Felavatták Göncz Árpád mellszobrát Budapesten

Egykori lakóhelyéhez közel, a Bécsi úton avatták fel Budapesten Göncz Árpád mellszobrát, ahol Jordán Tamás szavalt, Bródy János zenélt, Koncz Zsuzsa énekelt és nagyon sokan voltak.

Az eseményen Gönczöl Katalin volt ombudsman azt mondta: a szoborhoz eljöhetnek az új generációnak azok a nemesebb lelkű képviselői, akik hitet, erőt, bátorságot akarnak meríteni a Göncz Árpád által töretlenül képviselt értékekből.

Úgy folytatta: mostantól várjuk ide a Göncz Árpádhoz hasonló, “a nemzet szolgálatára kész, szelíd, szerény, de nagyon céltudatos” új politikai nemzedéket.

Hangsúlyozta: a néhai államfő tisztelete töretlen volt a szakmai és emberi szuverenitás iránt, komolyan vette a felelősséget és a felelősségvállalást, pedig nem volt könnyű dolga, sokat támadták, még a közelebbi környezetéből is, olyanok, akik “szerették volna túltenni magukat a demokrácia játékszabályain”.

Felidézte a néhai államfő régi barátja, Vásárhelyi Miklós szavait, aki 2000-ben, Göncz Árpád leköszönésekor arról írt, a köz tisztes szolgálata, az ügy szeretete szíveket melengető tulajdonság, “a köztársaság legigazibb értéke”. Úgy fogalmazott: adjon hitet ez a szobor, hogy “lesz még Magyarországon ilyen köztársaság”.

Bojár Gábor Széchenyi-díjas üzletember, a Graphisoft alapítója azt mondta: egyetlen politikus népszerűsége sem közelítette meg soha Göncz Árpádét. Ez annak a bizonyítéka – tette hozzá -, hogy a magyarok azt szeretik, ha az emberi és politikusi nagysághoz szerénység párosul. Ezért szerinte nemcsak a kormányzó pártoknak, hanem a liberális nézeteket vallóknak is magukba kell nézniük, hogy “miért nincs újabb Göncz Árpádunk”.

Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: Göncz Árpád egykori Bécsi úti lakóhelye közelében áll a szobor, amely Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. A szobor elkészültéhez hozzájárultak civilek, magánszemélyek és a III. kerületi önkormányzat is – mondta.

gonczszobor2-600x327.jpg

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A megjelent több mint ötszáz ember közül sokan vittek virágot a szoborhoz. Az eseményen ott volt mások mellett Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Görgey Gábor író, Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármester, Kósáné Kovács Magda volt MSZP-s képviselő, Kunhalmi Ágnes MSZP-s parlamenti képviselő, Mécs Imre volt szabad demokrata és szocialista politikus, valamint Suchman Tamás, a Horn-kormány minisztere.

Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke – aki 1990 és 2000 között volt államfő – életének 94. évében hunyt el 2015 októberében.

goncz.jpg
 
azért nem ilyen egyszerű a megítélése....
De, számomra is az egyik legkorrektebb leg emberibb elnők ...volt.
 
Csatolás megtekintése 1568640
*
A szobrász szép munkát végzett. Sikerült azt a kedves, ám visszafogott mosolyt megjelenítenie a szobor arcán, amit többször láthattunk életében Göncz Árpádnak. Őt aztán elismerték külföldön és belföldön, árnyék nem vetődött a nevéhez. Tiszta, becsületes, rendkívül tájékozott és okos, megfontolt ember volt.
 
Sajnos NEM azt jelenti.
Azt jelenti hogy a halottakról vagy igazat vagy semmit.
Mert az elnök urat rengetegen támadták és támadják most is.
Van egy párhuzamos történetem. Nem nevezném vígjátéknak. Tulajdonképpen tragédiának sem, és legott néha elmulatok az elmúltakon. Bár többnyire nem. Mikor Göncz Árpád köztársasági elnök lett, huszonegy éves voltam. Nemrég szereltem le, és egész nemzedékemmel együtt lelkesen törölgettük szemünkből a késő kádári atyáskodó-kokizó puha diktatúra csipáinak maradékát. Éjjeliőrként dolgoztam egy áruházban, kalandos világ volt. A szüleimmel laktam még Kőbányán, volt kutyánk, egy telkünk a Börzsönyben. Volt állandó barátnőm, társaságom. Koncertek, klubok. Voltak illúzióink, ott álltunk valami startvonalon, bár ez akkor nem volt ennyire nyilvánvaló. Akármi lehetett volna, úgy éreztük, akármi lehet. Hogy rajtunk múlik, mi lesz. Hatalmas élményként éltük meg a „taxisblokádot” (ami messze több volt a taxisok blokádjánál), bár a vége, a lecsengése inkább kiábrándító volt.
Mikor Göncz Árpádot az MDF által titkon pátyolgatott nácik kifütyülték, még csak huszonhárom voltam. Saját lakásunkban laktunk a barátnőmmel Kőbányán (ugyanabban, ahol addig laktam, csak a szüleim költöztek el, miután a nagyanyám meghalt). Sőt össze is házasodtunk, bár ennek sok jelentősége nem volt. Két macskánk volt, én munkanélküli voltam, piacon dolgoztam meg építkezéseken, ő angolt tanított, akkor kezdte az egyetemet. Döbbenten néztük a nyilas zászlót. Akkor még megdöbbentünk ezen. Apró anarchista lapokat írtunk, szerkesztettünk és stencileztünk, antifasiszta matricákat ragasztottunk a villanyoszlopokra, és Berlinbe jártunk lélegezni. Még mindig úgy éreztük, bármi lehet, és rajtunk is múlik, hogy mi lesz. De már láttuk a dolog veszélyeit. Hogy újracsipásodik a szemünk. Mikor lejárt Göncz Árpád második mandátuma, harmincegy éves voltam. Akkor fejeztem be az egyetemet (bár továbbra is dolgoztam a piacon, de egyre inkább fordításokból jött a pénz). Zavaros mozgalmi életet éltünk. A lányom ötéves volt, fél évvel idősebb, mint a feleségem agydaganata. A két macska remekül érezte magát, és abban a pár évben, amíg a rák visszahúzódott, csendesen várakozott, mi is zaklatottan, de boldogok voltunk. Volt egy huszonéves autónk, sokat mászkáltunk mindenfelé. Egyre inkább aggódtunk azon, hogy bármi lehet, és egyre kevésbé éreztük, hogy rajtunk is múlik. Igyekeztünk művelni kertjeinket, sövénnyel takarni el az utcát.
Most, mikor Göncz Árpád meghalt, negyvenhat éves vagyok. A feleségem régen elment, a rák végül – mint valami sokáig megbújó, sötétben lappangó diktatúra, a sejtek értelmetlen rémuralma – előlépett, hogy teljes fegyverzetében mutassa meg magát. Sosem fogom kiheverni, de van új életem, barátnőm (nem házasodtunk össze, hiszen nincs semmi jelentősége). Közös lányunk hétéves már. Hat macskánk van, egy kutyánk. Elvadult kertünk, benne óriási eperfa. Szereztem három diplomát, egy doktorátust. Írtam két könyvet, szándékszom még többet is írni. Munkanélküli vagyok ismét. Még mindig megdöbbenek a nyilas zászlókon, bár már megszokhattam volna őket, olyan hétköznapiak. Az autónk most sem fiatal: még Göncz Árpád volt a köztársasági elnök, mikor gyártották. Alig merünk vele néha elindulni valahová. És azóta már köztársaság sincs, felzabálta valami rák, előbb lassan, lopva, aztán bozóttűzként felharsanva. Zabál minket, nap mint nap. Azért sokszor kisüt a nap.
Magyarország, legalábbis földrajzi szempontból, Európa közepén fekszik. Éghajlata kontinentális. Már rég nem érezzük úgy, hogy bármi lehet. Nem szeretünk belegondolni, hogy mik a régi-új lehetségesek és valószínűk. Sokszor nyomaszt inkább a tudat, hogy talán rajtunk is múlik még valami. Különös. Vannak társasjátékok, ahol a létező legrosszabb dobás, a legnagyobb pech, hogy „lépjen vissza a »Start« mezőre!”. Milyen szép lenne pedig, ha lehetne. Rázom a kezemben, egyre csak bűvölöm a dobókockákat.
(Történetek a kerítés tövéből. Európa Könyvkiadó, 2016.)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére