Isten megnyilvánult kegyelme

„Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.” Ezt mondta Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

A vak is láthatja, hogy új szakaszba lépett a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mostantól istent is hadba küldték. Voltak már erre utaló jelek, hiszen a papság már korábban is bőszen matatott Orbán hatalmának kiteljesítése érdekében, de most úgy látszik, bajban a haza, istent is bevetették, mint csodafegyvert.

Isten kegyelme tehát megnyilvánult. Sejthettük volna, ha nem lettünk ennyire gyarlók és hitetlenek. Mert mi másnak tulajdonítsuk, ha nem isteni csodatevésnek, hogy a Nemzet Veje, Tiborcz István, 29 évesen 369 millió forintos házikót vásárolt? Ezzel még szegény Szijjártó Pétert is megelőzte, akinek 36 éves koráig kellett várnia arra, hogy Dunakeszin 167 millió forintért egy helyes kis kulipintyót vásároljon magának. Kölcsönökből persze, meg szülői segédlettel. Utóbbiak szintén nem a zavarosban halászva keresték a pénzt, egy dolgos élet megfeszített munkájával hordták össze a ház árát.

És Orbán istenének a keze lehet abban is, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelőből az ország nyolcadik leggazdagabb emberévé küzdötte fel magát. Épp ma jelent meg a magyarországi Forbes legújabb összeállítása a leggazdagabb magyarokról, mely listán a Lölönek becézett felcsúti polgármester vagyonát immár 105 milliárd forintra taksálják.

Nagy utat járt be Orbán, az egykori istentagadó fiatal politikustól egészen mostanáig. A rendszerváltozás hajnalán ő és pártja a magyar parlamentben gúnyolta a kereszténydemokratákat – nem a mostaniakat, hanem az akkoriakat, akik legalább messziről igazinak látszottak.
Most meg, miniszterelnökként, isten kegyelmének megnyilvánulásáról papol nekünk. Kezdjünk ezzel a mondattal, amit tudunk, vagy amit akarunk. Nyeljük le, ha tudjuk, köpjük ki, ha undorodunk tőle.

Ezt kapta Orbántól a reformáció 500. születésnapjára. Szép ajándék: ha annak idején Luther tudta volna, hogy ilyen prófétái lesznek, bele sem kezd az egészbe.

Földes Péter

luter.png
 
Erkölcsi hullák... Mondjuk is el felettük a Halotti beszédet, a jelen viszonyokra aktualizálva:

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, korrupt ës hazug vogymuk. Mënyi bizalomban terömtevé elevé miü elnökünköt Viktorkát, ës aduttȧ valá neki az Országházat hȧzoá. Ës mënd az Országban valou bevételëktűl mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy bevételtűl, az Korrupciótul. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik : isȧ, ki napon fogadád az bűnös bevétűlt, hȧlálnek hȧláláȧl holsz! Hȧdlȧvá holtát terömtevé Istentűl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, ës megtömé zsebét az tilvot pínztűl. Ës az pínzben hȧlála levék. Ës az pínznek úl keseröü valá övé öröme, hugy minden eledel mely belőle veend turkokȧt migé szakasztja valá. Nüm hëon mogánek, gye mënd ű fajánek hȧlálut ëvék. Haraguvék Isten, ës vetevé űt ez munkás világ belé: és lëün hȧlálnek ës pukulnek fëszë, ës mënd ű nemének. Kik azok? Mind az kik az ő Kormányában vogynak. Hugy ës tiü látjátuk szümtükhel: isȧ, senki köztük igy embër sem múlhatjȧ ez vermöt, isȧ mënd belé vettetének mert leszálla rája az haraguvása az ö mögcsalattatott népének, mert Isten mögengödé azt!
 
Nem akármi teljesítmény volt ezt begépelni....:D
 
500 Ft belépővel toborozták a szegény keresztény lelkeket az Arénába.És még talán valami jutányos vendéglátás (ebéd szendvics) is volt, csak menjenek.
Persze az első 1 órás blokk a politikusoké.Még oda is odatolják az arcukat.Az ünnepeinkre.Keresztényként, reformátusként hányok...
És a kiválasztott előadóművészek is megér egy pár szót. Csakis hű kormányközeli színészek, énekesek....Semmi kritikus hang, semmi libsi arc.
Magyar költő versével ünnepelte a reformációt Európa Wittenbergben, de itthon még a neve is alig hangzott el, mert kiállt nyilvánosan a CEU mellett. Azért én ide írom Miklya Zsolt.
 
Gondolom, hogy nem Isten segitsege, hanem az othoniak tobbsege fogja eldonteni mi lesz a tovabbiakban az O-hazaban.
 
Nem akármi teljesítmény volt ezt begépelni....:D
Sajnos az elemi őszinteség kötelez rá hogy bevalljam: 5 percbe se tellett. Ugyanis, mindössze rákerestem a gugliban a halotti beszédre, meg is találtam több helyen, random módon a wikipédiás linkre kattintva onnan kicopyztam, bepasteltem a CH-ra aztán csak annyi volt a dolgom hogy ahol akartam, megváltoztattam a szöveget... Szóval, az ötletért magasztalhatsz, azt kiérdemeltem, meg mittudomén a fogalmazási teljesítményért, stb, de önmagában a gépelésért nem, mert az csak pár másodperc volt.

Számítástechnika rulez...
 
Nyugalom. Ha mindez egy esetleg megnyert választási év végén van, amikor nem (annyira) kellenek a nemlétező frakció által iránylott pásztori szózatok és hithű cselekedetek, ez a mondat valószínűleg el sem hangzott volna. Legfeljebb a koronázási ünnepségek és a felkent beiktatás elötti héten :dr_16:
 
Kiraly-uralkodok szokasa volt isten kegyelméböl kapott hatalomra hivatkozni.

Hova jutottunk? Az opositionak csak egy erve lehet ezek utan:
Mi is beszeltünk istennel nekünk azt mondta, hogy Orban hazudik. :)
Varjal Ernoe! En a multkor a konyhaban voltam eppen pacal porkoltet foztem es akkor megjelent isten. Azt mondta, hogy az illatra jott de ha mar itt van akkor megjegyzi, hogy mindenki hazudik az oppoziciot es teged is beleertve.
Azt is mondta, hogy en fasza gyerek vagyok de csak ha meg teszek egy kis foghagymat a pacalhoz es baromira beerositem cseresznye paprikaval.
Te azt mondod, hogy az oppozicionak is ezt mondta?
 
Hogy mit hazudozol te itt össze-vissza?! Mit mondtam én neked?! Eleve, tudd meg, nem is szeretem a pacalpörköltet!!!!
 
Gondolom, hogy nem Isten segitsege, hanem az othoniak tobbsege fogja eldonteni mi lesz a tovabbiakban az O-hazaban.
Kizárt!
Majd a románok, vagy erdélyiek, vagy mik eldöntik mi is legyen nálunk.
Mi ebben a " választás " ellenére sem tudunk dönteni. Az ellenzéknek ismét illegalitásba kell vonulni, és föld alatti mozgalmakkal legyűrni ezt a sok mihaszna trógert, mert legálisan nem engedik, nem engedhetik megbuktatni magukat.
 
„Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.” Ezt mondta Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

A vak is láthatja, hogy új szakaszba lépett a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mostantól istent is hadba küldték. Voltak már erre utaló jelek, hiszen a papság már korábban is bőszen matatott Orbán hatalmának kiteljesítése érdekében, de most úgy látszik, bajban a haza, istent is bevetették, mint csodafegyvert.

Isten kegyelme tehát megnyilvánult. Sejthettük volna, ha nem lettünk ennyire gyarlók és hitetlenek. Mert mi másnak tulajdonítsuk, ha nem isteni csodatevésnek, hogy a Nemzet Veje, Tiborcz István, 29 évesen 369 millió forintos házikót vásárolt? Ezzel még szegény Szijjártó Pétert is megelőzte, akinek 36 éves koráig kellett várnia arra, hogy Dunakeszin 167 millió forintért egy helyes kis kulipintyót vásároljon magának. Kölcsönökből persze, meg szülői segédlettel. Utóbbiak szintén nem a zavarosban halászva keresték a pénzt, egy dolgos élet megfeszített munkájával hordták össze a ház árát.

És Orbán istenének a keze lehet abban is, hogy Mészáros Lőrinc gázszerelőből az ország nyolcadik leggazdagabb emberévé küzdötte fel magát. Épp ma jelent meg a magyarországi Forbes legújabb összeállítása a leggazdagabb magyarokról, mely listán a Lölönek becézett felcsúti polgármester vagyonát immár 105 milliárd forintra taksálják.

Nagy utat járt be Orbán, az egykori istentagadó fiatal politikustól egészen mostanáig. A rendszerváltozás hajnalán ő és pártja a magyar parlamentben gúnyolta a kereszténydemokratákat – nem a mostaniakat, hanem az akkoriakat, akik legalább messziről igazinak látszottak.
Most meg, miniszterelnökként, isten kegyelmének megnyilvánulásáról papol nekünk. Kezdjünk ezzel a mondattal, amit tudunk, vagy amit akarunk. Nyeljük le, ha tudjuk, köpjük ki, ha undorodunk tőle.

Ezt kapta Orbántól a reformáció 500. születésnapjára. Szép ajándék: ha annak idején Luther tudta volna, hogy ilyen prófétái lesznek, bele sem kezd az egészbe.

Földes Péter

Csatolás megtekintése 1573289
*
...nagy utat járt be döbrögi és nem fáradt bele. S, mind többen egyre dühösebbek vagyunk...
:mad:
 
De attól tartok nem elegen...o_O
Előbb-utóbb meglesz a "kritikus tömeg", és ezeket elsöpri a népharag. Az utolsó csepp még hiányzik a pohárból.
(Nézd a Welstein-jelenséget. Csak el 1 embernek kellett a nyilvánosság elé lépni - az utolsó csepp -, és micsoda országokon átívelő lavina zúdult az "elit" nyakába, elsodort istenített művészt, minisztert, professzort.)
 
Nem fog még kicsurranni a pohár...mert az emberek még mindig jobban bíznak az ismert rosszban mint egy ismeretlenben.
 
Nem fog még kicsurranni a pohár...mert az emberek még mindig jobban bíznak az ismert rosszban mint egy ismeretlenben
Ebben hitték sokan, h a trónjukról viszik őket a mauzóleumba. Lámpavasra akasztva belátták, h tévedtek. Hülyíteni, megfélemlíteni csak egy bizonyos határig lehet a tömeget. Utána már szakad a cérna. A következményeket ember nincs, aki megjósolja. Szóval nem érdemes játszana Istent.
 
Orbánnak eddig mindig sikerült a pathoszt növelnie azáltal, hogy ahol a beszédében megakadt és csak levegö jött a szájábol, a nevetségesen sipolo hangot megprobálta elfolytani.
-
Néhány évvel ezelött, a Nemzeti Galeriában megrendezett "Hösök, Királyok, Szentek" kiállitás megnyitásánál már hallottuk, hogy a miniszterelnök mind a három cimre pályázik.
-
Ezért nem lepett meg engem a hatalmat legitimálni kiváno "Isteni jogra" valo hivatkozás.
-
ho1__Custom_.jpg

-
A kiállitás, az én meglátásom szerint, egy ikonokbol konstruált nemzeti büszkeség, ami nem tükrözi a történelmet, hanem sokkal inkább a kor szellemét és a megrendelöinek az ideologiáját, ami ugyan olyan tanulságos mind félelmetes.
-
„Ma az a remény tölti el szívünket, hogy a XXI. századi magyar nemzet az őt megillető helyre kerül”. - hallhatjuk Orbán szájábol mi vitte táncba annakidelyén a nationálszocialistákat.
-
"A jövőt magyar nyelven írják" - fenyeget tovább. Amiböl arra lehet következtetni, ezuttal mi magyarok szálljuk meg No.-ot? :)
-
En ugy tudtam, hogy a templombajárás ugy lett Istvánra rá eröltetve, de látom ezt is átköltötték: "Nagyszerű eseményeket csodálunk itt ... amelyek megmutatják nekünk, hogy a rend magyarországi elvei, a kereszténység és az állam szuverenitás eszméje olyan erős, hogy a tíz évszázados viharok nem tudták elsülyeszteni a hajót"
-
Ennek a beszédnek a közvetlen folytatása a Luther évfordulon kinyilatkoztatott "Dei gratia", a hatalom menyei legitimálása. Magyarország alkotmánya, nyilvánvaloan az IS-államhoz hasonloan Isteni és nem polgári törvényekre lesz helyezve.
-
Volt egyszer egy sláger a kommunista rendszer uralma ellen, aminek az aktualitása sajnos ma is megvan:
........
Az építész
Nagy házat tervezett
Óh, óh, igen
S, hogy miért lett rossz
Még ma sem érti meg
Óh, óh, igen
Ne sírjatok, lányok
Ne sírjatok, srácok
Ne sírjatok, lányok
Az élet szép - lehetne :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére