Vádat emeltek az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolása miatt

Pénteken egy szövetségi bíróság első alkalommal emelt vádat egy olyan ügyben, amelyben felmerül a 2016-os amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásának gyanúja, értesült a Reuters.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi a pontos vád, mint ahogy azt sem, hogy ki a vádlott. A CNN úgy tudja: hétfőn kerül sor az első letartóztatásra. A vádemelési javaslatot az orosz befolyást vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller nyújtotta be.

Az amerikai titkosszolgálatok januárban egy 15 oldalas tanulmányban jelentették be, hogy Oroszország beavatkozhatott az amerikai elnökválasztásba. Az emailek meghekkelésével, a közösségi médiában terjesztett propagandával az lehetett a cél, hogy ne Hilalry Clinton demokrata jelölt nyerjen.

Később kiderült az is, hogy az orosz katonai titkosszolgálat (GRU) meghekkelt legalább egy olyan céget, amely a tavalyi elnökválasztás lebonyolításában használt szoftvereket gyártotta. A cél ezzel az lehetett, hogy megingassák a választások tisztaságába vetett közbizalmat.

Robert Mueller volt FBI-igazgatót májusban nevezték ki "a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló orosz kormányzati erőfeszítések és más kapcsolódó ügyek" vizsgálatára.

Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít, de vizsgálja Donald Trump volt kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn külföldi megbízásra végzett lobbitevékenységeit is. Mueller júniusban Donald Trump amerikai elnök ellen is vizsgálatot indított az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanújával.

Joób Sándor

14428240_762468_c957377c579c9a1ab0ed1279a917747e_wm.jpg
 
Jobb talán az amit a Soros-ellenesek akarnak? Nyílt helyett zárt társadalom, egy nagy „birodalom” helyett apró picsányi kis „nemzetállamok” egymástól elkülönülten, csak azért, hogy több entitás legyen amik kölcsönösen utálhatják egymást, miközben parányi törp-egójukat az egekig magasztalják semmitmondó de dagályos szónoklatokban?!

A Brexitet az ángliusok máris megszívták, holott még szinte el se kezdődött... Azt is megjósolom, ha a katalánoknak sikerül kivívni az annyira áhított függetlenséget, akkor lesznek csak igazán szarban: Katalónia katatóniába süllyed...

Egyáltalán, mi a faszom ez hogy „nemzeti önrendelkezés”? Egy nemzet határait mindig csak mesterségesen lehet meghúzni. A szememben a nemzuet egy nemlétező fogalom. Egy embernek lehet önrendelkezési joga, egy nemzetnek nem. Szerintem. Az embereket illetően az egyetlen létező csoportos entitás az emberiség egésze szerintem!

A nemzet mint fogalom káros, rossz, meg kell szüntetni. A birodalom ÉPP AZÉRT JÓ, mert ELNYOMJA a nemzeteket! Nemzetek nem kellenek. Elvileg Borsod ahol sok cigány él, akármikor mondhatná hogy ő egy külön önálló független ország: mondjuk „Romaland”. Mit szólnátok akkor a „nemzeti önrendelkezési joghoz”, hm?!

Az EU ott baszta el amikor nem úgy alakult meg már a legelején, hogy lemásolja az USA mintáját, kijelentve hogy aki egyszer belépett, SOHA nem léphet ki!
 
A migrációt nemcsak Trump lovagolta meg sikerrel. Érdemes megnézni az utóbbi 2 év európai választásait.
Én nem mondtam,hogy ki kovagolta még meg azt se hogy csak Ő
De te mondod érdemes megnézni hát nézd és hozd linkekkel.De legalább név felsorolási példákkal.
Különben sem tudom mire vélni válaszod.Most mentegeted Trumpot?
Már megint a "más is"
Vagy egy jelenségre hívod fel a figyelmet?
De hol a konklúzió?
Még azt se látom belőle örülsz vagy bírálod.
Semmi nem derül ki.
Én adtam konklúziót Trumra és az USA választási rendszerére
Te mit akarsz a migráció más is mondattal?
 
Talán azért mert az illegális migráció égető, valós probléma. A választópolgárok a bőrükön érzik a willkommenspolitik "jótékony" hatásait.
-
A választópolgárok a bőrükön érzik a willkommenspolitik "jótékony" hatásait
-
Ígen a migratio egy égetö probléma elsösorban az ülldözöttek, a katasztrofák és a reménytelenség elöl menekülök számára.
-
En még mindig jobban érzem magamat egy országban ahol Willkommen-nel fogadják a menekülteket mind ahol keritésel, kutyákkal és mindenekelött államilag elrendelt gyülölettel. Nézzd majd meg mi lesz a gyerekekböl akik a te eszméddel nönek fel.
-
22815056_1531662113537227_4496772175420684855_n.png

-
Hagy emlékeztesselek, a gyülöletröl szolo referendum kudarcba fulladt.
 
Az USA-ben legalább próbálják feltárni a választási csalásokat, ellenben, ha ez más országban történt volna, pl. ...
 
Ígen a migratio egy égetö probléma elsösorban az ülldözöttek, a katasztrofák és a reménytelenség elöl menekülök számára.

Csak halkan kérdem, az illegális migránsok közül akiket Európába invitáltatok, plüssmacival vártatok hány százaléka " ülldözöttek, a katasztrofák és a reménytelenség elöl menekülő" ... hány százalékát toloncoljátok ki németországból, hány százaléka tűnik el a no-go zónákban?

Hát az olasz hadihajókkal mi a helyzet amik nem engedik a Líbiából menekülőket Európába, az Erdogannal hogy is van a paktum, hogy egyik nap még szerencsétlen menekültekről van szó, másik nap már tökéletes helyük van a törökországi menekülttáborokban?
 
Utoljára módosítva:
Én nem mondtam,hogy ki kovagolta még meg azt se hogy csak Ő
De te mondod érdemes megnézni hát nézd és hozd linkekkel.De legalább név felsorolási példákkal.
Különben sem tudom mire vélni válaszod.Most mentegeted Trumpot?
Már megint a "más is"
Vagy egy jelenségre hívod fel a figyelmet?
De hol a konklúzió?
Még azt se látom belőle örülsz vagy bírálod.
Semmi nem derül ki.
Én adtam konklúziót Trumra és az USA választási rendszerére
Te mit akarsz a migráció más is mondattal?
Jelenségről van szó, ami gyorsan elterjedt a világban. A hatalomra törő politikusok olyan témákat szajkóznak ami a népek fülének kedves és máris nyert ügyük van, nem számít ha korrupt, adócsaló vagy volt kommunista besúgó,erre nem figyel senki. Szerencsés estben csak tök hülye a politikához, de ezt ellensúlyozzák a normális tanácsadói, miniszterei. Trumpnál megspékelte a dolgot az esetleges orosz beavatkozás a választásba nyilvánosságra került. Most izzadhatnak az ügyvédei mert ez nagyobbat szól, mint a Clinton-Mónika story.
(Ha eddig nem derült ki, hozzáteszem, h Trump nem tett olyat aminek örülnék.)
 
most éppen az oroszokon sor ... csak kíváncsiságból, a Googlebe keressetek rá az amerika kínai hackerek szavakra, ha nem az oroszok akkor a kínaiak a rosszak.... de Merkelt egészen biztosan nem hallgatták le az amerikaiak, a német belpolitikát garantáltan nem befolyásolták.
 
Utoljára módosítva:
Jelenségről van szó, ami gyorsan elterjedt a világban. A hatalomra törő politikusok olyan témákat szajkóznak ami a népek fülének kedves és máris nyert ügyük van, nem számít ha korrupt, adócsaló vagy volt kommunista besúgó,erre nem figyel senki. Szerencsés estben csak tök hülye a politikához, de ezt ellensúlyozzák a normális tanácsadói, miniszterei. Trumpnál megspékelte a dolgot az esetleges orosz beavatkozás a választásba nyilvánosságra került. Most izzadhatnak az ügyvédei mert ez nagyobbat szól, mint a Clinton-Mónika story.
(Ha eddig nem derült ki, hozzáteszem, h Trump nem tett olyat aminek örülnék.)
Jelenség de nem baloldali ez egy jobboldali ,netán meg merem kockáztatni szélső jobboldali jelenség,
Mármint amennyiben a migráció fenyegetettségének túlzott kihangsúlyozására gondolunk.A félelmet erősítve teszik.
Persze írtál mást is:"A hatalomra törő politikusok olyan témákat szajkóznak ami a népek fülének kedves"Ez más téma ezt populizmusnak nevezik.Rosszabb esetben demagógiának
Ezzel minden párt élhet és szokott is
Még egy mondatrészed volt: "ami a népek fülének kedves "
No ez mi is?Ez lehet szintén populizmus és demagógia.
Ígérgetésnek hívjuk mi magyarok.
Ám lehet jó oldalú is "ami a nép fülének kedves"
Amennyiben ez gazdaság és élet javító program.

Amennyiben megvalósul és nem ígérgetés marad.
Orbánról azt mondják meghallja megérzi ami az aktuális iránya a népnek.("ami a nép fülének kedves")
Azt felkarolja és szajkózza. Sőt kihasználja, sőt irányítva ráerősít mit szeress mit utálj még jobban.Éppen a félelem erősítésre gondolok.
Na még ide tartozik ha még se hallotta meg mi az irány
Vagy késő hallotta meg más hamarább, akkor ellopja ötletét.
Kifogja a szelet a vitorlájából.
Van egy nekem kedves jobbik javaslat amit nem tett magáévá.

Az óra átállítás megszüntetése.
Gondolom mivel ez az UNIO közös elfogadottsága.
Nem akar több konfrontációt és gyanút miszerint kifelé megy az EU-ból.
Ezen többet veszíthetne mint a szavazók szimpátiájával nyerhetne.
Azokét akik utálják és haszontalannak találják az átállítást
 
Utoljára módosítva:
Csak halkan kérdem, az illegális migránsok közül akiket Európába invitáltatok, plüssmacival vártatok hány százaléka " ülldözöttek, a katasztrofák és a reménytelenség elöl menekülő" ... hány százalékát toloncoljátok ki németországból, hány százaléka tűnik el a no-go zónákban?
-
Németország nem invitált senkit Europába.
Merkel azokat a száz-ezreket vette átt tölletek akiktöl Orbán állitolag "megvédte" a nyugatot. ;)
-
En büszke vagyok arra, hogy ebben az országban az emberek "plüssmacikat" adtak a hozzánk érkezö gyerekeknek a pályaudvaron, és nem gáncsokat, rugdosást mind amiben Mo.-on részük volt.
-
Mo. ma is olyan embertelenül bánik a migratioban levökkel, hogy a nyugat nem küld vissza senkit Orbánisztánba.
-
Semmi kétség, hogy ezek a felnöttek, de leginkább a "plüssmacit" kapo gyerekek, egytöl egyik egy nehéz helyzetböl jöttek, lebombázott, szétlött városokbol, falvakbol ahol 2015-ben már 5 éve tartott a háboru, a szomszédos országok menekülttáborai televoltak, az ellátás nem müködött....
-
Talán visszalapozol a történelembe 2-3 évet és megnézed mekkora volt az IS által elfoglalt terület, milyen intenzitással folytak a harcok, hogy a Török tábor ahol ma 3 millio menekült vár a harcok elmulására akkor még készen sem volt.
-
Emberek nem szoktak ok nélkül ezer kilométereket menni, gumicsonakkal a tengeren átkelni, kitenni magukat és a családjukat életveszélynek. A migratio az nem bungee springen.
-
Nem tudom megállni, hogy ne mondjam ki, olyan aljas hangon beszélsz mind egy a gestapo aki a honfitársainkat küldte 1944-ben, a háboru végén a KZ-ba. Szégyeld magad. Sose gondoltam, hogy mégegyszer ilyen alacsony nivora fog sülyedni a nép amihez az életem köt.
-
Csak olyanokat toloncolnak ki akik nem látják be, hogy jogilag nincs lehetöségük ittmaradni, ebböl viszont nagyon kevés van. A többség belátja és önként hazamegy akár milyen keserü is a kilátástalanság. Harcolni az ittmaradásukért az itteni segélyszervezetek, német barátok, az egyházak szoktak nem is rossz eredménnyel.
-
Mindenki számára világos volt, hogy az érkezök legalább fele egy idö után vissza fog menni a szülöhazájába, én is irtam erröl már 2 évvel ezelött is. Ez mindenüt igy van. Az 56-os magyar migránsok fele ugyancsak visszajött 1-3 éven belül.
-
Ezért nem is értem mit heccelsz itt, mindenki szereti a hazáját nemcsak a magyarok.
-
Nagy százalék nem tünhet el a "no go zonába" mert a helyet megkell osszák a keleteuropai hajléktalanokkal, akik Berlinben még a hid alatt is jobban érzik magukat mind Mo.-on vagy Lengyelországban.
-
Hát az olasz hadihajókkal mi a helyzet amik nem engedik a Líbiából menekülőket Európába, az Erdogannal hogy is van a paktum, hogy egyik nap még szerencsétlen menekültekről van szó, másik nap már tökéletes helyük van a törökországi menekülttáborokban?
-
Miféle hadihajokrol beszélsz? En ilyeneket olvasok itt:
"Deutsche Marine rettet fast tausend Flüchtlinge an einem Tag"
-
A Német tengerészet majd ezer menekültet mentett meg egy nap. (2017 julis).
-
Lehet, hogy a magyar határvadászok abban látják a feladatukat, hogy eröszakkal menjenek menekültek ellen,
a nyugati országokban szerencsére még nem ilyen fasiszta a szellem.
-
A Bundeswehr-nek "elláto-hajoi" (Versorgungsschiff) vannak a Földközi tengeren, a céljuk az életveszélyben levök megmentése.
-
Olaszorszár egyszer (ismétlem egyetlen egyszer) kapott egy különleges engedélyt fegyveres hajoval a Libiai vizekre menni, az embercsempészek és megfékezésére.
-
A Német Marine ezidáig 21.200 vészhelyzetben került menekülö ember életét mentette meg.

-
 
-
Németország nem invitált senkit Europába.
Csak kérdezd meg az utaca emberét mit jelent a Willkommenspolitik ... mit jelent ha bátorítjátok az illegális migrációt és azt ígéritek csak jöjjenek, majd szétosztjátok az érkezőket az EU tagországokban.

Emberek nem szoktak ok nélkül ezer kilométereket menni, gumicsonakkal a tengeren átkelni, kitenni magukat és a családjukat életveszélynek. A migratio az nem bungee springen.

de mégis fizetitek a védőpénzt Erdogannak, csak tartsa vissza a az emberáradatot, tapintatosan elfordítjátok a tekinteteket, a részletek nem fontosak hogyan csinálja. Az sem érdekel a líbiai parti örség az olasz hadihajókkal, hogy állítja meg az a "menekülteket" csak ne érkezzenek meg az olasz partokra.
https://hirtv.hu/hirtvkulfold/olasz-hadihajok-indulnak-libiaba-1400623

Csak olyanokat toloncolnak ki akik nem látják be, hogy jogilag nincs lehetöségük ittmaradni, ebböl viszont nagyon kevés van. ........
Mindenki számára világos volt, hogy az érkezök legalább fele egy idö után vissza fog menni a szülöhazájába

hogy is van....szóval az illegális migránsok fele a kérelmek elbírálása után, nem is menekült?! Hova megy vissza...Szíriába, Afganisztánba, Irakba?! jószántukból, mert 2015, az indulásuk óta megváltozott valami?!
 
Utoljára módosítva:
-
Németország nem invitált senkit Europába.
Merkel azokat a száz-ezreket vette átt tölletek akiktöl Orbán állitolag "megvédte" a nyugatot. ;)
-
En büszke vagyok arra, hogy ebben az országban az emberek "plüssmacikat" adtak a hozzánk érkezö gyerekeknek a pályaudvaron, és nem gáncsokat, rugdosást mind amiben Mo.-on részük volt.
-
Mo. ma is olyan embertelenül bánik a migratioban levökkel, hogy a nyugat nem küld vissza senkit Orbánisztánba.
-
Semmi kétség, hogy ezek a felnöttek, de leginkább a "plüssmacit" kapo gyerekek, egytöl egyik egy nehéz helyzetböl jöttek, lebombázott, szétlött városokbol, falvakbol ahol 2015-ben már 5 éve tartott a háboru, a szomszédos országok menekülttáborai televoltak, az ellátás nem müködött....
-
Talán visszalapozol a történelembe 2-3 évet és megnézed mekkora volt az IS által elfoglalt terület, milyen intenzitással folytak a harcok, hogy a Török tábor ahol ma 3 millio menekült vár a harcok elmulására akkor még készen sem volt.
-
Emberek nem szoktak ok nélkül ezer kilométereket menni, gumicsonakkal a tengeren átkelni, kitenni magukat és a családjukat életveszélynek. A migratio az nem bungee springen.
-
Nem tudom megállni, hogy ne mondjam ki, olyan aljas hangon beszélsz mind egy a gestapo aki a honfitársainkat küldte 1944-ben, a háboru végén a KZ-ba. Szégyeld magad. Sose gondoltam, hogy mégegyszer ilyen alacsony nivora fog sülyedni a nép amihez az életem köt.
-
Csak olyanokat toloncolnak ki akik nem látják be, hogy jogilag nincs lehetöségük ittmaradni, ebböl viszont nagyon kevés van. A többség belátja és önként hazamegy akár milyen keserü is a kilátástalanság. Harcolni az ittmaradásukért az itteni segélyszervezetek, német barátok, az egyházak szoktak nem is rossz eredménnyel.
-
Mindenki számára világos volt, hogy az érkezök legalább fele egy idö után vissza fog menni a szülöhazájába, én is irtam erröl már 2 évvel ezelött is. Ez mindenüt igy van. Az 56-os magyar migránsok fele ugyancsak visszajött 1-3 éven belül.
-
Ezért nem is értem mit heccelsz itt, mindenki szereti a hazáját nemcsak a magyarok.
-
Nagy százalék nem tünhet el a "no go zonába" mert a helyet megkell osszák a keleteuropai hajléktalanokkal, akik Berlinben még a hid alatt is jobban érzik magukat mind Mo.-on vagy Lengyelországban.
-

-
Miféle hadihajokrol beszélsz? En ilyeneket olvasok itt:
"Deutsche Marine rettet fast tausend Flüchtlinge an einem Tag"
-
A Német tengerészet majd ezer menekültet mentett meg egy nap. (2017 julis).
-
Lehet, hogy a magyar határvadászok abban látják a feladatukat, hogy eröszakkal menjenek menekültek ellen,
a nyugati országokban szerencsére még nem ilyen fasiszta a szellem.
-
A Bundeswehr-nek "elláto-hajoi" (Versorgungsschiff) vannak a Földközi tengeren, a céljuk az életveszélyben levök megmentése.
-
Olaszorszár egyszer (ismétlem egyetlen egyszer) kapott egy különleges engedélyt fegyveres hajoval a Libiai vizekre menni, az embercsempészek és megfékezésére.
-
A Német Marine ezidáig 21.200 vészhelyzetben került menekülö ember életét mentette meg.

-

Ernő, én most nem akarom azt állítani hogy nincs semmiben se igazad abban amit írtál. De azért ne ess már át megint a ló túloldalára kérlek!

Azt nem tudom, az '56-os magyarok közül mennyien mentek vissza. Eleinte biztos nem sokan mert ha megteszik, halál vagy minimum börtön várta volna őket... Később lehet hogy sokan visszamentek. De ez mindegy is.

Azt viszont nekem ne mondd hogy aki egyszer iszonyú nélkülözéseken és veszélyeken át eljutott az EU-ba Szíriából vagy más hasonló „mennyei” helyről, az majd igazán ÖNKÉNT visszamegy oda, csak mert „belátja” hogy legálisan nem maradhat! Az isten szerelmére akit te úgy kedvelsz... ENNYIRE NEM LEHETSZ NAÍV!

Gondolj már bele, mi a tökömet veszíthet vele ha mégis marad, illegálisan?! SEMMIT!!!!!!!!

Először persze biztops megpróbálja a maradást legálisan. Mert hátha lesz nagy mázli! Nem jön össze? Nos, marad illegálisan. Mert 2 eset van: vagy lebukik, vagy nem. Ha nem: az neki jó. Ha lebukik: megölni csak nem fogják! És lehet hogy sikerül felszívódnia a lebukás után is megint. És újra meg újra... Legrosszabb esetben bedugják egy cellába és pár hét után erőszakkal visszaviszik a származási országába, azaz oda ahova sokkal korábban kellett volna visszatérnie „önként”. Évekkel ezelőtt. Azaz tényleg semmit se vesztett, mert addig is jól élt, a közbenső évek alatt!

Ezzel nem azt mondom hogy amíg illegális, okvetlenül bűnözésből élne. De hogy visszatérne?! Jó, persze, biztos van olyan is mert nagy az isten állatkertje, lehet akár 1 vagy 2 százalék olyan is... de hogy nem ez a jellemző az biztos!

Tudod kik mennek vissza nagy számban önként valóban? MAGYAROK, akik kimennek mittudomén Angliába, USA-ba, akárhova azt híve ott kolbászból van a kerítés, aztán rájőve hogy ja mégse, 100-ból 99 egy évet se húz ki!

Na de ők nem éltek azrét ANNYIRA rosszul Magyarországon se...

Igen, a szerencsevadászok visszatérnek. De nem az aki gyalog botladozik végig ezer kilométereket az életét kockáztatva!
 
Söt, úszóleckéket is kapnak ezek a gyerekek:

Csatolás megtekintése 1572756
Szégyen arra aki rosszra gondol! Ezek csak amolyan későn érő egyedek. Vagy épp koravénnek a sok átélt nyomorúság miatt látszanak. Elvégre nőben is van aki letagadhatna tíz évet is a korából azt mondják rá. Hát ezek a képen ugyanebben a helyzetben vannak csak ellenkező előjellel: ők MÍNUSZ tíz vagy akárhány évet tagadhatnak le!

Bár fene tudja, hasonló esetben maci helyett jobban örültem volna valami normális állásnak. Ja, ez azt bizonyítja hogy én is koravén vagyok, a gondolkodásom miatt, szóval nem szóltam semmit.
 
Szerintem pont, hogy nem átlátható a diktatúra. Egy szűk réteg gonosz "játéka".
Elkésve vettem észre hogy tagadod.
Hát hogy mi az átlátható vagy világos az a mihez képest
Egy fő szabály van a diktatúrában kussolj vagy csattan a bümtetés.Ne húzz ujjat ne bíráld a kormányt a vezetőt.
Ne csinálj semmi olyat ami nem tetszik a diktatúrának, amiből baj van.
Ha így nézzük átlátható ás világos.Nincs semmi hitegetés ámítás.Zárkózz be kussolj.
Ettől még igaz az amit írtál "szűk réted és öncélú és gonosz"
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,671
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére