Útkeresőknek

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Mindannyian keressük az utunkat, mindenki aki itt van már elindult a maga ösvényén, de néha elágazásokhoz érünk, ahol elgondolkodunk melyik a jó irány. Arra gondoltam, létrehozok egy olyan fórumot, ahol segítjük egymást az előrehaladásban. Az út elején járókkal és egymással is megoszthatjuk tapasztalatainkat, így tudunk igazán fejlődni.

Segítsük egymást.
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Kezdem, ha szabad.
Eleinte faltam a könyveket. Amikor érdeklődni kezdtem a téma iránt, akkor még nehezen lehetett ezoterikus témájú könyvekhez hozzájutni, antikváriumokban, zömmel angolul lehetett egy-egyet kifogni. Azután szabaddá vált az ilyen tárgyú könyvek kiadása, és én nagy élvezettel, megemésztetlenül faltam őket. Hatalmas gondot okozott nekem, hogy a felismert igazságokat nem tudtam a mindennapi életem gyakorlatába átültetni, illetve csak igen szegényesen. Magamban mester után kiáltottam, aki segítene eligazodni. Próbálkoztam is, majdnemhogy erőszakkal, de sehogyan sem sikerült összejönni vele.

A belső hangom azt súgta, hogy nem mesterre van szükségem, hanem feladatokra. Persze, hogy pánikba estem, hogy lennék én képes feladatokat megoldani, amikor a felismert igazságokat sem vagyok képes rendesen alkalmazni. A válasz lakonikus volt: csak olyan feladatot kapok, amiket képes vagyok megoldani.
Jajj nekem!!
És jöttek szemközt emberek, ki jó szóra, ki tevőleges segítségre várva. Megpróbáltam tehetségem szerint segíteni. Közben jöttek olyanok is, akik nálam sokkal képzettebbek voltak elmélet terén, de a gyakorlati alkalmazással nagyon le voltak maradva. Rengeteget tanultam tőlük. A legfontosabb talán az, hogy nincs ember, aki ne érdemelne tiszteletet. Meg talán az, hogy a szeretet az én jelenlegi értelmezésemben nem egy szépséges érzelem, hanem emberi hozzáállás a másik emberhez.

És ezzel az odafordulással, és az elmélet gyakorlati alkalmazásával olyan nagyon szépen elvoltam egy darabig, jól is esett, szivesen csináltam, örömöm is volt benne. Egészen addig, míg nem kaptam egy tekintélyes rúgást onnan, ahonnan nagyon nem vártam. Rendes ezos nem kesereg sokáig, hanem levonja a tanulságot. Két nap dühöngéssel vegyes kesergés után tudomásul vettem, hogy az életemnek ez a szakasza lezárult. És lássatok csodát, szemközt jött az interneten ez a fórum. Kellemes társaság, és nicsak;) , rengeteg letölthető irodalom! Azt hiszem, ezúttal újra az elméleti képzésem kerülhet sorra, és reménykedem, hogy az újonnan tanult dolgok alkalmazása sem lesz már olyan nehéz.:)
 
  • Tetszik
Reagált: Jmh

Rafael

Állandó Tag
Állandó Tag
Helló Anamaya!
Megint megtaláltalak. Büszke vagyok, hogy ilyen emberekkel beszélgethetek! Sikerült minden és köszönöm!! Gratulálok a fórumhoz, megelőztél de hát én még kezdő vagyok.
b.p.! Egyetértek veled. Fogadd meg Anamaya tanácsát, ha még nem ismered a Próféciákat! Az én családomban megváltozak a dolgok és még csak most kezdődik. Úgy érzem mintha idő zavarban lennék, annyi tanulni való van itt. Azt mondták: türelem.
Na szevasztok. megyek olvasni.
 

Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó olvasást! Én jelenleg csak töltögetek, töltögetek, már mint le, fel még nem nagyon van mit!
A mi életünk is megváltozott /gyökeresen néhány éve/ és a teremtést gyakoroljuk jelenleg!

Talán az alábbi idézet segit másnak is!

Meditáció az életemről

Hátrahagyom eddigi életemet.
Megváltozom. Hiszem és akarom, elképzelem,
tudom, hogy hogyan teszem.
Épp itt az ideje.
Hívtalak Atyám és azonnal a segítségemre jöttél.
Nem is akárhogy, a teljességeddel.
Köszönöm mérhetetlen kegyelmedet, hogy a Te
fényedben, vonzásodban, közelségedben, szeretetedben
egyszer bűnbánatot tarthattam.
Azóta itt ugyanezt teszem.
Atyám, bocsásd meg eddigi életemet,
vétkeimet, bűneimet.
Ellenségeim már nincsenek, mindenkinek
megbocsátottam.
Akiket megbántottam, azoktól rég
bocsánatot kértem.
Csak szeretek, elfogadok.
Előbb-utóbb szeretnek, elfogadnak.
Elindultam a cselekvő szeretet
útján és ebben növekedem.
Szemléletemet átalakítom.
Kiüresítem magam,
hogy Szent Lelkeddel feltöltekezhessek.
Istenért teszem azt, amit teszek.
Hogy legyen meg a Te akaratod bennem,
mely az idők kezdete előtt létezett
és most hosszú út után visszajutva
Tehozzád
Minden beteljesedjen
örök szeretetedben.
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban szükséges a türelem. Ennél is fontosabb, megélni a dolgokat, tapasztalatokat szerezni, mert nem elég elolvasni a dolgokat meg is kell élni, akkor lesz a mienk. Természetesen ezúttal is saját tapasztalatomra hagyatkozom! Mennyi mindent szeretnék még tudni, szerintem még az elkövetkező 20 életem sem lesz elég mindenre! :)

Szerintem b.p. élete, amit leírt példaértékű. Hallgat a belső hangjára, megéli a dolgokat! Megpróbálom én is hasonlóan élni az életem, de nem mindig megy.
váratlan támadásokban nekem is volt részem, mi több van is. Már sokat gondoltam arra, ezzel tesztelnek, hogy mennyire állok ki a hitem, a véleményem mellett. jöhetett bármi rossz, sokszor a rosszakaróimat is kihúztam a gödörből, mert a lelkem ezt diktálta.
 

morey

Állandó Tag
Állandó Tag
A tudás haszontalan,amit a külvilág által fedeztél fel,annak nincs értéke..
Azt már felfedezték..
A legnagyobb felfedezés Önmagad megismerése,minél többet tanulsz annál kevesebbet tudsz..
Még senki nem fedezte fel az ön-ön lényed..
Egyedül Te vagy az aki felfedezheti,senki más..
A könyvek,a filmek a zenék,utmutatók,mankók,melyek segitenek megismerni az életet rejtelmeit..:)
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt gondolom, a küvilág által felfedezett tudás hasznos, mert a lélek/felsőbb én/tudatalatti nem felejt, s amit egyszer megtanult a tudás megmarad. Azt is el tudom képzelni, hogy későbbi életben profitál a tudásból a lélek. Fontos felfedezni önmagunkat, és ezáltal az elsajátított tudást megélni, és akkor válik saját tudássá. A könyvek, filmek, zenék éppannyira mankók, útmutatók, mint egy másik ember tapasztalatai, tanácsai. Érdemes elolvasni, meghallgatni, és leszűrni azt, ami számunkra emészthető, legalábbis én így teszem. :)
 

Rafael

Állandó Tag
Állandó Tag
Anamaya!
Biztos, hogy igazad van. Tudjuk, hogy minden mindennel összefügg és mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk az üzenetet hoz számunkra.
Tehát megpróbálok figyelni de ez a fantasztikus férfi egó mindig beledumál.
Üdv.
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
Anamaya!
Biztos, hogy igazad van. Tudjuk, hogy minden mindennel összefügg és mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk az üzenetet hoz számunkra.
Tehát megpróbálok figyelni de ez a fantasztikus férfi egó mindig beledumál.
Üdv.

Ne aggódj, a női ego is!
A hétköznapi gondokról nem is beszélve, persze arra is van ezoterikus magyarázat. :)

Az üzenetet észrevenni, pedig szerintem néha a legnehezebb.

kiss
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
A tudás haszontalan,amit a külvilág által fedeztél fel,annak nincs értéke..
Azt már felfedezték..
A legnagyobb felfedezés Önmagad megismerése,minél többet tanulsz annál kevesebbet tudsz..
Még senki nem fedezte fel az ön-ön lényed..
Egyedül Te vagy az aki felfedezheti,senki más..
A könyvek,a filmek a zenék,utmutatók,mankók,melyek segitenek megismerni az életet rejtelmeit..:)

Az én példám, kedves Morey, kicsit ellentmond a tiednek. Műszaki végzettségem van és ez gondolkodásmódot ad, amiből nem tudok és ezért nem is akarok kibújni. Életem során kétszer volt, amikor a természettudományokból levont következtetés szolgált bizonyságul Isten létezésére és a teremtés igazságára. Természetesen mindnyájan más indítással érkeztünk, más utat jártunk be, az én példám nem lehet álatalános érvényű, de a tied sem.
A könyvekkel, filmekkel és egyéb forrásokkal példálul úgy vagyok, hogy mind az elefántot írják le, mint a példázatbeli vakok. Csak aki a lábánál áll mást érzékel, mint a fejénél álló. Így bizony vannak olyan irodalmak, amik nem az én mentalitásomhoz valók, ahelyett, hogy profitálnék belőlük, mosolyra gerjesztenek. Vannak mások, amiknek minden szava hozzám szól. Talán ezek egy másféle beállítottságú embert sokkal kevésbé érintenek meg.
 

Bonaona

Állandó Tag
Állandó Tag
A tudás haszontalan,amit a külvilág által fedeztél fel,annak nincs értéke..
Azt már felfedezték..
A legnagyobb felfedezés Önmagad megismerése,minél többet tanulsz annál kevesebbet tudsz..
Még senki nem fedezte fel az ön-ön lényed..
Egyedül Te vagy az aki felfedezheti,senki más..
A könyvek,a filmek a zenék,utmutatók,mankók,melyek segitenek megismerni az életet rejtelmeit..:)

Szia Morey!
Miért mondja Jézus a mennyekországa bennetek lakozik és miért mondja sok misztikus tanító az út befelé vezet, mi a meditáció és hogyan hat életünkre, mit jelent ébernek lenni? Aki már ezekre tudja a választ elmondhatja magáról, hogy ébren van. Köszönöm Morey...

De ha ezekre a kérdésekre elkezdtél elméleteket gyártani, akkor még biztos van elötted néhány felismerésre váró információ halmaz.Azokat az ismeret anyagokat amiket magadévá teszel, de még nem érintett meg a felismerése a nem tudás állapotának lehet nevezni. Mikor megérted mikor eggyé válsz vele akkor lesz tudás.
Ha valaki azt állítja magáról sokat tud,az biztos, hogy keveset, de ha a sok információtól úgy érzed annyimindent tudok és még is úgy érzem semmit, a legjobb úton haladsz. A nem tudás állapota az ami engedi neked meglátni, megérezni, mélyen felismerni és egyéválni azzal a végső felismeréssel, ami csakis benned születhez meg. Amit sehol máshol nem érhetsz el. Egy mester csak utat mutathat, de járnod neked kell rajta, ha ezt egyszer megérted, nem keresel, csak egyszerüen megérkezel önmagadba, ahonnan indultál, hisz te vagy az alfa és az omega. Jézus azt monda Én vagyok az út az igazság és az élet... értsd meg. Olyan szép és olyan sok színü az élet, és minden ember egy egyedi és utánozhatatlan, minden ember utja a saját végső megismeréséről szól. Ahogy a mesterek szokták mondani: Maga az út a lényeg, és sajnos kikell ábrándítsak néhány embert aki keresi az útat, mert már régen jársz rajta, mert Te vagy maga az út... Azért jöttél, hogy tapasztalj, hogy megtapasztald a saját alkotásaidat az anyagi világban. Minden amit most saját magad körül látsz, a te saját alkotásod. Minden amit elhiszel,vagy ellene vagy, jónak vagy rossznak ítélsz meg a te valóságodat alkotja, csak is rád vannak hatással a te igazad és te éled. Minden út egyedi és ismételhetetlen, ne akard más útját követni,hisz az lehetetlen, te csak légy önmagad, csak egyszerűen élvezd az útat...hisz Te vagy az Út az Igazság és az Élet.... Ezért mondja Budha az út befelé vezet, mert ha ezt tudod, nem azzal töltöd az idődet, hogy keres valamit ami rajtad kívül van és elmúlik az élet, hanem egyszerűen csak megérkezel és elkezded élvezni azt az utat amit eddig kerestél és amin már réges régóta elindultál....
"Az élet leckék sorozata, melyeket át kell élnünk, hogy megértsük őket és rájöjj,miért kaptad, mikor megérted maga a felismerés az ami megváltoztatja életedet..."kiss
 

Bonaona

Állandó Tag
Állandó Tag
"Egyszer elérkezik életünkben a rejtélyes találkozás, mikor valaki felismeri, kik vagyunk és kivé válhatunk, s működésbe hozza képességeink áramköreit."

"Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék.
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról."
(Diane Loomans)
 

shakti69

Állandó Tag
Állandó Tag
A sok út közül melyik a mi utunk? Ezt a nehéz megtalálni és bizony lehet egy élet is kevés hozzá! Néha jó lenne, ha mások utat mutatnának.
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
A sok út közül melyik a mi utunk? Ezt a nehéz megtalálni és bizony lehet egy élet is kevés hozzá! Néha jó lenne, ha mások utat mutatnának.
Úgy gondolom, az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy rossz utat nem tudunk választani. Akármerre indulunk, a feladatunk szembe fog jönni velünk. Amiben hibázhatunk, az az, hogy nem vesszük fel, megkerüljük, amivel dolgunk lenne, nem vonjuk le a tanulságot a hibáinkból. És akkor jön az a panasz, hogy miért akadok én össze mindíg ilyen emberekkel, miért gond nekem mindíg, hogy... Bizony, sokszor nehéz meglátni az orrunk előtt levő igazságot.
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
A sok út közül melyik a mi utunk? Ezt a nehéz megtalálni és bizony lehet egy élet is kevés hozzá! Néha jó lenne, ha mások utat mutatnának.

Azt gondolom, valóban nehéz megtalálni az utunkat, de valahol azt felejtjük el, hogy valójában már úton járunk. Mások a te utadat nem mutathatják meg, csak tanácsot adhatnak merre menj tovább. Ha úgy vesszük mindig mindenki utat mutat nekünk, rajtunk áll, merre megyünk tovább. Ha nyitott szemmel jársz észreveszed azokat az embereket, akik segítenek neked, hogy a számodra helyes irányban haladj előre! :)
 

Remka

Állandó Tag
Állandó Tag
Eszembejutott még egy számomra alapmű: Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály. :)

Alapmű még szerintem "dr. Michael Newton: Lelkünk útja" is. Most olvasom, nekem nagyon tetszik. Tele van esettanulmánnyal, amit egy orvos készitett a pácienseivel, akik elmesélik, hogy mi történt velük a köztes létben, mielőtt újra inkarnálódtak.
 

Anamaya

Állandó Tag
Állandó Tag
természetesen hipnózisban, ez kimaradt az előbb

A hipnózis és a hipnózis alatt átélt élmények biztosan nagyon érdekesek. Valamiért tartok a hipnózistól és a hipnózis alatt átélt élmények a jelen életre gyakorolt negatív hatásaitól. De időt fogok szentelni rá, és még ma elkezdem elolvasni, anélkül nem mondhatom el a saját szubjektív véleményem. :)

Köszönöm az ötletet.kiss
 

agica27

Állandó Tag
Állandó Tag
Bonaona ezt csuda jól leírtad, köszönöm. Én rengeteget olvastam már, és minél többet olvasok - úgy érzem - annál kevesebbet tudok. (Olyan sokan és sokszor írták már ezt le, hogy ide alig mertem beírni :).) Azt mondják, a lelkünk mindent tud, csak emlékeznünk kellene rá a földi életünkben is.

A lelkünk útjai 3-4 könyvet abban a tudatban vettem meg, hogy az első kettő is megvan. Keresem, hogy akkor elölről olvasom az egészet - mert ugye úgy kerek -, hát sehol nem találom. (Kölcsönadtam és nem került vissza.) Hála Valakinek, aki feltette a letöltésekre, csak megtaláltam, igaz nem "eredetiben" de így is jó. A hipnózisban csak azt mutatják meg az embernek, amit megért, nem a félelem keltése a cél.
 
Oldal tetejére