Újabb ellenséget talált az Iszlám Állam

A terrorszervezet rengeteg embert tart rettegésben, és utóbbi területveszteségei ellenére is úgy érzi, még mindig bővítheti az ellenségei körét - ezért most a macskák ellen hirdetett szent háborút. Ezzel azonban van egy kis baj.

Az Iszlám Állam vezető hitszónokai szerint a macskák ellentétben állnak a dzsihád ideológiájával és hitével. Ezért tegnap óta az iraki Moszulban már hatályos az a törvény, amely tiltja a macskatartást. Ez a rendelkezés pedig hamarosan a terrorszervezet teljes területén életbe fog lépni - írja a Metro.

A dzsihádisták most rajtaütéseket végeznek - véletlenszerűen bekopognak a házakba, és begyűjtik az ott található macskákat, majd kivégzik a kisállatokat.

Az új törvény azonban az Iszlám Állam tagjait is meglepte - a kegyetlen terroristák többsége ugyanis nagy cicabarát, erről tanúskodnak a közösségi oldalakon közzétett képeik is. Számos harcos fotózkodott már úgy, hogy kiscicákat etetnek, dédelgetnek, nevelnek, és a katonai bázisaikról sem hiányozhattak a macskák. Eddig.


Illusztráció

Sokak szerint azonban a macskaszeretet is csak egy volt a terrorszervezet számtalan propagandafogása közül. Szakértők szerint ezekkel a képekkel új harcosokat akartak toborozni, akiknek ezek a fotók az élhetőbb élet képét sugározhatták. Ezért többször is olyan képeket posztoltak, amin fegyverek között a harcosok kismacskákkal játszanak, törődnek. Az egyik harcos pedig több ezer házassági ajánlatot kapott, miután egy olyan fotót tett közé, amin egy vörös kiscicát tart a karjaiban.

"Allah teremtményeivel légy kedves, a hitetlenekkel pedig vad és kemény!"
- írta a kép mellé.

Ez a reklámfogás azonban a jelek szerint kifutott, ezért a terroristák egy része leszámolna a macskákkal. A kérdés az, mit szólnak ehhez macskabarát társaik.

macska.jpg
 
Egyre jobban csúsznak lefelé, kénytelenek egyre vadabbnak mutatni magukat.
Csak elérik azt a szintet hogy a félelem átcsap utálatba.
A lényeg hogy beszéljenek róluk.
 
Egerek!

Széjjel fogják rágni őket az egerek. :)

"Mit csinál az egér magömlés előtt? -- Kirágja a zsákot..." :) :) :)

PS: Lehetséges ok: ellepték őket a ... Bolhák?! :)
 
Egyre jobban csúsznak lefelé, kénytelenek egyre vadabbnak mutatni magukat.
Csak elérik azt a szintet hogy a félelem átcsap utálatba.
A lényeg hogy beszéljenek róluk.
Miért? Már eddig is nem utálja őket mindenki,aki EMBER!Minden cicusért 3 ganét kiherélni!
 
A terrorszervezet rengeteg embert tart rettegésben, és utóbbi területveszteségei ellenére is úgy érzi, még mindig bővítheti az ellenségei körét - ezért most a macskák ellen hirdetett szent háborút. Ezzel azonban van egy kis baj.

Az Iszlám Állam vezető hitszónokai szerint a macskák ellentétben állnak a dzsihád ideológiájával és hitével. Ezért tegnap óta az iraki Moszulban már hatályos az a törvény, amely tiltja a macskatartást. Ez a rendelkezés pedig hamarosan a terrorszervezet teljes területén életbe fog lépni - írja a Metro.

A dzsihádisták most rajtaütéseket végeznek - véletlenszerűen bekopognak a házakba, és begyűjtik az ott található macskákat, majd kivégzik a kisállatokat.

Az új törvény azonban az Iszlám Állam tagjait is meglepte - a kegyetlen terroristák többsége ugyanis nagy cicabarát, erről tanúskodnak a közösségi oldalakon közzétett képeik is. Számos harcos fotózkodott már úgy, hogy kiscicákat etetnek, dédelgetnek, nevelnek, és a katonai bázisaikról sem hiányozhattak a macskák. Eddig.


Illusztráció

Sokak szerint azonban a macskaszeretet is csak egy volt a terrorszervezet számtalan propagandafogása közül. Szakértők szerint ezekkel a képekkel új harcosokat akartak toborozni, akiknek ezek a fotók az élhetőbb élet képét sugározhatták. Ezért többször is olyan képeket posztoltak, amin fegyverek között a harcosok kismacskákkal játszanak, törődnek. Az egyik harcos pedig több ezer házassági ajánlatot kapott, miután egy olyan fotót tett közé, amin egy vörös kiscicát tart a karjaiban.

"Allah teremtményeivel légy kedves, a hitetlenekkel pedig vad és kemény!"
- írta a kép mellé.

Ez a reklámfogás azonban a jelek szerint kifutott, ezért a terroristák egy része leszámolna a macskákkal. A kérdés az, mit szólnak ehhez macskabarát társaik.

Csatolás megtekintése 1494235
*
Tiszta erőből kívánom EZEKNEK, hogy lepjék el őket az egerek, patkányok, mindenütt, amerre csak lépnek. Ilyet tenni?!
 
Egyre jobban csúsznak lefelé, kénytelenek egyre vadabbnak mutatni magukat.
Csak elérik azt a szintet hogy a félelem átcsap utálatba.
A lényeg hogy beszéljenek róluk.
*
Mi fog következni? A kutyákat és azok tartóit is üldözni fogják? Eszement egy népség. Egyetlen vallás sem írja elő az állatok irtását. Sőt, Indiában vannak olyan templomok, amelyeket akár a majmok, akár a macskák, de van ahol a patkányok leptek és lepnek el.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,974
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére