1 milliárd forintnyi összeget invesztált a Google mesterséges intelligencia kutatásba

A Google 4.5 millió kanadai dollárral (kb. 1 milliárd Ft) járult hozzá a Montrieal Institute for Learning Algorithms (MILA) intézmény mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásaihoz.

Ezzel a befektetéssel a Google három évig biztosít az intézmény hét tagjának fizetést. A mesterséges intelligencia (artificial intelligence – AI) fejlődése egyre gyorsabb ütemű, nemrég egy számítógép átment a Turing-teszten. A bírálók a kommunikáció során nem tudták eldönteni, hogy emberrel vagy géppel beszélgetnek-e és ez egy hatalmas áttörés volt a mesterséges intelligencia terén.

A Google egy új csoportot is alkotott Montreal-ban az AI kutatásokra specializálva. A Google eddig 13 millió kanadai dollárnak megfelelő összeget invesztált Kanadában hasonló kutatásokba és remélik, hogy ez a befektetés is meg fog térülni. Van már Siri, Cortana, Viv, Google asszisztens és a jövőben egyre több hasonló AI applikáció jön majd létre, illetve ezek is folyamatosan fejlődnek majd.

tech2

mesterséges-intelligencia-696x371.jpg
 
A nagyoknak(FB, Google, IBM, stb.) már így is milliárdjaik vannak az AI kutatásban. Csak nem forintban, hanem dollárban.
Egyébként a kanadai kormány pont most fog 200 milliót beletolni néhány egyetembe ezzel a céllal.
 
Nem kell rögtön öntudatra ébredő Skynetet vizionálni, sem munkájukat elvesztő embereket, mert akkor hamar visszazuhanunk a géprombolós korszakba.
Az IBM Watson projektnek csak a kezdeti nagyot villantó lépése volt, hogy Watson képes volt egy élő szavas vetélkedőben élő szóban legyőzni az embert.
Azóta a Watson projekt pl. orvosi kutatásokban nagyon sok eredményt ért el. Egy ember sosem lesz képes annyi onkológiai leletet, kezelési formát, kezelési hatékonyságot átvizsgálni, amennyit egy gép. Egyszerűen azért, mert nincs annyi életideje. Az AI ott veszi át s szerepet, hogy ezekbe az elemzésekbe is újításokat visz, hogy minél hatékonyabban dolgozzon.
Itt lép vissza a képbe az ember. Az onkológus kész elemzéseket kap a saját betege leleteiről, azokat összevetve több ezer más beteg adataival. Végeredmény: hatékonyabb, akár a halált megelőző gyógyítás, de legalábbis az egyetlen létező út a lehetséges gyógyításhoz. Vagy számtalan más siker.
 
Sok nagy cegnel robotok hordjak a leveleket egyik irodabol a masikba par eve lattam.
A kutatasokba szinte mar nelkulozhetetlen. En is ugy latom a jovo errefele megy.
 
eccer vooot hol nem volt ,--- es ez nem egy mese -vagyis mese a jelenbol
Jozsibacsi kinotte magat es kis manufaktura helyett mar gyarban tolti a kolbaszt
sok ugyes jokezu magyar hentesgyerekkel
DE a Pista hetfon kotyagos a Gyurka alvajaro a Lajos kedden nem jon mert beteg a gyereke
a kolbaszok meg nem toltodnek sok a deficit
Jozsibacsi panaszkodik qrva sokba vannak a dolgozok
aszongya az okos gyaros Jozsibacsi allitsal be tolto sort
soha nem nyervog mindig pontos es szabadsag se koll neki
nosza jott is a masina elvegezte 3 ember munkajat 3 muszakban
ugy ropult Pista-Lajos es Gyurka tizedmagaval mint a huzat
azota Jozsibacsi nyugodtan koti a botot a botokban .

Hjaj, pedig de szép is az, amikor a hétfőtől-vasárnapig kótyagos(értsd: matt részeg)Pista, és alvajáró Gyurka(értsd: mindig másnapos) pont úgy megkapja ugyanazt a fizetést, mint a beteg gyerek mellett amennyit csak dolgozni tud dolgozó Gyurka. Milyen szép is az igazságosság, vagyis valami olyasmi, amit annak kiáltunk ki. Kedves mesehallgatók, ha Déjá Vu érzésük van az nem véletlen, ezt már mintha kipróbáltuk volna.

Egyébiránt érdemes azt is megvizsgálni, hogy melyik országokban milyenek az állapotok, különös képpen tekintettel a tudásalapú robotizált társadalmak és kétkezi munkások tömege által alkotott rendszerek tekintetében.
 
Nem kell rögtön öntudatra ébredő Skynetet vizionálni, sem munkájukat elvesztő embereket, mert akkor hamar visszazuhanunk a géprombolós korszakba.
Az IBM Watson projektnek csak a kezdeti nagyot villantó lépése volt, hogy Watson képes volt egy élő szavas vetélkedőben élő szóban legyőzni az embert.
Azóta a Watson projekt pl. orvosi kutatásokban nagyon sok eredményt ért el. Egy ember sosem lesz képes annyi onkológiai leletet, kezelési formát, kezelési hatékonyságot átvizsgálni, amennyit egy gép. Egyszerűen azért, mert nincs annyi életideje. Az AI ott veszi át s szerepet, hogy ezekbe az elemzésekbe is újításokat visz, hogy minél hatékonyabban dolgozzon.
Itt lép vissza a képbe az ember. Az onkológus kész elemzéseket kap a saját betege leleteiről, azokat összevetve több ezer más beteg adataival. Végeredmény: hatékonyabb, akár a halált megelőző gyógyítás, de legalábbis az egyetlen létező út a lehetséges gyógyításhoz. Vagy számtalan más siker.
A Watson nem gondolkodik az orvos helyett, csak adatokat hasonlít össze. Az messze nem mesterséges intelligencia. Azoknak a szoftvereknek több értelme van, melyek a képalkotó eljárások kiértékelésében segítenek.
 
Minden valoszinüség szerint megfogjuk élni, hogy a mesterséges intelligentiával rendelkezö robotoknak érzelmeik lesznek, bosszankodni fognak, mérgelödni, fájdalmaik lesznek és örömük, ami motiválja öket.
-
Semmi kétség, hogy egy jol konstruált masina kitud fejleszteni magában érzelmeket.
Látjuk, hogy a gyerekek sem kifejlett szociális érzésekkel jönnek a világra, az öntudatuk lassan fejlödik ki.

Valoban, ez egy erdekes felvetes. Nincs sok informaciom hozza, de el tudom kepzelni.
 
Kulonben pedig, Emborok, akkor Partitajm :cool2::cool2: dolgozzanak a robotok, az emberek pedig kapjanak ingyenpenzt, aztan menjenek nyaralni honapokra! :cool2::cool2: Minek a robotmunkaero, ha ehezo tomegekhez vezet, akkor legyen ingyenzsee, oszt maris nincs kakaskodas. :D:D:D:D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,633
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére