Óceáni hulladékból gyárt cipőt az Adidas

Az óceánokban felgyűlt műanyaghulladékból készített sportcipőt az Adidas, a Parley for the Oceans (nagyjából: párbeszéd az óceánokért) nevű környezetvédő szervezettel közösen.

A cég tavaly már bemutatta az újrahasznosított anyagból készülő cipőjük koncepcióját, de azóta le is gyártottak 7000 darabot, november közepétől bárki vehet belőlük.

A 220 dollárba (bő 60 ezer forintba) kerülő UltraBOOST Uncaged Parley nevű modell felsőrésze 95 százalékban a Maldív-szigetek környékéről összehalászott műanyaghulladékból, 5 százalékban pedig újrahasznosított poliészterből áll. Egy-egy pár elkészítéséhez 11 műanyagflakont használtak fel. A cipő többi része is újrahasznosított anyagokból áll. A tavalyi koncepcióhoz képest viszont változás, hogy a tömeggyártásra elhagyták az akkor használt 3d nyomtatást.

A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet az elképesztő mennyiségű óceáni hulladékra, illetve hogy a gyártókat az anyaghasználat újragondolására és ezzel nagyobb környezettudatosságra ösztönözze – és persze nyilván pr-akciónak se utolsó.

Az Adidas szerint a 7000 darab csak az első lépés, jövőre szeretnének egymillió párt legyártani, végső célként pedig teljesen elhagynák a gyártási folyamatból a hagyományos műanyagot, és csak újrahasznosítottat használnának. A cipők mellett viszont már most is gyártanak Real Madrid- és Bayern München-mezeket újrahasznosított óceáni hulladékból.

Bolcsó Dániel

*
Elkeserítő, hogy mennyire nem törődnek a vállalatok, cégek, emberek a környezetvédelemmel. A műanyag különösen veszélyes, mert hosszú a lebomlási ideje. A legjobb volna, ha becsületesen mindenki a saját szemetét eltakarítaná. Újból feldolgozná, hasznosítaná pl. a műanyagokat.
 
a tejes acccssskoookat felszabni es szatyrot kesziteni HUUUU DE BABAAAAAA :D:D es milyen OOOKOOOOSSS !!!! o_O:confused:
Volt egy cikk itt ami egy USA-ban élő és vállalkozó magyar származású emberről szólt. Aki a hulladékból készített különböző tárgyakat....
Ha úgy teszik ahogy a fenti példa is mutatja hogy átalakítják és legyártanak belőle használati tárgyakat annak van értelme. De, ha csak egy tejes zacskóból csinálunk táskát akkor a szemétből csinálunk hulladékot. Értettem az íróniát az írásodban!!
 
Köszönöm, hogy megértettél.
 
:) Tényleg drága. Félhavi fizetés egy pár cipőért?!

A kínaiak pólóingeket gyártanak úgy egy évtizede PET palackokból.

Ócó, színesz, méretesz! :)
 
C

Nem, nem félhavi. 220 USD - egy diplomás értelmiséginek - nagyjából 2-3 napi munkabére. Az nem az adidas sara, hogy MO-on annyi a bér, amennyi.
 
CahuNzi, tegyük azt is hozzá, hogy 7000 pár csuka nem mennyiség, így még az is növelte az árat!
Szerintetek a sportruházat, amikor kidobják, nem szennyezi a környezetet? Színtiszta műanyag, csak a feldolgozás miatt lett belőle jó viselet. Emlékezzünk a 70-es évek nylon ingeire! Ugyanabból az anyagból dolgoznak most is.
 
Ennek az egésznek egy hátulütője van: nincs "recycling". Mármint olyan, ami tényleg érdekeltté teszi az embereket a visszajuttatásban.
Miért nem lehet pl. olyan akciót hirdetni - állami, kormányzati támogatással akár -, hogy aki visszavisz egy pár ilyen "újrahasznosított csukát", az kap 10% kedvezményt. Vagy mit tudom én.
A "multik" pont ezzel ellentétesen gondolkodnak. MO-n pl. már alig (vagy talán egyáltalán nem) lehet visszaváltható palackos ásványvizet, üdítőt, akármit kapni. Ezzel nem lenne gond, ha valóban tökéletesen működne a szelektív hulladékgyűjtés. De ez nem így van - legalább is MO-on "vannak még hibák, elvtársak!".
 
Ezzel nem lenne gond, ha valóban tökéletesen működne a szelektív hulladékgyűjtés.

Nálunk ez úgy történik: szelektíven gyűjtjük, utána a hulladékot elszállító vállalkozás ugyanarra a kocsira borítja, és együtt viszi ki a telepre!
A visszaviszed és kapsz 10% engedményt, meg nem működik, hiszen a kereskedőktől is pénzért veszik vissza a hulladékot.
Nem baj, majd a központosítás mindent megold!:)))
 
Nem csak a műanyag ott a sok betét díj nélküli üveg...a pezsgős üveg hihetetlen de nem váltják vissza pedig abban van üveg bőven
 
C
Nálunk ez úgy történik: szelektíven gyűjtjük, utána a hulladékot elszállító vállalkozás ugyanarra a kocsira borítja, és együtt viszi ki a telepre!
A visszaviszed és kapsz 10% engedményt, meg nem működik, hiszen a kereskedőktől is pénzért veszik vissza a hulladékot.
Nem baj, majd a központosítás mindent megold!:)))
Pont ez a baj, hogy nem hulladékként, hanem nyersanyagként kellene tekinteni.
 
CahuNzi, lehet, de a szutykot nehéz nyersanyagnak tekinteni. 2x annyi a munka és a költség is az újrafeldolgozásnál.
Emlékezz milyen sok helyen tiltakoznak Mo-n a hulladékgyűjtő telepek létrehozásánál. Szerintem is egyszerűbb lenne, ha egyúttal újrahasznosító is készülne mellé. De nagy okosaink ezt nem tekintik eléggé gazdaságosnak, mivel kellene olyan vállalkozás is ami fel is használja. NA AZ az igazi bukta! Szerinted mennyi termelő egység van Mo-n? Azok mentek először tönkre, hiszen a termelés a legköltségesebb. Mindenki kereskedni akar.
 
Ennek az egésznek egy hátulütője van: nincs "recycling". Mármint olyan, ami tényleg érdekeltté teszi az embereket a visszajuttatásban.
Miért nem lehet pl. olyan akciót hirdetni - állami, kormányzati támogatással akár -, hogy aki visszavisz egy pár ilyen "újrahasznosított csukát", az kap 10% kedvezményt. Vagy mit tudom én.
A "multik" pont ezzel ellentétesen gondolkodnak. MO-n pl. már alig (vagy talán egyáltalán nem) lehet visszaváltható palackos ásványvizet, üdítőt, akármit kapni. Ezzel nem lenne gond, ha valóban tökéletesen működne a szelektív hulladékgyűjtés. De ez nem így van - legalább is MO-on "vannak még hibák, elvtársak!".

Nem tudom nálatok hogy van (nem tudom hol van a "nálatok"), de nálunk (Mo-on) van kék és sárga tetejű kuka a műanyagnak/fémnek és a papírnak és külön spéci autó üríti őket. Ez jó.
Viszont ami irritál, hogy mossam ki a flakonokat (pl. olaj, majonéz, stb.) MOSÓSZERES VÍZZEL (környezet szennyezés - vízpazarlás [egyre kevesebb az édesvíz] - a vízdíjat most nem említem). Miért nem oldja meg az ipar a tisztítást ???
 
CahuNzi, lehet, de a szutykot nehéz nyersanyagnak tekinteni. 2x annyi a munka és a költség is az újrafeldolgozásnál.
Emlékezz milyen sok helyen tiltakoznak Mo-n a hulladékgyűjtő telepek létrehozásánál. Szerintem is egyszerűbb lenne, ha egyúttal újrahasznosító is készülne mellé. De nagy okosaink ezt nem tekintik eléggé gazdaságosnak, mivel kellene olyan vállalkozás is ami fel is használja. NA AZ az igazi bukta! Szerinted mennyi termelő egység van Mo-n? Azok mentek először tönkre, hiszen a termelés a legköltségesebb. Mindenki kereskedni akar.
Jó buli ez hidd el, van rá támogatás bőven.
De ha már hulladék...azt magyarázza meg nekem valaki miért van, hogy ha lomtalanításkor én kiteszek pl. egy kisasztalt, mert már nem kell, a szomszéd házból valaki beviszi, mert ő tudja használni, a lopás bűnébe esett, bár erről legtöbben nem is tudnak.
 
Utoljára módosítva:
Lopni csak azt lehet, ami más tulajdona. Te már kidobtad, akkor miért lopás?
Például ezért...:
A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el - tudatta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága.

Ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt.-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen, vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető két év szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre (50 ezer és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek.
 
Szegény FKF, de sajnálom őket!
Pld a hajléktalan vagy éhező, amit a szemétből elvesz, mind tolvaj és dögöljön meg. Úgy is ezt akarják elérni.
 
A "multik" pont ezzel ellentétesen gondolkodnak. MO-n pl. már alig (vagy talán egyáltalán nem) lehet visszaváltható palackos ásványvizet, üdítőt, akármit kapni. Ezzel nem lenne gond, ha valóban tökéletesen működne a szelektív hulladékgyűjtés. De ez nem így van - legalább is MO-on "vannak még hibák, elvtársak!".
A horvát kormány egy tollvonással segített ezen annak idején. Minden egyes palackon legyen az műanyag vagy üveg automatikusan van 0.5 HRK(21-22 HUF) "betétdíj". Igaz nem valódi betétdíj, hiszen ezek nem kerülnek újratöltésre, csak újrahasznosításra. De így már erősen meggondolja a vásárló, hogy visszavigye-e a palackot, ha az ásványvíz árának harmadát ez teszik ki. Ha meg ő maga nem vinné vissza, akkor majd a gyűjtögetők visszaviszik, akik kikukázzák, mert ezért a pénzért már megéri.

Magyarországon az a baj, hogy nincs tétje. 1 forintért senki nem viszi vissza. Így akinek a lelkiismeretét nem zavarja filléreket bukik csak. Pedig a kezdeményezés meglenne, az ország legtöbb pontján már minden háztartás számára elérhető a saját gyűjtőedény. Konkrétan több városban - így Budapesten is - minden kertes háznak van két saját kukája a műanyagnak és üvegnek, amit ingyen kapott és ingyen ürítenek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére