Ma 2010. szeptember 07., kedd, Regina napja van. Holnap Mária és Adrienn napja lesz.
     
Cowboy kalap és Pikatchu Nyomtatás E-mail
2010. július 24. szombat, 09:24

Olvasóink már megszokhatták, hogy mindig kitalálunk valami újat, csak azért, hogy jól szórakozzanak. Most utaztunk egyet, egészen a kanadai Alberta tartományig, hogy részt vegyünk a Calagary Stampede-n. Mit nekünk pár ezer kilométer, és néhány óra repülőút, cowboy sapkát vettünk, a kockás ing előkerült a bőröndből, és már mentünk is meghódítani a világ legnagyobb szabadtéri fesztiválját, amely július 9-18-ig tartott idén. Mi az utolsó előtti napon tettünk tiszteletünket rajta. Videót is csináltunk, szóval köpjünk együtt egy hegyeset, és jöhet is a legjava!
Calgary Kanada harmadik legnépesebb városa, 1048 méter magasan fekszik, és nyáron még este 11-kor is világos van, ami a nyolc órás időeltolódás után már nem is izgatja az embert. A szitire 1988-ban figyelt fel a világ, amikor téli olimpiát rendeztek a városban. Nem is csoda, elég mokány kis hely, minden adott egy ilyen eseményhez, egy közepes köpés a Sziklás-helység, és mellesleg rengeteg tó is van a közelben. Ezeket valószínűleg a téli olimpián nem használták ki olyan sokszor. A városon átfolyik a Bow-folyó is, ami kristálytiszta vízével el is űzi az esetleges honvágyat, hazánk fővárosa felé.

A téli olimpia mellett más miatt is számon kell tartanunk ezután a települést. Calgary Stampede, ennyit mondunk. Egy gyönyörű város, még szebb parkjában rendezik meg ezt az eseményt 1923 óta minden évben. Először 1912-ben tartotta meg egy Guy Weadick nevű pasas, aki kitalálta, hogy kellene valami nagyot alkotni, ami vetekszik Buffalo Bill vadnyugati cirkuszával. Azt nem láttuk, ezt viszont igen, de biztosak vagyunk benne, hogy sikerült monumentálisat kreálnia. A koncepció már régen is a rodeó és a cowboy lét körül forgott és ez meg is maradt a mai napig. Nem mellesleg, ezen a fesztiválon a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó cowboy kalapok száma. A rendezvény amúgy - minden más mellett - ügyességi vetélkedő és sportbemutató is.

A belépő nem annyira drága, 14 kanadai dollár, ha 13 és 64 év között vagyunk (3100 forint körül van). Viszont ha belépünk, tudnunk kell egy dolgot: egy havi fizetésünket úgy el tudjuk verni, mintha meg se kaptuk volna. Egymás mellett sorakoznak az „ügyességi” játékok, amiken nyerhetünk plüssöket, pici motort, meg bármit, amit el tudunk képzelni.

Igen, plüss Michael Jackson baba is van, akárcsak Obama. Egy játék öt dollár körül mozog, és szerintünk képtelenség nyerni. Igen, próbáltunk, a szerkesztőség pénze elúszott, adományokra bármikor szívesen számítunk. De úgy látszott, hogy csak nekünk nem sikerült, az egész fesztivál úgy nézett ki, mintha kiárusítás lett volna egy plüss boltban.

A Stampede Parkban helyezkedik el a város vidámparkja is, ami roppant jól levezeti a felgyülemlett idegességet, miután nem nyertünk, a karunk meghúzódott, és még a pénztárcánk is üres lett. Persze ez sincs ingyen, 5 dollár majdnem minden játék. Mi akkor is kipróbáltunk néhányat, az egész fesztivál tud már szép magyar szavakat, amelyek visszhangoztak a rendezvény területén.

Ha valaki éhes, akkor annak a bivaly burgert tudjuk ajánlani, persze szintén borsos áron. Ha már mindenki cowboy-nak van öltözve, akkor persze nem hiányozhatnak a lovak sem. Láttunk párat, beültünk a Granstand arénába, hogy meglessünk egy Chuckwagon show-t, ami igazából verseny volt. Jobban örültünk volna, ha tudjuk, hogy éppen mi történik, de a végén már néha feltört egy lelkes kiáltás is belőlünk, illetve egy-egy szebb indulás láttán együtt sikítottunk fel a tömeggel. Megcsodáltunk traktorokat is, amik legalább annyira nagy örömet okoztak, mint a lovak. Nincs mit tenni, városi fiatalság.

Akinek ez még mindig nem volt elég, megnézheti a mezőgazdasági standokat, simogathat birkát, fejhet műanyag tehenet. Utóbbit meg is tettük, soha el nem feledjük. Akiket ezek a dolgok nem érdekelnek, koncertekkel szórakoztatták. Mikor ott jártunk, sikerült elcsípnünk a kanadai post-grunge/alternatív rock bandát, a Default-ot, akik igen jó koncertet nyomtak. Aki viszont másra vágyott, annak a Hey Romeo húzta a talpalávalót.

Első csodálkozásunk akkor ért, amikor tudatosult, hogy egy részeget láttunk csak, az is egy fiatal lány volt. Mindenki más dobált, csúszott, célba lőtt, ugrált, táncolt 0-99 éves korig és azon felül is, költötte a válság ellenére összespórolt pénzét, jól érezte magát. Őszintén szóval elég meglepő volt, és éppen ezért egy óriási élmény. Az már más kérdés, hogy a legtöbb embernek volt egy kedves szava hozzánk, még ismeretlenül is. Ha angoltudásunk kifogástalan lenne, válaszoltunk volna jó szívvel.

Hogyha valamelyik olvasónk a Calgary Stampede-re látogatna, készüljön fel, hogy az egész napos program. Vagy akár egész hetes is lehet, mi talán 1 év alatt se bírnánk megunni. Két dolog fájna csak: az arcunk a sok mosolygástól, és a lábunk a sok sétálástól. Erre viszont van megoldás: lábmasszírozó gép, egy menet, 25 centért.

Footer

Írta: Dáúri 

 

További híreink

Frakk, szmoking, öltöny - mikor melyiket?

Bizonyos stílusbiztonság gyakorlatilag elengedhetetlen manapság az üzleti és privát életben. Szigorú öltözködési szabályoknak kell megfelelnie annak, aki komoly sikereket szeretne elérni, ebben szeretnénk most segíteni néhány alapve [ ... ]


Bocsánatot kértek a chilei bánya magyar származású vezetői

article thumbnail

Bocsánatot kértek kedden egy parlamenti bizottság előtt annak a chilei bányának a vezetői, amelynek mélyén 33 bányász rekedt csaknem egy hónappal ezelőtt.


Korábbi hírek

Deviza árfolyamok

Válts át   ebbe:    

Üdvözlünk



Friss fórumtémák

Hírdetőink

kmtv.ca