Áder János maradt az államfő

Újraválasztották Áder Jánost. Összeszámolták az államfőválasztás második fordulójában leadott szavazatokat, amelyek eldöntötték, hogy Áder János lesz Magyarország köztársasági elnöke a következő öt évben.

Az első kör kétharmados támogatás hiányában eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot. Kövér László házelnök tájékoztatása szerint a szavazatszámláló bizottság megállapította, hogy a szavazás érvényességét befolyásoló esemény nem történt.

A titkos szavazáson 170 képviselő vett részt. Érvénytelen szavazat nem volt. Az érvényes szavazatok számba vétele alapján Áder János személyére 131 képviselő, Majtényi László személyére 39 képviselő adta le szavazatát. Ezek alapján a jegyzők megállapították, hogy a köztársasági-elnökválasztás érvényes és eredményes volt. Egyébként az első fordulóban a Jobbik 24 fős frakciója nem vett részt, a másodikban már a DK képviselői sem szavaztak.

majtenyi adler.jpg
 
Zongorazni nem lehet a kulonbseget a ket beszed kozott.
Adler a muttal foglalkozik a globalizacioval, ami fontos de nem az o postjaba amibe jelenleg van. Neki a magyar emberek erdeket es ezt a borzalams megosztasat kene megakadalyozni es tenni ellene.
a Fekek ellensulyok lebontasa a valasztasi torvenyek atszabasa, a sajtoszabadsag nyirbalasa a , nyugdij penztar stb nem szolt semmit, ami az orszagrol szol. Fontos a klima de azt egy miniszter kell megvedje es nem az allamfo.
Szerb ugy se egy allamfonek a munkaja hanem a kulugye.
Schmindt urral egy nivoju beszamolo, folytatja a semmit jo pezert.

Ellenben minden problemat felsorolt amit rendbe kell hozni
MAjtenyi, klasszisokkal jobb volt , es allam elnoki munkanak megfelelo temakkal jott elo, ami az orszagot elore viszi ami a jovobe mutat es nem a multba.

NAgyon sajnalom ,hogy nem nyert de hat part katonakkal lehetetlen a verseny.
 
Egy nagyon jo tukrot tartott Adlernek MAjtenyi mi a dolga egy koztarsasagi elnoknek.
Szinte mindent felsorolt erintett, minden teruletet ami az elnok munkaja lenne.

Mivel az elso MAjtenyi volt, vegig hallgatta Adler es meg akkor se kapcsolt hogy valtoztatni kene a beszedjen mert nagyon hulyen fog kijoni belole, de vagy nem kapcsolt vagy nem tud beszelni csak papirbol vagy el se ert az agyaig mirol is van szo.
 
Szerintem nem sokan hallgatták a beszédeket a parlamenten kívül...hisz mindenki tudta hogy ez nem más mint Soros embere....(ez cinikus megjegyzés volt)
 
Zongorazni nem lehet a kulonbseget a ket beszed kozott.
Adler a muttal foglalkozik a globalizacioval, ami fontos de nem az o postjaba amibe jelenleg van. Neki a magyar emberek erdeket es ezt a borzalams megosztasat kene megakadalyozni es tenni ellene.
a Fekek ellensulyok lebontasa a valasztasi torvenyek atszabasa, a sajtoszabadsag nyirbalasa a , nyugdij penztar stb nem szolt semmit, ami az orszagrol szol. Fontos a klima de azt egy miniszter kell megvedje es nem az allamfo.
Szerb ugy se egy allamfonek a munkaja hanem a kulugye.
Schmindt urral egy nivoju beszamolo, folytatja a semmit jo pezert.

Ellenben minden problemat felsorolt amit rendbe kell hozni
MAjtenyi, klasszisokkal jobb volt , es allam elnoki munkanak megfelelo temakkal jott elo, ami az orszagot elore viszi ami a jovobe mutat es nem a multba.

NAgyon sajnalom ,hogy nem nyert de hat part katonakkal lehetetlen a verseny.
*
Hiába, választani NEM tudtak ismét... Ráadásul ezeket a "fafejűeket" mi választottunk képviselőknek... Majtényi megfelelőbb lenne erre a posztra.
 
valamikor, talán sikerül Soros úrnak egy felkészültebb politikust megvásárolni.
*
Majtényi felkészült, csak nem símul bele ebbe a "bandába". Ombudsmanként jól működött. Nagyon is vannak tervei, s elő is adja azokat. A képviselőknek meg mindegy melyik gombot nyomják, lehet, hogy utászban kiadták, hogy melyiket kell megnyomniuk, lehet, hogy be is festették, nehogy eltévesszék.
:o
 
abszolúte semmi, csak jó tudni, hogy a magyar közvélemény formálásáért fizetik ... de ettől még símán kampányolhat az államfői posztért, ez a demokrácia.
Ez aztán közvélemény formálás...
Lázár és Semjén olyan törvényt nyújtott be, ami börtönnel fenyegeti a Heineken forgalmazóját
Tehát a törvény a bejegyzett védjeggyel rendelkező Heinekent – Európa és azon belül Magyarország egyik legnagyobb sörkészítő és forgalmazó vállalatát – sem mentesítené a tiltás alól, bár a kormánynál könyöröghetne, hogy ne kelljen megváltoztatnia a csomagolását. A Heineken mellett a San Pellegrino Magyarországon forgalmazott üdítőitalain és ásványvizein is van vörös csillag.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,565
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére