|
A Canadian Press ez év végén is közvéleménykutatást tartott arról, ki volt az a nemzeti közéleti szereplő, akiről a legtöbb, legjelentősebb hírek születtek. Zsinórban másodszor birtokolja ezt a címet a miniszterelnök, Stephen Harper.
Ezúttal azonban csak öt százalékkal előzte meg a BlackBerry birodalom elnökét, Jim Balsillie-t, aki azáltal került a médiumok figyelmének középpontjába, hogy egy második nemzeti jégkorongliga alapjait szerette volna bevezetni az országban.
Harper elnök két "nagy tette" az volt, amikor egyrészt februárban a világ vezetői közül elsőként látta vendégül a frissen beiktatott amerikai elnököt, Barack Obamát Ottawában, majd az év végén Kínában tett látogatást. A szakértők szerint Harper idén sokkal "miniszterelnökösebb" volt, sikerült megbízhatóbb képet kialakítani magáról. Az óévben még szintén jelentős hírgyáros volt Dr. David Butler-Jones tisztifőorvos, aki főleg a sertésinfluenzával kapcsolatban szerepelt sokat a médiumokban.
A miniszterelnök ünnepi beszédében egyébként felhívta a figyelmet, hogy 2010-ben minden szem Kanadára fog szegeződni, hiszen olyan nagy eseményeknek ad otthont majd az ország, mint a G8, G20 konferenciák, illetve a hamarosan kezdődő téli olimpia. Harper biztos benne, hogy ezek reményt adnak majd Kanadának egy nehéz év után.
Kitekinto
Berkes Anna |