|
2009. július 02. csütörtök, 13:26 |
|
Happy Bithday Canada!!!!!!!!!! úlius 1. nemzeti ünnep volt Kanadában, az ország függetlenné válásának
142. évfordulója. A kertben sütögető, szomáliai jazzhangversenyt
hallgató, egy tóparti pikniken vagy hagyományőrző táncesten
kikapcsolódó kanadaiakat górcső alá vették a felmérések. Hogyan is áll
a nemzet? Az eredményekből minden kiderül.
Az Egyesült Államok árnyékában sokáig tekintették Kanadát kulturális útkeresőnek. Erről ír
az ünnepelt kortárs szerző, Margaret Atwood, amikor azt elemzi, miért
központi téma Kanada irodalmában a vadon és az eltévedés, illetve az
áldozattá válás és a túlélés. Egy májusban végzett ezerfős mintájú
felmérés viszont rácáfol a bizonytalanság kliséjére. Eszerint
identitásukban is jobban önállósultak az emberek (100-ból 85-en
értettek egyet azzal, hogy gyökeresen különböznek az amerikaiaktól),
illetve 90 százalékuk szerint Kanada a legjobb ország, míg szintén
sokak (61%) szerint lakói nem eléggé hazaszeretők. Túlnyomórészt
egyetértettek abban is, hogy a bevándorlás a legnagyobb tényező az
ország fejlődésében, de az érkezőknek be kell épülniük a befogadó
kultúrába.
Ugyanakkor egy felkapott kísérlet eredménye azt mutatja, hogy jelentős
gondok akadnak a nemzeti ikonok felismerésével. Az ország első
miniszterelnökének képét tízből csak négy ember tudta azonosítani, és a
főkormányzó asszonyt is csak a megkérdezettek fele ismerte fel. „Olyan
ország mellett élünk, amely nagyon eredményesen tudja elmondani saját
történeteit. Kanadaiakként nekünk is meg kell találnunk a módját, hogy
a saját történeteinket meséljük és saját arcképcsarnokunkkal
foglalkozzunk.” - nyilatkozta Marc Chalifoux, a felmérést megrendelő
Domínium Intézet igazgatója. Akadtak azért jelentősen könnyebbnek
bizonyult feladatok: tízből kilencen felismerték Céline Dion képét.
|