Összeszedett 600 milliót és elment nyugdíjba, 29 évesen

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Augusztus 8.

Melitta - 2017 Augusztus 8, 04:04
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Az amerikai fiatalok körében egyre népszerűbb a korai nyugdíjba vonulás. Vannak egészen extrém esetek is.

    A fiatalok többsége ma már Amerikában nem akarja megvárni a 65-ik életévét ahhoz, hogy nyugdíjba menjen és a kedvteléseinek éljen. A jól keresők 67%-a fiatalon akar megpihenni, 37%-a pedig végképp távozni kíván a munka frontjáról mielőbb.

    Már neve is van a mozgalomnak: FIRE, (financially independent and retiring early) vagyis anyagilag független fiatal nyugdíjas.

    Szép, szép, de hogyan lehet ezt elérni?

    Livingston asszonynak ez hét év alatt sikerült. Összeszedett 2,25 millió dollárt. Most évi 67 ezer dollárból élnek ketten a férjével, aki még dolgozik. Livingston asszony gyereket vár, de nem ezért ment nyugdíjba. Hanem azért, mert megtehette. De hogy lehet össze spórolni hét év alatt 2,25 millió dollárt New York-ban, ebben a méregdrága városban? Például úgy, hogy az egyetem után az első évben, amikor már a Wall Streeten dolgozott, akkor egy kis szobát bérelt a harmadik emeleten és egy matracon aludt. Autója nem volt.

    Szegény családból jövök

    - számolt be a CNN-nek a fiatalasszony, aki villámgyorsan nyugdíjba vonult egy sikeres pénzügyi pályafutás után. Már a Harvard egyetemen elhatároztam, hogy nem csinálok adósságot. Így a nulláról kezdhettem. Mehettem volna dolgozni Omahaba, ahol lényegesen kisebbek a megélhetési költségek, de a jövedelmek is azok. Elhatároztam, hogy félreteszem és befektetem az éves jövedelmem 70%-át. Az első évben 67 ezer dollár volt az alapfizetésem, de ehhez jöttek a prémiumok és a jutalékok. A hét év alatt mindig hatszámjegyű jövedelmem volt. Így jött ki hét év után a 2,25 millió dolláros megtakarítás. Nem kellett ahhoz pénzügyesnek lenni, hogy kiszámítsa valaki: ez már egész életre szóló nyugdíjbiztosítás alapja lehet.

    Fat FIRE- nek nevezik ezt Amerikában. Vagyis gazdag korai nyugdíjba vonulásnak. Amikor valaki sokat keres, de keveset költ. A pénzügyek tehát rendben vannak, a gyerek is jön. Livingston asszonynak tehát lesz tennivalója a közeli jövőben. Csak később merül fel a kérdést: mihez kezd temérdek szabadidejével valaki, aki 29 éves korában nyugdíjba ment Amerikában?

    HVG
    images.jpg
     
    Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Augusztus 8.

    1. udvarfy
      udvarfy
      Remélem az "átlag ember" is pontosan igy tudja csinálni ! Ilyen esetek mindig is voltak ez nem újkelletü , mint a viccek sem . Europában a legismertebb "nyugdijas" az Günther Sachs volt ;)
      evelyn13 kedveli ezt.
    2. *Főnix
      *Főnix
      New York-ban a Wall Streeten SEM sikerul mindenkinek
    3. *Főnix
      *Főnix
      es hozzavalo tehetseg is
    4. sidavoq
      sidavoq
      Időközönként meg szoktam említeni, hogy bár még nem értem el az aktuális nyugdíjkorhatárt, de már egy erős negyvenest lenyomtam munkában. Ezért szeretnék elmenni egy 5-10 évre nyugdíjba, aztán majd ha elunnám, akkor ledolgoznám még a hiányzó éveket.
      Miért mindíg az egyén kockáztasson, hogy vagy megéli vagy nem a korhatárt ?
      Legyen az államnak is bent egy kis rizikó, ha már nála van a 43 év alatt befizetett járulékom - hát nem ?
      Kiriti, vazonosito és Ernoe kedveli ezt.
    5. udvarfy
      udvarfy
      Ákos , állitolag a jelenlegi nyögdijak az általunk befizetett nyögdij járadékból lennének fizetve , mert még nem az adóbevételböl fizeti az állam /vagyis mi/
    6. udvarfy
      udvarfy
      Ákos , hozhattál volna egy értelmesebb irótól egy cikket mert elolvasván az irást az illetö nem nagyon ismeri a nyugdij történetét ! Mertt az kérlek már több mint 100 éves Europában , pl. a Németek "Vaskalapos" kancellárja Bismarck tette kötelezövé ugy ca. 1890-es években a nyugdijbiztositást ! Az viszont tény és való , hogy nálunk 1928-ban lett az állami alkalmazottaknak elöször foganositva ! Az igaz , hogy mi fizetjük a járadékokat , de az államkasszából majd minden rezsimben és nem csak hazánkban hanem majd minden országban ahol hasonló nyugdij létezik mindig van potlás . Tehát az adóból való "kisegités" , szerintem meg ez teljesen normális dolog is lenne .
      *Főnix kedveli ezt.
    7. *Főnix
      *Főnix
      AMINT LATOM AZ HIANYZIK
    8. gumelig
      gumelig
      Pár évig dolgoztam egy kereskedő vállatnál, ahol nem éppen svájci mentalitásra jellemző
      korai nyugdíjba vonulást láttam.
      A vállalatunk legfontosabb háttérembere, Hansueli a csomagoló és a póstát intéző öreg,
      egy hétköznap délután elkezdett búcsúzkodni mert holnaptol nyugger lessz.
      Kitört a pánik. Miért nem tudta ezt senki, miért nem szólt stb.
      Na, aztán a személyzetis diadalmasan kijelentette, hogy szó se lehet róla mert Hansueli ma még csak 64 éves, a nyugdíjhatár pedig 65.
      Igen, csak amit senki nem vett észre, hogy az öreg állandóan túlórázott és évekig nem ment
      szabira. Lázas utánaszámolás eredménye az lett, hogy mi éljenezve, a vezetőség fogcsikorgatva elbúcsúzott Hansuelitöl.:D

      Lezser vállalat volt. Mivel mindenki tudta és csinálta a dolgát, szinte magátol működött. A vezetőség a karácsonyi ünnepi vacsorát kivéve nem nagyon foglalkozot velünk.:)
      setni kedveli ezt.
    9. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Ácsi ! Jelenleg többlet van a nyugdíjkasszában (befizetések - kifizetések), de mivel '12 óta a cég által addig fizetett nyugdíjjárulékot lazán átkeresztelték szociális járulékká, a kormány a maradványt minden évben kiveszi. Milliárdokról beszélünk.
    10. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Kínos csak az lehet, ha rosszul fektetetik be és vész a tőke is ....
    11. udvarfy
      udvarfy
      Ladybug , gondolod ezt csak a Magyarok csinálják ?? Nézz már körül Europában , talán Svájc és eddig Ausztria akik "normálisan" gazdálkodnak a befizetett pénzzel .
    12. Ernoe
      Ernoe
      "összeszedett 600 milliot és 29 évesen elment nyugdijba.."
      En nem vártam volna olyan sokáig, már 60 millio után elmentem volna nyugdijba akár 19 évesen is. :)
    13. Ternyák
      Ternyák
      Ernő, én is, csak éppen a 60 misi hiányzott hozzá:(
      setni, mechi, Ernoe és 1 másik tag kedveli ezt.
    14. Éleskés
      Éleskés
      Naggyon jó ki példabeszéd.
      Ám mi van akkor, ha Hansuel elmegy nyugdíjba és egy hét múlva (is) automatikusan felébred és rájön hogy aznap sincs semmi dolga? Keres magának munkát?
      Tudniillik a berögződés nagy úr! Aki 40 évet naponta dolgozott (akármennyiért) az nem tud nyugdíjba menni és pihenni. Nem úgy van beállva.
      Magyarországon 8 éve akarva, nem akarva sok embert kirúgtak az állásából. Cigányokat. Csökkent munkaképességűeket. Vidéki gazdálkodókat - elvették a földjeiket. Gyári munkásokat. Az adókkal lehetetlenné tették a vállalkozói rétegeket. Nyugdíjasokat is elküldték a közalkalmazotti munkahelyekről. Ezek a kisnyugdíjasok és egyéb munkátlanok évekig munkát kerestek, de nem volt. Aki 50 év fölötti, az sok ok miatt nem kap munkát. Tehát mit csinál? Megpróbál megélni kevesebből és segélyekből. (Ha tud, külföldre megy diplomával mosogatni.)
      És ezek az emberek beállnak ebbe az állapotba. Ma már, amikor mégis kellene a munkája és a tapasztalata, nem megy munkába, mert "elfelejtett dolgozni". Mára már rájöttek, hogy ismét visszaszoktatni a népet a régen berögződött, majd elfelejtett rutinba szinte lehetetlen.
      Tehát Hansuel úr egy-két hétig ünnepelt személy volt, aztán vagy elment sörösdobozokat gyűjtögetni a parkokba, esetleg önként szemetet szed, vagy kisiskolásokat segít átkelni a zebrán, de ha azt sem, akkor inkább öngyilkos lett.
    15. udvarfy
      udvarfy
      Éleskés, nemhinném , hogy egy svájci nyögdijasnak sörösdobozokat kellene gyüjtögetnie , csak nekem lenne annyi nyögdijam nemfájna a fejem!:D Aztán gondolom most nyugodtam behozzhatja a sok évig elnem tölltött szabadságát , esetleg törödhet többet családjával , etetheti a parkba a hattyukat , ha más esetleg nincsen , de felöllem többször is megmászhatja , ha erejétöl kittelik még a "Jungfrau-t" is :rohog:. Isten éltesse!Talán Ö jobban tudja nyugdijas idejét eltölteni mint mi Magyarok akik nemtaláljuk felmagunkat és, ha nemkell "dolgoznunk" mindjárt a Dunának megyünk
      gumelig és setni kedveli ezt.
    16. gumelig
      gumelig
      Neue
      Most nem tudom igazán mit válaszoljak neked.
      "Az új nyugdíjast kérdezi barátja, hogy mit fog csinálni. Veszek magamnak egy
      hintaszéket, feleli. Na jó, de mit csinálsz egy hónap mulva? Lassan elkezdek hintázni"

      Hansueliröl azóta sem hallottam semmit. Lehet hogy szenved, de az is lehet hogy nem.
      Anyagi gondja nemigen lehet, mert vállatunknak plusz kasszája volt.
      Svájcban nem rosszak a nyugdíjak a drágaság ellenére sem. A magyar problémák
      itt ismeretlenek.
      Van itt kint sok nyugdíjas ismerősöm, de csak egy aki nem tud magával mit kezdeni.
      Beka Holt, setni és udvarfy kedveli ezt.
    17. udvarfy
      udvarfy
      Gumelig ! te az biztosan én vagyok !;) Már tegnap gondolkozni kezdtem , hogy nincsen mit csinálnom osztán szereztem egy kötelet , hogy föbe löjjem magam vele :rohog::rohog:. De szerencsére eszembe jutott , hogy még nem is vagyok nyögdijas .
      Beka Holt, setni és gumelig kedveli ezt.
    18. Nikosz99
      Nikosz99
      Mindez stimmel nagyjából csak nem 8 éve...
    19. gumelig
      gumelig
      Én az vagyok. A kollégáim a vállatnál nagyon aggódtak értem, amikor mentem. "Du wirst in ein Loch fallen." Hát ha elég behaart nem zavar mondtam nekik. :D
      Folyton kérdeztek, mit fogok csinálni. SEMMIT, mondtam nekik. Az égvilágon SEMMIT. Idáig mindig csak csináltam.
      Gyönyörű áprilisi nap volt az első. Táncolva mentem végig a Bahnhofstrasse-n. Előző nap egy elképesztően nagyvonalú ünnepséggel búcsúztattak a vállalattol. (Lehet hogy örültek:rolleyes:)
      Na, aztán jött a krízis. Egy alkalommal reggel nyolc után mentem haza az uszodábol villamossal.
      Figyeltem a munkába menő embereket. Látszott rajtuk a határozottság, a céltudat. Hirtelen baromi írígy lettem, hogy nekik van feladatuk, céljuk.
      Az egész csak pár másodpercig tartott.;) Mondom, apukám, neked elment az eszed, majd beültem egy kávézóba reggelizni és újságot olvasni.:)
      Soha többet nem voltak ilyen érzéseim. Egy hónap mulva már nem tudtam elképzelni, hogy valaha dolgoztam.;)
      Utoljára módosítva: 2017 Augusztus 9

Megosztás