Évente egy városnyi gyerek tűnik el Kínából

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Többségük gyermekkereskedők markába kerül.

Évente mintegy 200 ezer gyermek tűnik el Kínában, és alig egytizedük kerül meg – hangzott el a kínai rádió hétvégi adásában. A hatóságok cáfolják az adat hitelességét. A nemzeti rádió éjjeli adása „nem teljes körű statisztikákra" alapozta becslését, mivel a kínai vezetés hivatalosan nem közli az eltűnt vagy elrabolt gyerekekre vonatkozó adatokat.

Ez eddig a legmagasabb becsült szám az eltűnt kicsiket illetően. Korábban illetékesek – név nélkül és nem hivatalosan – 10 ezerre, az amerikai külügyminisztérium pedig 20 ezerre tette ezt a számot, egyes független kínai megfigyelők pedig úgy vélték: az évente eltűnt gyermekek száma a 70 ezret is megközelítheti.

A műsort követően a közbiztonsági minisztérium illetékese cáfolta a rádió adatát, mondván, hogy az „nem igaz és semmilyen alapja nincs". Pontos adatokat ugyanakkor nem közölt. Azt viszont elismerte, hogy a gyerekrablás iparága virágzik Kínában. Az áldozatokat mintegy 30 ezer jüanért (1,1 millió forint) veszik, és akár háromszor ekkora összegért adják tovább a kereskedők.

A jelenség hátterében többek között az egy gyermeket engedélyező családtervezési politika áll, ami komoly „keresletet" teremtett az országban a jövőbeli kenyérkeresőnek tekintett fiúgyermekek iránt.
A lányokat elsősorban menyasszonyként értékesítik – a szintén az „egy gyerek" politika következtében alkalmazott szelektív abortuszok miatt ugyanis – mindenekelőtt az ország vidéki területein – igen nehézkessé vált a feleség keresése.

Sok gyermeket gyárak és más termelőegységek vesznek meg, hogy lényegében rabszolgaként dolgoztassák őket, a kislányokat pedig gyakran bordélyházaknak adják az emberkereskedők tovább.

kinai gyerekek.jpg
 
Oldal tetejére