Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Ile57 témája a 'Irodalom' fórumban , 2007 November 14.

  1. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Galgóczi Dóra
    Ez volt a védjegyem: keménynek maradni, mindenáron. Úgy éreztem, ha csak apró jelét mutatom a gyengeségnek, ha hagyom meginogni a sziklaszilárd eltökéltségem képét, elveszek. (...) Voltak, akik csodálták-tisztelték bennem ezt a mindent elsöprő céltudatosságot, voltak, akiknek irigysége utálatba fordult miatta, de ezt a fegyvert nem vehette el tőlem senki.
     
    magdolna 58 kedveli ezt.
  2. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Oravecz Nóra

    Tudd, hogy mire vágysz, higgy benne mélyen, és ne hagyd, hogy bárki összetörje azt, amiben hiszel. Ha mégsem menne, pofozd fel magad szépen, mert az élet nem annyi, hogy elfogadod a kevesebbet. Tudd, és ha tudod belül, ha bízol benne, jönni fog. Minden ott van előtted, ott hever a lábaid előtt, de csak akkor tud jönni, ha felkészültél rá. Ha elfogadtad, hogy megérdemled. Semmire sem vágysz véletlenül. Ha érzed, hogy kell, és tudod, hogy mi, meg fogod kapni. Lehet, hogy nem rögtön, sőt, várnod kell rá, de jönni fog, hiszen semmi sem fordul meg ok nélkül az agyadban csak úgy... de ha egy percig kételkedsz, akkor ne is várd a legjobbat. Ha te magad sem hiszed el, hogy van olyan, hogyan is jöhetne?
     
    Lacika69 kedveli ezt.
  3. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Oravecz Nóra

    Higgy. Nagyon, amennyire csak tudsz, és ne fogadd el, hogy nincs feladatod. Mindenkinek van. Egy percig se érdekeljen az, hogy más kételkedik benned. Csak az a fontos, hogy te soha ne tedd ezt meg. Higgy, mindig, megállás nélkül, szívből, leállíthatatlanul menetelve előre, mert az bőven elég lesz ahhoz, hogy elérj az álmodig. De ne felejtsd el: csak addig juthatsz el, ameddig el kell jutnod. Csak ott érhet véget az utad, ahol véget kell érnie, de csak ott indulhat el, ahol el kell indulnia... és csak azt hozhatja el, amit el kell hoznia. Ha ezt elfogadod, ha el tudod fogadni, minden rendben lesz. De meg kell tanulnod nem követelőzni, akaratoskodni, hanem inkább elfogadni. Hagyni, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, mert csak akkor haladhat minden az útján. És egyébként is: miért is nehezítenéd a saját életed?
     
    Lacika69 kedveli ezt.
  4. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Csíkszentmihályi Mihály

    A képesség, hogy valaki tud kitartani az akadályok ellenére is, az a tulajdonság, amit az emberek legjobban csodálnak másokban, és jogosan: valószínűleg ez a legfontosabb jellemvonás, amelynek birtokában nemcsak sikereket érhetünk el, de még élvezni is fogjuk az életet.
     
    magdolna 58 kedveli ezt.
  5. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Csegezi Dorottya

    Elveszek e kettős létezésben
    gyermek vagyok, felnőtt énben
    fáradt vagyok, pihenek
    de nincs időm, sietek.
     
    magdolna 58 kedveli ezt.
  6. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Gozsdu Elek

    Álom az élet, és mi ebben az álomban álmodunk gondolatokat, hangulatokat.
     
  7. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Szabó Magda

    Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
    nincs isten, aki óvna engem,
    anyámnál is öregebb lettem,
    s a halál egyre közelebb, -
    terítsd arcomra álmodat majd,
    mint egy szemfödelet!
     
  8. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Müller Péter

    Van egy kisbetűs és van egy nagybetűs életed. Egy hétköznapi életed - és egy ÉLETED. Ha rád nézek, két embert látok. Téged, és azt, akit úgy hívok magamban, hogy TE. Mindkét látás fontos - de a második az IGAZI.
     
  9. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Jónás Tamás

    A felnőtt ember egyet megtanul:
    mindene régi, csak a sorsa új.
    A sorsa, amin osztoznia kell,
    nem ő rendezte, s nem ő hiszi el.
     
    msmester kedveli ezt.
  10. Renee-chan

    Renee-chan Állandó Tag

    Fledmár András

    Hogyan lehet kibogozni a legbonyolultabb, legreménytelenebbnek látszó csomókat is. "Ha türelmetlen vagy és sietsz, akkor csak rángatni fogod, és minden rosszabb lesz: a csomó még szorosabbá válik, mérges leszel, és biztos, hogy kudarcot vallasz. Ha viszont nagyon figyelsz, ha tanulmányozod a helyzetet, mielőtt bármit is tennél, ha csak egyre forgatod a csomót, ha gyengéd és állhatatos maradsz, ha lassan dolgozol, akkor a végén mindig sikerrel jársz."
     
    Lacika69 és magdolna 58 kedveli ezt.
  11. zsuzska 216

    zsuzska 216 Állandó Tag

    Sziasztok! vers elemzésében nem tudtok segíteni? Weöres S. Öröklét (tartalma, metaforák, rímek, hasonlatok... stb)
     
  12. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    „Magyar anyanyelvük olyan létfontosságú nekem, mint az oxigén az edzéstervem teljesítéséhez”
    Monspart Sarolta tájfutó
     
    msmester kedveli ezt.
  13. magyarhunor

    magyarhunor Állandó Tag

    "Szent magyar magyar nyelvünk", ami magyarrá tesz...
     
    Judit66M kedveli ezt.
  14. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    ".....feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is.............. Édesanyátok nyelvének tisztántartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat!"

    Sinkovits Imre
     
    Lacika69 kedveli ezt.
  15. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    (Most kaptam. Muszáj továbbítani!)

    CSAK A MAGYAR NYELV KÉPES ERRE .


    2014. január 1-től új adókat vezet be a kormány:


    * Élenjáróknak: hangadó

    * Gyászolóknak: hamvadó

    * Szépkorúaknak: lankadó

    * Öngyilkosjelölteknek: feladó

    * Narkolepsziásoknak: szunnyadó

    * Alváshiányban szenvedőknek: fáradó

    * Zenészeknek, én ektanároknak: Cé a dó

    * Karmestereknek, karnagyoknak: hang-adó

    * Túlsúlyosoknak: puffadó, dagadó, has-adó

    * Rohanó életmódot folytatóknak: szaladó

    * Könyvelőknek, matematikusoknak: számadó

    * Kissé sem konzervatívoknak: haladó

    * Extrém stílust követőknek: sikkadó

    * Divatdiktátoroknak: mérvadó

    * Mosodai alkalmazottaknak: száradó

    * Szakmunkásoknak: szakadó

    * Örömlányoknak: lyukadó

    * Szégyenlősöknek: sápadó

    * Fagyizóknak: olvadó

    * Szomjasoknak: tikkadó

    * Horgászoknak: hal-adó

    * Szülő nőknek: életadó

    * Atomfizikusoknak: hasadó

    * Visszafogottaknak: mértékadó

    * Karosszérialakatosoknak: horpadó

    * Vendéglátósoknak: fogadó, vigadó

    * Rádiós, tévés szerkesztőknek: híradó

    * Fogorvosoknak, szájbetegeknek: fog-adó

    * Agyzsugorban szenvedőknek: sorvadó

    * Gyomorbántalmazottaknak: pukkadó

    * Reumás betegeknek: zsibbadó

    * Pattanásos bőrűeknek: fakadó

    * Orvosoknak: hála-adó

    * Hívőknek: hálaadó

    * Ingatlanközvetítőknek: eladó-kiadó

    * Sportrendezv én yen szurkolóknak: rangadó

    * Magas katonai beosztásúaknak: rang-adó

    * Munkahelyteremtőknek, foglalkoztatóknak: munkaadó

    * Tépőzár-készítőknek: tapadó

    * Rágógumizóknak: ragadó

    * Félősöknek: borzadó

    * Okosoknak: ötletadó

    * Tipp-mixelőknek: tippadó

    * Virágárusoknak: hervadó

    * Felelőknek: válaszadó

    * Ünnepélyes megnyitóknak: átadó

    * Tartozóknak: megadó

    * Kölcsönzőknek: visszaadó

    * Színházi öltöztetőknek: ráadó

    * Szerelmeseknek: odaadó

    * Nemmel válaszolóknak: tagadó

    * Közösséghez tartozóknak: tag-adó

    * Későn távozó vendégeknek: maradó

    * Nagytestű kutyatulajdonosoknak: mar-adó

    * Udvarias tömegközlekedőknek: helyadó

    * Napfelkeltét bámulóknak: pirkadó

    * Kamaszoknak: lázadó

    * Betegeknek: láz-adó
     
    Luigi48, Arima3 és kovasz kedveli ezt.
  16. Ile57

    Ile57 Állandó Tag

    Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos pontján rendeznek ünnepi programokat, koncerteket, irodalmi esteket, kiállításokat, és adnak át elismeréseket.



    A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

    A budapesti Nemzeti Színházban a nemzeti intézmények együtt ünnepelnek a magyar kultúra napján. A gálán a Csokonai Nemzeti Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, a Honvéd Művész Együttes, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Balett, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Cirkusz és Varieté, a Magyar Állami Operaház, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyes kara és a Nemzeti Színház produkciói láthatók. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédet mond és elismeréseket ad át.

    A Művészetek Palotájában az országos Weöres Sándor Centenáriumi év zárónapját tartják a költő halálának 25. évfordulóján. A budai Várban nyílik ma meg a Cseh Tamás Archívum, amelyet Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyit meg. Este Szevasz Tamás! címmel emlékkoncertet tartanak az énekes, dalszerző pályatársai a Kolibri Színházban. Az Országos Széchényi Könyvtárban öt alkalommal körsétára várják vendégeiket. Délután kiállítások nyílnak és pódiumbeszélgetést tartanak a Jékely centenáriumi kiállítás finisszázsán. A Műcsarnok Kölcsey-esttel, filmvetítéssel és kiállításokkal várja a közönséget.

    A Fővárosi Nagycirkusz ünnepi előadást tart, előtte Halász János mond köszöntőt. Az előadás gerincét A fesztivál csillagai című műsor adja, azonban a különböző produkciók között magyar tánc- és dalbetétek színesítik a programot. A székesfehérvári Vörösmarty Színház idén Nagyváraddal közösen ünnepeli a magyar kultúra napját, Nagyvárad, a kétlelkű város, avagy Ady Endre elveszett illúziói címmel tartanak beszélgetést a színházban.

    Kaposváron művészeti gálát rendeznek délután az Együd Árpád Kulturális Központban, ahol a város művészei és zeneiskoláinak növendékei lépnek fel. Debrecenben régészeti és fotókiállítás megnyitójával indulnak a programok, amelyeket másnap megemlékezések és ünnepi műsorok követnek.

    A Pécsi Nemzeti Színházban Molnár Ferenc Doktor úr című darabját láthatja, a Kodály Központban pedig magyar remekműveket hallhat a közönség. Este fél tízre a Széchenyi térre várják a lakosságot, hogy gyertyaláng mellett együtt szavalják el a 191 évvel ezelőtt született Himnuszt.
     
  17. magdusis

    magdusis Vendég

    Szerintem,aki gondolkodik,az magyarul teszi;de van,aki nem gondolkodik egyáltalán;se magyarul se más nyelven.A magyar úgymond törése pedig szerintem nem igazi,csak színjáték.
     
  18. semsem

    semsem Új tag

    Sajnálatos módon, nem mindig az. Volt, aki két évig vadászrepülő képzésen vett részt a Szovjetunióban. Csak az orosz nyelvet használták. Mikor visszajött, ő is törte a magyart...
     
    kágyula kedveli ezt.
  19. Szeretettel üdvözlök mindenkit.
     
  20. Sajnos még nem volt időm mindent megnézni ezen a csodálatos oldalon, ezért elnézést kérek ha a most következő idézetet már közzé tettétek, nem rég ismertem meg és egy bizonyos sora miatt - egy hasonlata miatt lett az egyik kedvencem :

    ÓRIÁS ARANY-ORGONA
    Ó, anyanyelv ! Cserben minket soha nem hagyó,
    halottaink szemüregéből is fény felé kúszó,
    ünnepnapon, gyászban is legvégső haza,
    megvallatunk: értünk vérző, ismeretlen katona.

    (Én láttam, jaj, az ismeretlen katonát!
    És tudom, hogy a szemét
    az ismert tábornok ette meg vacsorára,
    és combcsontjáról az ágyúgyáros rágta le a húst,
    és máját roston sütötték meg a hadügyminiszter úrnak.)

    Anyanyelv, jámbor Jézus-fia vagy,
    keresztre van téve mindenegy szavad,
    s mi, akik az átkok oldását keressük,
    a vérző szókat a keresztről levesszük…

    (El vagyok veszve, mondom általad,
    s általad mondanom mindezt úgy szabad,
    amiként a vad a halálába fut –
    vércseppeket vetvén nyomában az út.)

    …Az édes szókat a keresztről levesszük,
    fájdalmas igéink kebelünkbe tesszük,
    melengetjük őket, s világ csudájára,
    ráhelyezzük gyöngén gyermekünk ajkára.

    Sirass, édesanyám, míg előtted járok,
    Mert aztán sirathatsz, ha tőled elválok.
    Lesznek siratóim az égi madarak,
    Eltemetnek engem az erdei vadak.

    (Csak beszélek, mintha nem is volnék,
    s a fegyverek közt zörgőn zakatolnék;
    öntöltő puska: ismétlem magam…
    És nő a körmöm közben, és őszül a hajam.)

    „Nem írsz, anyám, a szívedre dér repült.
    Kezedre a gonosz, szádra vész települt…
    Pedig, mint az Isten, mindenhol ott voltál,
    hol fölzengett a forrás és a zsoltár…”

    Anyám, anyám, gyújts gyertyára,
    Hozzád mönyök vacsorára!

    Fóraj nekem édes tejet,
    Apríts belé lágy kinyeret!

    Hadd ögyem egy víg vacsorát,
    Milyet édösanyám csinát.

    Hallgatni téged… Hallgatni benned a vér vörös sikoltását,
    idegrendszerem titkos szélzúgását:
    mint értelmem a kék glóbusz vizeit, dombjait,
    átvilágítja lelkem úszó ködfoltjaid.

    Ösztönöm és vérem virág-rengetege,
    teremtésem első üzenete,
    öntudatlan, egyetlen sikolyom,
    napba néző, vérző virágszirom,

    ó, anyanyelv, óriás anyaméh, végső menedék!
    Kiáltozásom, kiátkozásom meghallója, van-e még
    hitem, te kiálts, vallani rólad?
    Van-e már hitem vallani rólad?

    Örökléted elhagyott disznóólba csukták,
    tömlöcökbe, sikoltó vagonokba dugták,
    uszították Istent, fájdalamas Fiát is ellened,
    a poklok bugyrait tömték meg veled…

    Ó, sokszor taposott, pokolra taszított!
    Bölcsőmet mégis röpíted s ringatod:
    egyetlen életem egyetlen csodája,
    világ-nagy ékszerem: Hamupipőke-árva.

    Te indulat lázában világra jött csoda,
    kétszázezer billentyűs, óriás arany-orgona,
    létezésem pontos hangszere:
    embertelenség csoda-gyógyszere,

    sérelmeim és gyönyörűségeim hajója,
    szállsz velem, anyanyelv. Ki int a jóra,
    ha te nem: Halottaim Piros Virága!
    Vérükből ágazva az áldott napvilágra

    Amerre én járok,
    Még a fák is sírnak.
    Gyenge ágaikról
    Levelek lehullnak.

    Hulljatok, levelek,
    Rejtsetek el engem.
    Az én édesanyám
    Sírva keres engem.

    Anyanyelv, te törékeny, mégis kemény lélek!
    Végtelen célom és öncélom, akár az élet!
    Emlékek emléke, jelenek jelene, jövők jövője,
    hallgatásom, álmom, nevetésem és sírásom zenéje,

    élő s éltető levegő, lélek lélegzése,
    mit is kérdezzek tőled! Félsz-e…?
    Féltesz-e engem…? Halálod zúg bennem egyre:
    nélküled a halálom értelmetlen és sivár lenne.

    Sebzetten verdes anyanyelv-madarunk:
    pontosan és gyönyörűn, jaj, már nem fogunk
    szólni a Házról, amelyet elhagytunk örökre.
    Nem lesz hites szavunk a hívogató rögre,

    az udvarokra, szép arcú, ráncos öregekre,
    a kapufélfán matató, tanácstalan kezekre…
    Nem lesz már egy dalunk sem a szépen szóló szőlőről,
    a szoknyáját a földig leeresztő, titokzatos anya-jövendőről.

    Ó, eltorzult szavaink szakadékában totyogók,
    ti kabátotok ujjába ijedten motyogók,
    szívetekben didereg az anyanyelv-madár!
    Engedjétek a fényre, szabad röptére vár:

    ragyogjon a tolla, s ragyogjon éneke!
    Feleim, kérdezem, véreim, féltek-e
    röppenteni őt az örök Naphoz, Holdhoz?
    Hallgassátok: könyörgőn, riadtan rikoltoz!

    Lám, megmondtam, bús gerlice,
    Ne rakj fészket az útszélre,
    Mert az úton sokan járnak,
    Fiaidra rátalálnak.

    Raktál volna zöld erdőbe,
    Fügefának tetejébe.
    Tetejéről az ágára,
    Ágáról a sudarára.

    Sudaráról gyökerére,
    Gyökeréről a tövére.
    Ott nem kapják meg fiadat,
    Búval nem ölöd magadat.

    Édes hazám légy, vérrögös, vén világ!
    A téboly láger-füstjein át
    látom: elment, elment az én párom,
    le az úton, egy fűszálon,

    kiszakadt a gyökere, földre dőlt zúgó koronája,
    kitántorgott Amerikába
    egyedül… S másfélmillión – reménység-létbe:
    a bugyrok nyeldeklő enyészetébe.

    Légy otthonom, föld! Ne kelljen már „haza”-mennem többé:
    keresnem, rettegnem s átkoznom és megtébolyodnom örökké.
    Légy a hazám: vésd rá a nevem
    bölcsőmre és sírkövemre emberségesen:

    Születőhöz, Meghalóhoz illőn !
    Főm,
    ez az idegroncs, kócos ajándék,
    e fényben fürdő, porba hulló játék

    hótengerben és tenger vérben ázik,
    tenger hóban és vértengerben fázik…
    Anyanyelv, előttem jövőként tornyosuló:
    szívekben, szájakban aljasuló,

    tisztaszobákban bemocskolódó,
    küszöbök előtt kínlódó
    dadogás… mama én lenni bacilushordozó
    én fertőzni nem beszélni ó

    én talpalni csikorgó havon
    élet nercbundában jönni vágni engem nyakon
    kérdezni őt miért ő vihogni válasz helyett
    én lenni nemlét hallgatni búgó rettenet

    én hallgatni ő papol
    élet lassan felmászni zászlórúdra lobogni ott nagyon
    én kis könyvecske nem lenni istván
    nem lenni istván a jelenlét-listán

    a vrátnyiknak én naponta dobri gyeny kívánni
    este otthon holtfáradtan felvenni tyepláki
    nézni tévé elnökök világpolitika
    álmodni éjjel nyílni ördög lika

    én mondani bécs nem mondani wien
    mondani tudom nem mondani vím
    szívem alatt zúgó patak zúgó halál oson
    én mondani lipcse mondani pozsony

    én gyáva rezegni nagyon
    váróteremben élet légycsapóval vágni engem nyakon
    én tagadni becstelen meghalás
    kiöklendezni kínnal ragyogás

    s mondani hősies élni
    nem engedni semmi senki kiherélni
    engedni a szám pontos szókat hívni
    élet engem emelni építeni írni

    Árva vagyok, mint gerlice,
    Mint akinek nincs senkije.
    Árva vagyok apa nélkül.
    De még inkább anya nélkül.

    Jaj, Istenem, aki árva,
    Még a szél is inkább járja.
    Én Istenem, árva vagyok,
    Szélfúvatlan nem maradok.

    Nincsen hitem hinni, hogy el vagyok veszve.
    Mint valaha otthon, az ereszre,
    üljetek ki számra – szavak, pici cinkék:
    dalotokban, röptötökben halálomig hinnék…

    És mennék előre: az elrendelés útján… Ver, ver, ver a szívem,
    dolgozik a májam, sürgölődik a vesém, s tüdőm is híven
    zúgatja lombját…
    Mondom hát:

    forma bomlik és épül, be akar törni a végtelenbe,
    hogy megmondja, hogy kikiáltsa, hogy kizokogja, hogy jelentse
    a bőséget. A mindenséget dalolja, a mindent:
    vizet, levegőt, lángot, földet, Istent.

    Mert bőség van az anyanyelv ősóceán-mélyén!
    Szeretet nélküli álmok, fuldoklások, hörgések Szent Bertalan-éjén
    a kerékbe törtek, felnégyeltek, a vízbe fullasztottak,
    az átszúrt szívűek, az akasztottak

    ütötték ezt piros pecsétként szívemre !
    És a szülötte föld ! Az ölelés az igenre, a pofon a nemre.
    A Dénestava, a Kígyós, a Csomarét, a Virágrét,
    mintha sohasem-volt csodalétben járnék,

    fölsuhognak: Ember vagy ! S én hiszem,
    és sétálok megtartó, gyönyörű „dzsungeleiben”,
    árva „őserdeiben” Abaházának, Láznak,
    harmat-rangjeles, zöld fűszál-katonák vigyáznak.

    Azt tudtam én: míg a világ,
    Mindig ég a gyertyavilág;
    Fekete föld, nyílj kétfelé,
    Bánatimot zárom belé.

    Aki szeret, az mindig fél,
    Reszket, mint a nyárfalevél,
    Búval fekszik, bánattal kél,
    Nyugodalmat sohasem lél.

    A kettős születés vér-piros és erdő-zöld vadona ez.
    Fölötte anyám sikolya s vére száll és csörgedez:
    a nap vörös máglyája s a síró, sápadt holdsarló alatt,
    hol szemembe fény szökött, és számra szó tapadt.

    Kétszer születtem itt: véletlenül, vérben egy őszi délután,
    és amikor beszélni tanított meg anyám…
    Didergő, pucér állat-testemnek áldozta melegét,
    rám terítette anyanyelvem ékes köntösét,

    hogy bárhová vetődjem, ne fázzam a fogcsikorgató világban,
    mert bár csak egy ágy van,
    s egy, csak egy a bölcső,
    a végzet csapdája számolatlan ! Áldom anyámat, bölcs ő,

    mert tudta, hogy az ő nyelvén hull a hó és dühöng a vihar bennem,
    csak az ő nyelvén hullhat és dühönghet. Hogy kifejezhetetlen
    s érzékelhetetlen ez számomra másként.
    Ki mást imádnék,

    mi mást: anyámat,
    aki tudta, ha gyermeke megszólal: halottaiból feltámad!
    Elhagyja a hús, a csont, a vér állati létét,
    s a feltámadás örömével néz szét

    a csupa tüske, csupa seb, elmúlásokat jósló világban,
    s a nyelvínségben nyomorgókért elindul szemben az árral,
    s ha naponta rádől is a tilalmak vára,
    nem kell neki, fúj, a néma sírás néma boldogsága!

    Mert feltámadt ! A feltámadt, mert megtanult beszélni:
    szavainak ledönthetetlen várában élni.
    Ó, anya-szók:
    múltunkat-jövőnket arcvonásainkban hordozók !

    Szentes felől száll egy páva magába,
    Nem száll az a páva erre hiába.

    A pávának három tolla aranyos –
    Nem vagyok én a világgal szabados.

    Lesz még idő, lesz még idő, de nem most,
    Leszek én még a világgal szabados.

    Herr Doktor Herder, a Szó, amely Isten,
    Isten, akit Ön vallott, ugye halhatatlan…?! ő, mit nem
    adnék az Ön feltámadásáért! A pokolból ha most feljönne,
    s ebben a versben nem holtan – élőn megjelenne,

    mesélhetne a boldog vadászmezőkről.
    Nem, már többé nem a jövendőnkről,
    hanem az árnyékvilágról ! Ahol a holtak szörnyi szemürege
    áldott fekete humusszal van tele,

    s kigyöngyözik belőlük világunkra a gyöngyvirág,
    mesélhetne, milyen a burjánzó pokol, az Alvilág,
    hogy s mint van a roncsolt szívű, örökléti ember, Ady Endre,
    József Attila jajongva vigyáz-e lent is a Rendre,

    ég-e Arany pásztortüze a túlvilági őszi éjszakákon,
    őrjöng-e, vajh, Petőfi az elveszített világszabadságon,
    hazájának rendületlen híve-e még Vörösmarty Mihály
    s a többi drága, tébolyult halott, aki körötte áll,

    vagy bibliai csapásoktól kínzott arcuk előtt
    sebzett testi, őrült vércsesereg zúgatja a levegőt,
    s mint kígyómarta, vad arcú, megváltásra váró Eurüdikék,
    a kivégzések mezőin vérbe fagyva gubbasztanak az igék,

    az ő igéik, a megszentelt s egyben tiltott fegyverek,
    melyek őrt álltak egykor az anyanyelv betegágya felett?
    S mesélhetne Ön is, ha feltámadna, Meillet úr, Vitéz Mihályról,
    zölden zuhogó, szent, sebzett magányáról,

    Berzsenyi szomorú, láng-óceánba néző Angyal-szeméről,
    a kínokkal átfúrt Balassi bújdok elméjéről,
    Kölcseyről, ki sírt, látván: mindig győz a vérszopó gazság,
    s elvérzik a megszaggatott mellű, elárvult igazság.

    Mesélhetnének kendtek, Herder s Meillet úr,
    véget nem érőn, múlhatatlanul.
    Mert véget nem érő, múlhatatlan
    sors a mi sorsunk: fortyogó katlan.

    Szemem künyüel árad,
    Én junhum buol fárad.
    Te vérüd hullottya
    Én junhum olélottya.
    Világ világa,
    Virágnak virága!
    Keserüen kinzatul,
    Vos szegekkel veretül.

    Porka havak esedeznek, esnek piros havak.
    Keresztre tett, vérző anya-szavak
    vacognak a megőszült hószakadás-éjben,
    áznak az Isten szemgödrében:

    szállnak a zord mélyből napteli tájra,
    mert keselyik étke lenn a fuldoklók mája,
    s Kerberoszként ugat a nemlét vad kutyája:
    életfánknak jajongva hasad le egy-egy ága.

    Másra születtünk: mindünk énekeljen,
    világos és okos, szabad, tiszta nyelven!
    Őrizzen a szó minket, mint nyáját Orpheusz:
    szelídüljetek hallatán – hiéna, tigris, oroszlán és hiúz.

    Kulcsár Ferenc(1984)
     
    Ile57 kedveli ezt.

Megosztás