Őrizetben a buddhista szerzetes....

Őrizetben a buddhista szerzetes, miután négymillió metamfetamintablettát találtak a kolostorában.

Arsara, a mianmari buddhista szerzetes épp hazafelé autózott vasárnap, amikor megállították a rendőrök és 400 ezer pirulát találtak a járművében.

Az egyenruhások ezután kimentek házkutatásra a kolostorába, ahol további 4.2 millió metamfetamintabletta került elő – mondta az AFP-nek Kyaw Mya Win rendőrfőnök.

Mianmar a világ egyik legnagyobb kábítószer-termelő országa, ahol a metamfetamin mellett főként ópiumot és kannabiszt gyártanak.

A metamfetamin egyébként egész Ázsiában nagy népszerűségnek örvend. 2015-ben 50 millió, tavaly már 98 millió bogyót foglaltak le a rendőrök a kontinensen, ráadásul egy év alatt másfélszeresére nőtt a kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárások száma is.

(The Guardian)

budhista.jpg

 
Nállunk a managerek azért nyelnek tablettát, hogy ébren maradjanak, a buddhista szerzetesek pedig, hogy "meditálni" tudjanak.
-
A meditálással "isten közelébe" lehet jutni, csakhát a rendöröket ez nem hatja meg. :(
 
Szerintem a szerzetesek ezeket a tabblettákat inkább pézkeresésre használták. A metamfetamin
designerdroge. Buddhisták nem arrol ismertek, hogy drogra van szükségük a meditáciojukhoz.
 
Utoljára módosítva:
MAguktol repulnek ? seprot se hasznalnak, szoval valami stimulalo szer csak kell lehet hogy eleg a egy kis fu.
 
Nállunk a managerek azért nyelnek tablettát, hogy ébren maradjanak, a buddhista szerzetesek pedig, hogy "meditálni" tudjanak.
-
A meditálással "isten közelébe" lehet jutni, csakhát a rendöröket ez nem hatja meg. :(
*
No igen, egyszer valaki tanácsára megkíséreltem meditálni. Képtelen voltam/vagyok. Igaz bogyó nélkül, de hiába volt csend körülöttem, a fejemben száguldoztak és száguldoznak a gondolatok. Nem tudok csak úgy belül lecsendesedni, pedig azt mondják, az a lélek pihenője. Próbáltam, de sikertelenül.
 
MAguktol repulnek ? seprot se hasznalnak, szoval valami stimulalo szer csak kell lehet hogy eleg a egy kis fu.
Nem hiszem hogy ez a drog buli jellemző a thai buddhissta kolostorokra.
Thaiföldön egy buddhista kolostorba van a világ legkeméyebb drog elvonó kúrája.
http://wat-thamkrabok.org
Ha keresel találsz róla élméybeszámolókat.

*
No igen, egyszer valaki tanácsára megkíséreltem meditálni. Képtelen voltam/vagyok. Igaz bogyó nélkül, de hiába volt csend körülöttem, a fejemben száguldoztak és száguldoznak a gondolatok. Nem tudok csak úgy belül lecsendesedni, pedig azt mondják, az a lélek pihenője. Próbáltam, de sikertelenül.
A meditáláshoz nem kell bogyó. Ez egy tévhit és előitélet.
Azt meg kell tanulni.
 
Utoljára módosítva:
*
No igen, egyszer valaki tanácsára megkíséreltem meditálni. Képtelen voltam/vagyok. Igaz bogyó nélkül, de hiába volt csend körülöttem, a fejemben száguldoztak és száguldoznak a gondolatok. Nem tudok csak úgy belül lecsendesedni, pedig azt mondják, az a lélek pihenője. Próbáltam, de sikertelenül.
"Azt mondják" a légzésre kell figyelni..csak a légzésre...belégzés kilégzés...a gondolatok had áramoljanak,csak a légzés van...és egyszer csak belehuppan az illető a csendbe;)(gyakorlással)
Akarni ezt nem lehet...semmi erőfeszítés...csak lazulás és légzés (állítólag) na jóóó...tutira így...;)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,553
Tagok
615,662
Legújabb tagunk
Tuendeer
Oldal tetejére