatt.
 
<OFF>
Nem is tudom mit keres itt egy Friss Média szponzorált történet, amikor az egy erős Fidesz, Fidesz über alles csapat :)
<ON>
 
*
Nézem, nézem a fotókat, tény, hogy szépek ezek a lányok. De itt Magyarországon bárhol látni hozzájuk hasonlókat. S, ha kisminkelik őket, akkor mindegyik bombázó, akinek ilyen vékony alakja van. Tutti, hogy én nem tudnék különbséget tenni közöttük, igaz, hogy nem is kértek fel, de nem is vállalnám az "itész" szerepet, fenti okok miatt.

Nézz be a Diamond Modells Rivercast oldalára a modellek fotóalbumaiba, és rögtön megérted miért kiugró szépség Orsi.
 
na neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee !!!
barmelyik videki kozepiskolaban talalhato szebb lanykak tucatjaval
semmi kulonleges nincs a lanyon tucat teaneger oszt slussszzz

A szépség abszolut szubjektív fogalom (kinek a pap....) ,de tökéletesen egyet értünk.....és ha levakarjuk róla a vakolatot még inkább.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,662
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére