|
 A tinikor egyik legégetőbb kérdései a „ki vagyok?” és „mit csinálok?”feszítő nyugtalanságából erednek - más téma, hogy sokan nyugdíjas korukig sem találnak kielégítő választ ezekre a kérdésekre. Egy kanadai pszichológus-kutató úgy gondolta, a válaszok ezekre a kérdésekre főként a társadalomtól érkeznek: mi a foglalkozásom, mennyire vagyok képes megvalósítani önmagamat.
Mi is az az identitás? Tudatosan megélt én-élmény, ami többféle társas élményből származik és olyan összetevői vannak, mint a nemi, etnikai, nemzeti, vallási családi kulturális, foglalkozási azonosságtudat.
James Marcia pszichológus-kutató négy különböző szakaszát állapította a fiatalok identitásszintjének: az identitás elérése, a korai zárás, a moratórium, és az identitásdiffúzió. Ezek a szintek aszerint különböztethetők meg, hogy a fiatal látja-e az identitásával – éntudatával - kapcsolatos problémákat és valamilyen eredményt elért-e már ezeken a területeken. Ezek a szintek pillanatnyi állapotot tükröznek, és lehet, hogy egy ember az élet eltérő területein különböző szinteken áll.
A modern pszichológiában a már említett különös nevű kifejezések leginkább pályaválasztáskor kerülnek elő:
Azok a fiatalok élik át az éntudat megélésének ezt az élményét, akik átestek az identitáskrízisen, a kérdezés, önmeghatározás időszakán (azon a borzalmas macerán, amikor az ember lánya/fia folyton szenved, lázad és nem találja a helyét a világban). Aki identitását elérte, elkötelezte magát egy ideológiai álláspont mellett, foglalkozást választott, felülbírálta környezete vallási, politikai nézeteit, értékeit.
Akik ezen a szinten vannak, szintén elkötelezték magukat valamilyen hivatás és ideológia mellett, de nem tűnik úgy, hogy átmentek a krízisen. Gyakran előfordul ez akkor, ha a szülők kényszerítik pályaválasztásra a tiniket, és a gyerek nem mer vagy nem tud ellenkezni. Előfordul, hogy a korai zárást megélt fiatalok kérdések és fenntartások nélkül követik családjuk vallását, nézeteit: sokszor úgy tűnik, még önálló véleményük sincs, inkább amolyan kispolgárok, akik mások elvárásai szerint próbálnak élni, minden különösebb meggyőződés nélkül.
Ezek az fiatalok éppen identitáskrízisüket élik. Válaszokat keresnek kérdéseikre, esetleg szüleik és saját elképzeléseik közt vergődnek. Még túl könnyen befolyásolhatóak: hajlamosak szektákhoz, vallási csoportokhoz, politikai szervezetekhez csapódni, gyakran lázadnak minden cél nélkül, mert még nem igazán tudják, mit is szeretnének pontosan. Jó oldalukról nézve érzékenyek, etikusak, nyitottak, rossz oldalukról szorongóak, döntésképtelenek, saját igazukat keresők. Sokszor közülük kerülnek ki a kallódó fiatalok is.
Itt azokról az emberekről van szó, akik közül a többség átélte már az identitáskrízist, mások nem. A pszichológus szavaival élve „nem rendelkeznek integrált énképpel”, a gyakorlatban úgy élik meg a pályaválasztás kérdését, hogy érdekesnek találnak dolgokat, de nem tesznek lépéseket látszólagos céljaik felé. Egyesek cinikusnak, mások zavarodottnak, vagy kimondottan tájékozatlannak, ostobának tűnnek.
Nem kell elkeseredned, ha még nem találtad meg éntudatodat az élet minden területén: teljesen természetes, hogy 14-18 évesen például a többség még a moratóriumot éli át, önmagát keresi. Az egyetemi tanulmányok időszakában egyre inkább nő az identitásukat megtalálók, és csökken az identitásdiffúziók száma. Előfordulhat az is, hogy valaki csak jóval később, a húszas évei végén „találja meg önmagát” - ma már nem ritka, hogy valaki harmincegynehány évesen nem családalapításon töri a fejét, hanem Indiába megy, hogy megtalálja önmagát. Ahány ember, annyiféle – de a kérdésekre előbb-utóbb válaszok érkeznek, ha elég kitartóan keresgélsz. |
