„Felháborítóak Lázár János szavai”

Pilz Olivér gimnáziumi tanár felháborítónak tartja, hogy Lázár János szerint a tanárok a hibásak a Pisa-mérés rossz eredményei miatt. Az oktatási szakértő arról is beszélt, hogy a pedagógusfoglalkoztatási rendszer kivonja az energiát a tanárok munkájából.

Radó Péter oktatási szakértő az ATV Szabad szemmel műsorában elmondta, hogy ő csak a Pisa-mérésre figyelne, ha oktatásvezető lenne, mert ez az a mérés, ami azt nézi, hogy a gyerekeket felszereli-e az iskola azokkal a kompetenciákkal, ami szükséges a továbbtanuláshoz, és egy munkahelyen való helytálláshoz.

„Felháborítónak tartom, és visszautasítom Lázár János szavait, miszerint a tanulók és a tanárok a hibásak”
– mondta Pilz Olivér a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanára. Szerinte a pedagógusok még mindig mentik a helyzetet, amennyire lehetséges, de a keretek ennyit engednek meg.

„Hat éve zajlik egy nagyon gyökeres, az alapokat érintő rendszer-átalakítás, amennyiben az oktatáspolitika sara, hogy romlanak a teljesítmények, ezt a felelősséget nem lehet áthárítani egy korábbi kormányzatra”
– véli Radó Péter. Az oktatási szakértő arról is szólt, hogy ha tantárgyi mérést végeznek, akkor a szaktanár lesz a felelős, a Pisa viszont kompetenciákat, alapképességeket mér, ez nem egy-egy pedagógus munkája alapján fejlődik, hanem az összes, ugyanazokat a gyerekeket tanító tanár munkája alapján fejlődik. Hozzátette: az új pedagógusfoglalkoztatás rendszer, arra készteti a tanárokat, hogy energiát vonjanak ki a munkájukból.

Pilz úgy látja, hogy a kompetenciafejlesztésre egyszerűen nincs idejük a tanároknak. Már például projektmunkák kiadására sincs idő, mert ez a pedagógusok számára több felkészülési időt igényel. Szerinte lehetséges, hogy a számok azt mutatják, hogy többen jelentkeznek tanárképzésre, de a végzettek közül kevesen helyezkednek el pedagógusként.

Radó Péter szerint nem költ eleget a kormány az oktatásra, bár ezek a költségek nem is igazán átláthatóak. 2013 után emelkedett az oktatásra fordított pénz, de szerinte nem az a lényeg, hogy mennyit, hanem, hogy hogyan költik el a pénzt.

A szeptemberben bevezetett komplex természettudományi tantárgyakkal kapcsolatban Pilz arról számolt be, hogy sem kiképzett tanárok, sem tankönyv, sem tanterv nem volt ezekhez a tantárgyakhoz. „Annyira csökkent volna a természettudományi tantárgyak száma, hogy egy tiltakozás hatására lett bevezetve, hogy 9. osztályban legyen komplex természettudományi tantárgy” – mondta Pilz Olivér. Szerinte a diákokat arra kéne felkészíteni, hogy az életük során a szakmájukon tudjanak változtatni, nekik olyan kompetenciákat kéne szerezni, amivel fel tudnak készülni a végzendő munkájukra, viszont „most ott tartunk, hogy lényegében egy használati utasítást nem fognak megérteni”.

Radó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy egy általános minőségromlást mutat ez a felmérés. Továbbá minden harmadik 15 éves fiú funkcionális analfabéta.

http://www.atv.hu/videok/video-20161209-rado-peter-es-pilz-oliver

piza.jpg
 
Nincs min csodálkozni mindaddig, amíg ilyen Lázár-kvalitású emberek irányítanak és mondják meg a frankót.

Középiskolában én egy UNESCO felmérésben vettem részt. Először örültünk, 3 vagy 4 napig nincs iskola, aztán mire vége lett (tisztesség ne essék) vért pisiltünk.
Napi 6 órában az égadta világon mindenre kíváncsiak voltak, család, életkörülmények, tantárgyi tudás, általános műveltség, tájékozottság, IQ, meg a jó ég tudja mi.
A következő évben kaptunk egy pozitív visszajelzést.
 
Visszatérve a témára, konkrétan a funkcionális analfabétizmusra...nem csoda és nem csak ők.
Egyrészt agyrém milyen könyvekből tanulnak meg olvasni...a szavak 70-80 %-át egy 6-7 éves gyerek egyszerűen nem is érti sem olvasásból, sem pl. környezetből. A másik dolog, hogy ha valamennyire megtanulnak olvasni, akkor sem olvasnak könyveket, (nincs ismeret, szókincs), hanem a tv megy meg a F...book, a különböző computeres játékok.
Ez viszont már a szülők hibája. Igaz, már ők sem olvasnak (Átlag Magyarról beszélek), inkább bambulják a tv-t, no meg F...bookot...o_O
 
Megy a politikai csatározás, csak épp azokkal nem foglalkoznak akik a jövő generációja lenne. A tanárok a híbásak a politika hibás....a gyerek meg nyugodtan hátradől és szétteszi a kezét tanulnák én de akkora a zűrzavar...Olyanok a tanulók mint egy box zsák ide-oda lengenek...
Gyerekkoromban nekem is kisérleti tankönyveim voltak...hogy mire volt jó??
Ebből is látszik hogy nem csak tanulni kellene hanem meg kellene tanulni, tanulni. Ehhez meg kellene egy nyugodt családi élet is hisz ha valamit nem tudnak azt kitől kérdezzék meg??
 

No. is visszacsuszott a Pisa listán, holott a kitünöre értékelt érettségi bizonyitiványok száma az utobbi 10 év alatt a 14 szeresére nött.
-
A szakértöknek az a véleménye, hogy sok tartományban jobb jegyeket kapnak a gyerekek mind amit megérdemelnek. Ennek az az oka, hogy az egyetemi felvételinél a gimnáziumi jegyek sokat számitanak.
 
No. is visszacsuszott a Pisa listán, holott a kitünöre értékelt érettségi bizonyitiványok száma az utobbi 10 év alatt a 14 szeresére nött.
-
A szakértöknek az a véleménye, hogy sok tartományban jobb jegyeket kapnak a gyerekek mind amit megérdemelnek. Ennek az az oka, hogy az egyetemi felvételinél a gimnáziumi jegyek sokat számitanak.

Magyarországon több konkrét példát tudok, ahol a rangsorban (elvileg)jó helyről érkező diák a felsőoktatás első évfolyamában elvérzett vagy legalábbis vért izzadt, mert önmaga sem volt tisztában azzal, hogy az igen jó bizonyítványa tudást nem sokat takar.
Illetve tudok olyan esti/felnőtt képzésben tevékenykedő iskolát, ahol borítékolható, hogy bárki le fog érettségizni, ha megjelenik a kívánt időpontokban. Igaz nekik kisebb a kockázat, mert elsősorban más középiskolákból valamiért kiesett diákokat vagy felnőtteket oktatnak, akiknek a végcél az érettségi.
 

Bizony, bizony. Bármennyire is rossz az oktatás és még csak tanulni sem tanít meg, azért a szülői felelősséget senki nem dobhatja ki a nyakából. Senki se mondja nekem, hogy ha egy gyereknek durva szövegértési gondjai vannak 15 évesen, nem tud 3 kerek mondatot megfogalmazni és képtelen egyedül tanulni és értelmezni a tanulnivalót az kizárólag az oktatási rendszer hibája. Márpedig úgy tűnik, hogy sikerült ezt a kérdést nagyon egypólusúvá alakítani. Pedig a diákok egy nagy része mégis csak jól szerepelt a PISA teszten, és nem feltétlenül a jobb iskolákban és kiváló genetikai kóddal születettekről beszélünk.
 
szülői felelősséget senki nem dobhatja ki a nyakából.
De kidobják...
Közleményt adott ki az MSZOE, amiben felteszik a kérdést, hogy

kik a felelősek a magyar tanulók nemzetközi kudarcáért?

Majd rögtön meg is válaszolják:

"egyértelmű, hogy azok a pedagógusok a felelősek, akik nem tudják megtanítani gyermekeinket írni, olvasni, számolni a 8. évfolyam végére.

2016. a siker éve volt a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteinek. A sorozatos béremelésektől a tanfelügyelet korlátozásáig, a KLIK megszüntetésétől az iskolaigazgatók hatáskörének növeléséig mindent elértek, amit akartak!

A szülők pedig fizetik a magántanárokat, a nyelvvizsgát, az osztálypénzt, feltöltik az iskolai alapítványokat adójuk 1 %-ával."

Nincs más hátra mint a megoldás, ami a szülőszervezet nem más, mint, hogy

"a Nemzeti alaptanterv újragondolásáig "szüneteltetni kell" a PISA mérésekben való részvételt! Nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket a frissen publikált PISA-teszt eredményei."
MSZOE a magyarországi szülők országos egyesületét jelenti....
 
Úgy gondolom, hogy minden ott kezdődik,amikor a szülő esténként mesél a gyerekének, amíg az kicsi.Amikor megbeszélhetik a napi eseményeket és úgy általában a "világ dolgait". Igen, tudom a munka az egész napos rohanás stb. De a gyereknevelés nem olyan, hogy majd később!Nincs később mert a gyerek ott és pont akkor gyerek. Tudjátok hányan kerülnek be úgy az iskolába, hogy alig ismernek olvasott meséket, csak a tv-ből ismert ilyen-olyan mesefigurákat tudnak felsorolni.Aztán már első osztályban kiderül, hogy a gyermekek nagy része valamilyen fejlesztésre szorulna, mert nem minden gyerek indul teli tarisznyával a szülői házból. Aztán kiderül, hogy nincsenek fejlesztőpedagógusok, akik vannak azok tizenakárhány iskolát utazgatnak végig, mert nagy az igény rájuk.A tanítók tanárok önszorgalomból autodidakta módon fejlesztgetnek, mert muszáj!!Az iskolapszichológusokkal ugyanez a helyzet.Elvált szülők, ide-oda hányódó gyerek stb. rengeteg az érzelmileg sérült gyerek is. Egy jól összeállított nemzeti alaptanterv és számos olyan intézkedés kellene, ami kiszűri és orvosolja ezeket a problémákat.Ehhez viszont olyan szakemberek kellenének, akik valóban az oktatásért, a gyerekért munkálkodnak és nem pártpolitikai nézetek alapján hozzák döntései8ket.
 
Már olyan sok éve, hogy elmondhatom. Még egyetemista voltam de már tanitottam egy itteni gimnáziumban.
Rögtön az elsö dolgozatirásnál feltünt, hogy az elödöm valami hibát követett el a tanitásnál.
-
A gyerekek ügye megprobáltak puskázni, ebbe semmi meglepö nincs. Diákként én is orákat töltöttem azzal, hogy a tananyagot a lehetö legrövidebben, vékony tollal, apro betüvel egy tenyérben rejthetö papirra irjam. A munka olyan megeröltetö volt, hogy a puska elkészitésével lerakodott a fejembe a tananyag, a cetlit csak biztonsági okbol szorongattam a tenyeremben. Minnél nagyobb szükségem lett volna rá annál jobban izzadt a tanyerem, annál hamarabb elmosodott a tintával irt szöveg. :)
-
Ezek a kölkök és lányok nem csináltak "Pfuschzettel-t", mégcsak a tenyerükre sem volt irva semmi, ezek suttogtak. "Mal oder durch?" Minden iránybol ugyan azt a kérdés: "szorozni vagy osztani?" lehetett hallani.
-
Mondanom sem kell, hogy a dolgozat eredménye katasztrofális volt, mindenkinek elégtelent adtam.
-
Legalább is azt gondoltam. Csodálkoztam, hogy a gyerekek sem sirtak mánap, aránylag jol viselték a helyzetet. Ekkor tanultam meg, hogy No.-ban az osztályzatok nemcsak forditva vannak, az 1-es a legjobb jegy, hanem a legrosszabb nem 5-ös hanem 6-os. Véletlenül mindenkinek elégségest adtam elégtelen helyett. :(
-
Se baj, vettem a fáradságot és átlapoztam az elödöm által iratott összes dolgozatot amiböl rögtön kiderült miért volt egyhangu a sustorgás: "szorozni vagy osztani?" Hát az elödöm csuppa olyan feladatot adott fel nekik amiben két szám szerepelt, amit vagy osztani, vagy összeszorozni kelett egymással. Ez sajnos nem vicc.
-
En ettöl kezdve minden nap egy "extemporale-t" irattam velük, nem tartott tovább mind 10 perc. Csak ugy hullottak a hatosok. Jöttek az aggodo szülök, államilag elismert privát iskola volt, csuppa gazdag család gyereke, aki nem engedhette meg magának, hogy a gyereküknek ne legyen érettségije.
-
Ovatosságbol két utcával odéb parkoltam az autoval, nehogy a gyerekek valami huncutságot kövesenek el vele, nem volt pumpám se pénzem az ujralakkozáshoz.
-
Nem akarom huzni az idöt, az iskolakonferencián panaszkodott az igazgato, hogy azelött az fizikajegyek átlaga közepes volt, most ez számit a legjobb jegynek. Mondom neki, hogy ö a fönök, ha nem tetszik javitsa ki de én nem irom alá és az asztalra tettem a dolgozatfüzeteket az elödeimtöl... (annak az esélye, hogy két lehetöségböl eltaláljuk a helyeset az középen van)
-
Sok plusz munkámba került de sikerült a gyerekekkel megszerettetnem a fizikát, mindegyik megállta az érettségihez vezetö vizsgákat. Nekem még a fegyelmezéssel sem volt problémám. :)
 
Ez jól hangzik, de azokban az országokban akik előttünk végeztek sem használnak kevésbé computert, tv-t, ..no meg F...bookot...o_O

no meg az én generációm is használt már bőven számítógépet, legfeljebb nem Pc-t hanem Amigát, Comodor64-et, vagy ZX Spektrumot. Mi is délutánonként nyomtuk a nagy játékpartikat amíg a szülők nyakon nem vágtak, ha romlottak a jegyek.
 
Magyarországon több konkrét példát tudok, ahol a rangsorban (elvileg)jó helyről érkező diák a felsőoktatás első évfolyamában elvérzett vagy legalábbis vért izzadt, mert önmaga sem volt tisztában azzal, hogy az igen jó bizonyítványa tudást nem sokat takar.
Illetve tudok olyan esti/felnőtt képzésben tevékenykedő iskolát, ahol borítékolható, hogy bárki le fog érettségizni, ha megjelenik a kívánt időpontokban. Igaz nekik kisebb a kockázat, mert elsősorban más középiskolákból valamiért kiesett diákokat vagy felnőtteket oktatnak, akiknek a végcél az érettségi.

A fiam huzott nemrég egy bilancot a gimnáziumi élményeiröl és állapitotta meg, hogy sokan nagyon céltudatosan ügyvédek, orvosok, épitészek, zenészek és más joljövedelmezö, szociálisan magasraértékelt foglalkozást tüztek ki maguknak célul, és egyre másra kudarcot valottak a tanulmányaiknál, mert a tehetségük hiányzott, elsaccolták magukat. Hogy legyen valaki orvos amelyik nem tud vért látni?
 
no meg az én generációm is használt már bőven számítógépet, legfeljebb nem Pc-t hanem Amigát, Comodor64-et, vagy ZX Spektrumot. Mi is délutánonként nyomtuk a nagy játékpartikat amíg a szülők nyakon nem vágtak, ha romlottak a jegyek.
Amikor a lányom első osztályos lett, megállapodtunk, hogy addig amíg kitűnő a bizonyítvány, mehet úszóedzésre és versenyezni, amennyit csak akar. Nem is kellet soha noszogatni! :)
 
Ott kezdődtek a gondok, ..

mikor ...

-"levetették" a gyerekekről a köpenyt,
- szinte bárki szerezhetett diplomát - tanárit is , akik ma tanítanak
- a szülők állás nélkül maradtak, vagy egzisztenciálisan megrendültek
- a média hihetetlen ámokfutása és rombolása a gyerekek személyiség fejlődésében
- a valóságshowban keresik a példaképeket,
- a tanító néni javasolja a Harry Pottert kötelező olvasmánynak
- nem menő "magyarnak lenni"
- őrült,aki gyermeket vállal
- "mert megérdemled ",... "élj a mának " " légy szingli"
- a lányok önként vállalkoznak pornóra az utcán
- a pénz a jobb barát ,és fontosabb az emberi kapcsolatoknál...stb. stb

egy reklámban hangzik el stílszerűen valahogy így... " miért, mire számítottál?"

 
Ott kezdődtek a gondok, ..

mikor ...

-"levetették" a gyerekekről a köpenyt,
- szinte bárki szerezhetett diplomát - tanárit is , akik ma tanítanak
- a szülők állás nélkül maradtak, vagy egzisztenciálisan megrendültek
- a média hihetetlen ámokfutása és rombolása a gyerekek személyiség fejlődésében
- a valóságshowban keresik a példaképeket,
- a tanító néni javasolja a Harry Pottert kötelező olvasmánynak
- nem menő "magyarnak lenni"
- őrült,aki gyermeket vállal
- "mert megérdemled ",... "élj a mának " " légy szingli"
- a lányok önként vállalkoznak pornóra az utcán
- a pénz a jobb barát ,és fontosabb az emberi kapcsolatoknál...stb. stb

egy reklámban hangzik el stílszerűen valahogy így... " miért, mire számítottál?"


Akkor talán rábólintanék ezekre a ˝megoldásokra˝ha egyedileg csak magyarországon léteznének.
DE külföldön is ezek a behatások érik a gyerekeket.
 
Ha nem hallgatnák agyon Roger Plomin professzor kutatásokon alapuló tanulmányát, akkor most nem a tanárokat vagy az oktatást hibáztatnák.

A londoni King's College Pszichiátriai Intézetében dolgozó amerikai professzor egyértelműen kimutatta. hogy "öröklött intelligencián múlik a kamaszok teljesítményének csaknem 60 százaléka a 14-16 éves korban letett középiskolai vizsgákon, miközben az egyéb faktorok, mint az iskolai teljesítmény, egyharmad részben játszik szerepet az eredményekben - ismertette a Daily Telegraph online kiadása."

Fogantatáskor eldőlhet, kinek hogy megy a középiskola

A középiskolások vizsgáinak eredményeit főként a génjeik határozzák meg, az oktatás csak kisebb részben felelős - állítja egy tanulmány, amely a jövő oktatáspolitikáját tervező brit minisztérium figyelmét is felkeltette.
stb...

Tetszik, nem tetszik, bebizonyosodott, hogy van, aki "nehéz felfogásúnak" (magyarul: butának, bocs) születik. Ahelyett, hogy ezt tagadjuk, és rasszistát kiabálunk, vagy a tanárok, a kormányzat meg az ellenzék egymásra mutogat, hozzá kellene igazítani az oktatást ehhez a tényhez (nem csak nálunk, hanem minden országban), ahogy Plomin prof is javasolja.
(Nálunk amúgy a legrosszabbul teljesítő régiók Borsod és Szabolcs megye, valamint a főváros 8. kerülete.)

A magyar oktatási rendszer egyébként úgy sz@r ahogy van, de ilyen már 50 éve, az én időmben is ilyen gyerekellenes, poroszos borzalom volt, úgyhogy nem csak ez az oka, hogy minden évben rosszabb a magyarországi PISA eredmény.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,570
Tagok
615,664
Legújabb tagunk
J. Ági
Oldal tetejére