|
New York városa 2 ezer kanadai ludat készül kiirtani, hogy megelőzzék a repülőszerencsétlenségeket.
A város és a kikötői felügyelőség közösen, mintegy kétezer, New York
területén élő kanadai ludat tervez lelőni ezen a nyáron, mert szerintük
a madarak veszélyeztetik a légiközlekedés biztonságát.
A hatóságok félelme nem alaptalan, ugyanis tegnap hozták nyilvánosságra
annak a vizsgálatnak az eredményét, amely az év elején a Hudson folyóra
landoló repülőgép meghibásodásának okát vizsgálta. A jelentés
egyértelműen beszámol róla, hogy az US Airways járata vadlúdcsapattal
ütközött, ezért állt le mind a két hajtóműve és kellett leszállnia a
folyóra. A lúdvadászok a város több mint egy tucat pontján terveznek ritkítást,
különös tekintettel a repterek 5 mérföldes körzetében – írja a New York
Post. A program keretén belül a kikötői hatóságok speciális, fegyveres
megfigyelőket is kiképeznek, akiknek az lesz a dolguk, hogy a
későbbiekben figyeljék a repterek környékén élő lúdpopulációt és ha
szükséges, akkor söréteseikkel csökkentsék az egyedszámot. Továbbá
létrehoznak egy reptéri madármegfigyelő radarállomást is, amely
információkkal tudja ellátni a levegőben lévő gépeket, hogy merre
vonulnak nagyobb madárcsapatok a levegőben.
A hatóságok egyébként azt mondták, hogy az irtás előtt már több mint
1200 ludat áttelepítettek biztonságos helyre. A kikötői hatóság
vezetője, Anthony Coscia szerint, a madarak komolyan veszélyeztetik a
repülés biztonságát, ezért kell őket eltávolítani. A telepítési
folyamatokra katalizátorként hatott az US Airways gépének balesete, de
a műveletet az utasok biztonsága érdekében egyébként is végrehajtanánk
– nyilatkozta.
A repülőterek környékéről a teljes populáció elköltöztetésre egyébként
majd a kotlási szezon lesz a legalkalmasabb, mert ekkor az állatok nem
tudnak repülni, így a hatóság be tudja fogni őket, az egy hetes
szezonig marad a sörétessel ritkítás.
|