Oszama gyógyít, de ez csak Bicskén számít

Családját, az idegengyűlölet már elűzte, Magyarországon született lányát prostituáltnak nevezték.

A Hír TV-nek a 25 éve Bicskén élő szír háziorvos azt mondja: képtelenség megjósolni, hogy az Orbán-kormány nemzeti konzultációja hová vezet, az ő felesége és öt gyermeke már külföldön él. 2015 nyarán döntöttek úgy, hogy kipihenik az itteni hangulatot,nem akarták tovább hallani a saját anyanyelvükön azt, ami itt folyt, kerestek egy olyan helyet, ahol színesebb a világ, ahol az emberek bőrszín, vallástól függetlenül egymás mellett békében tudnak élni, és ez Manchester városa volt.

Ő is csak azért érzi elhamarkodottnak a döntést, mert magára maradt, ötvenvalahány évesen elkezdeni nyelvet tanulni egy kicsit nehéz volt, és még most sem tart ott, hogy követni tudja őket.

Bourgla Oszama egyik lánya Németországban sebész. Itthon szeretett volna gyógyítani, de féléves hitegetés után a kórház közölte vele, hogy az államtitkárság nem támogatta ezt, a kórháznak meg nem volt 130 ezer forintja, hogy alkalmazza:

ezért önkéntes munkát ajánlottak fel egy frissen végzett orvosnak, és mivel az angol továbbképzés egy kicsit nehezebb, úgy döntött, hogy Németországot választja.

Védettség Bicske határáig
Az orvost közvetlen környezetében soha nem érte atrocitás amiatt, hogy szír származású, éppen ellenkezőleg, bátorították őt.

Az egyszerű emberek megszerették a háziorvosukat, és próbálnak ragaszkodni hozzá.

Ugyanakkor, ha elhagyja Bicske határát, ő ugyanolyan barna bőrű, arab kinézetű ember vagyok,
mint bármely migráns ebben az országban.

Próbál minél kevesebbet utazni Bicskén kívül, ha megy, a barátaival teszi, hiszen soha nem tudhatja, kiben, milyen reakciókat vált ki.

Most lehet, hogy azt mondják, hogy én túlzok, (…) de Őcsényben láttuk, hogy a kisgyerekek megérkezésének puszta híre mekkora riadalmat tudott kiváltani azokban a szerencsétlen emberekben, akik tulajdonképpen sosem láttak még menekültet.

osama.jpg
 
azért a doktor úr szereti a refrektorfényt és mindenhez ért ... elvégre a bicskei önkormányzati testület szocialista tagja.

a 2012 -ben szíriában eltűnt magyarokról is mindent tudott:
"Dr. Bourgla Oszama, egy Bicskén élő szír származású magyar orvos a lapnak június elején még azt mondta: a túszok minden valószínűség szerint abban a városban vannak, ahol elrabolták őket, vagyis lényegében a sivatag kellős közepén."

a szíriai állítólagos ideggáztámadással kapcsolatban:
"Dr. Bourgla Osama, Magyarországon élő szír orvos szerint a képek alapján biztos, hogy vegyifegyvert vetettek be Damaszkuszban. Aki látott már ilyen sérültet, az soha nem felejti el - mondta a Kossuth Rádióban."
 
A gyülölködö hozzászolásoddal akarod megcáfolni, hogy nincs Mo.-on államilag elrendelt idegengyülölet?
-
Mond már meg hol, mivel tagadod, hogy veszélyes magyarországon másképp kinézni?
-
Egyébbként 2013-ban 14 honap után: Hazatértek a Szíriában elrabolt magyarok
-
Damaszkuszban valoban kémiai fegyvert vetettek be, a "maradék" megsemmisitését német szakértök hajtották végre.
-
 
Utoljára módosítva:
A gyülölködö hozzászolásoddal akarod megcáfolni, hogy nincs Mo.-on államilag elrendelt idegengyülölet?
Mond már meg hol, mivel tagadod, hogy veszélyes magyarországon másképp kinézni?

már elnézést, de mit találsz gyülölködőnek a hozzászólásomban? Szerintem egy tárgyilagos hozzászólás, egy közszereplést kedvelő MSZP képviselőröl. Nekem azt tanították nem csak azt kell meghallgatni, hogy mit mondanak, hanem az is fontos, hogy ki mondja.
 
Hát elégé nagy port kavarnak ennek az egész Migrációnak. és akiknek eddig a létezéséről se tudtunk most hirtelen megismerjük őket :) Azt hiszem kissé elvan ferditve ez a cik azzal hogy külföldre ment a családja. Mennek ott olyan emberek is akiknek semmi kőze a migráns országok egyikéhez sem. Vannak akik mennének de nincs annyi a tarsolyukban hogy elindulhassanak. Talán nem véletlen volt Németország sem.
él. 2015 nyarán döntöttek úgy, hogy kipihenik az itteni hangulatot,nem akarták tovább hallani a saját anyanyelvükön azt, ami itt folyt

Akkor ezek szerint ő itt született Magyarországon és a Magyar az anyanyelve?

Nem tiszta nekem ez az egész cikk úgy ahogy van :)
Tény jelenleg elég nehéz helyzet, a megélhetés Magyarországon csak ezzel ép nem foglalkoznak de azért ami túlzás az túlzás :) Szerintem csak egyszerűen már nem érték be az itteni fizetési bérekkel és kész ezért ők is olyan helyen akarnak élni ahol jobban megfizetik őket a munkáért ennyi és kész. nem kell itt a migráciot meg a színes bőrűséget bele szőni a történetbe. Na persze nagyon durva már ez egész uszitás ami ebben az országban folyik. Hétvégén voltam egy rendezvényen affélle családi nap volt. És a 8-10 éves gyereke is olyan videó játékokkal játszottak hogy közben azt kiabálták megdöglesz migráns. Vot íjászat foglalkozás és ott is úgy lőt ki minden vesszőt hogy szintén ezt kiabálta kőzben :) Meg kérdeztem tőle tudja e mit jelent ez hogy migráns. azt mondta azt nem de a tv-ben azt látta, hogy azok rossz emberek és rosszat akarnak a Magyaroknak ezért gyűli mindet. Odajőtt a nagymamája és azt mondta bocsánat de ő még túl kicsi ahhoz hogy tudja mit beszéljen. Hát szerintem meg már nem volt kicsi hozzá. Na de vajon milyen lehet az ilyen gyerekeknek a családi háttere odahaza mit hall? Mit lát? Még annyit hogy ez egy roma kis fiú volt ráadásul.

Szóval nagyon rossz írányba tart ez az ország de nagyon.
Persze tudom mindez csak üzlet és politika és sajnos ennek is a kis emberek iszák meg a levét
 
Lehet azoknál kéne reklamálnia akik nem tudnak úgy beilleszkedni választott hazájukban mint ő.
-
Az utca embere nem kérdezi ki vagy, ha nem tetszik az orrod összevernek, diszkriminálnak, kigunyolnak, megsértenek, degradálnak...
-
Sok családot ismerek akik már régen nem mennek Mo.-ra mert a gyerekek szinesbörüek, vagy ha igen akkor csak nagy városba, repülövel és rövid idöre.
 
Miértnem probálod dementálni, vagy miért nem itéled el azokat ekik elöitéletekkel vannak?

Nincs mit elítélni, mert csak a te képzeleteben van Mo.-on államilag elrendelt idegengyülölet. Csak képzeld el mi lenne ha Magyarországon hoznának meg egy iszlám törvényt hasonlóan Ausztriához, vagy Franciaországhoz és Belgiumhoz hasonlóan betiltanák az egész arcot takaró muszlim kendők (burka, nikáb) viselését ... hogy habzana a brüsszeli bürokraták szája.

Csak kertelsz itt és gyülölködsz ahogy megtanitották neked.
másodjára kérem, hogy hozzál fel példát a hozzászólásaimból amit gyűlölködésnek vélsz. Vagy legalább egy nem valós állítást.
 
-
Az utca embere nem kérdezi ki vagy, ha nem tetszik az orrod összevernek, diszkriminálnak, kigunyolnak, megsértenek, degradálnak...
-
Sok családot ismerek akik már régen nem mennek Mo.-ra mert a gyerekek szinesbörüek, vagy ha igen akkor csak nagy városba, repülövel és rövid idöre.

Vajon hol tapasztaltál ilyeneket?
 
Kein
Eleg volt. NE itt szord az iget a kormany mellett, mert Osama se azt teszi hanem a migransozas a rasszimus a kirekesztes atelet tapasztalata miatt szolt. Hogy tortenetesen a kormany propaganda ez ,azt mindenki eliteli csak a fidesz fanok nem. A vilag kultur orszagaiba nem szokas senki ellen ilyen gyululkodest szitani.
Hogy szoci vagy nem magan ugye, ha a partallasat firtatod, nem kerdeztuk toled se.Hova kene allnia a jobbikosokhoz vagy a fideszbe ahol gyulolkodnek ?
Anyanyelve a gyerekeinek a magyar, mert ott szulettek magyar honba, magyar anyatol ott is jartak iskolaba.

Ez a cikk megmutatja ,hogy be tud illeszkedni magyar embereket gyogyit.
Az nem merul fel az okossagodba ,hogy mikor ilyen orvos hiany van Mo , hogy lehet felvetni ,hogy egy otthon vegzett orvos ingyen dologzon?nem er a munkaja 130 ezer Ft.?
Ugyan miert is zarvarna, hisz csak egy migrans a te szemedbe.

Huzzal innen de gyorsan mert meg megfekszi a gyomrodat es a vegen es meg o menti meg az eletedet.
 
Családját, az idegengyűlölet már elűzte, Magyarországon született lányát prostituáltnak nevezték.

A Hír TV-nek a 25 éve Bicskén élő szír háziorvos azt mondja: képtelenség megjósolni, hogy az Orbán-kormány nemzeti konzultációja hová vezet, az ő felesége és öt gyermeke már külföldön él. 2015 nyarán döntöttek úgy, hogy kipihenik az itteni hangulatot,nem akarták tovább hallani a saját anyanyelvükön azt, ami itt folyt, kerestek egy olyan helyet, ahol színesebb a világ, ahol az emberek bőrszín, vallástól függetlenül egymás mellett békében tudnak élni, és ez Manchester városa volt.

Ő is csak azért érzi elhamarkodottnak a döntést, mert magára maradt, ötvenvalahány évesen elkezdeni nyelvet tanulni egy kicsit nehéz volt, és még most sem tart ott, hogy követni tudja őket.

Bourgla Oszama egyik lánya Németországban sebész. Itthon szeretett volna gyógyítani, de féléves hitegetés után a kórház közölte vele, hogy az államtitkárság nem támogatta ezt, a kórháznak meg nem volt 130 ezer forintja, hogy alkalmazza:

ezért önkéntes munkát ajánlottak fel egy frissen végzett orvosnak, és mivel az angol továbbképzés egy kicsit nehezebb, úgy döntött, hogy Németországot választja.

Védettség Bicske határáig
Az orvost közvetlen környezetében soha nem érte atrocitás amiatt, hogy szír származású, éppen ellenkezőleg, bátorították őt.

Az egyszerű emberek megszerették a háziorvosukat, és próbálnak ragaszkodni hozzá.

Ugyanakkor, ha elhagyja Bicske határát, ő ugyanolyan barna bőrű, arab kinézetű ember vagyok,
mint bármely migráns ebben az országban.

Próbál minél kevesebbet utazni Bicskén kívül, ha megy, a barátaival teszi, hiszen soha nem tudhatja, kiben, milyen reakciókat vált ki.

Most lehet, hogy azt mondják, hogy én túlzok, (…) de Őcsényben láttuk, hogy a kisgyerekek megérkezésének puszta híre mekkora riadalmat tudott kiváltani azokban a szerencsétlen emberekben, akik tulajdonképpen sosem láttak még menekültet.

Csatolás megtekintése 1570641
*
Nagyon sajnálom ezt a családot, hogy így szétszakadva élnek... Valóban, ennyire nehéz lenne itthon, Magyarországon megvetni a lábukat? Ennyire nehéz lett volna együtt maradni? Elítélem azt, aki nem segítette az orvos leányát, hogy itthon, Magyarországon végezhesse sebészi hívatását. Mélyen elítélem. Nem szabadna megfutamodni, együtt kell maradni, mert az élet rövid, s ki tudja, meddig ölelhetünk, meddig szerethetünk családtagot, barátot?
 
Georgina,
ment már el innen olyan orvos is aki itt született, itt tanult, magyar állampolgár volt, de volt egy nagy hibája; cigánynak született! Végzett orvosként vágták a képébe, hogy cigány nővér hozzám nem nyúlhat!
Ma már Amerikai állampolgár, saját rendelője van, és nyugodt élete, ott senkit nem érdekelt a származása!
 
nem is értem Szerintem van igazság mindegyikbe hol több hol kevesebb. Elrendelt idegen gyűlölet ! Az biztos NINCS.Hiszen itt vannak a Kínaiak Lengyelek és még hosszú sor Békében.Magam Ruszin Örmény Kurd Marókői idegent ismerek Régóta itt élnek szorgalmasak becsülettel dolgoznak Az Örmény mint mindenhol a világban üzletel. Semmi gond nincs velük. Színes börű feketét Már hallottam ért atrocitás. A kormány komoly migráns ellenes politikát kampányt folytat Ahhoz kétség sem fér .A migránsokat befogadók beengedök Ritkán befogadókl.Minket sem szeretnek lecigányoznak meg minden egyébb Az sogorék rendőrei az útleveleinket mikkor visszaadták Az árokba dobták Ott szedegetűk megalázva Igaz nem most volt Gyerekeim kicsik voltak Mindkettő jól emlékszik a megaláztatásra.Van itt sérelem . de hol nincs. Az ország nem idegen gyürölő.Az hogy ellenőrizetlenül kóricáljanak idegenek Azt magam sem helyeslem Az hogy félnek az emberek Voltak itt a történelem folyamán bőven Idegenek Semmi jó nem sült ki belőle. Egy kis ország mint mi igyekszik megtartani értékeit múltját nyelvét kultúráját Fél mindentől élén a migránsoktól Aki nem itt él Nem érzi érti könnyen .
 
Aki nem ismerne a hazi orvosok eletet videken.
Reggel 9-kor kezdodott a rendeles es mar akkor sorba alltak mert mar ulohely nem volt 4 -ig volt a rendeles.
Ami soha nem vegzodott 1/2 6 nal elobb . Utana jott az estebed, es utana a felvobeteg ellatasa , akikhez ki kellett menni mert nem tudtak bejonni.este 9 -10 orakor mire visszaert. Alig pihent maris menni kellett megint mert a kocsmaba megszurkaltak valakit mire a mento kiert 25km- rol ......mar reg a tul vilagon lenne a verzo sebbel. Jottek a rendorok mentok jegyzokonyvek tomege 3 ora volt ejfel utan ert haza. Ejjel meg legalabb 2 szer de volt hogy tobbszor kellett kimenni beteghez mert sulyosnak mondtak. Aludt ket beteg kozott 2 orakat. Reggel kezdodott minden elolrol, hetente egyszer be kellett menni a nagyobb varosi korhazba megnezni a betegeit akik ott voltak az o jovoltabol, a papir adminisztraciokat elintezni stb.
Hetvege minden honapban ket hetvegen ugyelt ami meg tobb munka mert az helyetesitessel is jart egyben nagyobb korzettel.
Mikor szabad hetvege volt akkor se volt szabad mert a betegei csak hozza akartak menni, es ha rafekudt a csongore nem lehetet elkuldeni, mert senki nem egy kis megfazassal jott hetvegen hanem komoly bajokkal.
Ez egy eleten at igy ment. Talan egy kicsivel jobb anyagi korulmenyeket teremtett, de nem is nagyon volt ido hol koltse el penzet,mert a ket hetes nyaralason kivul mas "luxus" nem volt. Az is ugy tortent , a pihenes hogy rendszeresen felebredt, tobbszor ejszaka par ora alvas utan , utana a sok szakirodalmat olvasta jegyzetelte es felkonyvnyi anyagot megcsinalt mire vege lett a nyaralasnak.
A felkezemen megtudom szamolni hanyszor voltunk fagyizni, akkor is jottek a betegek, es vagy halalkodtak koszonik hogy megmentette a xy -t, vagy megint baj van doktor ur.
Ez a szakma egy hivatas minden orvos es a hazi orvosok bizony az orvoslas topjai,mert mindent kell tudnia, es azonnal donteni. Nincs mellette kollega orvosi konzolium stb.

Legyen az barmilyen nemzetisegu orvos, az minimum a tiszteletet megerdemli mert embereket gyogyit es menti meg eletuket. Videken az emberek nem szivesen mennek korhazba mert az allatokat ki eteti, nem hagyjak a kis gazdasagukat otthon, reggel a tyukokat ki kell engedni,megetetni stb.

Megerne egy masik beirast ennek a dokinak a lanya, aki sebeszkent nem kellett a magyar egeszsegugynek. 130ezer Ft fizetes is borzalmas keves ezert kar volt tanulni leglabb 20 evet ha elnyerte volna is az allast ebbol nem lehet otthon megelni.
Szakirodalmat jaratni, esetleg tomegkozlekedni vagy autoval benzinnel es alberlettel.....vagy elvarhato lenne a szir apukatol hogy az sebesz lanyat zsebpenzzel ellasa ugy hogy van meg masik 4 gyerek akik szinten tanulnak.
 
Utoljára módosítva:
Két hete, barnára sülve, jöttem haza vonaton. Vad idegen megkérdezte tőlem, hogy megtanultam a nyelvet vagy valódi magyar vagyok.
Szép! Még jó hogy mielőtt terroristát kiáltott volna, kérdezett!
Neked döbbenetes, mert nem élsz itt, és Svájcban gondolom nem találkozol ilyen kérdéssel.
Unokatestvérem svájci lányt vett feleségül majd 40 évvel ezelőtt. Egy kis faluban élnek azóta is, de senkit nem érdekelt ki ő, honnan érkezett.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére