A hupikék szavunk a "hupál, hupogat", üt-ver jelentésű igéből származik. Tehát ütéstől eredő kék foltot jelent.
A tulipiros megfejtése már nem ilyen egyszerű. Egyes kutatók a finn "tuli", vagyis tűz szóval egyeztették, mások a tulipán pirosból próbáltak magyarázni, sőt a franciaországi Tours helynevet is keresték benne. Csefkó Gyula szerint a tulipiros tulija a túr szóból származik. De ennek nincs köze Tours városához, hanem azonos azzal a szláv eredetű és "fekély, seb" jelentésű főnévvel, melyet mai köznyelvünk már nem ismer. Csak ebben a közmondásban emlegetjük még: "Közös lónak túros (tehát nem túrós!) a háta."
Ahogy a hupikék a verés okozta szederjes folt a testen, ugyanúgy a verés okozta sebnek turipirosa a tulipiros. :blink:
ha van szó amit rühelek az akkor a csaj... itt is sokszor használják
mint "csajok"
Honnan került nyelvünkbe a csaj szó?
Már a háború előtt ismerték; Gelléri Andor Endre le is írta a szót, persze, a művészi hatás érdekében az Egy önérzet története című könyvében. Az Anyanyelvi Kaleidoszkópból tudjuk, hogy még ennél is nagyobb múltja van a mai ifjúsági nyelvben oly gyakori csajnak. Tolvajnyelvi szóként főleg "szerető" jelentésében 1900-tól kezdve vannak rá adataink. Csaknem valamennyi szótárunkban megtalálható. Cigány eredetű szó, a fiúgyermek jelentésű "csávó" nőnemű párja.
Értelmes szó-e a tillaárom haj, az ingyom-bingyom meg a recefice?
Zolnai Béla írja a Nyelv és hangulat című érdekes és tanulságos művében az indulatszavakról:
"Vannak olyan nyelvalakok, amik egyenesen abból a célból nyerik hangalakjukat, hogy bizonyos hangulatot vagy jelentést kifejezzenek." Tehát a hangalakhoz, a hangzáshoz fűződik szükségképpen valami jelentés. A kérdés azonban meglehetősen bonyolult, mert fogalmi jelentéssel bíró szavakból is alakulhat indulatszó. Nézzünk példákat!
A magyar ni! vagy né! a nézdből kurtult indulatszóvá. A jé! a Jézus névből formálódott. Az elriasztó, elzavaró durva mars! kifejezése a német vezényszóból, a Marschból fejlődött haragos indulatszavunkká.
Az igazi indulatszó nyilvánvalóan nem így keletkezik, hanem együtt születik az érzelmekkel. Az ösztönösen feltörő hangcsoportok, egyéni és pillanatnyi alkotások egymástól függetlenül is megegyezhetnek egymással. Ha egy ausztráliai bennszülött tövisbe lép, esetleg ugyanúgy kiálthat fel, mint egy izlandi halász, aki belezuhant a tengerbe. Ezek az igazi, indulatból fakadt indulatszavak megrögződnek, megszokottá válnak és elterjednek, sőt esetleg fogalmi szóvá alakulhatnak.
A jaj és a hujujuj a magyar nyelv sajátja. Az óbégatást a német au weh-ből alakítottuk. Akikre azt mondjuk, hogy óbégat, azt enyhe megvetéssél kezeljük. A jajgatás őszinte indulatot jelez, az óbégatás érzelmi rájátszást. Az indulatszó lényeges kelléke az ember által beleérzett hangulat vagy jelentés.
Igen ám, de mit jelent az aranyjánosi "Tillaárom haj!"? Zolnai Béla így válaszol erre a kérdésre: A "Tillaárom haj!" ritmusával, értelmetlen és mégis hangutánzókra emlékeztető hangcsoportosításával és esetleg személyragozott végződésével sajátos, újszerű vegyülékét adja a primitív lelkesedésnek és a humoros szójátéknak, ami kitűnően illik a költemény gúnyos hangjához. A tillalárom, tillalárom, tillilárom-tullilárom, a tituli-talimentum nem egy népdalunk refrénjében bukkan fel. Értelmes szavak is alakultak ebből a játékos hangsorból: Baranyában a betegesen dülöngélőre mondják, hogy tillározik; Komáromban a tilitor pedig nem más, mint a hazafelé dúdolva menő részeg ember.
A recefice, az ingyom-bingyom meg a táliber tutáliber a fiktív szavak, a nyelvutánzás, vagyis a halandzsa fogalomkörébe tartoznak.
A népnyelvben is van halandzsa?
A nép alkot abszurd nyelveket, mint Rabelais: Briszmarg d algotbric nubstzne zos...
Lilliput nyelvét is csak Swift beszélte: Golbasto Momarem Evleme Gurdilo Shefin Mully Ully...
Gulácsy Lajos festőművészen kívül senki sem ismerte Nakonxipán álombirodalmának nyelvtanát. Viszont nemcsak az íróknak, művészeknek kerekedik kedve szabad fantáziájú nyelvteremtésre, hanem a népnek is! Erdélyi János így nyilatkozik erről A magyar líra című tanulmányában:
"Holmi kukoricakákón pille, haj regürejtem, bakkom azt a hét aranyát, láncos milliom, hejedárum hejeha, diri dóm, hej sálád-dájéjdom, hejerintom-kanyarintom stb. szólásformák... azon önként folyományai a nyelvnek, mikor a nem tanult, de szóra szorult nép indulatának kifejezésére nem ugyan értelmes hangot, azaz szót, hanem csak hangot ismer, használ olykoron..."
Egden, begden kerkenőbe,
Szól a rigó az erdőbe,
Csir, csár, szabó pár.
Murki, dupki, egyet visz ki...
Ipirimi posztó,
Ebgérice,
Jóra viszi mámmám
Teperice...
Az értelmes nyelv nem elégíti ki a gyermekeket. Mesevilágot teremtenek maguknak képzelt, furcsa, tán ijesztő, esetleg mulatságos szavakból... És ez az igény a műköltészetben is jelentkezik egyes poétáknál.