Szaktanácsadás - szakértés - tanfelügyelet II.

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Szervusztok! A minősítési eljárással kapcsolatban vagyok olyan slamasztikában, amelyre eddig nem találtam választ, ezért fordulok hozzátok útmutatásért.

Idén az intézményvezetőm unszolására jelentkeztem a 2018. évi Ped I. minősítésre úgy, hogy 2016 szeptember óta tanítok (jelenleg másfél éve) és csak 2018 júniusában szerzem meg a mesterdiplomámat (jelenleg tanári szakirányú BSc diplomával tanítok középsikolában).
Ha jól látom a helyzetet, ez még nem mond ellent a jogszabályoknak, mivel a két év gyakornoki időt 2018 szeptemberében töltöm be, vagyis ősszel minősülnék és addigra a mesterdiplomám is megszerzem (ha egyáltalán feltétel, ugyanis az EMMI rendeletek csak általában (osztatlan) diplomáról beszélnek és a régi rendszerrel vonatkozó jogszabályokat nem találtam).

Az igazi problémám egy váratlan körülmény, miszerint 2018 nyarától várhatóan egy évig külföldön fogok tartózkodni, vagyis ősszel nem tudok részt venni a minősítés bemutató/védő részén, hacsak nem lehet alkalmazás nélkül a volt iskolámban megvalósítani (álmodozom).

A minősítő eljárás nagykönyve szerint "A nem kötelező minősítési eljárásban a jelentkezést a pedagógus legalább két hónapja folyamatosan fennálló keresőképtelenségére, vagy az Mt. 294. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott hozzátartozója tartós otthoni ápolására hivatkozással az OH-hoz intézett írásbeli nyilatkozatával – amelyhez mellékelni kell az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa által kiadott igazolást – a portfólióvédés, vagy a pályázat védése időpontjáig vonhatja vissza."

A dilemmám a keresőképtelenség és a más szférában való munkavállalás ütköztetéséből fakad. Külföldön nem pedagógusi, hanem szakmai (programozó) állást töltenék be, de ez esetben nem tudom, érvényesíthető-e sikertelenség nélkül a minősítés visszavonása vagy elhalasztása.

Utóbbi esetet valószínűtlennek tartom az alábbi idézet miatt: "Amennyiben visszamondás esetén előre nem látható, elháríthatatlan oknál fogva a minősítés évében már nem lehetséges az új időpont kijelölése, legkésőbb a minősítés évét követő év március 31. napjáig terjedő időszakra eső új időpontot kell kijelölni."

Ezek szerint tehát vagy visszavonom (amit, ha minden igaz, csak a fenti két esetben tehetek meg) vagy sikertelennek minősítik, mivel ősszel nem leszek pedagógusként foglalkoztatva. Ezt azonban szeretném mindenképpen elkerülni, mivel "Sikertelen minősítővizsga esetében a gyakornok gyakornoki ideje a sikertelen vizsga napját követően két évvel meghosszabbodik."

Esetleg arra gondoltam még, hogy az intézménnyel valamilyen módon (fizetés nélküli) pedagógusi munkaviszonyt tartok fenn, de csak az adott bemutatónapon és védésen veszek részt. Ezt viszont már szabálytalannak és nehezen kivitelezhetőnek találom.

Megpróbálom összefoglalóan kérdésekbe foglalni a problémám:
Lehetséges-e nem pedagógusi munkakör esetén visszavonni a minősítő eljárást?
Hivatkozhatok-e a július-augusztus hónapokra, mint itthoni keresőképtelenségre és ezáltal visszavonhatom-e jelentkezésem, ha közben külföldön munkát vállalok?
Kérvényezhetem-e a két év gyakornoki idő letelte előtt, 2018 szeptember helyett 2018 májusában a minősítő eljárás lezárását?

További kérdésem volna, hogy a minősítés közbeni esetleges intézményváltás akadályozza-e a minősítés sikerességét? (Ha nyáron nem külföldre mennék dolgozni, hanem itthon egy másik intézménybe.)

Válaszaitokat előre is köszönöm.

u.i.: Az általam hivatkozott dokumentum Az emberi erőforrások minisztere által 2013. november 19-én elfogadott általános tájékoztató anyag negyedik, javított változata.
 
gtszg

Állandó Tag

Kedves Barnabás!
A jelentkezést ne vond vissza.
Feltételezem, hogy szeptember 1-től dolgozol, így a gyakornoki időd is akkor jár le. Az biztos, hogy szeptember elején nem lesz minősítő vizsgád, mert a felkészülési idő a nyári szünetre esne. A jogszabály szerint van esélyed a májusi időpontra. A különböző trükköket nem érdemes alkalmazni. A helyi POk-nál kérvényezzétek ezt a korábbi időpontot. Így ha visszajössz, ped1-ből indulhatsz.
A minősítés sikeressége tőled függ. A váltás csak az időpontot befolyásolhatja.
A jogszabály:
"(6) A gyakornok
a) az (1)–(5) bekezdés szerint megállapított gyakornoki idő lejártának hónapjában, vagy
b) ha a gyakornoki idő a tanítási évet követő nyári szünet alatt jár le, a tanítási év május hónapjában tesz minősítő vizsgát."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2017.11.04 - 2017.12.31
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem is volt egy "szint alatti" mester pf-em.
Én az előzetes értékelés napján hívtam Szikora Ágnest, megadtam az adatokat és vázoltam a problémám.
(én arra hivatkozva (jogszabályt idézve) jeleztem aggályaim, hogy a fenntartó egy másik sulija igazgatóját jelölte delegáltnak, aki nem is szakértő - suli igazgatója volt a jelölt)
Visszaszólt telefonon és kérte, hogy ezt küldjem az : [email protected] címre.
Délután már törölték is, új eljárás lesz új bizottság és én már nem leszek benne!!!!! :)
Szerintem kérdezz utána, én egy referenssel történő beszélgetéssel elégedett lettem volna, de hát épp fel tudta venni a telefont...

Ja, és szakos voltam, az elnökömet nem tudtam meggyőzni, hogy ő írjon, tehát léptem én....
Jobban szeretek jogszabály szerint dolgozni..., mert akkor nem lesz eljárási hibám. Bocs, de én így "szeretem".
Kedves Anett!
A jogszabály szerinti munkához figyelmedbe ajánlanám:
"10/E. § (1) A minősítő bizottság elnöke felel a minősítő vizsga, a minősítési eljárás szakszerű és törvényes lebonyolításáért, a minősítő bizottság törvényes működéséért."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2017.11.04 - 2017.12.31

Előzőleg nem reagáltam hasonló hozzászólásodhoz, de most úgy gondolom, hogy igen.
A minősítő bizottság egy csapatmunka. Az első nehézség, amiről ritkán beszélünk, hogy az esetek nagy százalékában ismeretlen emberekkel kerülünk egy bizottságba. A munka akkor sikeres és eredményes, ha együtt tudunk dolgozni. Ehhez tisztelni kell egymást, egymás munkáját. Ezzel az aurával megyünk a pedagógushoz, és így mi adjuk meg az eljárás alaphangulatát. Rajtunk múlik, hogy a pedagógusok hogyan vélekednek rólunk, a szakértői (bizottsági) munkánkról.

Az eljárási hibát több oldalról lehet nézni. Ha apróságok miatt töröltetek eljárást nem biztos, hogy nem hiba. Egy elnököt megkerülni nem biztos, hogy nem hiba.
Egy bizottság munkája (általában) három ember munkája, nem csak az enyém. De az én munkám is benne van abban, hogy milyen összhangban tudunk dolgozni.
 
Kedves Barnabás!
A jelentkezést ne vond vissza.
Feltételezem, hogy szeptember 1-től dolgozol, így a gyakornoki időd is akkor jár le. Az biztos, hogy szeptember elején nem lesz minősítő vizsgád, mert a felkészülési idő a nyári szünetre esne. A jogszabály szerint van esélyed a májusi időpontra. A különböző trükköket nem érdemes alkalmazni. A helyi POk-nál kérvényezzétek ezt a korábbi időpontot. Így ha visszajössz, ped1-ből indulhatsz.
A minősítés sikeressége tőled függ. A váltás csak az időpontot befolyásolhatja.
A jogszabály:
"(6) A gyakornok
a) az (1)–(5) bekezdés szerint megállapított gyakornoki idő lejártának hónapjában, vagy
b) ha a gyakornoki idő a tanítási évet követő nyári szünet alatt jár le, a tanítási év május hónapjában tesz minősítő vizsgát."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2017.11.04 - 2017.12.31

Köszönöm szépen a gyors választ, a szerződésem szeptember 15-ével kezdődik, ami nem tudom, mennyire lehetetleníti el a májusi lehetőséget.

Szeretném most letudni, hamár a portfólió dokumentumaival elbíbelődtem.

Esetleg kérhetek segítséget ahhoz, hogy a külföldi utazás, illetve a jelenlegi foglalkoztatás megszűnésén kívül érdemes-e (és milyen) más indoklást fogalmazni a kérvényben?

Közben megtaláltam a - viszonylag megnyugtató - legrosszabb esetet az oktatas.hu gyik-jában, miszerint a minősítési eljárás megszüntethető, amennyiben
"d) a pedagógus foglalkoztatási jogviszonya a minősítő vizsga, vagy a minősítési eljárás személyes megjelenését igénylő eseményét megelőzően, - a pedagógus munkakörben történő további foglalkoztatás céljából történt áthelyezés esete kivételével - megszűnt,"
326/2013. Kormányrendelet 12/C. § (1)-(2)
 
Siry Tünde

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma reggeli üzenet az OH-tól:

"Tisztelt Szakértő Kolléga!

A pedagógus minősítés és pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) Szervező felületén a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a látogatások elfogadásának funkciója feleslegessé vált, ezért hamarosan kivezetésre kerül mind az intézmények, mind pedig a szakértők felületéről. Ez a gyakorlatban a következő módon érinti a szakértőket.

Pedagógusminősítési eljárás során a látogatás a publikálás után azonnal az érintett szakértők részéről automatikusan elfogadottá válik. Az intézmény részéről az intézményi delegált kijelölésével történik meg a látogatás elfogadása. Amennyiben a minősítő bizottság tagja a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10/D. § (3) bekezdés c) pontja szerinti OH által delegált szakértő az intézményi delegált helyett, úgy a látogatás a publikálás után az intézmény részéről is azonnal elfogadottá válik.

Pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) esetén a látogatás a publikálás után az intézmény és a szakértők részéről azonnal automatikusan elfogadottá válik.

A fentiekből látszik, hogy tulajdonképpen az „Elfogadás” funkció kiiktatásáról van szó oly módon, hogy az érintett intézmények és szakértők számára a beavatkozási lehetőség továbbra is nyitott marad, hiszen a kérelmek benyújtásával ezután is befolyásolható egy-egy adott eljárás folyamata. A funkció bevezetésétől azt várjuk, hogy jelentősen csökken azoknak a megszervezett látogatásoknak a száma, melyeket azért töröl az Oktatási Hivatal, mert az ellenőrzés-értékelés megkezdése előtt valamely érintett nem fogadta el a látogatást.

Bízunk abban, hogy a fejlesztéssel a felhasználók és az érintettek munkáját jelentősen könnyítjük.

Együttműködését köszönjük, további eredményes munkát kívánunk!

Üdvözlettel:
Oktatási Hivatal"
 
Verőce

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm. Csak bosszant, mert ezeket a dokumentumokat olvasom esténként, és elvileg a felkészülési időszakban innen kell gyűjtenem az információkat.
A vezető kötelessége, hogy a dokumentumokat a jogszabályoknak megfelelően elkészítse. Ha elavult, hibás, ellentmondó, hiányos, az vezetői hiba. Persze, a napi aktuális feladatok sokszor fontosabbak, ez a sor végére marad. De akkor mi értelme a szabályzatoknak?
Ha lektorálni nem is a mi dolgunk, de egy CTRL+C-t megér, hogy jelezd a jegyzőkönyvben vagy értékelésben, amit sok órányi munkával megtaláltál.
 
petracica60

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha szeretné foglalkoztatni az iskola a kollégát, akkor találtok kiskaput. A határozott idejű munkaszerződését meg kell szüntetni. Azonnal fel kell adni a hirdetést a közigállás.hu-n, amelyre jelentkezik a kolléga. Ellátatlanul feladat nem maradhat, ezért határozott idővel felveszitek. Néhány hétig munkanélküli lesz ebben az esetben. Ha van pedagógiai asszisztens álláshelyetek, oda azonnal felvehetitek határozatlan idővel.
u.i. ha a vezető jó viszonyban van a tanker. vezetővel, akkor ezt úgy is meg lehet oldani, hogy pénteken megszüntetik a jogviszonyát, hétfőn újat kötnek vele (indok: nincs aki ellássa a gyerekeket, nem tud az iskola arra várni, hogy hátha jelentkezik valaki az álláshirdetésre)
Ha már letöltötte a gyakornoki két évét, hogy alakul tovább ez a helyzet, meddig kell újra minősülnie stb?
 
gtszg

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha már letöltötte a gyakornoki két évét, hogy alakul tovább ez a helyzet, meddig kell újra minősülnie stb?
Az új szerződéskötés után, ha ténylegesen meg van a 2 éve, akkor csak a (3) bekezdés aktuális, vagyis 6 hónappal hosszabbodik a gyakornoki ideje.
"2. §
(2)8 A két év gyakornoki időbe a foglalkoztatási jogviszony létesítése előtt megszerzett szakmai gyakorlat idejét be kell számítani azzal, hogy gyakornoki időként a két évből hátra levő időt kell – a (3) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – a kinevezésben, a munkaszerződésben rögzíteni. Ha az ilyen módon számított gyakornoki idő lejárta és a minősítő vizsga között kevesebb, mint egy hónap lenne hátra, a gyakornoki időt egy hónappal vagy a pedagógus kérésének megfelelő mértékben, de legfeljebb hat hónappal meg kell hosszabbítani.

(3)9 Ha a foglalkoztatási jogviszony létesítésekor a pedagógus rendelkezik a 6. § (1) és (2) bekezdése szerinti két év szakmai gyakorlattal, de nem rendelkezik a 6. § (3) bekezdése szerinti hat év munkaviszony jellegű jogviszonnyal, számára – kivéve, ha sikeres minősítő vizsgát tett – hat hónap gyakornoki időt kell kikötni."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2017.11.04 - 2017.12.31
 
a fa

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettetek csokorba szedni az oldalakat.
Segítség volt egy névtelen fórum tagunknak.
Most is lehet segíteni:
Debrecen-Nyíregyháza "vonalon" történelem tanár keres egy kevéssé elnyomó tantestületet...
Angolul jól beszél, de nincs papírja róla...
Kéttannyelvű suli is profitálhatna vele...
Napközi esetleg akadna??? Már azt is vállalna, havutána lenne értelmesebb...
Már kiharcolta a ped2-jét is....
Alapdokumentumokat is készítene....
Elnyomó tantestület???? Itt valami nem kerek.
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok! A minősítési eljárással kapcsolatban vagyok olyan slamasztikában, amelyre eddig nem találtam választ, ezért fordulok hozzátok útmutatásért.

Idén az intézményvezetőm unszolására jelentkeztem a 2018. évi Ped I. minősítésre úgy, hogy 2016 szeptember óta tanítok (jelenleg másfél éve) és csak 2018 júniusában szerzem meg a mesterdiplomámat (jelenleg tanári szakirányú BSc diplomával tanítok középsikolában).
Ha jól látom a helyzetet, ez még nem mond ellent a jogszabályoknak, mivel a két év gyakornoki időt 2018 szeptemberében töltöm be, vagyis ősszel minősülnék és addigra a mesterdiplomám is megszerzem (ha egyáltalán feltétel, ugyanis az EMMI rendeletek csak általában (osztatlan) diplomáról beszélnek és a régi rendszerrel vonatkozó jogszabályokat nem találtam).

Az igazi problémám egy váratlan körülmény, miszerint 2018 nyarától várhatóan egy évig külföldön fogok tartózkodni, vagyis ősszel nem tudok részt venni a minősítés bemutató/védő részén, hacsak nem lehet alkalmazás nélkül a volt iskolámban megvalósítani (álmodozom).

A minősítő eljárás nagykönyve szerint "A nem kötelező minősítési eljárásban a jelentkezést a pedagógus legalább két hónapja folyamatosan fennálló keresőképtelenségére, vagy az Mt. 294. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott hozzátartozója tartós otthoni ápolására hivatkozással az OH-hoz intézett írásbeli nyilatkozatával – amelyhez mellékelni kell az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa által kiadott igazolást – a portfólióvédés, vagy a pályázat védése időpontjáig vonhatja vissza."

A dilemmám a keresőképtelenség és a más szférában való munkavállalás ütköztetéséből fakad. Külföldön nem pedagógusi, hanem szakmai (programozó) állást töltenék be, de ez esetben nem tudom, érvényesíthető-e sikertelenség nélkül a minősítés visszavonása vagy elhalasztása.

Utóbbi esetet valószínűtlennek tartom az alábbi idézet miatt: "Amennyiben visszamondás esetén előre nem látható, elháríthatatlan oknál fogva a minősítés évében már nem lehetséges az új időpont kijelölése, legkésőbb a minősítés évét követő év március 31. napjáig terjedő időszakra eső új időpontot kell kijelölni."

Ezek szerint tehát vagy visszavonom (amit, ha minden igaz, csak a fenti két esetben tehetek meg) vagy sikertelennek minősítik, mivel ősszel nem leszek pedagógusként foglalkoztatva. Ezt azonban szeretném mindenképpen elkerülni, mivel "Sikertelen minősítővizsga esetében a gyakornok gyakornoki ideje a sikertelen vizsga napját követően két évvel meghosszabbodik."

Esetleg arra gondoltam még, hogy az intézménnyel valamilyen módon (fizetés nélküli) pedagógusi munkaviszonyt tartok fenn, de csak az adott bemutatónapon és védésen veszek részt. Ezt viszont már szabálytalannak és nehezen kivitelezhetőnek találom.

Megpróbálom összefoglalóan kérdésekbe foglalni a problémám:
Lehetséges-e nem pedagógusi munkakör esetén visszavonni a minősítő eljárást?
Hivatkozhatok-e a július-augusztus hónapokra, mint itthoni keresőképtelenségre és ezáltal visszavonhatom-e jelentkezésem, ha közben külföldön munkát vállalok?
Kérvényezhetem-e a két év gyakornoki idő letelte előtt, 2018 szeptember helyett 2018 májusában a minősítő eljárás lezárását?

További kérdésem volna, hogy a minősítés közbeni esetleges intézményváltás akadályozza-e a minősítés sikerességét? (Ha nyáron nem külföldre mennék dolgozni, hanem itthon egy másik intézménybe.)

Válaszaitokat előre is köszönöm.

u.i.: Az általam hivatkozott dokumentum Az emberi erőforrások minisztere által 2013. november 19-én elfogadott általános tájékoztató anyag negyedik, javított változata.
Szia! Esetleg nincsen 6 év bármilyen munkaviszonyod?
Ha visszajössz, akkor semmlesz meg a 6 év bejelentett munkaviszony?
 
anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Elnyomó tantestület???? Itt valami nem kerek.
Azaz lelkes tanár, akit nem hagy sem a főnök, sem a kollégák dolgozni, nehogy jobb legyen, mint ők.... Így már kerekebb???
Talán ezért váltana....
Én is ezért váltottam, csak nekem több lehetőségem volt a fővárosban.... (Meg többféle papírom is..)
 
Utoljára módosítva:

BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Azaz lelkes tanár, akit nem hagy sem a főnök, sem a kollégák dolgozni, nehogy jobb legyen, mint ők.... Így már kerekebb???
Talán ezért váltana....
Ha egy ilyen lelkes tanárt sem a kollégái, sem a vezetője nem hagy nyugodtan dolgozni, akkor mi lehet ott szegény gyerekekkel?
 
Tamara69

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők!
Óvodapedagógus kolléganőm tölti portfólióját, az ő kérdéseit tolmácsolom, ill. véleményetekre lennénk kíváncsiak az alábbiakról:
1. kép: hogyan jelölje be a csoport összetételét? (nagycsoportosai vannak, nem vegyes)
2. kép: Tantárgyi kapcsolódáshoz mit jelöljön? A "nem tantárgyhoz", ill. "nem tantárgycsoporthoz kötött" megfelelő?
A "Pedagógiai tevékenység dokumentumai" fülön kell-e feltölteni "nem kívánok dokumentumot feltölteni" doksit a Pedagógiai szakmai tevékenységek bemutatása, dokumentumai, Egyéb pedagógiai tevékenység bemutatása, dokumentumai és az Önálló alkotói, művészeti tevékenységek bemutatása, dokumentumai-hoz?
Előre is köszönöm hozzászólásaitokat, javaslataitokat
 
Csatolások

  • Névtelen.png
    Névtelen.png
    71.4 KB · Olvasás: 29
  • Névtelen2.png
    Névtelen2.png
    68.8 KB · Olvasás: 27

anett5

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Anett!
A jogszabály szerinti munkához figyelmedbe ajánlanám:
"10/E. § (1) A minősítő bizottság elnöke felel a minősítő vizsga, a minősítési eljárás szakszerű és törvényes lebonyolításáért, a minősítő bizottság törvényes működéséért."
326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet Hatályos: 2017.11.04 - 2017.12.31

Előzőleg nem reagáltam hasonló hozzászólásodhoz, de most úgy gondolom, hogy igen.
A minősítő bizottság egy csapatmunka. Az első nehézség, amiről ritkán beszélünk, hogy az esetek nagy százalékában ismeretlen emberekkel kerülünk egy bizottságba. A munka akkor sikeres és eredményes, ha együtt tudunk dolgozni. Ehhez tisztelni kell egymást, egymás munkáját. Ezzel az aurával megyünk a pedagógushoz, és így mi adjuk meg az eljárás alaphangulatát. Rajtunk múlik, hogy a pedagógusok hogyan vélekednek rólunk, a szakértői (bizottsági) munkánkról.

Az eljárási hibát több oldalról lehet nézni. Ha apróságok miatt töröltetek eljárást nem biztos, hogy nem hiba. Egy elnököt megkerülni nem biztos, hogy nem hiba.
Egy bizottság munkája (általában) három ember munkája, nem csak az enyém. De az én munkám is benne van abban, hogy milyen összhangban tudunk dolgozni.

Jogszabállyal ellentétes dolog volt.
Jogszabályt sértett a dolog.... bocs, de ebben én nem veszek részt.
Az OH is így találta. Vállalom, ha ez hiba. Bocs, ha túl alapos vagyok...
Az jobb lenne bármely szereplőnek, ha az OH ezt utólag megvizsgálja - mert az eljárás után jelzem -, hogy itt a 326-osban szereplő szabályok nem teljesültek és újabb eljárást ír ki a minősítésre?????? Vagy az eredményt utólag törli???
Ez álláspontom szerint igen lényeges szempont, és kifejezetten a minősülő érdekében tettem.
Vagy ezt legközelebb hagyjam figyelmen kívül???
 
nyár9

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők! Leginkább alapfokú művészeti oktatás (hangszer-zongora) területén jártas kollégák segítségét szeretném kérni egy most portfóliót töltő kollégám részére. A Szakmai tapasztalatok, munkahely feltöltésénél akadunk el. Hiába rögzítjük a tantárgynál, hogy zongora (rá is kattintok a felkínált lehetőségre) mentés után üresen marad. Mellékelek 3 fotót, hátha tudtok segíteni. Előre is köszönjük!
 
Csatolások

  • 2.jpg
    2.jpg
    57.8 KB · Olvasás: 70
  • 1.jpg
    1.jpg
    106.7 KB · Olvasás: 67
  • 3.jpg
    3.jpg
    106.8 KB · Olvasás: 67
Kedves Szakértők! Leginkább alapfokú művészeti oktatás (hangszer-zongora) területén jártas kollégák segítségét szeretném kérni egy most portfóliót töltő kollégám részére. A Szakmai tapasztalatok, munkahely feltöltésénél akadunk el. Hiába rögzítjük a tantárgynál, hogy zongora (rá is kattintok a felkínált lehetőségre) mentés után üresen marad. Mellékelek 3 fotót, hátha tudtok segíteni. Előre is köszönjük!

Miután a tantárgyat kiválasztottátok, mellette - jobb oldalon - van egy kis ikon, ami a rögzítésre szolgál, arra kell kattintani és utána újból menteni.
 
BAJ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Szakértők!
Óvodapedagógus kolléganőm tölti portfólióját, az ő kérdéseit tolmácsolom, ill. véleményetekre lennénk kíváncsiak az alábbiakról:
1. kép: hogyan jelölje be a csoport összetételét? (nagycsoportosai vannak, nem vegyes)
2. kép: Tantárgyi kapcsolódáshoz mit jelöljön? A "nem tantárgyhoz", ill. "nem tantárgycsoporthoz kötött" megfelelő?
A "Pedagógiai tevékenység dokumentumai" fülön kell-e feltölteni "nem kívánok dokumentumot feltölteni" doksit a Pedagógiai szakmai tevékenységek bemutatása, dokumentumai, Egyéb pedagógiai tevékenység bemutatása, dokumentumai és az Önálló alkotói, művészeti tevékenységek bemutatása, dokumentumai-hoz?
Előre is köszönöm hozzászólásaitokat, javaslataitokat
Én ebben nem tudok segíteni, de ha ilyen az óvodapedagógusok felülete, akkor ez jó nagy marhaság. Még a vegyes csoport sem stimmel, mert ahogy a többi választási lehetőséget elnézem, akkor az jön le, hogy mind iskolára vonatkozik. A vegyes csoport kifejezés is. Pl.: gyógypedagógus SNI órája lehet vegyes, hiszen lehetnek együtt két évfolyamból (vagy többől a gyerekek).
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére