Legutóbbi tartalom: happyness

A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán.

"Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni." - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. És csodák csodája, a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit. Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és...

Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak. "Te voltál az egyetlen, aki. Az egyetlen!" Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit...

"Soha senki nem simogatott meg!"

A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe. A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket. Így ült ott...

Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi.

"Most megengeded, hogy megsimogassalak?" A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is...

"Itt vagyok." - suttogta. A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet. "Hát, Isten hozott." - mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.

S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy vert a...

A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani - "Gyere vissza!" De egy hang sem jött ki a torkán. Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszében, talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány...

"Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor." - és a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.

"Persze, persze, hm..." - mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.

A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle. "Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni." - morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt...

"Kedves Süni, kérlek csak az orrocskádat, hadd érintsem meg."

A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta. A kislány tovább kérlelte.