|
2009. július 19. vasárnap, 11:50 |
|
A görög belügyminiszter szerint az illegális migráció egész Európa számára probléma. Ezt a svéd uniós elnökség szerdán kezdődött két napos informális
miniszteri találkozóján jelentette ki, amelynek fő témája a bevándorlás
volt.
A miniszterek Stockholmban kidolgozták annak az akciótervnek az
alapjait, amit a hat hónapos svéd soros elnökség végéig kívánnak
elfogadtatni a tagállamokkal. Az ENSZ menekültügyi szervezete
ugyanakkor előre figyelmeztette Svédországot: az Európai Uniónak
védelmet és megfelelő esélyeket kell biztosítania a menedékjogért
folyamodóknak.
A tömeges bevándorlás az Európai Unió egyik legaktuálisabb kérdése,
amelyre főleg a Földközi-tengerrel határos tagállamok sürgős megoldást
keresnek. Egyes országok, mint például Olaszország már drasztikus
lépéseket tettek az Afrikából érkező menekültek megállítására: már meg
sem hallgatják az igényeiket. Más országok, például Görögország azzal
érvel, hogy az Európai Unió túl lassan reagál a kihívásokra, ezért
kellett maguknak megoldást találniuk a bevándorlók ügyére.
A déli kormányoknak ugyanis a gazdasági válság és a növekvő
munkanélküliség mellett a bevándorlás ellenes szélsőjobboldali
csoportok megerősödésével is számolniuk kell. Ciprus és Málta viszont
azt várja, hogy az Európai Unió a szolidaritás jegyében fogadja be a
szigetországokba érkező menekültek egy részét. Franciaország erre úgy
reagált, hogy vállalta, jelzésképpen befogadnak 92 máltai menekültet.
Athén viszont Törökországtól várja, hogy fogadja be a görög
területekről kitoloncolt menekülteket.
2008-ban 82 ezer bevándorló a szárazföld felől, 92 ezer pedig a
Földközi-tengeren érkezett az Unió területére, mintegy 50 százalékuk
Görögországba. Egy friss görög közvélemény kutatás szerint azonban az
emberek 93 százaléka úgy érzi, országuk elérte befogadóképességének
határait.
|