Kétmilliárd forint adomány gyűlt össze a vörösiszap-károsultaknak, egyetlen fillért sem kaptak

Egy jogszabályra hivatkoznak, tanösvényt, kilátót építettek belőle. Lehet, hogy azért, mert Soros György is beszállt egymillió dollárral.

A hét évvel ezelőtt történt vörösiszapgát átszakadása hazánk legnagyobb ökológiai katasztrófája volt. Tíz ember halt meg, amikor a MAL Zrt. tulajdonában lévő ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátja átszakadt, az erősen lúgos, mérgező anyag elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely nagy részét.

A katasztrófa után, a helyszínen készült galériánk Fotó: Horváth Balázs

Tíz ember halt meg, több mint kétszázan sérültek meg, az anyagi kár óriási volt, két és fél évvel ezelőtti ottjártunkkor is látszottak a vörösiszap és a károk nyomai. Az állam közel 100 milliót fordított a kárelhárításra, és azonnal elkezdődött az adománygyűjtés.

Vas megyében is gyűjtötte az adományokat az Egyházmegyei Karitász, sok civil szervezet, a szombathelyi egyetem, és rengeteg más szervezet, és magánszemély is, köztük gyerekek is. Kolontáron és környékén szinte minden elpusztult, családok százai kényszerültek elhagyni házaikat.

A gyűjtés eredményeként több mint kétmilliárd forint jött össze, amihez még Soros György is hozzájárult egymillió dollárral, közel 300 millióval.

A károsultak azonban ebből egy fillért sem kaptak.
Mindezt Magyar György, a károsultakat képviselő ügyvéd jelentette ki az ATV-ben, mint mondta, egy jogszabályra miatt történt így. A jogszabályt ugyanis - már a Fidesz-kormány alatt - úgy alakították ki, hogy az adományokat csak közösségi célra lehessen fordítani, így magánszemélyek nem részesülhettek a pénzből. A kétmilliárd forintból így tanösvények, kilátók, sétányok épültek.

Magyar György azt követően nyilatkozott, hogy Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára szombaton bejelentette, döntött a kormány a károsultak jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy 70 millió forint. Korábban a kormány 280 milliót már megítélt a károsultaknak, most ehhez jött hozzá a 70 millió.

A katasztrófa után, a helyszínen készült galériánk Fotó: Horváth Balázs

Mindehhez azonban az is kellett, hogy a károsultak pereltek, a bíróság meg is ítélte a kártérítéseket, de a közben felszámolt MAL Zrt. nem tudott fizetni, a kétmilliárdnyi adományt pedig nem használhatták fel kártérítésre. De Magyar György ügyvéd szerint még ez is valami, hét évnyi várakozás és pereskedés után.

A katasztrófa után, a helyszínen készült galériánk Fotó: Horváth Balázs

Az ügyészség egyébként halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, valamint gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat 2012. január 19-én 15 ember, a Mal Zrt. vezetői és több alkalmazottja ellen, a Veszprémi Törvényszék azonban tavaly januárban az összes vádlottat felmentette.

A döntés óriási felháborodást váltott ki, majd idén februárban a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokon eljáró bíróságot.

Nyugat.

kolontar_a_vorosiszap_alatt.jpg
 
Ez a katasztrófa a modern idö legnagyobb katasztrófája volt Magyarországon.

Öszintén sajnálom az összes kárusultat. (Az én sajnálatommal sajnos kitörölhetik...)

Nagyon szivesen látnék egy tételes kimutatást, hogy mennyi pénzt mire költöttek a károsultak megsegitésére. Ha lehet név szerint, az összes károsult közül ki mennyi és milyen segitséget kapott.

Azt hiszem erre várhatok :(
 
Istenem! Ki is mondta egykoron,hogy:-"Senkit nem hagyunk az útszélén!" Aha, láttam a nagy devizahiteles mentőcsomagot is ... Vittek Mátyás királynak ajándékot: szitába vizet.
Na oda kellett volna az egész parlamenti bagázst kizavarni menteni, az összeégett állatok kínzó visítását hallgatni és utána előadni, hogy közpénz,közösségi beruházás
 
Utoljára módosítva:
"A károsultak megsegítésére létrehozott Magyar Kármentő Alapba mintegy kétmilliárd forint érkezett, ami kamatozott is a bankban. A helyreállítás költségeit – mintegy 38 milliárd forintot – végül jórészt az állam fizette, az MKA forrásai pedig a kormány rendelete szerint közösségi célokra, így a katasztrófában megrongálódott közterületek, közutak helyreállítására, az iszapömlésben érintett térség revitalizációjára fordíthatóak, illetve a települések kérelmei alapján fizethetnek ki belőle összegeket közvetlenül a károsultaknak."

Ezt muszáj linkelnem mert egy táblázat az alapban lévő pénz felhasználásáról. Meg lehet nézni a határozatokat is hogy mire igényeltek pénzt a támogatott/kártalanított települések.
http://www.karmentobizottsag.hu/index.php/dontesek

"A közelmúltban csaknem 280 millió forint kártérítés kifizetéséről döntött a kormány. Ezt a pénzt azok kapják, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, maradandó sérülések miatt nyertek pert a Mal ellen. Így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében."

"A károsultak egyébként változó eredménnyel pereltek, de sokáig azok sem láttak pénzt, akik nyertek, mert a felszámolás alá vont Mal Zrt. nem tudott kártérítést fizetni a károsultaknak. Helyette a kormány különített el forrásokat a kártérítésre."
 
Nem a hivatalos sajtóközleményre lennék kíváncsi, hanem a kolontári emberek véleményére ma. Hát senki nincs itt köztünk aki Kolontár környékén él és elmondania valóságban ők hogyan éreznek,tapasztalnak?
 
Erre elég kicsi az esély hogy személyesen jön ide onnan valaki beszámolni.
 
Ez a katasztrófa a modern idö legnagyobb katasztrófája volt Magyarországon.

Öszintén sajnálom az összes kárusultat. (Az én sajnálatommal sajnos kitörölhetik...)

Nagyon szivesen látnék egy tételes kimutatást, hogy mennyi pénzt mire költöttek a károsultak megsegitésére. Ha lehet név szerint, az összes károsult közül ki mennyi és milyen segitséget kapott.

Azt hiszem erre várhatok :(

Ilyen kimutatást kérhetsz gondolom. Érdeklődj az érintett önkormányzatoknál vagy az egyéb megfelelő szerveknél az adatokról.
 
:(,mit is mondhatnának? Próbájuk elfelejteni? Azóta mindig a váratlantól félünk? Soha nem találjuk meg a békénket? A hogyan és miből kezdjünk új életet?

Találtam egy viszonylag friss (idén nyár) felvételt egy devecseri lakossági fórumról ahol a katasztrófa károsultjainak pereiről fejleményeiről vitákról és visszásságoktól stb. van szó.
Ha van türelmed érdemes végignézni. Szó van többek közt a cikkben is nyilatkozó Magyar György ügyvéd "áldásos" tevékenységéről is.

Mivel van bajod a matekkal? vagy ugy gondolod hogy a kormany propagandat mi is benyeljuk mint te?
120 embert meg a kormany se elegitett ki.
DE
amirol szo van az amit az emberek gyujtottek megsegitesere katasztrofat ert embereknek azt a 2 milliard forintot ki is nyelte le? az allam adott 270 milliot, azt is tobb birosagi dontes utan.
Fogjak kifizetni majd.....
Az oszrak segitseg a 30 telepulesrol a sogorektol segitettek tobb kamionnyi butor elektromos cucok stb. egy devecseri lakos nem kapott belole.
Mi van a canadai penzbeli segitseggel? amit Mohamed Aida szerzett?
7 ev eltelt es meg mindig varakoznak a karteritesekre .
POntosan 2,2 milliard ahogy a polgarmester nyilatkozott.
Szoval az egesz ugy egy szegyen , mosdathatod a kormanyt de rajtad kivul senki nem veszi be .Nem is ertem miert nem fizeted ki magad a kormany helyet a raszoruloknak adomanyozott penzt amit nem kaptak meg?
 
Nem értem miért pikkelsz ennyire rám. Hol olvastál tőlem mosdatást vagy véleményt az ügyben?
Az adományokat valóban szét kellett volna osztani akkor most nem lenne ez vitás ügy.
Hogy lenyelték volna az nem fedi a valóságot fentebb hoztam az elszámolást mire igényelték az érintett önkormányzatok és kapták meg.
De ha meg csak az adományokat kapták volna meg viszont a kártalanítással és a települések helyrepofozásával meg kellett volna várniuk amíg a követeléseiket be lehet hajtani a MAL Zrt.-n az lehet hogy nagyobb baj lenne.
 
Csak aztnem értem , hogy miért a köznek kell a magáncégek terheit viselnie ? Nem egy magán válalkozó tulajdonában volt az a vörösiszap tároló , illetve az azt termelö vállalat ?? Azok miért nemfizetnek ? Kicsit furcsa , nem ? De ha 10 percnél tovább parkolsz mint illö lenne akkor aztán rád ver az igazság ostora .
Valamikor egy csodálatosan szép környék volt ott a Devecser közeli "Meggyes erdöben" töltöttem katonaságom egy részét .
 
Gyulám!
Láttad az 54. perctől? Gondolom nem mindenkinek van közel 3 órája a filmet végig nézni, de a lényeg a barna inges férfinál.
 
Csak aztnem értem , hogy miért a köznek kell a magáncégek terheit viselnie ? Nem egy magán válalkozó tulajdonában volt az a vörösiszap tároló , illetve az azt termelö vállalat ?? Azok miért nemfizetnek ? Kicsit furcsa , nem ? De ha 10 percnél tovább parkolsz mint illö lenne akkor aztán rád ver az igazság ostora .
Valamikor egy csodálatosan szép környék volt ott a Devecser közeli "Meggyes erdöben" töltöttem katonaságom egy részét .

A céget felszámolták és tetemes adósságot hagyott maga után.
 
Csak aztnem értem , hogy miért a köznek kell a magáncégek terheit viselnie ? Nem egy magán válalkozó tulajdonában volt az a vörösiszap tároló , illetve az azt termelö vállalat ?? Azok miért nemfizetnek ? Kicsit furcsa , nem ? De ha 10 percnél tovább parkolsz mint illö lenne akkor aztán rád ver az igazság ostora .
Valamikor egy csodálatosan szép környék volt ott a Devecser közeli "Meggyes erdöben" töltöttem katonaságom egy részét .
Persze hogy megint másképpen látjuk!
Én azt állítom az ország kormánya mindég mindenkor felelős az országért.
Felelős néha közvetlenül, néha csak általánosan mindenért mert legfőbb gazda

A felelősséget akkor se tolhatja le magáról, ha nem istencsapása természeti katasztrófa volt hanem agy magán cég által okozott katasztrófa.
Persze ez nem átvállalás a magáncégtől.
Az egész rendbetétel először az államé..
Párhuzamosan vele és mellette a magáncég perbefogása és teher továbbosztása.
De itt mint már mások válaszolták az csődbe ment.
A dolog felelőssége az állam részéről itt sem állhat meg hogy bűnösök ne úszhassanak meg semmit
Van börtön lehetőség a jelképes igazságtételért és példaállításért
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére