nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget, jó nagy hajrában vagyok, még van 4 napom, és hiányzik 6 ötlet... vagy mese. azt hiszem a kifestő meg a képek idén egyenlőre kimaradnak, nem gondoltam volna, hog yekkora fába vágtam a fejszémet. lehet kiadom könyvben, ha egyszer végzek
ezt megosztom addig.
Kippkopp a havas erdőben sétált. Odaröppent hozzá barátja a cinke.
- De jó, hogy találkoztunk! – csipogta. – olyan különös dolgot láttam! Képzeld, fenyőfa nőtt egy házban, a szoba közepén! Te érted ezt?
- Nem! Rázta a fejét Kippkopp. – Fenyők csak itt élnek az erdőben.
- Ha nem hiszed, nézd meg magad is!
Elindultak. A cinke előreröpült, mutatta az utat. Kippkopp a nagy hóban igyekezett utána. A házak között csomagokkal megrakodott emberek tartottak hazafelé.
- Odamegyünk, ahhoz a sárga házhoz! –mutatta a cinke.
Amikor odaértek, a cinke az ablakpárkányra szállt. Kippkopp egy bokor ágain felkapaszkodott mellé, és belesett a szobába.
- Nini! Csakugyan áll bent egy fenyő! Nem értem. Megnézem közelebbről. Te várj meg itt, jó?
Azzal hopp, beugrott a félig nyitott ablakon,
Nagyot koppant, ahogy földet ért. Abban a pillanatban egy fénylő csillagocska penderült melléje. Kíváncsian nézegették egymást.
- Kippkopp vagyok! – mutatkozott be a gesztenyegyerek.
- Az erdőből jöttem barátommal, a cinkével együtt azért, hogy megnézzem ezt a fenyőfát.
szívesen megmutatom neked, mert én itt lakom a fa tetején – szólt a csillag.
- Jaj, de jó! Akkor magyarázd meg, hogy miért nőnek ezen a fenyőn almák meg diók!
- Azért, mert ez egy karácsonyfa!
Kippkopp szomorúan nézett maga elé.
- Nem tudom, mi az a karácsony…
- Ne búsulj, mire fölérsz velem a fa csúcsára, megtudod. Induljunk el!
Kippkopp mászott felfelé, és közben ámult-bámult.
- Csillagocska! Mik ezek a hintapalinták?
- Szaloncukrok. Karácsonykor sok-sok szaloncukrot akasztanak a fenyőfára.
- Ha cukor, akkor együk meg!
- Még nem lehet! Figyelmeztette a csillag. – gyere tovább!
- Most légy ügyes Kippkopp! Ide nehéz feljutni! – kiáltotta aggódva a csillag. Könnyű volt neki: mint a cinke, éppúgy röppent ágról ágra. De Kippkoppot sem kellett félteni: az aranyfüzérbe kapaszkodva ügyesen mászott a csillag után, egyre magasabbra. Hófehér, könnyű karikák közé jutottak. Kippkopp egyet a fejére tett.
- Király vagyok! Koronám van!
A csillagocska nevetett.
- Habkarika a nevük. Nagyon finomak.
- Akkor kóstoljuk meg a koronámat! –javasolta Kippkopp.
- Még nem lehet, még nincs itt az ideje.
- Egy ág szélén Kippkopp megkapaszkodott és körülnézett. A csillag mindjárt magyarázni kezdett.
- Nézd, ez a gyertya, az meg a csillagszóró.
Kippkopp csalódottan jegyezte meg.
- Nem is ég a gyertya! Nem is szóródnak a csillagok!
- Várj, eljön annak is az ideje!
Kippkopp magasabbra mászott, és csillogó tarka díszek közé érkezett. Szeretett volna játszani velük.
- Vigyázz! – szólt a csillagocska. – össze ne koccanjanak, mert egy pillanat alatt eltörnek. Vékony üvegből készült mindegyik.
- Vigyázok! - ígérte meg Kippkopp.
Hát még mennyire kellett vigyázni az óriási színes gömbökre! Az egyik olyan fényes volt, mint a tükör. Belenéztek. Nézegette magát Kippkopp, nézegette magát a csillag. Mulatságos kép bámult vissza rájuk! Akkorának látszott Kippkopp orra, mint egy krumpli! A csillag tovább vezette őt a felfelé a fán. Kippkopp szmatolni kezdett,mert finom, édes illat csapta meg az orrát.
- Nézd, mézeskalács figurák! Mutatta a csillag. Kippkopp leült és megcsodálta őket, amint lassan himbálóztak a fenyőfa ágain. Azután igyekezett tovább a csillag után. Csengőkre, hangszerekre bukkant.
- Muzsikáljunk! Úgy szeretem a zenét! – örvendezett Kippkopp, és belefújt a trombitába.
- Pszt! Még nem szabad! – suttogta a csillag. – De nemsokára eljön mindennek az ideje.
- Mikor? Mikor? – nyűgösködött Kippkopp. Már olyan fáradt vagyok!
- Mindjárt fent vagyunk a csúcson. Szedd a lábad! – noszogatta a csillagocska.
- Nem tudok tovább menni… - szipogott Kippkopp. – Álmos vagyok. Szeretnék lefeküdni, de nincs hova. Olyan szúrósak a fenyőágak!
Megsajnálta a csillag a fáradt gesztenyegyereket, és szaloncukrokból puha ágyat készített neki.
- Semmi baj! Van még egy kis idő. Aludj el szépen, pihend ki magad.
- Csak egy picurkát alszom - motyogta Kippkopp -, remélem, megvár a cinkém..
Azzal mély álomba merült. Közben lassan besötétedett. Elcsendesedett az egész világ. Hirtelen, ezüstös hangon megcsendült egy csengő. Kippkopp felriadt, és ámulva nézett körül.
- Mi történik itt? Csoda? Varázslat?
Égtek a karácsonyfán a gyertyák, szikráztak a csillagszórók, s a fa alatt titokzatos csomagok hevertek. A varázslat folytatódott. Zene zendült, énekszó csendült. Kitárult az ajtó, és ott állt egy család. Csak nézték, nézték a ragyogó karácsonyfát. Szemükben ott csillogott a gyertyák fénye. Kippkopp most meghallotta a kis csillag hangját:
- Siess hozzám hamar a fa tetejére!
Felmászott a csúcsra, és látta, ahogy az emberek átadják egymásnak a csomagokat.
- Nézd! Ajándékot adnak, és ajándékot kapnak – magyarázta a csillag, és elmesélte a réges-régi történetet egy csodálatos gyermek születéséről.
- Értem már! – lelkendezett Kippkopp. – köszönöm csillagocska! Sietek a cinkéhez, hogy elmondjam neki is! - Elindult lefelé.
- Jó utat, boldog karácsonyt! – kiáltotta utána búcsúzóul a csillag.
Kippkopp szélsebesen lecsúszott egy aranyfüzéren a földre. A függöny szélbe kapaszkodva felmászott az ablakpárkányra, ahol hűségesen várt rá a cinke. Mindjárt faggatni is kezdte a gesztenyegyereket.
- Tudod már, miért áll bent a szobában a fenyő?
- Tudom – válaszolta Kippkopp. – azért, mert karácsony van.
- Mi az a karácsony? – kérdezte a cinke. – mondd el nekem, hadd tudjam én is!
- Induljunk haza az erdőbe – javasolta Kippkopp. – Útközben mindent elmesélek.
Mentek mendegéltek a téli éjszakában. A karácsonyi fények között ott ragyogott messze a csillagocska is… Kippkopp mesélni kezdett:
- Tudod, karácsony estéjén összegyűlnek az emberek a feldíszített fenyőfa körül. Gyertyát gyújtanak, énekelnek, és megajándékozzák egymást. Régi, szép ünnep ez. – Kippkopp mesélt, mesélt, és a cinke elbűvölten hallgatta.
Hazaérkeztek az erdőbe. – Milyen kár, hogy itt nem lehet karácsony!... – Sóhajtotta vágyakozva a cinke.
- Miért ne lehetne? – válaszolta vidáman Kippkopp. Beleszúrt egy fenyőágat a hóba, feldíszítette csipkebogyóval. Meg is ajándékozták egymást: a cinke magokat kapott, Kippkopp meg egy kalapot, hogy ne fázzon a feje.
A magasban sziporkáztak a csillagok.
Csendes, békés volt a karácsonyi éj.
ezt megosztom addig.
Kippkopp a havas erdőben sétált. Odaröppent hozzá barátja a cinke.
- De jó, hogy találkoztunk! – csipogta. – olyan különös dolgot láttam! Képzeld, fenyőfa nőtt egy házban, a szoba közepén! Te érted ezt?
- Nem! Rázta a fejét Kippkopp. – Fenyők csak itt élnek az erdőben.
- Ha nem hiszed, nézd meg magad is!
Elindultak. A cinke előreröpült, mutatta az utat. Kippkopp a nagy hóban igyekezett utána. A házak között csomagokkal megrakodott emberek tartottak hazafelé.
- Odamegyünk, ahhoz a sárga házhoz! –mutatta a cinke.
Amikor odaértek, a cinke az ablakpárkányra szállt. Kippkopp egy bokor ágain felkapaszkodott mellé, és belesett a szobába.
- Nini! Csakugyan áll bent egy fenyő! Nem értem. Megnézem közelebbről. Te várj meg itt, jó?
Azzal hopp, beugrott a félig nyitott ablakon,
Nagyot koppant, ahogy földet ért. Abban a pillanatban egy fénylő csillagocska penderült melléje. Kíváncsian nézegették egymást.
- Kippkopp vagyok! – mutatkozott be a gesztenyegyerek.
- Az erdőből jöttem barátommal, a cinkével együtt azért, hogy megnézzem ezt a fenyőfát.
szívesen megmutatom neked, mert én itt lakom a fa tetején – szólt a csillag.
- Jaj, de jó! Akkor magyarázd meg, hogy miért nőnek ezen a fenyőn almák meg diók!
- Azért, mert ez egy karácsonyfa!
Kippkopp szomorúan nézett maga elé.
- Nem tudom, mi az a karácsony…
- Ne búsulj, mire fölérsz velem a fa csúcsára, megtudod. Induljunk el!
Kippkopp mászott felfelé, és közben ámult-bámult.
- Csillagocska! Mik ezek a hintapalinták?
- Szaloncukrok. Karácsonykor sok-sok szaloncukrot akasztanak a fenyőfára.
- Ha cukor, akkor együk meg!
- Még nem lehet! Figyelmeztette a csillag. – gyere tovább!
- Most légy ügyes Kippkopp! Ide nehéz feljutni! – kiáltotta aggódva a csillag. Könnyű volt neki: mint a cinke, éppúgy röppent ágról ágra. De Kippkoppot sem kellett félteni: az aranyfüzérbe kapaszkodva ügyesen mászott a csillag után, egyre magasabbra. Hófehér, könnyű karikák közé jutottak. Kippkopp egyet a fejére tett.
- Király vagyok! Koronám van!
A csillagocska nevetett.
- Habkarika a nevük. Nagyon finomak.
- Akkor kóstoljuk meg a koronámat! –javasolta Kippkopp.
- Még nem lehet, még nincs itt az ideje.
- Egy ág szélén Kippkopp megkapaszkodott és körülnézett. A csillag mindjárt magyarázni kezdett.
- Nézd, ez a gyertya, az meg a csillagszóró.
Kippkopp csalódottan jegyezte meg.
- Nem is ég a gyertya! Nem is szóródnak a csillagok!
- Várj, eljön annak is az ideje!
Kippkopp magasabbra mászott, és csillogó tarka díszek közé érkezett. Szeretett volna játszani velük.
- Vigyázz! – szólt a csillagocska. – össze ne koccanjanak, mert egy pillanat alatt eltörnek. Vékony üvegből készült mindegyik.
- Vigyázok! - ígérte meg Kippkopp.
Hát még mennyire kellett vigyázni az óriási színes gömbökre! Az egyik olyan fényes volt, mint a tükör. Belenéztek. Nézegette magát Kippkopp, nézegette magát a csillag. Mulatságos kép bámult vissza rájuk! Akkorának látszott Kippkopp orra, mint egy krumpli! A csillag tovább vezette őt a felfelé a fán. Kippkopp szmatolni kezdett,mert finom, édes illat csapta meg az orrát.
- Nézd, mézeskalács figurák! Mutatta a csillag. Kippkopp leült és megcsodálta őket, amint lassan himbálóztak a fenyőfa ágain. Azután igyekezett tovább a csillag után. Csengőkre, hangszerekre bukkant.
- Muzsikáljunk! Úgy szeretem a zenét! – örvendezett Kippkopp, és belefújt a trombitába.
- Pszt! Még nem szabad! – suttogta a csillag. – De nemsokára eljön mindennek az ideje.
- Mikor? Mikor? – nyűgösködött Kippkopp. Már olyan fáradt vagyok!
- Mindjárt fent vagyunk a csúcson. Szedd a lábad! – noszogatta a csillagocska.
- Nem tudok tovább menni… - szipogott Kippkopp. – Álmos vagyok. Szeretnék lefeküdni, de nincs hova. Olyan szúrósak a fenyőágak!
Megsajnálta a csillag a fáradt gesztenyegyereket, és szaloncukrokból puha ágyat készített neki.
- Semmi baj! Van még egy kis idő. Aludj el szépen, pihend ki magad.
- Csak egy picurkát alszom - motyogta Kippkopp -, remélem, megvár a cinkém..
Azzal mély álomba merült. Közben lassan besötétedett. Elcsendesedett az egész világ. Hirtelen, ezüstös hangon megcsendült egy csengő. Kippkopp felriadt, és ámulva nézett körül.
- Mi történik itt? Csoda? Varázslat?
Égtek a karácsonyfán a gyertyák, szikráztak a csillagszórók, s a fa alatt titokzatos csomagok hevertek. A varázslat folytatódott. Zene zendült, énekszó csendült. Kitárult az ajtó, és ott állt egy család. Csak nézték, nézték a ragyogó karácsonyfát. Szemükben ott csillogott a gyertyák fénye. Kippkopp most meghallotta a kis csillag hangját:
- Siess hozzám hamar a fa tetejére!
Felmászott a csúcsra, és látta, ahogy az emberek átadják egymásnak a csomagokat.
- Nézd! Ajándékot adnak, és ajándékot kapnak – magyarázta a csillag, és elmesélte a réges-régi történetet egy csodálatos gyermek születéséről.
- Értem már! – lelkendezett Kippkopp. – köszönöm csillagocska! Sietek a cinkéhez, hogy elmondjam neki is! - Elindult lefelé.
- Jó utat, boldog karácsonyt! – kiáltotta utána búcsúzóul a csillag.
Kippkopp szélsebesen lecsúszott egy aranyfüzéren a földre. A függöny szélbe kapaszkodva felmászott az ablakpárkányra, ahol hűségesen várt rá a cinke. Mindjárt faggatni is kezdte a gesztenyegyereket.
- Tudod már, miért áll bent a szobában a fenyő?
- Tudom – válaszolta Kippkopp. – azért, mert karácsony van.
- Mi az a karácsony? – kérdezte a cinke. – mondd el nekem, hadd tudjam én is!
- Induljunk haza az erdőbe – javasolta Kippkopp. – Útközben mindent elmesélek.
Mentek mendegéltek a téli éjszakában. A karácsonyi fények között ott ragyogott messze a csillagocska is… Kippkopp mesélni kezdett:
- Tudod, karácsony estéjén összegyűlnek az emberek a feldíszített fenyőfa körül. Gyertyát gyújtanak, énekelnek, és megajándékozzák egymást. Régi, szép ünnep ez. – Kippkopp mesélt, mesélt, és a cinke elbűvölten hallgatta.
Hazaérkeztek az erdőbe. – Milyen kár, hogy itt nem lehet karácsony!... – Sóhajtotta vágyakozva a cinke.
- Miért ne lehetne? – válaszolta vidáman Kippkopp. Beleszúrt egy fenyőágat a hóba, feldíszítette csipkebogyóval. Meg is ajándékozták egymást: a cinke magokat kapott, Kippkopp meg egy kalapot, hogy ne fázzon a feje.
A magasban sziporkáztak a csillagok.
Csendes, békés volt a karácsonyi éj.