Meglepetés érheti: lekapcsolhatja a NAV a határon, ha adótartozása van

Meglepő gyakorlattal lép fel újabban az adóhivatal. Mind a Liszt Ferenc Repülőtéren, mind Röszkénél volt olyan eset, amikor egy véletlenszerűen kiválasztott határátlépő csak adótartozásai kifizetése után folytathatta útját, illetve tarthatta meg a nála levő ingóságokat – írta az Index.

A fővárosi könyvelők körében felháborodást váltott ki egy újszerű és erősen szelektívnek tűnő gyakorlat.

Konkrét ügyeket is kiteregettek: egy egyéni vállalkozó fodrász például elmondása szerint mindig rendesen fizette esedékes adókötelezettségeit, de amikor nyaralni volt, megcsúszott egy befizetéssel. Repülővel érkezett haza Budapestre, a zöld folyosón jött át az ellenőrzésen, de a NAV egyik munkatársa véletlenszerű kiválasztással kiemelte a sorból. Minden csomagját átkutatták, majd közölték vele, hogy negyvenezer forint körüli adótartozása van, amit azonnal rendeznie kell.

Az eset kapcsán az is elhangzott, hogy amennyiben nem teremti elő a pénzt, akkor az útipoggyászból ingóságokat foglalhat le a NAV munkatársa. Mivel készpénz nem volt a fodrásznál, egy embert felhívhatott, végül másfél óra elteltével távozhatott, amikor kifizette a kölcsönkapott pénzből a tartozást. Az esetről jegyzőkönyv készült.

A lap megkérdezte a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnökét, Ruszin Zsoltot, mind gondol a jelenségről. Az adószakértő egyébként már maga is hallott ilyen esetekről.

Az a véleményem, hogyha majd az államtitkárt is feltartóztatják az országhatáron és megvizsgálják, hogy van-e adótartozása, sőt minden politikus, közszereplő átesik ezen, akkor lesz itt az ideje, hogy a katás fodrászokra is sor kerüljön. Amíg a NAV végrehajtási gyakorlata nem egységes és nem egyenlően jár el mindenkivel szemben, addig nincs miről beszélni!

– vélekedett a szakember.

debre20140429006-e1508409618853-1024x575.jpg
 
Csatolás megtekintése 1570926

De bizony van miről beszélni.... Fehér Hajó Kft. ? Milliárdos adótartozásokkal becsődöltetett nagy építőipari és egyéb cégek, amikből a csőd előtt kimentették a vagyont, az eszközöket és másik cégben kezdték előlről újra és újra ráadásul tönkretéve az alvállalkozó kis cégeket....és sorolhatnám.

Quod licet Jovi, non licet bovi ?
 
Ez olyan mod mint a szoc idokbe. Mikor mi jottunk el meg majd minden hova visum kellett, en maszek voltam es be kellett vinnem a rendorsegre a adopapiromat hogy nincs adotartozasom, maskulonben nem utazhattunk volna ki nyugatra ami 3 evente lehetet. Minden rendben volt, de hogy nehogy penz fizetes nelkul elengedjenek meg 13ezer Ft kozseg fejlesztesi adot be kellet fizetnem a tanacsnal es bemutatni a fakabatosoknak a nyugtat.
Lehet csak rank vonatkozott ez az ugybuzgosag, mert itt mar megismerkedtunk sok magyarral akik millios adotartozast hagytak otthon.
 
Monjuk a svájci szervek sem szívbajosak ha kaszírozni kell.
Egyik barátunk kivándorolt Amiba meggazdagoni. 15 év mulva
mint látogatót, reggel hatkor keltette fel a rendőrség egy zürichi luxus hotelban és bekaszírozták rajta az elfelejtett parkoló bütetést.

Az adó ügyekben elég lezserek. Adócsalás nem bűnügy. Csak megbüntet az adóhivatL és kész. Engem egyharmadoltak.:)
A gyerektartás fizetését viszont nagyon komolyan veszik.
Ismerősöm három hónapot kapott ez miatt. Le kellett ülnie.
 
Na akkor a nemzet gazszereloje nem fog menni a jaktjara nyaralni, hacsak nem vitetti a Balatonra.
Az már úgyis lassan az övé lesz körbe, közvetlen partmenti szállodák, kempingek sorba vándorolnak az ő tulajdonába.
Egyszer körbeér aztán hoznak egy döntést hogy akkor a közepe is az övé.
 
Nyaralni volt, közben kapott egy csekket amit gondolom azért nem fizetett be, mert külföldön volt. Hazajött, és megzsarolták már a reptéren, vagy fizet, vagy elvesznek tőle bármit ami fedezi a tartozást!
Ki az akinek ez normális eljárás?
most az mer baj ha bekell fizetni az adot nem tudom

nekem is bekell
akirol szo van a cikkbe az is rogton elo tutta venni csak nem akarta magatol
Például?
Utazni tud de, a közteher az smafu?
Persze ezzel vissza is lehet élni mert így bárkit megállíthatnak és majd egy-két hét múlva közlik hogy bocs....tévedtünk...
 
Természetesen igazad van, de... Egy államnak kell hogy legyenek más eljárási módjai mint a közönséges zsarolos útonállás.

Tök felesleges vegzálás. Akkor hozzon az állam olyan rendeletet, hogy X tartozás Y hónap után automatikus inkasszót jelent az összes létező számládra, ha pedig X meghalad egy bizonyos értéket, akkor a határátkelőkőn bizony problémáid lehetnek és ez legyen kihírdetve legalább annyira, mint a nemzeti konzultáció.
Akkor senkit nem lep meg, ha Haitire indulva még a NAV lehúzza a bankkártyáját. Mert azért valljuk be a XXI. században a kp. fizetés már lassan nem triviális.
 
Túl bonyolítod az egészet.
Tartozást meg kell fizetni.
Mert lehet húzni csavarni de, ha ilyen egyszerűen működhetne minden akkor a jogot is jobban tisztelnék az emberek.
 
Nyaralni volt, közben kapott egy csekket amit gondolom azért nem fizetett be, mert külföldön volt.

Mennyi ideig volt külföldön, 5 évig?

Ugye ilyen kamut te sem hiszel el, hogy egy nyaralás alatt megcsúszhatsz annyival, hogy a NAV zaklat?
Illetve ha már repülővel mész nyaralni(tekintsünk el most itt a WizzAir Milánó oda-vissza 8 ezer opcióktól) nem vagy képes befizetni időben amiről tudod, hogy be kell fizetni? Sőt mi több ma már a világon mindig fent van a nap, a bolygó túloldaláról tetszőleges magyar bankba beléphetsz és utalhatsz a NAV-nak.

Egyébként a NAV már nem küld csekket, sőt számlakivonatot sem a legtöbb adózónak. Ott az online felület, másodperc pontossággal lekérdezheted mennyivel tartozol. A fizetési hajlandóság már más kérdés...
 
Túl bonyolítod az egészet.
Tartozást meg kell fizetni.
Mert lehet húzni csavarni de, ha ilyen egyszerűen működhetne minden akkor a jogot is jobban tisztelnék az emberek.

Oké igazad van. Itt olvasás közben néztem egy amerikai filmet.(Fura bolygóegyüttállás :) ) Megérkezett a helyi behajtó és közölte a fickóval, hogy senkit nem érdekel, hogy neki az autó munkaeszköz, most ők ezt viszik, kivéve ha azonnal fizet. Ehhez képest itt nagyon liberális ez a szúrópróba.
 
Mennyi ideig volt külföldön, 5 évig?

Ugye ilyen kamut te sem hiszel el, hogy egy nyaralás alatt megcsúszhatsz annyival, hogy a NAV zaklat?
Illetve ha már repülővel mész nyaralni(tekintsünk el most itt a WizzAir Milánó oda-vissza 8 ezer opcióktól) nem vagy képes befizetni időben amiről tudod, hogy be kell fizetni? Sőt mi több ma már a világon mindig fent van a nap, a bolygó túloldaláról tetszőleges magyar bankba beléphetsz és utalhatsz a NAV-nak.

Egyébként a NAV már nem küld csekket, sőt számlakivonatot sem a legtöbb adózónak. Ott az online felület, másodperc pontossággal lekérdezheted mennyivel tartozol. A fizetési hajlandóság már más kérdés...
6 hónap megfelel?
És elhiszed-e hogy van aki valóban pihenni megy amikor nyaralásra készül és nem érdekli semmi? Nem visz magával laptopot, sőt, van aki még a telefonját is itthon hagyja?
Lehet hogy nem mindig a kisvállalkozót kellene számon kérni, a nagyhalak meg futhatnak szabadon. Életszerűbb lenne ha a milliárdokkal adósokat is elkapnák egyszer-egyszer.
 
6 hónap megfelel?
És elhiszed-e hogy van aki valóban pihenni megy amikor nyaralásra készül és nem érdekli semmi? Nem visz magával laptopot, sőt, van aki még a telefonját is itthon hagyja?
Lehet hogy nem mindig a kisvállalkozót kellene számon kérni, a nagyhalak meg futhatnak szabadon.
Életszerűbb lenne ha a milliárdokkal adósokat is elkapnák egyszer-egyszer.
no de hogy ??? azok magangeppel ropkodnek ,ott meg nincs financ
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,677
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére