Ma 2010. július 30., péntek, Judit és Xénia napja van. Holnap Oszkár napja lesz.
     
Boldogsággal a szívbajok ellen Nyomtatás E-mail
2010. február 18. csütörtök, 08:46

A dohányzás elkerülése, a megfelelő étkezés és a mozgás mellett a megelégedettség is segít a szívroham megelőzésében - közölte az European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadása.

A Columbia Egyetem kutatói 1700 kanadai felnőtt boldogságának mértékét osztályozták 1995-ben. Egy évtized alatt 145 embernél jelentkeztek szívproblémák, a boldogabbaknál kisebb arányban, mint a kevésbé elégedetteknél. Karina Davidson kutatásvezető azt javasolja, hogy ha valaki természete szerint nem elégedett ember, akkor is tegyen úgy, mintha boldog lenne, mert jót tesz vele a szívének.

A boldogság skálája ötfokozatú volt a felmérésben, azaz 1-től 5-ig osztályozták a részt vevő emberek megelégedettségének mértékét. Minden egyes fokozattal 22 százalékkal kisebb valószínűséggel jelentkeztek szívproblémák a vizsgálatban szereplőknél. Mint Davidson elmondta, a boldogabb embereknek nagyobb eséllyel volt az életvitele is egészségesebb. A kutató szerint az eredmény hátterében eddig nem ismert genetikai összefüggés is lehet a megelégedettség és a szívproblémák között. Szakértők már korábban jelezték, hogy egyes negatív érzések, a stressz és a depresszió növelik a szívkockázatot. Stresszhatás alatt például sok esetben olyan hormonok szabadulnak fel, melyek károsítják a szív izomzatát

.

 

 

További híreink

Dollárszázezreket összegyűjtő pókerrobotokat lepleztek le

article thumbnail

A játékosok kifosztásán munkálkodó pókerbotokat buktattak le a világ legnagyobb online kártyaszalonjában. A Pokerstars.com asztalain játszó robotok több mint 220 ezer dollárt szedtek össze pályafutásuk alatt.


Bepereltek egy halfajt Amerikában!

article thumbnail

Az ázsiai ponty inváziója az őshonos halfajokat veszélyeztetheti az Egyesült Államok vizeiben. 2009-ben pereskedés indult, hogy megakadályozzák az amerikai ökológiai egyensúlyra, s a vízi táplálékláncra káros ázsiai ponty megtelep [ ... ]


Korábbi hírek

Deviza árfolyamok

Válts át   ebbe:    

Üdvözlünk



Friss fórumtémák

Hírdetőink

kmtv.ca