A Sátán csókoltatja a Jóistent és új erővel folytatja

A sátán, a Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség – sokan felkapták a fejüket erre a parlamentben hétfőn elhangzott mondatra, amelyik valamelyik államtitkárfitól származik.

A néhai Magyar Köztársaság parlamentjében – nem egy templomban – bár ez ott is egetverő baromság lenne – hanem az egykori törvényhozás épületében. Majd még ezt is tudta fokozni, amikor hozzátette: A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, ez képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.

Remek gondolat a kormánytól – rózsafüzérrel a Soros képében megjelenő Sátán ellen.

Megjegyzem, ilyen színvonalú hozzászólás még a legfundamentalistább, legegyházibb iszlám kalifátusban sem hangzik el. De ez is mindegy.

A vonatkozó államtitkárfi túlteljesít, mert ennyi esze van – tulajdonképpen nem érdekes. Végülis egy világi állam törvényhozásában miről beszéljen?

És nyilván nem antiszemitizmus ez, á dehogy, ahogy szabadköművezés sem. S hogy szót szóba öltsünk – idézzünk fel egy rózsafüzéres dalszöveget:

Egy kézzel ölt, a másikkal ölelt
Isten nevében vezényelt sortüzet

Rózsafüzér és revolver, az volt a szép
Rózsafüzér és revolver ‘45 telén

Ez a dalocska Kun pátert élteti, aki katolikus pap létére rengeteg embert ölt meg saját kezével, pisztolyával, sortűzzel. És valóban, lehet, hogy gyilkolás közben rózsafüzért morzsolt. És Sorost csak azért nem sikerült megölnie, bár sok-sok Sorost megölt, mert a mi fiúnk ügyesen elrejtőzött a gyilkos Budapesten.

A dal egyébként nem biztos, hogy ismeretlen a parlamentben sem. Ugyanis az a Romantikus Erőszak névre hallgató nyilasoid zenekarocska játssza, amelyik a Jobbik rendezvényeinek rendszeres fellépője. Itt jegyezzük meg, hogy még a cukimukisodási folyamat idején is húzták a talpalávalót az efféle iránt lelkesedő – ma már persze mindjárt néppártos – közönségnek.

A Sátán, avagy az ördög, de nevezhetjük Lucifernek is, persze nem kompatibilis a Fidesz, rend, csend, fegyelem – és mondjunk minél nagyobb szörnyűségeket, hogy ezzel cukkoljuk a népet - programjával.

Lucifer ugyanis meglehetősen bölcs szereplője a történelemnek, s amikor az Úr megjegyzi, hogy őt csak hódolat illeti meg nem bírálat, akkor nyilván a tv2-re, az állami rádióra vagy esetleg a 888-ra gondol, esetleg Mészáros Lőrinc sajtóbirodalmára.

Ezért is mondja néki a Sátán:

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.

Ezt persze kormánypárti aggyal nehéz felfogni. Wass Albertban még véletlenül sincsenek ilyen nehéz gondolatok, sokkal egyszerűbb azzal az élet.

Amúgy a Sátán régóta a bögyében van a mi kis kormánypárti fundamentálisainknak.

Egyikük például, amúgy kétes tisztaságú doktorijában, emígyen fogalmazott:

„Sajnos bőségesen van olyan, ahol festés nélkül is ott van [az ördög]. Szomorú példája ennek a híres, hírhedt Rolling Stones.”

Igen, aki Semjén Zsolt tudományos fokozatot érő doktorijára gondol, az helyes úton jár. Maga a nagy vavavadász írta ezt.

A Sátán tehát hol Soros, hol Mick Jagger formában tűnik fel.

Őszinte legyek? Ha ők vannak a pokolban, akkor én oda szeretnék jutni.

Semjénnek, Matolcsynak és ennek a rózsafüzérről papoló állami tisztviselőnek meg meghagyom a mennyországot, érezzék jól magukat egymás között.

S hogy reményt csepegtessek rózsafüzér és fokhagyma szorgos parlamenti alkalmazása ellenére még mindig az országban megmaradt ördögtársaimba, ismét a főördögöt – nem nem Soros és nem is az aki az Icangetnosatisfactiont énekli – idézzem:


Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.

satan.jpg
 
Tudod Gumelig,az érmének 3 oldala van:az egyiken röhögnek rajtunk, a másikon elszörnyülködnek a legvékonyabb oldalon meg elkerekedett szemekkel és tátott szájjal bámulnak mint "roziamoziba".
Azt nem vitatom,hogy megeshet az oldalakon a felirat változik, mikor melyik kerül az"élére".
 
Ilyen esetekben mindig reménykedem, hogy nem veszi a fáradságot egy külföldi tudósító sem.
Persze azért már égtem egy párszor a munkahelyemen.
 
Hát lassan tényleg meghaladják a józan észt a hasonló Parlamenti megnyilvánulások. Egyre inkább az az érzésem, hogy egyesek mind inkább egy elvárást kívánnak teljesíteni, sőt ebben egymásra licitálni a már-már unalomba vesző "Sorosozással", és ezáltal a legfőbb vezetőnek megfelelni ezekkel az értelmezhetetlen, felelőtlen beszólásokkal. (Elnézést Soros úrtól a "Sorosozással" kifejezésért.)

Valójában nekem kicsit a múltat idézi. Valaha a múltban a gonosz "imperializmus" volt az ellenségkép és ebbe a fogalmi körbe minden rossz belefért. Most, hogy mi is "imperialisták " lettünk persze már megszűnt ez a veszélyforrás, most kapjuk a Sorosozást.

Nem egyetértve a más országok által bátorított betelepítéssel, majd "erőszakos" elosztásával, de amennyire megtudtam ismerni a Soros György által felvázolt európai jövőképet, azt gondolom, hogy egy közgazdász szemszögéből megfogalmazott lehetséges fejlődési jövőkép, egy lehetséges fejlődési trend megfogalmazása Európára, és NEM TÖBB ! A döntést az EU, illetve a kérdésben megosztott EU országok kormányai hozzák meg ettől függetlenül, avagy akár ennek ismeretében.

Az pedig, hogy Soros úr akkora befolyással bírna az EU vezető államainak kormányaira, hogy a meghozandó döntést direkt módon tudná befolyásolni, azt azért nem feltételezem. Ha pedig még is így van, és a közmédia által hangoztatott módon Soros úr ekkora hatással bír az EU-ra, keresni kellene ebben a helyzetben a magyar érdeket tekintve lehető legjobb, lehetséges megoldást (még ha optimuma nincs is), de mindenképpen kerülni kellene a hasonló minősíthetetlen, összefüggés nélküli megnyilvánulásokat, különösen, ha ezt egy kormányzati államtitkár teszi a magyar Parlamentben.
 
de, a sült oldalason:rohog:
Nem tetsző beszólásod
Hiszen Melitta a Drakula féle fokhagyma füzérre gondolt
És igen a vámpír(a vérszívó)ellen jó.
Éppen csak a NER levelét kell vele megérinteni.
Fokhagymafüzér elég?
Drakula?
Vámpír Akadémia nyílt Felcsúton
215-003_FF6437B6E491E9865F18E15FEA6C01B200487E73-nol.jpg


25_23295_708869_c3677538edf7cb80c27a5effc0c78305_6e52b4_301.jpg

Hőslelkű szónok még gyermek vámpír 1989-ben
Amikor még Nagy Imre volt a fő HŐS
Azóta kidobták vérét kiszívva.
 
Utoljára módosítva:
Nos,az alábbiak a saját privát véleményem:
Grósz Károlytól-napjainkig mindegyik politikust kötélre akasztanám,lógnának a lámpaoszlopokon,mert semmit nem csináltak a rendszerváltás óta........ a papokat nemkülönben mert egy totálisan ingyenélő népség.... :D
 
Vallás és nationalizmus kéz a kézben jár
Akkor tiporjuk el a gyalázatost? (Voltaire után) Üldözzük és töröljük el a vallásokat egy különbnek gondolt szekuláris világnézet érvényesítése érdekében, amely ezáltal történetesen megszünteti a lelkiismereti szabadság és a szabad vallásgyakorlás jogát? Törjük le a klerikális reakciót? Vagy legalább énekeljük el közösen az internacionálét? Bocsánat, de a magyar állam ilyen vagy olyan politikája kapcsán nem szükséges általános vallásellenességet hirdetni.
 
Csak a satan utan gondoltam jonnek majd a verszivu vampirok is minden eszkozzel fel kell keszulni a varhato tamadasokra. A foghagyma is legalabb olyan biztos vedekes mint a rozsafuzer aki nincs joban ezekkel a sotet lelkekkel.
 
Akkor tiporjuk el a gyalázatost? (Voltaire után) Üldözzük és töröljük el a vallásokat egy különbnek gondolt szekuláris világnézet érvényesítése érdekében, amely ezáltal történetesen megszünteti a lelkiismereti szabadság és a szabad vallásgyakorlás jogát? Törjük le a klerikális reakciót? Vagy legalább énekeljük el közösen az internacionálét? Bocsánat, de a magyar állam ilyen vagy olyan politikája kapcsán nem szükséges általános vallásellenességet hirdetni.
Csak annyit mondok rá:
Nem szükséges úgy erőltetni a vallást ahogy itt teszik
Ez már a Csömör véglet

Akkor fordult a hittelen(nem hitetlen)a hivatalos vallások támogatása felé mikor rájöt a liubereális és a demokratikus nézetei elhagyása
Addig térdre csuhások volt
Most meg a torkunkon myomja le a vallást
A szavazatokért a hittelen
Ha kell rózsafüzért tart a villamos felé hogy kanyarodjon le a sinről
Ha kell közelezővé teszi a hittanórát
Ha kell jelem léti ív lesz a templomban ,Mint a termelési tanácskozáson vahy a pártgyűléseken.
Azon se lepődj meg holnapután a vérfarkassal fog szerződni és neked is kötelező lesz.
Csak mert hittelen és hatalom mániás köpönyeget forgató
Ez a rózsafüzér meg harc az ördög ellen, nem merít fel benned valami érdekes gondolatot vagy kínos röhejt?
 
Utoljára módosítva:
Csak a satan utan gondoltam jonnek majd a verszivu vampirok is minden eszkozzel fel kell keszulni a varhato tamadasokra. A foghagyma is legalabb olyan biztos vedekes mint a rozsafuzer aki nincs joban ezekkel a sotet lelkekkel.
A fokhagyma hatásosabb mint a rózsafüzér
De nincs még a tudatukban
Nem tudják egyelőre összekötni a vallással

Az már a fekete macska terület
Annyira még nem merik közröhej tárgyává tenni magukat
A következő felszólaló nőellenességükben boszorkány üldözést és vízpróbát fog elővezetni
Addig is elégedjünk meg a rózsafüzérrel
Vagy éjfélkor hármat köpni forró kőre.:cool:
 
Utoljára módosítva:
Nos,az alábbiak a saját privát véleményem:
Grósz Károlytól-napjainkig mindegyik politikust kötélre akasztanám,lógnának a lámpaoszlopokon,mert semmit nem csináltak a rendszerváltás óta........ a papokat nemkülönben mert egy totálisan ingyenélő népség.... :D
"Nám nád"
.No de ez nem lincselés kérdése.
Előbb el kell zavarni a hatalom közeléből őket.
Utcakövet bontani akkor kell, amikor nem mennek.
 
Azon semmit sem csodálkozom, hogy egyházi iskolába iratják a szülök a gyerekeket, szinte nincs is más Mo.-on.
Azelött volt 7 egyházi iskola nyugati pénzböl modernül felszerelve, ma megszámlálhatatlan de sehol sincsenek ha a ranglistákat nézem.
-
Az állam kihuzza magát a felelösség alol, a kerületi iskolák nem kapnak elég támogatást csak a privát iskolák a fövárosbol.
Az egyházi iskolák privát iskolák, a keresztény logo (plusz jel) van rajta de a tanárok világiak, nekik idomulniuk kell.
-
Vallás és nationalizmus kéz a kézben jár, az egyház bujtatta a háborus bünösöket, a pädophileket, ök adnak teret szobrok állitására, a kevés tiszteségesnek meg ugy a kommunizmus mind a mostani nationalizmus alatt nehézségei vannak.
-
Többször felajánlottam a volt iskolámnak, hogy szivesen tartok egy hittanorát nálluk a hét végén de nem válalták a rizikot. :)
Varázsdoboz téved.Nem azért dívik(illetve annyira nem is)az egyházi iskola
Ő azt írja a csodákban bízás miatt
Egyáltalán nem csak azért sokkal nagyobbrészt karrierből
Elvárt és szorgalmazott önként felismert és választott előmenetel érdekében.
Egyfajta hűségeskü a konkrét párt belépés előtt
Oda is be fognak lépni azok a karrieristák
Még ezt írja:"mert a mindenhatóban reménykedik, mert az elöljárójához a hivatalban hiába is kuncsorogna), ez mind szavazóbázis lehet."
Igen ez a szavazóbázis és az előnyök megszerzéséért megy a templomba
Igen igen.
Az egy pártrendszerben az volt az előny ha szervezetek tagja lett valaki
Legyen az szakszervezet, nőegylet, igjúgárda, segédrendőr, pártag
Most ismét olyan rendszer lett.
Na persze azért is mert amit te írsz Ernő egyházi iskolák mellett elcsökevényesítették az állami iskolát mind darabszámra mind felszereltségben
Magam részéről jobb gazdának tartom az egyházi iskolát mint az államit
De mára már kiderült az elsorvasztás a pénztelenségük a legfőbb baj.
Nem az hogy ki a jobb gazda.
Üres kamrának bolond(tehetetlen) a gazdaasszonya.
 
Addig nincs baj gyerekek, meg a nemzeti inkviziciot nem vezetik be.
Boszorkany uldozes elkerulese vegett figyelemmel kiserjuk ezt a "balfacanok" gyulekezetet, mert nehogy mire jogorvoslatot kapunk Brusszeltol addig mar fustologjon a maglya.
Beajanlanam a balfek urakat a papanak hogy csinaljon rajtuk ordoguzest mert biztos megszallta oket azert beszelnek ennyi baromsagot.
 
Az állam egyáltalán nincs szétválasztva az egyháztól. jelenleg tömegesen adnak oda állami iskolákat egyházi kézbe, főleg gimnáziumokat - de az már a korábbi kormányok alatt is gyakorlat volt, hogy az egyházi iskolák több pénzt kapnak, mint az államiak.
Igaz de had világítsam meg kicsit másképp ezt írod
"állami iskolákat egyházi kézbe, főleg gimnáziumokat - de az már a korábbi kormányok alatt is gyakorlat volt, hogy az egyházi iskolák több pénzt kapnak, mint az államiak."
Igen ez igaz de ebben nincsen akkora meglepő se igazságtalanság mint elsőre látszik!!
Az a korábban az pontosan 1989 től kezdődően
Előtte Állami iskolák tömege volt
A gimmnázium pedig valamikori egyházi leállamosított
Részben a volt vagyonukat vagy cserébe valami másikat adtak vissza.
A pénzügyi támogatást is meg kell adni hozzá ha közfeladatot látnak el
Maga az egyházak támogatását is hozta a rendszerváltás.
Számomra addig érthető hogy növelni kellett 1989 előttihez képest.
De valamikor később Orbán pálfordulása, ellenzékből újra hatalomra kerülési szándéka után megváltozott az arány
Ekkortól lettek túlárazva az egyházak és iskoláik.
Azt is tudjuk miért
Akkoriban kezdtek
el, a szószékről felszólítani a hívőket kire illik szavazniuk.
Akkoriban kezdtek el, a tanárok az egyházi iskolában a gyerekekre ráhatni hogy kire szavazzon apuka és anyuka.
Különbem pokolra kerülnek vagy hátrányba a gyerekeik.
Ezt hamar felismeri a szülő és nem tesz gyerekei ellenében semmit
Sőt elébe megy az óhajnak.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,608
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére