|
2007. május 11. péntek, 06:40 |
Kizárólag napenergiával hajtott kishajó kelt át most első ízben az Atlanti-óceánon Európából Amerikába - közölte a vízi jármű New Yorkba érkezése után Bázelben a vállalkozást szervező és lebonyolító, svájci központú szervezet
A sun21 nevű, 14 méter hosszú katamarán hat hónappal ezelőtt indult a spanyolországi Chipiona kikötőjéből, és összesen 13 ezer kilométert tett meg. Ennek során érintette a karib-tengeri Martinique szigetét, majd végighaladva az Egyesült államok keleti partvidéke mentén, befutott a New York-i kikötőbe.
A transatlantic21 nevű szervezet közleménye szerint az ikertörzsű hajón az út alatt kétezer kilowattóra elektromos áram termelődött a tetőre szerelt napelemek segítségével. A napenergiát a jármű villanymotorjának üzemeltetésére használták fel, és ha bármikor plusz energia jött létre, azt akkumulátorokban tárolták. Ennek köszönhetően a sun21 éjjel-nappal egyenletes, óránként 10-12 kilométeres sebességgel tudott haladni.
A csoport közleménye szerint ily módon bebizonyosodott, hogy lehetséges az óceánon való átkelés mindenfajta hagyományos üzemanyag nélkül - idézte az AP amerikai hírügynökség.
A hajó vezetője, Michael Thonney úgy nyilatkozott: "Ez (a vállalkozás) bizonyítja, hogy modern világunkban lehetséges a környezet károsítása nélkül is világot járni."
(MTI)
|